Tolna Megyei Népújság, 1967. augusztus (17. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-08 / 185. szám

4 4 'Tom* megyei nepű.tsáö 1961. augusztus ä?; rvéeRE. itta /V\EGÖ&S2éU- kTALA'LKJD 2Afel ? PONir. AAEfi­I Bií?ATAÍSOAA |. VÉGET“ ÉRT., A Vica tervezője A családtagok, a le- és ” felmenő ági rokonok mind vasutasok. Ö asztalos lett. Huszonhat éves, a Dombó­vári Faipari Ktsz műszaki vezetője, Magyar János bú­tortervező. * — Kitűnő mestereim vol­tak. Császár Ferenctől, meg Újvári Jenőtől a szakma minden fortélyát megtanul­tam. Amikor szakmunkás let­tem, teljes értékű munkás­ként állítottak a gépek mel­lé. Három hónap múlva rám- biztak egy brigádot. Ifjúsági brigád volt. Versenyeztünk, a ktsz-ek fiataljai közül első­ként, a szocialista brigád cí­mért. Háromszor tartott ér­demesnek bennünket a ter­melési tanácskozás e meg­tisztelő, sok felelősséggel járó, megkülönböztető címre. — Azután „kiemeltek'’. — Szövetkezetünkben a Pesten. gyártott bútorokat ál­lítottuk össze, s végeztük el a felületi kezelést. Mikor megszűnt ez a munka, ne­künk gyorsan rá kellett áll­ni valami újra, olyan cikk gyártására, amelyet el is tu­dunk adni, és könnyen is le­het majd készíteni. Persze a dolgozók is érdekeltek voltak az új bútortermelésben: ha sikerül a tervezés, és gyárt­hatjuk, akkor maradunk, életképességünk függött ettől a bútortól. — És elkészült a Vica. Sok­sok estét végigrajzolgattam. Elmentem nagyvárosokba, jártam az épülő, új lakásokat. Felutaztam a fővárosba a kí­sérleti lakótelepekre. Családi házakat néztem meg • és „összeállt” a tizennégy dara­bos Vica kombinált szoba­berendezés. — Megszerettem ezt a bú­tort. Kiállta a legszigorúbb kritikát: feleségem, aki fé­nyező itt a ktsz-ben, szüleim, azt mondták, jó, szép a bú­tor. Szekszárdon, a ktsz-ek kiállításán' sikerem volt. Kü­lönösen az újszerű bútordara­bokkal, és természetesen a találmánynak minősülő, „ki­fordítható” ajtóval. A toló­rendszer lehetővé tette, hogy nemcsak megfordítható min­den ajtó, hanem nem kell a nehezen beszerezhető bútor­vasalást rárakni a Vica da­rabjaira. — Száztíz Vicát készítet­tünk. Most újabb, kis szériát fogtunk munkába. Ez már módosított lesz... Jövőre a Vica még szebb lesz. Estén­ként ismét tervezgetek. A pol­cokat, úgy mint a klaszikus bútorépítés esetében, textíliá­val vonjuk be. Izgalmasnak ígérkezne, ha sikerülne né­hány Vica polcaira a bojh- fúvóval különböző színű ré­teget felhordani. Ez különö­sen szép volna. A Vicának 73 variálási le­hetősége van. Amikor a bú­tort terveztem — előfordult, hogy éjszaka elkészült a rajz, és reggel már hozzá kellett fogni a gyártáshoz —, arra gondoltam, hogy a családok­nál már nem lesz több tu­catnyi törülköző, kendő, asz­talterítő és a nagy dunnák, így sikerült aztán olyan bú­tordarabokat készíteni, hogy tetszik mindenkinek. Nem tudtunk annyit gyártani, hogy ne vásárolták volna fel, már a szállítás utáni első órák­ban. — A többi mint száz gar­nitúra, a vásárlók jó vélemé­nye arra bíztat, hogy tovább haladjak ezen az úton. Vi­szonylag könnyű dolgom van, mert mint fogyasztó és mint gyártó, értékelni tudom saját munkámat. • Magyar János műszaki ve­zető akkor érettségizett, ami­kor brigádja a szocialista cí­mért versenyzett Jövőire a soproni egyetem faipari sza­káin lesz hallgató. — Pj — V ándorpillangók Tengeralattjáró — békés célokra Egy angol zoológus megállapí- mint pl. Észak-Afrikából Angliá- totta: vannak olyan pillangók, ba és vissza. Repülőútjukat több- amelyek madarak modj ara, cso­portosan vándorolnak bizonyos nyíre éjszaka, telihold idején évszakokban. Ezek a pillangó- hajtják végre, hosszú szalagra fajok akkora utat is megtesznek, emlékeztető alakzatban. Már jóval azelőtt, hogy Wil­helm Bauer „Brandtaucher” ne­vű búvárhajója 1851 február el­sején Európában elsőként merült le a kiéli kikötőben, sokat fog­lalkoztatta az embereket a víz alatti utazás gondolata. A meg­előző próbálkozások ritka kivé­tellel azt a dicstelen célt szol­gálták, hogy olyan hadieszközt építsenek, amelynek segítségével meg lehetne semmisíteni az el­lenséges flottát. Az első tengeralattjáró fenn­maradt tervét és rajzait egy olasz, Roberto Valturio készítet­te, a XVI. században. Az első víz alatti járművet a holland Drebbel építette 1620-ban, amelynek rendeltetéséről és út­járól azonban nem maradt ránk hiteles adat. Többet tudunk az angol Day vállalkozásáról, áld szivarformájú hajójával 1774-ben Plymouth kikötőjében tíz méter mélyre merült, majd egy későbbi kísérletnél elérte a kissé hihetet­lenül hangzó, de hitelesített 120 méteres merülési mélységet is. A felszínre azonban már nem si­került felemelkednie, így ő volt nemcsak az első tengeralattjáró- utas, hanem ennek a veszélyes kísérletsorozatnak első áldozata is. Sikeres tengeralattjáró-építő lehetett volna az amerikai Fulton is, ajánlatát azonban Napoleon éppúgy elutasította, mint a gőz­üzemű hadihajók Anglia elleni bevetési tervét, mondván, hogy ez csak üres fantáziálás. Ilyen előzmények után építette Bauer a „Brandtauchert”, majd a cár megbízásából a „Seeteufel” — (Tengeri-ördög) — nevű hajót, amellyel a szentpétervári öböl­ben 134 sikeres merülési manő­vert hajtott végre. De — mint a korabeli újságok írták — o „Ten­geri ördögnek kedve kerekedett meglátogatni pokolbéli czimborá- it és mindörökre magával ra­gadta vala Bauer mestert is...” A műszaki tudományok mai ál­lása nemcsak a fegyverkezést szolgálja, hanem lehetővé teszi, hogy a tenger alatti kutatásokba is bevonják ezeknek a hajóknak békés rendeltetésű változatait. Akár a világ még megoldatlan élelmezési problémáiról van szó, akár nyersanyagoknak a tenger­ből, tengerfenékről történő fel­színre hozásáról, mindez aligha képzelhető el még tovább töké­letesített tengeralattjárók nélkül, RADNÓTI LÁSZLÓ pa'kizsBA Érve cuizisttan emvhe csa­lódást érzett, Amikor a porcé sajmt. OEAJCS PARAGASOS TÖMEGE ECE ICA ALVA TZODUA A AJV/ír- TÖRESS CSUPA PA/vcé- ine JA&AA.IJSSPT. és -SZjÜRRE E&VEAS­KÉT KO­CSI CAssAfS HA- LAOT A céZEA/s5 CSAPATOK. KÖZÓr, MAJD MÉG ÁLLT... jt\>^t,IMÉ RÁD TÖ- RÖK, AZTMONtr | JA A SEREGEK 'URA, ÉS FÜSTTÉ |égete/v\ szeke­í REIT. OROSZLÁN fi, KÖLYKEIDET KARD I EMÉSZTI AAEe...". • KEPREGENYVMTOZAT: sarlós enore • n H1NHDÜEBI =fenevad S ott, a • pályaudvaron szedte fel áldozatait is, az otthonról elcsavargott fiatalkorúak közül. Ételt, hajlékot, munkahelyet ígért nekik, lakásá­ra csábította, s ott lemészárolta őket. Tehát Haarmann voltaképpen a rendőrséggel való szoros kapcsolata folytán követhette eű. rémtetteit. — Tudtuk, hogy sok törvényszegést követett el, lopott holmival kereskedett, ismertük ter­mészetellenes hajlamait, de gyilkosságot nem tételeztünk fel róla — mondták később a rend­őrtisztviselők, akik részére besúgó szolgálatot végzett. HÁZKUTATÁSOK EREDMÉNY NÉLKÜL Habár a szomszédok nemegyszer felhívták a rendőrség figyelmét Haarmann titokzatos üzel- meire, a hozzá ki-be járó suhancokra, rém tettei — 10 — egészen 1924-ig kiderítetlenek maradtak. De ter­mészetellenes hajlamai miatt többször indult meg ellene rendőrségi eljárás.. 1918. októberében, amikor a rendőrség az el­tűnt Friedei Rothe ügyében nyomozott, nála is házkutatást tartottak. Az eltűnt fiút ugyan nem találták meg nála, de egy másik fiút találtak az ágyában. Az utcán megszólította, megvendégel­te, s pénz ígéretével a lakására csalta. Emiatt eljárás indult ellene, s a bíróság közerkölcsbe ütköző vétség miatt kilenchónapi fogházra ítélte. Házkutatást tartottak nála az eltűnt Hermann Koch ügyében is. Ebben az esetben sem sike­rült rábizonyítani, hogy köze van a fiú eltűnésé­hez, de újra kiderült, hogy természetellenes kap­csolatokat tartott fenn serdülőkorúakkal. Ezúttal is eljárás indult ellene, de az államügyész kény­telen volt elejteni a vádat, mert a tanúként be­idézett fiúk — bizonyára szégyenérzetből — megmásították vallomásukat. Ekkor elmeorvosi megfigyelésnek is alávetet­ték, mert az államügyész elmegyógyintézetben való elkülönítését indítványozta. Ä törvényszéki orvosszakértök szakvéleményükben azonban azt állították, hogy Haarmann épelméjű. Ezzel az állítással rászabadították a fenevadat Hannoverre, A BŰNTÁRS Ebben az időben. 1919. októberében, Haar­mann megismerkedett a 16 éves Hans Gransszal. A fiú sokgyermekes kiskereskedő családból — 11 — származott. Az elemi és a polgári iskola elvég­zése után apja inasnak adta. Nem sokáig maradt meg munkahelyén: mestere inkasszálni küldte, ő elsikkasztotta a pénzt. Szülei ekkor beszerez­ték kisegítő alkalmazottnak a postára, de lo­pás miatt onnan is elbocsátották, mire apja ki­tiltotta a házból. A bűn útjára tévedt suhanc ettől kezdve lo­pásból és orgazdaságból élt. Lopott holmit vett s eladott. Az Óváros sötét lebujaiban tanyázott, üzleteit a pályaudvar zsúfolt nagy csarnokában bonyolította le. Ott ismerkedett meg Haarmann-nal. Attól kezdve négy évig együtt éltek. Egy óvárosi vendégfogadóban béreltek szállást és látszólag egészen rendes életet folytattak. Kurt Wiedemann vendéglős és felesége, később, a tárgyaláson azt vallották, hogy olyan rendes lakóik még sohasem voltak és nem tételeztek fel róluk semmi rosszat. Esténként, amikor munkahelyükről, egy mosodából hazatértek, cu­korkával. süteménnyel kedveskedtek. — Amikor néhány hónappal később elköltöz­tek, észrevettük, hogy a házból ágynemű hiány­zik, de eszünk ágában sem volt Haarmannt és fiatat alkalmazottját gyanúsítani — mondta Wiedemann a bíróságon. Haarmann akkoriBan azt állította a vendég­lősnek, hogy kis mosodája van a város másik részében. Persze ebből egy szó sem volt igaz. — 12 —

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents