Tolna Megyei Népújság, 1967. augusztus (17. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-09 / 186. szám

196?. augusztus 9. TOLNA MEGYEI NEPÜJSAö 7 Magyarország villanyszámlája Látogatás az Országos Energiaelosztó Központban Van Budán, a Várban egy öreg műemléképület, ahonnan kilátás nyílik az egész országra, sőt be­pillanthatunk a környező álla­mokba is. Ahogy, belépünk a ka­pun, Hithez vezetnek, amely las­san ereszkedni kezd velünk lefe­lé. Bizonyos idő után kiszállunk s kanyargós folyosókon egy másik lifthez megyünk, amely ismét csak lefelé veszi útját. Ezután egy lépcsőn haladunk, ugyancsak a mélybe, majd egy széles folyo­sóra jutunk, amelyből kétoldalt ajtók nyílnak. Az egyik nyitott ajtón mintha napfény szűrődne ki. De hiába is keressük az abla­kot, hiszen csaknem ötven méter mélyen vagyunk a Várhegy gyom­rában. Fénycsövek „keverik ki” a természetes világítás jó utánzatát. zata”? Ha erre a kérdésre vála­szolni akarunk; meg kell ismerni az országos energiarendszer irá­nyítását. — Ez volt az a bizonyos mű­szer — mutatják meg a diszpé- cserasztalba beépített jelzőszer­kezetet. Fölötte egy számláló­berendezés látható. Ez, akár csak a lakásokban működő árammérő óra, fogyasztást mutat, mégpedig' azt, hogy mennyi elektromos áram érkezik külföldről. Amikor a nagy szavazást „tartották” leg­alább félmillióan meggyújtották a villanyt. Az ehhez szükséges elektromos energiát külföldről kellett kérni, mégpedig annyit, amennyi már látványosan kimoz­dította a jelzőszerkezet mutató­ját. Szavazás importárammal Rövidzárlat Palkonyán Meglehetősen hosszú séta után jutunk el útunk céljához, a köz­ponti kapcsolóteremhez, amely­nek egyik falát teljes egészében műszertáblák foglalják el, s kö­zépen kapcsolókkal, műszerekkel, telefonközpontokkal egybeépített díszpécserasztal mellett végzik munkájukat, azok, akik az egész ország energiaellátását irányít­ják. Kísérőnk Bozsik Ferenc, az Or­szágos Energiaelosztó Központ ve­zetője. — A televíziónézők egy alka­lommal már beleshettek hozzánk — emlékeztet a „Riporter keres­tetik” vetélkedőre, amelynek so­rán a nézők lámpagyújtással sza­vaztak; s az eredményt a közpon­ti kapcsolóterem egyik okos mű­szerének segítségével állapították meg. Hogyan jutott el idáig a szom­bathelyi, pécsi, debreceni nézők lámpaoltogatással jelzett „szava­15 éves, korú 8 általánost végzett fiatalokat felvesz t éves fonó-szövő ipari tanulónak 1967. IX. hó 1-i beiskolázással a Magyar Pamutipar. Jelentkezni; Budapest. IV., Erkel u. 30. Szakoktatási Iro­da. Lakást biztosítani nem tudunk. Továbbá felveszünk 16. életévüket betöltött leányokat gépi betanuló dolgozónak. (4) A szemközti falon látható az ország elektromos hálózatának modellje. Az egyes erőműveket vonalak kötik össze. Ezek a vo­nalak tulajdonképpen vezetékek, amelyek összeköttetést , biztosíta­nak az erőművek között. Ha a Szegedi Ünnepi Játékokon ki­gyulladnak a szabadtéri színpad reflektorai, nem lehet tudni, hogy nyugat-ukrajhai áram, vagy , ép­penséggel a kelenföldi Hőerőmű­ből érkező energia táplálja a fényforrásokat. Amikor még nem építették ki az országos rendszert, akkor egy- egy erőmű a „környező” fogyasz­tókat látta el árammal. S ha üzemzavar miatt leálltak a dina­mók, elsötétedett minden, és amíg a hibát kijavították, nem dolgozhattak a gyárak sem. Baj­ba jutottak akkor is, ha a fo­gyasztók több áramot kértek, mint amennyit a helyi erőmű termelni tudott. Az egységes energiahálózat mindezt kiküszö- böU. Minden erőmű egy közös „kasszába” dolgozik, s onnan osztják el az áramot, az ország vidékei között. Kedden például egyik pillanat­ról a másikra leállt a tiszapalko- nyai erőmű. Zárlat keletkezett az elosztósínekben, ezért a védőberen­dezés automatikusan kikapcsolta az összes dinamót. Ha a Fradi vesztésre áll... — Itt ültem a műszerek előtt — emlékezik az ügyeletes diszpé­cser, s azonnal észrevettem, hogy az importáram mennyisége hirte­len megnőtt. Napv erőműnek kell ehhez leállni, gondoltam, s vé­gignézve az egyes erőművek mű­szereit, nyomban kiderült, hol történi a hiba. Azt mondtuk, hogy innen kilá­tás nyílik az egész országra. A kapcsolóterem a föld alatt van ugyan, mégis tudni lehet, ha a szabadban hirtelen beborul az idő. A műszerek jelzik, hogy megnőtt a fogyasztás, mivel egyik percről a másikra sok he­lyen felgyújtják a villanyt. Pén­tek este hatvan megawattal ke­vesebb a fogyasztás, mint átlago­san. Szünetel a tévé-adás, az egymillió tévékészülék tehát nem igényel áramot. Ha a Fradi vesz­tésre áll, s kap egy újabb gólt, szinte látni innen, ahogy dühös kezek kikapcsolják a készüléket. A tévé színházi közvetítéseinek szünetében az emberek felál’nak a készülék előtt, lámpát gyújta­nak, kávét főznek a konyhában, s ez is érezhető a kapcsolóterem­ből. Nemzetközi energiabank A fogyasztás grafikonjaiból azt is meg lehet állapítani, mikor kel az ország. Legtöbben reggel hat és hét óra között indulnak munkába, s kezdik a termelést a gyárak. Magyarországon egy nyá­ri nap villanyszámláján pedig ez a mennyiség olvasható: 38 millió 287 ezer 224 kilowattóra. Ebből az ifnport csaknem ötmillió kilo­wattóra. összehasonlításul; egy család napi fogyasztása ilyenkor nyáron, négy-öt kilowattóra. A szocialista országok nemzet­közi energiaközpontja Prágában működik. A központ ügyeletesei, a tagállamok — a környező szo­cialista országok. — szakemberei­ből kerülnek ki. Felhívtuk a prá­gai központot, ahol éppen ma­gyar mérnök töltötte be a diszpé­cser szerepét. — Mennyi a tartalék a szocia­lista országok ..energiabankjá­ban?’' — Akár kétszeresére is emel­kedhetne a magyar fogyasztás, nem lenne zavar akkor sem — mondta a magyar ügyeletes. BENEDEK B. ISTVÁN A DéldunántúH Áramszol­gáltató Vállalat Szekszárdi Üzletigazgatósága felvesz: kőműves mellé segédmun­kásokat, szekszárdi és tamá­si munkahelyre. Fizetés megállapodás sze­rint. Jelentkezés; Tamási Községi Tanács, valamint Szekszárd, Bezerédj u, 9. (125) É. M. Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat, Szekszárd. Tarcsay V. u. Azonnali belépéssel alkalmaz ács, állványozó, betonozó, kőműves szakmunkásokat, valamint kubikosokat paksi munkahelyre. Szállást és étkezést, térítés ellenében biz­tosít a vállalat. Az igényjogosultak különélósi pótlékot és a munka időtartama alatt az alapbéren felül 5—10 száza­lék kiemelt munkabérpótlékot kapnak. Felvétel esetén úti­költséget térítünk. Jelentkezni lehet: a vállalat központjá­ban, vagy Pakson az építésvezetőségen. (123) Felvételre keresünk BUDAPESTI MUNKAHELY­RE szerkezeti» ka tos. hegesztő, marós, • esztergályos, mintakészítő szakmunkást férfi segédmunkásokat, portásokat, VALAMINT VIDÉKI MUN­KÁRA lakatosokat, hegesztőket, csőszerelőket és festő szakmunkásokat. Orsz. Bányagépgyártó Válla­lat, Budapest, IV, Baross u 91—95. (3) A Tamási és Vidéke Álta­lános Fogyasztási és Érté­kesítő Szövetkezet értesíti vásárlóit, hogy bútorboltját áthelyezte a volt Hemzeti Bank épületébe, Tamási, Szabadság u. 15. szám alá. Telefon: 14. Szeretettel várja kedves vevőit az igazgatóság. (57) Új magyar találmány A közelmúltban rendezték meg Párizsban a Nemzetközi Felületvé­delmi Kiállítást, ahol többek között nagy sikerrel mutatkozott be az új magyar találmány alapján gyártott elektrosztatikus festék­szóró a „De—CO Spray”. Teljesítménye óránként 28—30 kilogramm sztatikusan szórható festék és 300—320 négyzetméter felület. A Vil­lamos Automatikai Intézet szakemberei által kidolgozott műszaki megoldás alkalmazásával a berendezés robbanásmentesen működ­tethető. (Kovács Kornél felvétele.) ... A p róhirdetések» az apróhirdetés dija', szavanként hétköznap 1,— vasárnap” és ünnepnap a,— Ft. Az el9ö és minden tovább) vastagon eze­Nagy gyakorlattal ren­delkező portás, munka­helyet változtatna. „Vá­rosban” jeligére a szek­szárdi hirdetőbe. (115) A Nagydorogi Gép­állomás felvesz vontató- vezetői jogosítvánnyal rendelkező traktorveze­tőket, jelentkezés a gép­állomás főagronómusá- nál. (108) Építési munkahelyre épftésiz-íechnikusokat, terVezőtechnikust és* kal­kulátort, kiemelt bére­zéssel, azonnali be­lépésre keresünk. Úti­költséget térítünk, szál­lást kívánságra biztosí­tunk. Építőipari Tö- VÁLL Sárszentmiklós (Fejér m.), Táncsics u. 1. (90) Alkalmazunk eszter­gályos és marós szak­munkást. Jelentkezés: Vasipari Vállalat Szek­szárd, Rákóczi u. 13. sz. alatt, munkaügyi vezetőnél. (95) Felveszünk téglagyári teljesítménybéres mun­kára férfi és női dol­gozókat azonnali belé­péssel. Jelentkezés a pa- lánki téglagyárban Szek­szárd. (52) Szaktechnikus, gép- csoportvezétői állást vállalna tsz-ben, vagy géfpáilomáson. „78 502 jeligére” a szekszárdi hirdetőbe. (87) A 11. sz. Autóközleke­dési Vállalat, szekszárdi szó két szónak számit. főnöksége azonnali be­lépéssel felvesz, gyakor­lattal rendelkező teher­gépkocsi-vezetőket és rakodómunkásokat. Je­lentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. (124) Mekalor olaj-fürdő­kályha és 3 fázisú szi­vattyús kútmotor hidro­forral eladó. Tolna. Damjanich utca 3. (127) Diákfiút plakát­ragasztónak 2 hétre fel­veszünk. Magyar Hirde­tő Szekszárd, Garay tér 19. fia«) 600-as Trabant eladó. Szekszárd, Jókai u. 1. (122) Síremlékek már há­romszázötven forinttól. Hősi emlékművek, hála­táblák, virágvázák nagy választékban állandóan kaphatók. Mutschenba- cher sírkő- és cement- áru-készítőnél Szekszár- dori a vasút mellett, újonnan épült autóbusz- megállóval szemben a vasúti fasoroan. (120) Kettőszoba-konyhás, nagy gazdasági épület, kerttel eladó. Szekszárd, Szőlőhegy 6. Ébesi buszmegállónál. (119) Kombinált szobabútor újszerű állapotban el­adó. Érdeklődni: Szek­szárd. Békeház II. em. 12. (92) 1100-as Skoda eladó. Elcserélhető oldalkocsis, vagy szóló Pannóniába, megegyezéssel. Nagy György Sárszentlőrinc- Uzd. (114) A Nagydorogi Gépállo­máson jó állapotban lé­vő 1275X24-es köpenyt és tömlőt lehet vásárolni a bontótelepen. (107) Beköltözhetően eladó Váralja község központ­jában kb. 440 négyszög­öl területen fekvő . 4 szoba, 2 konyha és mel­lékhelyiségekből álló ház. Kívánság szerint eseteg két család részé­re megoszthatóan is el­adó. Érdeklődni: Ormos Váralja. Kossuth u. 114. (53) Kérjük kedves meg­rendelőinket, hogy mé­retes részlegünkből 6 hónapnál régebbi, nem váltott ruhaféle­ségeiket legkésőbb f. hó 31-ig szíveskedje­nek kiváltani, mert a jelzett időpontig ki nem váltott ruhadara­bokat szövetkezetünk a Bizományi Áruház út­ján értékesíteni fogja, és ezért. semminemű felelősséget nem vállal. Szekszárdi Szabó Ktsz. (106) V I

Next

/
Thumbnails
Contents