Tolna Megyei Népújság, 1967. augusztus (17. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-06 / 184. szám
I 4 19G7. augusztus 6. TOLNA MFOYEI NÉPÚJSÁG Lelkiismereti kérdést csinálnak belőle! Rendőrmotorossal a Dunán Alig berregett fiel a paksi révőrs rocsójának motorja, a hajóállomás előtti vízből pánikszerűen menekülő gyerekek úsztak a partra, s tűntek el a partmenti házaikban.-í _ Látja, így megy ez — mondja L. őrmester, a vízi járőr parancsnoka. — Minden intelem ellenére néhány gyerek ezen a helyen fürdik. Ravasznak hiszik magukat. Egy közülük „őrségben” áll, s ha rendőrt észlel, szól a többieknek és akkor us- gyi, ember legyen a talpán, aki utoléri őket. Pedig szeretnénk beszélgetni velük az itteni fürdőzés veszélyeiről. De még- inkább a szülőkkel. — Igaz — teszi hozzá —, néha ez sem sokat ér. — Szerencsére régebbi példát tud erre mondani. A fokozottabb ellenőrzés ugyanis alaposan megcsappan- totta e nagy vízi úton történő balesetek számát. De visszatérünk a beszélgetésben a szülők felelősségére. — Két éve történt — mondja L. őrmester —, két gyermeket fogtunk meg, tiltott helyen fürdés miatt. A szülőket büntetésre terjesztettük fel. Az egyik szülő szó nélkül fizetett, s meggyőződtünk tóla, a gyerek is alapos fejmosást kapott tőlük. A másik gyereknél már nem ez volt a helyzet. A szülők váltig fellebbeztek a büntetés ellen, s nyilván a gyereket sem figyelmeztették megfelelően. Azt mondták, ne törődjünk az ő gyerekükkel, tudja az, mát csinál, kitűnően úszik, stb. — Szomorú következménye , lett ennek, sajnos néhány nap múlva: a gyerek a hullámok között veszett. ________ E kkor találkoztunk újra a szülőkkel, most már könyörögtek, legalább halva találjuk meg gyermeküket. A beszélgetés alatt megtettünk néhány száz métert, amikor a motor kezelője figyelmeztetett bennünket az egyik kis öbölben egy lány most mászik ki a vízből. Hiába próbál elbújni a mosóasszonyok között, vizes fürdőruhája elárulja. A kislány megleckéztetése után a mosó asszonyokhoz fordul L. őrmester. — Tudják, hogy itt milyen veszélyes a víz, s nem szabad fürödni, miért nem szólnak rá M. E.-re?! Hosszú hallgatás és néhány- szori kérdés után szólal meg az egyik asszony, szinte ellenségesen. — Azt gondolja, nekünk szót fogad? Míg tovább megyünk, kacskaringósan e vízi országúton, egy nagyobb csónak indul el a jobb partról. Közelebb lavírozunk hozzá, de L. őrmester már csak integet nekik. Megismerte őket. — Két-három napja itt táboroznak — fordul felém magya- rázóan —. rendes emberek, valóban üdülés, nyaralás céljából járják a vizet, s letelepednek egy-egy nekik tetsző partoldalban. E felvilágosításit kibővíti H. százados, a vízi őrs parancsoka. Megmagyarázza először a „kacs- karingós vízi út” kifejezést. Alattomos homokpadok, zátonyok miatt kell a rocsó útvonalát állandóan módosítani. Ez nappal még nem túlságosan nehéz feladat, de éjszaka, s az őszi, ködös időben... A vízi rendőrök munkája egész embert kíván !_______________ M ásodszor a kempingezőkről esik szó. Kettős feladat hárul a víziekre ilyenkor, nyáron. Ellenőrizni a vad-kempingezőket, másrészt segíteni, sőt védeni a legális nyaralókat. — Mit jelent ez a gyakorlatban? — kérdezem. — Néhány évvel ezelőtt többször találkoztunk, a mi elnevezésünk szerint, vad-kempingezőkkel — mondja L. őrmester, — akik minden előkészület nélkül, — élelem, pénz, felszerelés, — csupán az egy csónakkal indulnak él, majd lesz valahogy jelszóval. Akkoriban ezek lopásokkal sok problémát okoztak a környező helységekben. — De egyre többen jönnek a szervezett kirándulók és külföldiek. akik letelepednek az ellenőrzésünk alatt álló partoldalak kies helyein. Részükre nemcsak tanácsot adunk — hol telepedhetnek le legjobban, honnan tudnak ellátásukról legjobban gondoskodni —, hanem védelmet is kell nyújtanunk nekik a vadkempingezek molesztálá- sa ellen is. Közben Úszód hajóállomásra érünk. Itt arról győződünk meg, hogy a vízi rendőröket — nem Úgy, mint a tiltott helyén für- dőzők esetében —, segítik. Önkéntes vízt rendőrök, hajóállomási dolgozók a legkülönbözőbb problémáknál eredményesen intézkednek. Horány Béla, a hajóállomás vezetője arról beszél, hop'an mentettek meg az elmúlt évben egy öngyilkost. H. százados elvtársnál egy feljegyzést látunk, amelyben egy duna- földvári önkéntes vízi rendőr arról ad hírt, hogy védterületen, engedély nélküli horgászókat fedezett fel. A hajóállomásról indulunk vissza, közben egy házaspárt kell megbírságolni, mert tiltott helyen fürödtek. Egy csónakkal is találkozunk ezután. As ellenőrzés pozitív, nem italosak, nem ülnek többen a csónakban a megengedettnél és nőm is aludtak el. — Több csónakkal találkoztunk már — mondja L. őrmester —, ahol ébresztőt kellett vernünk. A pénz- büntetés volt az, amely valóban felébresztette őket, hogy veszélyes a felelőtlenség Aránylag simán érünk vissza a paksi, Dunán székelő vízirendészeti rendőrőrs székhelyére. Találtunk megszívlelendő ta- p>asztalatokat. De az egész ellenőrzés megmutatta, az évekkel ezelőtti kép sokban javult. Az őrs beosztottjai — H. százados elvtárs szavai szerint is — valóban lelkiismereti kérdést csinálnak belőle: e nagy, sok élvezetet nyújtó vízi út ne szedjen áldozatokat, hanem bel- és külföldinek egyaránt kellemes üdülést, szórakozást nyújtson. (i-e) Keresett a magyar méhkirálynő• •• Külföldön, főleg Franciaországban, de más nyugat-európai államokban is keresik, szívesen vásárolják a méhészek azokat a méhanyákat, amelyeket a magyar Kisállattenyésztési Kutatóintézet telepein neveltek. — Képünkön: az intézet leány falusi telepének méhésze ellenőrzi a méhanyák fejlődését. (MTI-foto — Bereth Ferenc felvétele.) Az „árvízi hajós“ levele Szekszárdon Szekszárdon, a Tolna megyei Állami Levéltárban, a hajdani selyemtenyésztési felügyelőség iratanyagának rendezése közben előkerült Wesselényi Miklósnak, a reformkori nagy hazafinak — az „árvízi hajósnak” — érdekes levele, amelyet Bezerédj Istvánnal írt Hídjára, Pestről, 1845. június 23-án. A selyemtenyésztés miniszteri iSmi hivatala Szekszárdon székelt, az 1920-as években történt megszűnéséig, s annak idején Bezerédj István volt a vezetője. A csaknem háromoldalas levélben Wesselényi Miklós arra kérte Bezerédj Istvánt, hogy adjon el neki egy 900 négyszögöles telket, s költségére építtessen rá egy kényelmes, jó házat, amelyben egy tágas, hat szövőszéket befogadó munkaszoba, két lakószoba legyen, — elég nagy ahhoz, hogy bennük egy hattagú család elférjen. Ezenkívül két-három marhára és egy pár sertésre való ólat kíván hozzá, valamint szükségesnek tartja a jó kerítést is, továbbá szeretné, ha a ház kertjében eper- és gyümölcsfák lennének. ötseáz-hatszáá pengő- forintot szánt erre a vásárlásra, s azt kérte: Szeretné, hogy az általa pártfogolt család ősszel, de legkésőbb tavasszal beköltözhetne a házba. Védenceivel kapcsolatban még arra is kiterjedt figyelme, hogy ne feledkezzenek meg részükre fáskamráról sem. Sőt, afelől is érdeklődött, hogy a külső földnek mennyibe kerül holdja, mert a selyemtenyésztő családruik öt-tíz Kőid földről is szeretne gondoskodni. A választ Zsibóra kérte, s a levél végén Szószerint ezeket írta: . .Deák, s többi barátaid szívesen köszöntének/”. Wesselényi Miklós íródeákjának diktálta tollba és saját- l-'~űleg írta alá levelét, amely hü tükre a nagy hazafi szociális felfogásának. A z a kérdés, melyik Juhászt tetszik keresni, a művezetőt? Az előbb a raktár felé láttam menni. Nem lesz könnyű megtalálni — mondta a kapuügyeletes, s egy tanulót menesztett Juhász elvtárs után. A tanulólány a művezető keresésére indult, dicséretére váljék az igyekezet, alig néhány perc telt el, s már jöttek. Juhász Gyula, a Dunaföldvári Gumiipari Ktsz csizmasütő részlegének művezetője. Ahogy megfigyeltem, a nála idősebbeknek éppúgy, mint a fiataloknak, „Gyula bácsi”. Hogy naponta hányszor hangzik el „Gyula bácsi legyen szíves . .„kérek” .,., „intézkedjen” .. .r „nézze meg”, se szeri, se száma. Az egy órás >tt-tartózkodás alatt vagy tízszer ^ülottam. Az üzemben mindenki “• icri, tudják róla, hogy megfontolt ember, és gyorsan intézkedik. De nemcsak ezekért a tulajdonságokért szeretik, hanem azért is, hogy mint alapító tag, alapos ismerője az üzemi termelés valamennyi ágazatának. Kicsi, alig kétlépésnyi irodájában beszélgettünk. — Tessék kérdezni. — A sajtót, úgy gondolom, elsősorban a termelési eredmények érdeklik. Július hónapban napi ezernyolc pár gumicsizma készült. Augusztus elsejétől ezemégyszáz párat készítünk, és áttérünk az új anyagból készült csizmák gyártására, — mondta, s mellékesen ismertetett még néhány termelési mutatót, de csak úgy fejből. — Jó tudni, hogy egy üzemben miből mennyit termelnek. De szeretném, ha Juhász elvtárs azokról az emberekről is beszélne, akikkel ilyen szép eredmények elérésére képesek. — Úgy érti az elvtársnő, hogy az emberekről, a dolgozókról beszéljek? Ez nem lesz könnyű. — Nem? Miért? Talán a művezető nem ismeri az embereit? — Dehogynem! Csak ahány ember, annyi probléma. — Akkor ezek közül nézzünk meg néhányat. — Lehet, de csak úgy, ha az illetők neve nem lesz feltüntetve. — Jó. nem bánom! Megegyezünk abban, hogy csak az eseteket mondja el. — Egy termelési probléma. Mint említettem, augusztus 1-ével áttértünk a napi ezernégyszáz pár esi • a gyártására. Ez azt jelenti, nogy dolgozónként, két pár csizmával többet kell gyártani. Gondoltuk, hogy az átállás nem lesz zökkenőmentes, és úgy is történt. Egyik dolgozónk bejelentette, képtelen vállalni a két pár többletet. — Juhász elvtárs mit válaszolt a dolgozónak? Átirányította másik munkahelyre? Úgy tudom, a PORTRÉ: A művezető termelés érdekében a művezetőnek joga van ehhez. Ez lett volna az egyszerűbb megoldás, mégsem választottam ezt. — Hanem? — Beszélgettünk, s közben elmondtam, hogy az új gazdasági mechanizmusban a gazdasági eredmény lesz a forrása a bérfejlesztésnek, és a beruházásoknak. Minél jövedelmezőbben dolgozunk, annál nagyobb lesz a nyereség nálunk maradó része. Aztán másról beszéltünk. — Például? — Például arról, hogy ő az egyedüli, aki ilyen elhamarkodott bejelentést tett. — Lett eredménye a beszélgetésnek? — Igen. Másnap az illető legyártotta a két pár többletet. A következő műszakban pedig bejelentette, hogy minden rendben. — Nyilván vannak más jellegű problémák is, amik jelentéktelennek tűnnek. — Hogyne lennének. A művezetőnek sok mindenre figyelemmel kell lenni. A munkabeosztásnál figyelni kell, hogy ahol gyerekek vannak és a férj, feleség dolgozik, ne kerüljenek egy műszakba. Vannak nálunk dolgozók, kiknek kétszáz-háromszáz öles szőlőjük van. Szabadságukat leginkább a permetezés és a szüret idején, veszik ki. Erre is ügyelni kell. Vannak, akik családi házat építenek, s ehhez segítséget kérnek. Nemrég egy családi probléma megoldásában segítettünk. Kényes téma volt, de sikerült rendezni. — Azt mondják, Juhász elvtársat nem lehet egykönnyen kihozni a sodrából, s nagy dolognak kell történnie, ha hangoskodik. — Még a környékén se szeretek lenni, ahol szitkozódnak, kiabálnak. .Azt az elvet vallom, a művezetőnek nem elég csak azt tudni, miből mennyit kell termelni. A termelési mutatókon kívül jó tudni, hogy a gépeket az emberek hozzák mozgásba, és milyen problémáik vannak a gének mellett dolgozó embereknek: — Utolsó kérdésként: Juhász elvtárs párttag? — Igen, 1945 óta. POZSONYI IGNÁCNÉ 1967 68-as tanévre VIII. általánost végzett fiúkat szerszámkészítő ipari tanúlónak szerződtetünk a Székszárúi Műszergyár részére. Jelentkezni lehet: MüM. 505. sz. Szakmunkásképző Iskolában" Szekszárd, Széchenyi u. 4—8. (83)
