Tolna Megyei Népújság, 1967. augusztus (17. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-25 / 200. szám
8 »OLN/S WEGYE1 NÉPÚJSÁG lse1?, augusztus 25. fOLtU MlfiVtfp MEPUJSAB Klubkönyvtár a mezőgazdasági kiállításon A békési művelődési ház felavatásával 1949-ben országszerte elkezdődött a művelődési otthon építési mozgalom. Azóta évente több száz falu tanácsa, szövetkezete és lakossága fog össze, hogy jórészt saját erőből új, modern, igényeinek megfelelő művelődési otthont építsen. Ma már az országban 3400 művelődési otthon várja rendezvényeire, filmvetítéseire, tájszínházi előadásaira, szakköri foglalkozásaira és klubjaiba az érdeklődőket, akiknek száma évente több, mint ötvenmillióra tehető. A közművelődési könyvtárak és könyvkölcsönzők száma csaknem tízezer. Hazánk lakosságából minden ötödik ember beiratkozott olvasó. Az elmúlt évben majdnem ötvenmillió kötetet kölcsönöztek. A kulturális igények és az anyagi feltételek összhangját teremti meg elsősorban az 1500 lakos alatti községekben a klubkönyvtár, amely a tanács, a termelő- szövetkezetek, a társadalmi és tömegszervezetek közös támogatásával is működtethető. Szerepe egyre fontosabb. A vidéken élő emberek igényei megkövetelik felállításukat. A mezőgazdasági kiállítás és vásár területén, figyelembe véve a klubkönyvtárak egyre növekvő jelentőségét a falvak kulturális életében, klubkönyvtár-be- mutatót is tartanak. A bemutatón látható a klubkönyvtárak helyes térbeosztása, korszerű berendezése és felszerelése, szakkörök felszerelése, makettek, mezőgazda- sági üzemek kézikönyvtára. A mezőgazdasági kiállítás klub- könyvtár-pavilonját első ízben rendezik be idén. Méltán vált majd ki érdeklődést. A rendőrségről jelentjük Három dinnye és Nem mindennapi bűntett ügyében folyik nyomozás a közlekedésrendészet részéről. A rövid történet a következő: Magyar János csányi lakos a du- naszentgyörgyi Ezüstkalász, Tsz feles kertészetében dinnyeföldet munkált a 6-os út mellett. Szokása ezeket a területeket fokozottan őrizni, mert akadnak, akik igyekeznek megdézsmálni a termést. Ez történt az elmúlt napok egyikén is. A szomszédos dűlő- úton egy teherkocsi kanyarodott le, s jó mélyen a fás, bokros, sűrű védelmében állt meg. Az átellen- ben lévő kunyhóból már csak akkor vették észre a manővert, amikor egy világos inges egyén néhányszor kibukkant az út és a dinnyeföld közötti keskeny kukoricaföld közül. A kunyhóból egy asszony azonnal elindult a dinnyetolvaj irányába. A gazda, Magyar János kerékpárral a 6-os útról megkerülve indult a dűlőúton a kocsi felé. Utána ballagott Horváth József, míg a 6-os úton állt Magyar Sándor. A világos inget viselő zihálva egy ember élete érkezett a teherkocsihoz; a lopott dinnyéket bedobta a kocsi hátsó részébe és gyors indításra szólította fel a gépkocsivezetőt. A gépkocsivezető indított, s menekült. Ekkor találkozott szembe a 6-os út felől kerékpárral érkező Magyar Jánossal. Magyar jelzéssel, kiáltással próbálta megállítani a menekülő kocsit, de hiába. Kerékpárját keresztbe fordította az úton, s ha el nem ugrik, a kocsi keresztül gázol rajta, de a kezében lévő szerszámmal beütötte a kocsi ablakát. A jármű erre sem állt meg és ugyanígy az utolsó pillanatban kellett elugrania előle Horváth Józsefnek, majd később Magyar Sándornak is. Magyar Sándor megjegyezte a kocsi rendszámát: SA 25—07. Ezen a nyomon elindulva, a rendőrség kiderítette, hogy a dinnyetolvajok emberéletet veszélyeztető gépkocsija — Ifa Framó — a Budaörsi Vegyes Ktsz tulajdona, vezette Jusztin József. Az eljárást az ügyben a rendőrség folytatja. Modern cukrászda — mellékhelyiség nélkül Néhány hónap leforgása alatt három ízléses kis cukrászdát kapott Szekszárd. Ezzel három városrész problémáját oldotta meg a Tolna megyei Vendéglátóipari TOLN * MEGYEI NÉPÜJS4G A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő- PETRITS FERENC Szerkesztőség- Szekszárd. Mártírok tere 15—17. Telefon: 1—29—01. 1—23—01. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 1—20—11. 1—20—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában Felelős vezető: Széli István Széchenyi utca 46. Telefon: 1—29—21. Terjeszti a Magyar Posts Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hőnapra 13 t-' Rsder-sztau 35 06» Vállalat. A három cukrászda közül a múlt hét végén átadott egység a legszebb és legkorszerűbb. Az épülő szakgimnázium mögött, a Kadarka utcában szinte elveszik a kis, alacsony épület, amelyben az új cukrászdát elhelyezték. Kívülről igénytelen házikóba lépve, elcsodálkozik az ember a minden igényt kielégítő kis cukrászdán. Friss fagylalt, tömény italok, friss cukrászsütemények, jégbe hűtött sörök és üdítő italok, a napnak bármelyik szakában kaphatók. Ez igen, mondja a látogató mindaddig, amíg nem kell felkeresnie a mellékhelyiséget. Ebben az esetben azt a választ kapja: sajnos nincs. Hogy miért? Arra már nem kap feleletet, mert erre a kérdésre nehéz válaszolni. Nehéz válaszolni nemcsak a Vendéglátó- ipari Vállalatnak, hanem a tervezőnek is, 8. M. Az alsóvárosiak kívánsága A városi közlekedéshez szorosan hozzátartoznak az autóbuszok, A városból város csak akkor lesz, ha közlekedése is megfelelő, ha a polgárok mindent időben és gyorsan megközelíthetnek. így van ez Szekszárdon is, ahol a fejlődő város megköveteli, hogy közlekedését egVre jobban tökéletesítsék, korrigálják a kijelölt buszvonalakat és megállókat Természetesen mindezt csak a lehetőség határain belül lehet végrehajtani, mert az autóbusz- állomány még nem ad arra módot, hogy minden kívánságot teljesítsenek. Az azonban, hogy a jelenlegi helyzetet néhány esetben ésszerűen módosítsák, feltétlen szükséges. Néhány nappal ezelőtt egy idős nénike járt szerkesztőségünkben és arra kért, tegyünk már valamit annak érdekében, hogy az alsóvárosi temető előtt is létesítsenek autóbuszmegállót. Kérésének jogosságát egy papírlappal bizonyította, melyen 270 aláírás volt. A nevezettek környékbeli lakók, akiknek munkahelye a városközpontban, vagy annál messzebb van. A megálló szükségességét még az is bizonyítja, hogy a temetőbe járó embereknek is könnyebb lenne a várostól a hosszú utat buszon megtenni, mint gyalog. A legközelebbi buszmegálló Csatáron van. Innen a távolság ugyanolyan hosszú, mint a kórháztól. A 11-es AKÖV illetékeseinek tehát meg kell vizsgálni a helyzetet és a kért megállót minél előbb beiktatni, hogy a környék lakóinak, valamint a temetőbe járó dolgozóknak régi kívánságát teljesíthessék. (FERTŐT) Magnóra vett "IGEN" Egy nürnbergi lelkész ötletes módon akarja megóvni a házasságokat. A boldogan elrebegett igent magnószalagra veszi és a fiatal párnak ajándékozza. Valahányszor felborul a családi béke és a házastársak egymás hajának esnek, meghallgathatják a magnószalagról milyen boldogan és határozottan mondták ki egykor az „egy életre’» szóló igent. AUGUSZTUS Névnap: Lajos. 25 A Nap kél 4.52 órakor, nyugszik 18.39 órakor. A Hold kél 20.40 órakor, PÉNTEK nyugszik 10.18 órakor. — Száz szalmabálázó gép. A komplex gabonabetakarítást az idén Tolna megyében már száz bálázó gép segítette. Huszonötöt aratás előtt vásároltak a közös gazdaságok. — Értekezletet tartottak szerdán a megyei pártbizottságon megyénk pedagógus pártszervezeteinek titkárai. A propaganda- és művelődési osztály által összehívott tanácskozáson. Berghoffer László, a KISZ megyebizottságának középiskolai felelőse tartott .tájékoztatót, a KISZ középiskolai tanácsadórendszerének továbbfejlesztéséről. — Rnkfisorkánt gyártanak. Az eddig hiánycikknek számító bakfis méretű orkánkabátokat készítik az őszi szezonra a Tolna megyei Textilfeldolgozó Vállalat műhelyeiben. Több ezer kabát kerül a megyei üzletekbe is. — Egyre népszerűbbek Tolnán a társadalmi ünnepségek. Az elmúlt hét végén például két névadó ünnepséget és egy KISZ-esküvőt tartottak a községben. — Bensőséges ün- nepséges búcsúztatták munkatársai és a szakszervezeti bizottság tagjai Helm Terézt, a Tolnai Selyemgyár dolgozóját abból az alkalomból, hogy 25 éves szorgalmas, becsületes munkája után nyugdíjba ment. — Hamarosan elkészül a szekszárdi Kisbödő közvilágítása. A városi tanács építési és közlekedési osztálya már megrendelte a lámpatesteket, a bekötést pedig a DÉDÁSZ a harmadik negyedévre vállalta. — A mezőgazdasági kiállítás ifjúsági napjára kétezer KISZ- fiatal utazik megyénkből. Az ifjúsági nap egyik programja az fmsz-mozgalomban dolgozó KlSZ-veze- tők találkozója lesz, ahol kilenc fmsz- alapszervezeti titkár képviseli megyénket. — A szedresi sikkasztok, a társadalmi tulajdont hűtlenül, hanyagul kezelők ügyében még 1966. december 13-án beszámoltunk az első fokú bírósági ítéletről. Az ítélet nem volt jogerős. A megyei bíróság, mint fellebbviteli bíróság, az elmúlt napokban tett pontot az ügyre. Ferkelt Imre, Tóth István és Horváth István, a községi tanács volt dolgozóinak fellebbezését elutasította. Maradt tehát Ferkelt 1 év és 4, Tóth 1 év és 6, valamint Horváth 6 hónapi szabadságvesztés büntetése. A negyedrendű Molnár József esetében a bíróság a fellebbezésnek helyt adott, s a reá kiszabott 8 hónapi szabadságvesztés foganatosítását három évi próbaidőre felfüggesztette. A MAGYAR TV MŰSORA: 10.00: Angyal kalandjai. A tárgyalótermek mágusa. Magyarul beszélő angol film. (Ism.) 10.50: Utazás jegy nélkül. Négy évszak a Lengyel-Tátrában. (Ism.) 11.20: Telesport. (IsmJ A JUGOSZLÁV TV műsora: 17.05: Hírek. 17,10: Rejtvényműsor. 18.00: Tv-új donságok. 18.15: Szereti a zenét? 19.05: Tudomány 67. 19.54: Jó éjszakát, gyerekek. 20.00: TV-hiradó. 20.38: Játékfilm. 22.18: Tv-híradő. FELHŐS IDŐ ZÁPOROKKAL Várható időjárás ma estig: időnkén! növekvő felhőzet, elsősorban nyugaton záporral, zivatarral. Mérsékelt, változó irányú szél. A zivatar idején átmeneti szélerősödés. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 23— 28 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál 22 fok. A Vetómagtermel- tető és Ellátó Vállalat, felhívja a mező- gazdasági termelőszövetkezetek figyelmét, hogy az őszi takarmánykeverék vetéséhez szükséges szö- szös- és pannonbükköny vetőmagot korlátlan mennyiségben tudja a termelők rendelkezésére bo- csájtani. A vetőmag megrendelhető a vállalat dombóvári alközpontjától. (307) Hamburg (DaD) — Egy cirkuszi attrakcióval gazdagodott a hamburgi „Hummelfest”, az NSZK legnagyobb kikötővárosának nyári búcsúja. Ez a nagyvárosi „vurstli” óriási területen fekszik, néhány percre csak a hajógyárak fényétől, a tengeren- •túü taxushajók kikötő partja tói évről évre növekvő népszerűségnek örvend a Hamburgba látogató idegenek körében is. 1967 nyarának szenzációja „Carello” küzdelme két óriáshüllővel, egy 17 000 literes akváriumban. 3,6 méter hosszú és majd 2 mázsás krokodillal rendez szabad stílusú birkózást „Carello”, a 27 éves Lothar Schultze, és eddig még mindig ő került ki győztesen a többnyire víz alatt lejátszódó, de sportszerű viadalból. A műsor- szám befejezéséül „Carello” a krokodiltestvérek kisebbikének a torkába dugja a fejét. rh