Tolna Megyei Népújság, 1967. augusztus (17. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-08 / 185. szám
1967. augusztus 8. TOLNA MEGYEI VEPŰJSAO 3 Mozgékony árak mozgékony fejek A stabilitás — nem mozdulatlanság |V apjainkban a közvélemény- oen minduntalan az a kívánság visszhangzik, hogy 1968. január 1. után is biztos legyen a munka, a munkahely, a munkabér. bőséges az árukínálat, stabil a pénz vásárlóértéke, s szüntelenül javuljanak az életkörülmények. Általában a stabilitás, a biztonság a legfőbb óhaj, és ez természetes. Legalább ennyire valóság ezzel szemben az is. hogy a nemzetközi méretű osztályharc, a világméretű gazdasági versengés, a tudomány és a technika roppant gyors fejlődése ugyanakkor majdnem mindenben a változás, a mozgás állapotát mutatja. Például a- nemzetközi kereskedelemben gyakran változnak az alapvető nyersanyagárak, a hitelajánlási, fizetési feltételek. Biztos áruelhelyezést jelentő piacok szűnnek meg egyik napról a másikra és persze születnek új lehetőségek. (Például: ugyanannak a gyógyszernek az ára, amelynek kilójáért 3—4 évvel ezelőtt még 4—5 ezer dollárt is megfizettek, ma már tizedére zsugorodott össze, mert közben a konkurrencia is megjelent hasonló készítményekkel.) Gyorsan változik a belföldi, a hazai fogyasztók, vásárlók igénye is. A gazdaság eddigi működésének árnyéka — az egyoldalú központosítás a termelés és értékesítés irányításában — a piaci állapotokban bekövetkező változások hatását, következményét az érdekeltek elől jórészt eltakarta. A termékek túlnyomó többségénél hatóságilag kötött, megmerevített árak sem jelezték a gyártóknak és a kereskedőknek, hogy változik a fogyasztók véleménye, szükséglete bizonyos árucikk tekintetében. A termelők tervet teljesítettek, termékeikért fix árat kaptak. A terv teljesítéséért vagy túlteljesítéséért általában kijárt az anyagi elismerés — prémium, jutalom — függetlenül attól, hogy a gyár terméke milyen áron kelt el, hogy egyáltalán elkelt-e. A termékek értékesítésének gondja másoké, a megfelelő belkereskedelmi és külkereskedelmi vállalatoké volt. Ez utóbbiak is tervet teljesítettek. Nyereségüket az állam bevonta, ha pedig áron alul értékesítették, akkor a társadalom kasszájából fedezték a hiányt. — így a piac értékítélete — a hazai és külföldi vásárlók véleménye — nem, vagy csak számos áttételen keresztül, megkésve jutott el az érdekeltekhez, s akkor is különösebb anyagi következmények nélkül. A szabályozás új rendszere a gyár, az üzem valamennyi dolgozóját anyagilag érdekeltté teszi a nyereség növelésében. Ebből törvényszerűen következik, hogy a vállalatok termelésüket értékesíteni akarják. Mégis az árubőség létrehozása az. hogy az árukínálat valamivel meghaladja a keresletet és összhangban legyen a fizetőképes kereslettel — ez a reform legbonyolultabb, legösszetettebb problémája. Ehhez a tudományos színvonalú tervezés mellett és azt kiegészítve, szükség van olyan gyors, rufelmas jelzőrendszerre, amely a gazdasági élet legkisebb sejtjéből is rendszeres, megbízható információt továbbít a pillanatnyi helyzetről. Arról például,, hogy melyek a legdivatosabb, a legkapósabb cikkek, mely termékekből van hiány, vagy bőség, mely áruk iránt csökkent a vásárlók érdeklődése és így tovább. Elméleti és gyakorlati vizsgálódások azt bizonyítják, hogy ilyen jelzőrendszer szerepét a kellő mozgási szabadsággal rendelkező árak tölthetik be. A mai kötött, merev árrendszert a jövőben a társadalmi munkaráfordításokat a mainál hívebben tükröző rugalmas árrendszer váltja fel és lényegében háromféle árral találkozhatunk majd: hatóságilag előírt (fix) árakkal, „tól-ig” limitált, vagy maximált árakkal és végül szabad árakkal. Ezekből tájékozódnak majd a termelők, a kereskedők, de a gazdaságpolitikusok is a végzett munka eredményességéről vagy eredménytelenségéről, arról is. hogy az esetleges negatív jelenségeket hol kell leküzdeni. Az alapvető fogyasztási cikkeket ritkán, vagy egyáltalán nem érintő ármozgások mértékéből, gyakoriságából a termelők és fogyasztók alkalmasint, mint finom műszerről leolvashatják a kereslet alakulását, mérlegelhetik döntéseiket és cselekedeteiket, választhatnak a számukra kedvező, vagy kevésbé kedvező lehetőségek között, ellenőrizhetik, hogy mit tettek jól, s mit nem. Természetesen a párt, a kormány, a szakszervezetek a jövőben is figyelemmel kísérik a dolgozó tömegek életszínvonalának alakulását és nem tűrik meg hogy egyes emberek csoportok, vagy nagyobb kollektívák érdemtelenül, munka nélkül, vagy nyerészkedéssel, ügyeskedéssel tehessenek szert haszonra. A jól végzett munka gyümölcsét élvezik majd. akik jól dolgoznak, és kárát látják, akik hanyagul, felkészületlenül „dolgozgatnak”. Számtalan kiállításon, árubemutatón hányszor kiáltottunk már fel: szép, szép. de mikor gyártják, mikor lehet kapni!? Méltatlankodásunk az új termékek bevezetése, forgalomba kerülése miatti huzavonának szólt, s nem alaptalanul. Amíg a gyártó vállalatok számára éppen az árak érzéketlensége következtében majdnem mindegy volt, hogy keresett cikket, vagy bóvlit állítanak elő. addig nekik nem volt sürgős. A merev árak konzerválták az elmaradottságot. De ha majd azt' tapasztalják — méghozzá nagyon is kézzelfoghatóan •— hogy az újért, a korszerűért magasabb árat is hajlandó fizetni a fogyasztó, a felhasználó és ebből a magasabb árból a vállalatnál maradó nyereségrész is göm- bölyödik, akkor nem az elodázás „objektív” okait fogják kutatni, hanem a piac elárasztásának lehetőségét. Ugyanez a magatartás változás remélhető az úgynevezett hiánycikkek esetében is. Egyszeriben a következők derülhetnek majd ki: 1. Hogy. hogynem mégis van annyi kapacitás, amenynyi a szükséglettel arányos meny- nyiségű termék előállításához kell. (Eddig vagy azért nem használták ki. mert nem volt érdemes. vagy azért, mert más kevésbé fontos termék előállításával kötötték le.) 2. A régi áron ugyan valóban ráfizetéses volt a gyártmány, de az új áron már mindenki megtalálja a számítását. 3. Eddig csakugyan szűk volt a kapacitás, de az önálló beruhá zási lehetőségek révén ezen most már saját maguk is gyorsan segíthetnek a vállalatok. (Meg is teszik ezt, mert — megfelelő ár mellett — több termelés — több nyereség.) 4. A régi áron olyan célra is az adott terméket vásárolták, amelyre más kevésbé szűkösen lévő cikk is megfelelt volna. Emiatt vált hiánycikké és nem jutott belőle oda sem elegendő. ahol mással nem pótolhat ták. Magasabb áron már csak azok vásárolják majd, akiknek nélkülözhetetlen, vagy akiknek így is megéri. rP ermészetasen sokszor elő- fordul majd az iménti esetek fordítottja is. Például remek műszaki gárda kezében van a gyártásfejlesztés és egy bizonyos idő múlva jelentősen csökkentik a termelés költségeit. Ha maximált árú, vagy szabad megegyezéses árutermékről van szó, akkor a költségek csökkentésével párhuzamosan mérsékelhetik az eladási árat. Legtöbbször meg is teszik ezt, különösen ha az így megnövekvő keresletet is győzik erővel. (Nagyobb forgalom — több nyereség. Tehát mindenki jól jár.) Más: változik a divat, vagy a fogyasztói szokás, vagyis kezd avulni a "termék. A vásárlók elmaradoznak, csökken a forgalom, a raktár ■ egészségtelenül megtelik, a kínálat jelentősen meghaladja a keresletet. Nyilvánvaló: ha a terméket .továbbra is gyártani akarják, a régi ár nem tartható. Az alacsonyabb ár mellett a régi vevők is megmaradnak és új vevők is jelentkeznek, akiknek eddig esetleg nem volt kifizetődő, vagy nem futotta a fizetésükből. A forgalom színvonala marad, de gyakran emelkedik is. Ilyen eset mindenesetre már figyelmeztetés a vállalatnak: jó lesz gyorsítani új, divatos, vagy korszerűbb változat kidolgozását, mert az árakat nem lehet csökkenteni a végtelenségig. A rugalmas, mozgási lehetőséghez jutott árak jeleznek, dörömbölnek. mozgásra késztetik a fejeket és a kezeket, mindezt a fogyasztók, tehát végül is valamennyiünk érdekében. D. J. Váltott műszakban A faddi termelőszövetkezet fadd-dombori üzemegységében váltott műszakban dolgozik a DT—54-es lánctalpas. Lencsés János és Hudanek József gépkezelők mindössze addig állnak a géppel, míg a szükséges karbantartást elvégzik. Az első szállítmány Bonyhádon, a postával szemben épül fel a közgazdasági technikum új iskolája, melyhez a födémelemek már megérkeztek Pécsről. Az új iskolát az ÉM. Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat építi. Jó munkát végeztek a fiatalok a szekszárdi építőtáborban Mint már lapunkban hírt tdtunk róla, Szekszárdon az új svoda építésére a városi tanács férésére KISZ-tábort szervezett a föl na megyei KISZ-bizottság. Az egyhónapos időtartamú tá- jorban a munka véget ért, a na- >okban értékelték az ott dolgozó iatalok munkáját. Az egy hónap alatt hetenkénti váltással összesen 106 szakmunkástanuló KISZ-fiatal dolgozott íz új szociális létesítmény munkáin. A szakmunkástanulók főként a területrendezésben, a lebontott épületek törmelékének el- hordásában segítettek, kiásták az épület alapjaihoz szükséges árkot, s elvégezték a betonozási munkát. Az értékelés szerint összesen 52—54 ezer forint értékű társadalmi munkával segítettek az építkezésen. A táborban dolgozó fiatalok a KISZ megyebizottság oklevelét és a városi tanács társadalmi munka jelvényét iskolakezdéskor ünnepélyesen veszik át. Zctor — a csikó Az autóbusz nagyokat huppant. Zötyögtek az emberek időnként mintha a hangjuk is a levegőben maradt volna a huppanástól. A buszban az egész társadalom képviselve volt. Voltak munkások, parasztok, traktorosok, értelmiségiek, asszonyok, gyerekek. Volt, aki csak kirándulni ment, volt aki munkába igyekezett, egy csoport ölében tortát tartogatott — gondolom lakodalomba, vagy névadóra mentek valahová. De most nem róluk akarok szólni. Előttem egy tömött, fekete bajszú, kopaszodó idősebb ember ült. A feleségének magyarázott, aki szőke volt és fiatal. Bizonyára most járt errefelé először, mert a férje állandóan magyarázott. Régi vásárokról beszélt. Hogy, akkor amikor ő itt járt, akkor még így volt, meg úgy volt. Az egyik községbe érve megjegyezte. — Itt gyönyörű lovak voltak ám! Jó vásárokat csináltam itt valamikor. Az autóbusz elindult és ettől kezdve csak a lovakról beszélt. Lóneveket sorolt: „Csillag”, „Szellő", „Ráró”, „Mu- ki”, „Manci”, meg efféléket. — Ezek voltak ám a szép nevek! Akkor még tudtak szép neveket adni. Most’? Most még a lónak is olyan nevet adnak: „Zetor”. Bizonyisten ilyen nevet adtak egy csikónak. Szép csikó volt, jó csikó volt, de ilyen névvel még eladni sem lehet. Megállóhoz közeledett az autóbusz. Az előttem ülők is leszálláshoz készülődtek. A tömött bajuszú, fekete férfi szuszogva emelkedett fel a helyéről, miközben nagyot sóhajtott: — Mégr megérjük, hogy a lovakat is gépesítik. A nevüket már a géptől kölcsönözték, hamarosan az alkatrészkölcsönzést is bevezetik. Nem jutott volna eszembe ez a történet, ha nem olvasom a napokban, hogy Indiában nemrég egy nagyszabású értekezletet tartottak, amelyen az indiai parasztok többsége a mezőgazdaság gépesítése ellen foglo.lt állást. Kijelentették, hogy nincs az a modern traktor, amely pótolhatná az elefántot. Az elefánt elél 150 évig is, ami egyetlen traktortól sem várható el, és az elefánt beszerzési ára is olcsóbb. Szóval lényegesen kifizetődőbb az alkalmazása, nem igényel költséges pótalkatrészt, mindezeken felül még értékes trágyát is szolgáltat. így nyilatkoztak most Indiában a parasztok. Nálunk tizenöt-húsz évvel ezelőtt a lovakról mondták ugyanezt a magyar parasztok. És most már van olyan csikó, amelyiknek a nevét a traktortól kölcsönözték. Ellentétben a fekete- bajuszossal. év ennek csak örülni tudok. SZALAIJÁNOS
