Tolna Megyei Népújság, 1967. augusztus (17. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-31 / 205. szám
4 VOT.NfÁ WFOYÉT KEPÜJSÄß MG'!. augusztus 3f, Gondoskodjunk róluk Kétszer találkoztam Békés József névéi. Mindkettő emlékezetes. Nem több, mint fél esztendő múlhatott el a két alkalom között. 4 Először a munkaügyi * döntőbizottsági tárgyaláson voltam tanúja és hallgatója sorsának. A gyárban leépítés folytán mondtak fel harmincadmagával neki. Beteges, de még tud és akar is dolgozni. Noha harminchét esztendős, negyvenötnek nézné, aki nem ismeri korát. Hosszabb időn át dolgozott Békés Józsefné ^ Tolnai Selyemgyárban. Amíg a gép mellett állt, normáját csak hetven-nyolcvan százalékra tudta rendszeresen teljesíteni. Miután a gépnél veszélyes rosszullétei miatt takarításra osztották be, ott sem ért fel teljesítménye a többi, hasonló korú egészséges asszony munkájával. Sírva kérte a döntő- bizottságnál, hogy állítsák vissza munkaviszonyát, mert neki idős apjáról és kiskorú gyermekéről kell gondoskodnia. Az üzem megbízottja nem vitatkozott a fellebbező által elmondott indokokkal. Ö viszont azzal érvelt a döntő- bizottság előtt, hogy mást nem tehetnek. Nem bocsáthatják el a teljes értékű, jó munkaerőket. Mit tudtak tenni? Észrevehetően nehéz szívvel hagyták helyben a bizottság tagjai az üzem elbocsátó döntését. « A második találkozás "• Szekszárdon, a rendelő- intézetben történt. Magábaros- kadva üldögélt a pádon, Békés Józsefné. Sorára várakozott a röntgenhelyiség ajtaja előtt, várta a 15 esztendeje lezajlott fejműtétjéről készülő röntgen- felvételi leletet. Csendes, de mégis jól hallható panaszba kezdett. Nem kérdezték, nem feleltek, csak ő beszélt. Körülállták a délutánra már meggyérült várakozók. Figyelték és szánakozva hallgatták szavait. Elmenne ő bárhova dolgozni. Kesergett, hogy mióta kikerült a gyárból, hiába próbál munkát szerezni. Sehol sem alkalmazzák. Hétéves kisfiát (mutatta, majd kézről kézre járt a gyerek fényképe) és öregségi járadékos, 78 éves apját kellene eltartania. Az öreg most éjjeliőr, neki sikerült. Az asszony elvált férje egyik munkahelyét a másikkal váltja, csakhogy ne kelljen gyerektartást fizetnie. Szótlanul hallgatták akkor is, amikor azt emlegette, hogy „Legjobb volna örökre elmenni, de nem tehetem”. í Fokozta bennem az első találkozás után érzett nyugtalanságot a véletlen második. Mi történik azokkal, akik már nem teljes értékű munkaerők? Hiszen a reform-időszakban a csökkent munka- képességű dolgozók esélyei nem javulnak, hanem romlanak. Uj ellentmondások is keletkeznek állandóan fejlődő társadalmunkban. Megtörténik, hogy adott helyzetben átmenetileg összeütközésbe kerül egymással az üzemi és egyéni érdek. Nálunk ma érthetően szigorú törvény a gazdaságosság és az, hogy minden kifizetett forint mögött konkrét teljesítmény legyen. Megértjük, hogy az üzemet szorítja a terv. De... Helyes gazdasági törekvéseink ellenére sem szorulhatnak háttérbe a szociális szempontok és a munkához való jog gyakorlati biztosítása. Nincsenek sokan a Békés Józsefnék, de talán többen vannak, mint hisszük. Ha kevesekről van szó, akkor is hatékony intézkedéseket kell tenni. Mire gondolunk? Külön gondoskodásra van szükség. Valójában pontosan még fel sem mérték, hányán vannak, milyen helyzetben és mi a tennivalónk. Keressük meg számukra a megfelelő munkalehetőségeket. Esetleg létesíthetnének foglalkoztatásukra külön olyan kisebb üzemet, ahol akaratuk és képességeik szerint tudnának boldogulni. Szükségük van a keresetre, e mellett társadalmilag hasznos tevékenységet végezhetnének. A dolgozni még tudó, csökkent munkaképességű emberek esetében is összhangba kell hozni a gazdasági érdekeket a társadalmunk alkatelemeihez tartozó humánus gondoskodással...-I. -é. RÁD TOM'* RÖK, AZT MOND; | JA A SEREGEK ►jVJRA, ÉS FÜSTTÉ j ÉGETEM szeke- í REIT. OBOSZtÁNH j| KÖLYKEIDET KARD }, EMÉSZTI MEG..." KÉPREGÉNYVÁLTOZAT: SARLÓS ENDRE T JOSEPHINE- Ni ,/vac új ptúJA I VAN. AZ A I ' HOSSZÚ,S20~ A KB PUA4SZ/-K t Arész, -JOHN M | N\OGAN. Jog ve, lause4/ TAVAt Y EOYOff ( &A'rS207TN\A- } GA'VAL egy l FtLAA&e/v f A... MORAN ! AZT* HAlLOTTAAA róla, HOGY HOMOKOS., Mark Lane: ELSIETETT ITELET A napokban jelentette meg az Európa Könyvkiadó, alig néhány hónappal ezelőtt a nyugati könyvpiacokon nagy sikert aratott „Elsietett ítélet” című művet, amelyet Mark Lane amerikai ügyvéd, a gyilkossággal vádolt Oswald védője írt. A könyv a Kennedy-ügy mindeddig legérdekesebb dokumentuma. Mark Lane 39 esztendős New York-i ügyvéd életének utóbbi három évét a Kennedy-gyilkos- ság rejtélyének felderítésére szentelte. Mint mondja: „Meggyőződésem, hogy nem Oswald húzta «'»meg annak a puskának a ravaszát, amely megölte Kennedy elnököt”. Ezt a meggyőződését fejtegeti — és , indokolja hatalmas dokumentációs apparátussal — az először 1966-ban megjelent és azóta világhírűvé vált könyvében, az „Elsietett ítélet”-ben. Lane a Warren-jelentés bírálatának nevezi könyvét, — és az „Elsietett ítélet”, mint világvisszhangjából kitűnik, alaposan megrendítette az emberek hitét a közel 18 000 oldalas jelentésben, amelyet egymillió dolláros költséggel, minden idők legszélesebb körű nyomozásával, 552 tanú kihallgatása után publikált a közéleti kitűnőségekből alakult Warren-bizottság. A Kenedy-ügy szálai Mark Lane könyvének megírása óta csak még jobban összekuszálód- tak. Meghalt Jack Ruby, el tettek láb alól jó néhány tanút, vihar kerekedett a Manchester- könyv körül, New Orl^ansban új nyomozás indult — és az ügy legfontosabb dokumentumait az Egyesült Államok Nemzeti Levéltárában 2039 szeptemberéig hétpecsét« titokként őrzik. Az ügy tovább bonyolódik. De hogy a hivatalos, megnyugtató verdikt holtpontjáról kimozdult, abban nagy szerepe van a nyughatatlan, igazságkereső Mark La- ne-nek. S hogy ő meddig folytatja a harcot? „Amíg az amerikai nép meg nem tudja — feleli Lane —, hogyan, miért és ki ölte meg elnöküket 1963. november 22-én Mark Lane írása túl a jogász remeklésen, detektívregényszerű izgalmasságával köti le az olvasót Andris várt bebocsátásra. — Menj a másik utcába — kiáltotta dühösen Faragó. — Engedjük be — szánta meg valaki. — Akkor békén marad. — Legfeljebb szétcsapja a fejemet — morgott magában Faragó. — Úgy se megy el az ajtóból. Lábas köhintett. Ajtót nyitott Andris vihogva beosont. , Faragó beállította a gép magasságát és megforgatta a lencsét. A fehér fémlapon kirajzolódtak a kontúrok. ' — Jó lesz? — kérdezte. — Fáin! — lelkesedett Nagy Andris. . — Jó — dörmögte valaki, majd Nagy Andris— 13 — nak címezte: — Kuss. — Faragó jobboldali szomszédja közbeszólt: — Vedd nagyobbra, és akkor csak ezt a részét... — és ujjával megmutatta a kifényképezendő részletet. — Persze, — szólt a baloldali szomszéd — a fotózásban tulajdonképpen nem a fényképezés a művészet — azt mindenki megtudja csinálni — hanem a vágás. Az, hogy mit emelünk ki a képből. Szóval az egyensúly. — Az összhang — hangzott hátulról. Lábas hallgatott. Faragó még egyszer élesre állította a képet, majd a lencse elé fordította a piros fényszűrőt. Papírt tett a vetített kép alá, és ide-oda tologatva beállította. — Hat másodperc... jó lesz? — kérdezte. — Várj! — szólt a jobboldali szomszédja, és egész halkan számolt: — Vedd nyolcra! A többiek egyetértettek. — Mérjétek — mondta Faragó, majd fennhangon számolt — Három, kettő, egy, nulla, most! — gyors mozdulattal félrekattintotta a piros fényszűrőt. A fotópapír élesen megvilágosodott. , Kórusban számoltak. — Egyes... kettes... négyes... hetes. Mosti A piros fényszűrő visszakattant a lencse elé. Halk reccsenés hallatszott, majd mély, hörgő Egy pillanatig mozdulatlan volt mindenki, aztán az asztal a padló felé dőlt, magával rántva a mellette ülőket. A nagyító a kőre csattant, üvegek csörömpöltek, folyadék loccsant Tálak zuhantak a padlóra. Valaki panaszosan felnyögött: — Mi az istent csináltok, marhák ?í Nagy Andris röhögött, — A nagyító! — hallatszott félénken. — Lesz ebből balhé... _ — Gyújtsátok meg a villanyt! _________ E gy bizonytalan mozgású alak elindult a kapcsoló felé, de a második lépésnél teljes hosszában végigvágódott a kövezeten. Káromkodott. A tálak csörömpöltek. Végre kattant a kapcsoló és fény gyűlt. A föL dön még mindig feküdt valaki. — Légitámadás elmúlt! Életben maradtunk. Állj már fel! — az egyik jókedvű katonából kibuggyant a nevetés, de hangja hirtelen, átmenet nélkül hátborzongató üvöltésbe csapott. Kikerekedett, iszonyodó szemmel meredt a földre. Faragó feküdt ott, hátából, a bal lapocka alatt egy vadásztőr markolata állott ki. Szájából rózsaszínű vér habzott elő, üvegesedő szeme kifejezéstelenül bámulta az előtte heverő összetört nagyítógépet. Ujjai a követ kaparászták. Lába még néhányat vonaglott, aztán nem mozdult többé. — SS -S
