Tolna Megyei Népújság, 1967. augusztus (17. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-06 / 184. szám

\

8

TOLNA MEGYEI NfiPtf.TSAO

1967. augusztus ■&

Ne haragudjon, hogy személyei dologgal kezdem a levélírást. Tudja, van nekem egy komám Győrben, Hosszú ideig nem tudtam róla, de a napokban, amikor találkoztunk, azt mondta, hogy ö nekem rokonom, és ö hallotta, hogy én gyakran járok külföldre, tegyem már meg neki azt a szívességet; hozzak valami nylonbugyit az ő feleségének, mert az ő felesége is rettenetesen sóvárog a külföldi holmi után. Hát én megígértam neki, hogy hozok. De most nem erről van szó, hanem másról. Arról, hogy beszélgettünk erről is, meg arról is. családi ügyekről, meg mindenről. Szóba került a propánbután-gáz is. Én panaszkodtam, hogy bizony elég drága a házhoz szállítása, mire ö azt bizonygatta, hogy nem drága az bizony. Én mondtam, hogy Szekszárdon nyolc forintért hozzák házhoz, ö meg rákontrázott, hogy Győrben bizony hat forintért viszik, pedig Győr az nagyobb város valamivel, még a belterülete is nagyobb. Én nem hittem neki. Mire ö a Kisalföldben — tudja, az egy olyan újság, mint a Tolna megyei Népújság —, megjelent hirdetést mutatott, miszerint Győrben hat forintért szállítják, a járás területére pedig kilenc forintért, húsz kilométer távolságig.

%z bizony így van.

De azért én nem hagytam magam. Megvédtem Szek- szárd becsületét. Azt mondtam neki: „Nézd, komám, Szek- szárd az egy járási jogú város, amit az a tény is világosan mutat, hogy Szekszárdon annyit fizethetnek a gáz házhoz szállításáért, mint amennyit a győri járásbeliek. Ebből is látszik, hogy Győrben nem tartják annyira tiszteletben az emberek jogait, mint nálunk, Szekszárdon”.

Erre aztán elhallgatott. Otthon biztosan majd kiabálni fog: ..Szekszárd, az igen! Ott megvan a dolgozók joga. nem. lm. úgy. mint nálunk. Ott már eltűnt a város és a községek közötti különbség. Már a szállításban sem tesznek különbséget!”

Gondolom, efféléket mond majd otthon és akkor tapasztalatcserére Szekszárdra jönnek a győriek.

Mi meg Taddleyba! Ez Hampshire grófságban van. Itt lakik Charlie Wälder, aki kifogott az időjáráson. Hosszti tűnődés után körülbelül kétezer márkáért ötezer művirágot vásárolt és ezeket bedugdosta kedves kertjének virágágyásai közé. De ezzel sem elégedett meg. Most tavat akar építeni. Ezt betelepíti mühalakkal és mű vízivirágokkal

Ezeknek aztán nem árt az időjárás. A művirágokat nem kell öntözni, mégis virulnak, nem kell rendben tartani, mégis nyilának.

Úgy hallom, hogy most egy delegáció utazik Charlie Walderhez, tanulmányozni a módszert. Szekszárdon is el kívánják terjeszteni a hegyoldali új házak kertjeiben a művirágokat, mert. ezek akkor is virítanak, ha a gazdájuk szomjan hal.

Ebből is látszik, hogy milyen kitartó virágok ezek.

Legalább olyan kitartóak, mint a svéd feleségek, akik nemrégiben megalakították a meztelen háziasszonyok klubját. Az alapító véleménye szerint így akarják megvédeni a családi tűzhelyet. És így védekeznek a sok sztrip- tiz-hár ellen. A feleségek úgy vélik, hogy jobb. ha a férjek őket nézik. És ez szerintük olcsóbb is.

Hát az utóbbiban van valami igazság.

De mi lenne, ha nálunk is így védenék a családi tűzhelyt? Tönkremenne a kereskedelem, még a leszállított árú ruha sem kellene senkinek. Gondolom, hogy emiatt nincs nálunk sztriptiz-bár — megfúrták a kereskedők.

Jaj, a legfontosabbat majdnem elfelejtettem megírni a szerkesztő úrnak. Amikor legutóbb bent jártam a szerkesztőségben, akkor azt mondták nekem, hogy az építők építenek maguknak egy szép szállodát. Panelból, vagy hogy hívják. Azt mondták, hogy ekkorra, meg ekkorra, vontosabban július 15-re elkészül ez a szálloda, át is adják. Én azt mondtam, hogy nem adják át, mire ők, hogy átadják. Végül is fogadtunk. Száz forintba. Később aztán hallottam, hogy az egyik építőipari vezető is fogadott ötven \iter borba, hogy kész lesz. - Na, gondoltam, Johannes, oda a száz forintod. Aztán meg arra gondoltam, ha elvesztem, akkor is nyerek. Megírom a szerkesztő úrnak, hogy lám, lám, az építők maguknak megépítették határidőre a szállodát. így kellene mindent építeni. Azt mondani, hogy az övék lesz. Ha nem építik meg, akkor meg azt írom, hogy lám, lám még maguknak sem tudják határidőre megépíteni. És ezért a szerkesztő úr fizet nekem.

Így visszajön a százas.

Most duplán nyertem. A szálloda nem kész, én viszont nyertem egy százast.

Most hallottam a hírt, Pesten találkoztam egy szekszárdi ismerőssel, és ő mesélte: épült Szekszárdon egy uj strandmedence, de van egy nagy hibája: nem tudják feltölteni vízzel. Mindjárt megvigasztaltam:

örülj, hogy végre van egy új strandmedence. Víz majd csak lesz.

Mire ő megingatta a fejét:

— Lesz, lesz, de hol lesz addigra a strandmedence?!

Ezzel zlárom soraimat. Tisztelettel:

A brandenburgi kapu

I A Berlinre < jellemző dia.

1--------------------------- dal kapu, a

t

örténelmi évszázadokra utaló emlék. Nevét Brandenburg város, illetve a régi fejedelemség felé vezető úttól kapta. Jelképe a porosz királyság kialakulásának, a gyengébbek behódolásának, a katonai győzelmeknek.

A brandenburgi kapu azonban nem ezért érdekes. Diadalkapuk szerényebb kivitelben minden volt fejedelemség székhelyén találhatók. Ugyanis, a száznál több német fejedelem, a hosszú torzsalkodások során egyszer csak győzött — ha múlandó eredménynyel is. A korabeli Magyarországon ilyen esetben arany és ezüst kupákból bort ittak a főurak, a német fejedelmek pedig diadal- kaput építtettek. Téglából, cserépből. görgetegkövekből, mészkőből, gránitból — kinek hogyan és mire tellett pénztárcájából. A sok diadalkapu közül a Berlinben lévő brandenburgi a legszebb. Okának magyarázata egyszerű; a porosz fejedelem, később király, lett a legerősebb, leggazdagabb és a porosz királyok nyerték a legtöbb csatát.

Meggyőződésem, ha Hitler nem a brandenburgi kapunál és az építményhez kapcsolódó széles utakon paruucztatta volna legyőzhetetlen nek mondott hadosztályait, hanem másutt, akkor ez a diadalkapu nem lenne ilyen ismert és sajnos, ilyen nevezetes sem, Berlin nem tartozik a szép városok kategóriájába. Háború előtt sem volt az, de sok más építészeti emléke van, amely sokkal inkább jellemzője lehetne. A Humbold egyetem, a gótikus városháza és számos más épület.

Az építmény, amely tulajdonképpen semmi más, mint egy dór- vonalú oszlopsor faragvúnyoükal. a szocialista tábornak egy olyan pontja, amely a német szocialista állam közepén az imperialista nyugattal érintkezik. A Berlinben járó külföldiek nem mindegyikének adatik meg, Tiogy átmenjen a brandenburgi kapun, és odaálljon a két világrendszer határát jelentő. egy méter 20 centiméter magas téglafalra. Különös az itteni hangulat.

Szinte a levegőben vibrál az állandó feszültség, amit nem a Német Demokratikus Köztársaság okoz. Ha valahol érződik, akkor itt kézzelfoghatóvá válik az ab- normalitás, ami egy város ketté- osztottságában megnyilvánulhat, és mindaz, amit évek során o'va- sott, képen és filmen látott az ember ebben a vonatkozásban. Amint megjelentünk a határon, a katonai parancsnok kíséretében, a túloldalon, alig pár lépésre tőlünk, máris kattogtak a fényképezőgépek.

Alighanem mindenkit lefényképeznek, aki e helyre lép. Sorra jöttek az idegenforga'mi autóbuszok és az idegenvezetőknek a nyakukon kidagadt az ér, mert olyan hévvel magyarázták a látnivalókat.

— Jól nézzenek át a brandenburgi kapun, mert azon túl van a rettenetes szocializmus, és akiket ott látnak a falon, azok szörnyűséges kommunisták.

Túlzásnak, nevetségesnek hangzik ez. de a túloldalon így történik, sőt még ennél különbül is a politikai uszítás, a torzítás. Elmondok néhány esetet.

A nyugatberlini határra kimenni nem veszélytelen dolog. Orrunk előtt volt egy tábla, amelyen azt olvashattuk, hogy eddig 63 halottja van a berlini falnak. Ezt az amerikai hámban járó nyugatnémet hatóságok állíttatták oda, hogy elrettentsék a Német Demokratikus Köztársaság határőreit. Sajnos, e provokatív célzatú táblán közölt tényben van igazság, bár a szám nem stimmel, mint annyi minden más a nyugati imperializmus propagandáidban. Tragikus dolog, de megtörtént, hogy nyugatberlini huligánok. akik 10 dollárért mindenre képesek, odamentek a határra a nyugatberlini rendőrség fegyveres

fedezete mellett, fegyvert vettek elő és lelőtték a gyanútlan határőrt. Azután, mint akik, megszolgálták a pénzt — távoztak. Hat fiatal, már csak fényképről mosolygó határőr az áldozat. Persze a provokáció nem mindig fegyveres. Sokféle változat van, igazi amerikai ízű. Képzeljék el a következő esetet:

Áll a posztján az NDK határőre. Megjelenik egy nő. Csinos, jól öltözött, fiatal, amolyan csinibaba külsejű. Megáll a határőr előtt néhány, méterre és beszél németül. A határőr nem válaszol. Pedig hívja, hogy lépjen tovább néhány métert és utána ketten lesznek egy fekvőhelyen. Ismétlem. a határőr nem válaszol. Erre a nő elkezd vetkőzni. És lassan, fokozatosan levetkőzik. Világos nappal ott kelleti magát a fiatal katona előtt. Higgyék el, hogy ez is megtörtént. Eredeti fényképeket láttam és kaptam ilyen szituációról.

Van más változata is a provokációnak. Az NDK határőre elé, a földre letettek ötezer dollárt és odaállítottak egy új gépkocsit. A nyugatnémet rendőr ajánlotta neki, hogy vegye fel a pénzt, tegyen néhány lépést, üljön be az autóba. Csak lépjen át az úgynevezett „szabad világba” és övé a pénz, az autó. Persze ott álltak készenlétben, egészen „véletlenül” a televíziós kamerák, a filmfelvevő gépek a várható szenzáció megörökítésére, hogy utána viláegá kürt ölhessék: ez és ez a határőr a „szabad világot választotta”.

| A határőr nem ment

Később a bakancsa orra elől a pénzt felvették, a gépkocsit elvezették, a szenzációra éhes riporterek pedig eltávoztak.

Álltunk á határon és a katonai parancsnok azt kérdezte, hogy van-e elég időnk? Ha van — kaptuk a magyarázatot — néhány perc múlva felvonul előttünk az amerikai és az angol katonai díszszakasz. Miért? Csak! Mert ők felvonulnak, ha nem a megszokott határőröket látják a falnál. És érkeznek az állig felfegyverzett díszszakaszok, a határnál szögletes fordulatot tesznek és visszamennek, eltűnnek a nyugatberlini forgalomban. Miért teszik ezt? Katonai erő fitogtatása céljából? Csak katonai parádé miatt? Ki tudja ezt megválaszolni? Valami olyasmiről lehet szó. hogy így is illusztrálják az úgymond. „szabad nyugat” védelmének állandó készenlétét. De ki akarja őket bántani? Erre viszont a H-czszakasz nem ad választ.

Különleges a kettéosztott Berlin. A közel-keleti válság kellős közepén voltam ott. A történtekről mindenki mindent tudott, talán a kelleténél is többet. De még így sem egyszerű a dolog. A Springer-féle sajtótröszt villanyújságjai szakadatlanul működtek és működnek, nem is szólva a rádióról és televízióról. Ezek az imperializmus felfogásának megfelelően tálalják az eseményeket. És ez Berlinben mindig így van. Mi történik itthon, ilyen változatban? Ha valaki nagyon kíváncsi, akkor meghallgatja a Szabad Európát vagv Amerika Hangját és vagy elhiszi amit mond, vagy köp rá egyet és végzi a maga dolgát. Az igazi dolog ugyanis az életben majd kiderül... Itt nagyon erős világnézeti meggyőződés kell ahhoz, hogy igaz, helyes úton járjon az ember gondolataiban, vagv ahogyan újabban mondják, vigvázni kell, hogv jó gépre szálljon fel.

A kettéosztottság állandó hatással van Berlinre. Lehet, hogv rossz volt a nézőpontom, de nekem úgy tűnt, hogy mtnél távolabb voltunk a brandenburgi kaputól és a nvugat-berlini határtól, annál elevenebb volt az élet. A Friedrichstrassen este R óra körül kialszik az élet. csak a vendéglátó- és szórakozöh'úvek élnek, de három utcával távolabb ugyanekkor erősen nyiladozik és hajnalig tart, hogy utána tovább folytatódjon. Este és éjszaka sok a rendőr és a határőr, a város határközeli részén. Acélsisak, géppisztoly, oldalfegyver és rohamkés, valamint gumibot felszerelés és tenyérnyi nagyságú rádió adó-vevő berendezés. Igen barátságosak és nagyvonalúak ezek a fegyveres emberek. Felvilágosítást adnak, javaslatot tesznek szórakozási lehetőségekre, ha kéri valaki, el is kísérik az ismeretlen helyre. Talán még a gombot is felvarmák a zakóra, ha kémé az ember. Mondták és elhittem, hogy nem ilyenek, ha valami baj van. A határközeiben, az éjszakai bárokban, a szóraközókra is vigyáznak. Nem miattuk, hanem értük. Egy szó mint száz, — eddig rosszul jártak a Nyugat- Berlinből átdobott provokatőrök. Sorsuk ezután sem lesz más.

Körvonalakban ilyen Berlinnek az egyik — a nyugati — oldala. Milyen a másik? Óriási méretű építkezések folynak. Ami eddig elkészült a romok helyén, az szép, korszerű és helyenként ultramodern. Amit a romokból eredetiségében újjá tudtak építeni, azt már megtették, vagy most végzik. Ami eredetileg gránit, márvány, terméskő volt, az abból készül ismét, az újat pedig betonból, üvegből, alumíniumból és műkőből építik. Az újjáépítés során Berlin új arcot kap. Nekem úgy tűnt, hogy ennek a városnak, amely — ismétlem — soha nem tartozott a szép városok kategóriájába, most alakul ki új, jellegzetes stílusa, és helyenként, ahol az új elkészült, határozottan szép.

Erős az élniakarás ebben a városban. Korosztálysorozatok hiányoznak főleg férfiakból, a háborús áldozatok miatt, de a 22 év alatt felnőtt új generáció valóban új. A húsz—harmincéves nők három-négygyermekes anyák. Hát igen! Van mit pótol- nioik. És meg is teszik, mert sok lakóházat építenek és oda lakók kellenek. És a nők a több gyermek ellenére is dolgoznak. Igaz. jobb a bölcsődei és napköziotthoni ellátottság, mint nálunk és talán több a kedvezmény is, de nagy a munkaerőhiány és a szocialista Németországnak szép tervei vannak a jövőre a nagyszerű jelenkori fejlődés mellett.

I Egy epizódot említek a----—----L------------ sok közül:

V

illamosra, autóbuszra fel lehet ülni gyerekkocsival is. A villamos megáll, az ajtók kinyílnak és az első kilépő egy gyerekkocsi. Benne az apróság, utána az anya, és sorba szedi a lépcsőről a gyermekeit. Egy. kettő, három, négy. Plusz egy csomag, amit vásárolt. Addig a forgalom áll. Gépkocsivezetőnk, amolyan igazi, jó humorú fiatalember, meg is jegyezte: „Itt a látvány, rakodik a szocialista Németország.”

Szép az ilyen rakodás és még szebb, hogy nem tülekednek, az autók nem dudálnak, megvárják, míg véget ér a gyermekszállítási idill, és megtörténte után egy szemvillanásnyi idő alatt folytatódik a zsúfolt közlekedés.

Beszámolómat azzal fejezem be, amit a brandenburgi kapunál a német katonai parancsnoknak mondtam: „Kérem, vigyázzanak erre a kapura, hogy új emlékek kötődjenek hozzá.” A következőket válaszolta:

— Legyenek nyugodtak. Megtesszük.

Nyílt, magabiztos válasz. Megvan rá az alapos ok.

KÁSZON JÓZSEF