Tolna Megyei Népújság, 1967. augusztus (17. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-17 / 193. szám
TÖCTTÄ Wfctívet SfEPŰJgíí! 1967; augusztus ff; Miért lopják az autót? Bezzeg a barátom, akit nemcsak azért hívnak Bezzeg Aladárnak, mert mindig így kezdi a mondókáját: „Bezzeg, akkor..hanem azért is, mert ezt a nevet örökölte az édesapjától, attól a drága jó embertől, aki a haláltól való félelmében annyira kétségbeesett, hogy meghalt. Ezt a kétségbeesést a fia is örökölte, és most ahányszor csak találkozunk, mindig valamiért kétségbeesik. Győzöm megnyugtatni. Tegnap is kétségbeesett. — Hallottad? Egy embert kidobtak a vonatablakon! — Hallottam. Na és? — Mit na és? Te ezen nem ütközöl meg? — Minek ütköznék meg. Próbáltak volna egy embert kidobni mondjuk huszonkét évvel ezelőtt a vonatablakon, amikor vonat sem volt. Vagy ha volt vonat, akkor nem volt rajta ablak. — Lopják az autókat. Egyre több autót lopnak el. — Ez természetes. Gondolkodtál-e már azon, hogy miért lopják az autókat? Megütközött. — Nem. Illetve ... Szerintem azért lopják az autókat, mert rossz az erkölcs. i- Ezért is lophatják. — Ivfeg miért még? — gondolkodott hangosan, majd a homlokára csapott. — Meg azért, mert kevés a garázs? — És miért kevés a garázs? — Mert kevés az építőanyag. — Azért is. És még miért? — Mert kevés helyen jelölnek ki garázsépítésre alkalmas telket. — Ezért is. — És még miért? — Azért, mert sok az autó. Amíg kevés volt, addig minden autóra több rendőr is vigyázott. Most sok az autó, sokkal több, mint a rendőr. Ezért lopják. Egyszerűen azért, mert van. így kell nézni a dolgot és akkor nem azt látod, hogy lopják az autót, hanem azt, hogy milyen óriásit fejlődtünk. Azt látod, hogy hová jutottunk el attól az időtől, amikor még simléderes sapkát, meg lódenkabátot loptak az emberek. Akkor abból volt sok. Akkor, ha gépkocsit lopott volna valaki — burzsuj- nak nézték volna. Ha simléderes sapkát lopott, meg lódenkabátot, akkor kádernak nézték. — Bezzeg most... — Ja, most egészen más a helyzet. — A pénzzel is. Olvastam, hogy most már kasszát is fúrnak nálunk, mit szólsz ehhez? — Semmit. Illetve csak any- nyit, most már érdemes megfúrni a kasszát. — Hát ezt meg, hogy érted? — Ahogy mondom. Érdemes. 1945-ben nem lett volna érdemes. Mert mire kész lett volna az ember a kasszafúrással, nem ért volna egy fityinqet sem az a pénz, amit abba zártak. Most egészen más a helyzet... Hát így vitatkoztunk, vitat- kozgattunk. Végül meggyőztem Bezzeg barátomat, hogy autót azért lehet lopni, mert van, vonatablakon azért lehet kidobni valakit, mert van vonat is, meg ablak is, páncélszekrényt azért lehet megfúrni, mert van és mert érdemes... De levontuk azért a végkövetkeztetést is. Azért nem árt, ha a vonatablaknál megkapaszkodik az ember, ha vigyáz az autójára, jobban őrzik a kasszát, mert ha nem vigyázunk, még utolérjük ebbeli cselekedetekben a Nyugatot, holott talán ebben nem akarjuk leginkább utolérni. SZALAI JÁNOS Robbantás a fogászatban A fogászat több évszázada alkalmazza a fémből készült fogkoronákat. Az elkészítés vesződséges művelete azóta sem aßkat változott. Több lenyomatot és gipszmintát kell elkészíteni, míg a vékony fémhüvelyt precíz kézimunkával kialakítják a kívánt formára. Négy szovjet kutató alaposan megreformálta ezt a bonyolult műveletsort. Az első foglenyomat alapján kis matricát készítettek, melybe az alakítandó fémhüvelyt és parányi robbanóanyagtöltetet tették. A „mikro- robbanás” a fémhüvelyt az alak- minta falához feszítette és máris elkészült a pontos fémkorona. Az új eljárás meggyorsítja és jelentősen olcsóbbá teszi majd a fog- technikusi munkát. y^,,\h\é RÁD TÖ- " RÖK, AZT MOND; JA A SEREGEK ÉS FÜSTTÉ ’> VI KA \ ÉGETE/V\ SZEKE- I REIT.OROSZLANH | KÖLYKEIDET KAWJ I EMÉSZTI AAEG...». KÉPREGÉNVVÁLTOZAT: SARLÓS ENDRE « ^ X2O0A'ßA. A HAO- AIAGV ÉS H/AAAAá&Z ÖfZAAEST^R. A20AJ - A/AC H0Z2A!0U<, SIEre ír... .. _ Tg|py..v FRANCIA . fraHAOSEREG TV* | ^'STA'r CSINÁLT 1 y$Pa ^ beióleaa.tu- j RISTaIt: a ha'bo- \ rOnak vége. A KAßRJERNEK LÖTItK. nincs protekció ber-( linsen... HIAAAAlER ŐR; Auster : hol A2 a lant én FRANCIA lANVT akarok '. mnémánk A AAAOAAA S2£í2t»T AZQaJAJAC / TT CES2 A “ jla'a/y... óó6, oe AAA 'AZ ITT IS VAAM/AA* nKbum könyve Keresztnév, keresztelés Miért mondja a magyar nyelv például a Józsefet vagy Klárát „keresztnév”-nek és miért nevezik ugyanezt németül, olaszul, angolul és sok más nyelven „előnév”- nek (Vorname, prenome, firstna- me)? Abból származna csak a különbség, hogy ezeken a nyelv- területeken a keresztnév a vezetéknév előtt áll? Ha ez volna áz eltérés eredeti oka, akkor a József. Klára stb. közös elnevezése magyarul „utónév” volna, miután a vezetéknév után következik. A meghatározások különbözősége nem formai, nem is nyelvtani, hanem történelmi eredetű. Ugyanis Magyarországon a XIX. század végéig nem volt állami anyakönyvezés. Az újszülöttek lajstromozását az egyházközségek végezték, a különböző vallási szertartásoknak megfelelő keresztelést, illetve névadási aktust követően. Ennek folyamányaként forrt egybe általános szóhasználatként a keresztelés az egyéni névadássak A régészeti ásatások leletei arról tanúskodnak, hogy az egyiptomiak az időszámítás kezdete előtt három évezreddel „kereszteltek” illetve fényes ceremóniák között meghintették az újszülöttet a „megtisztulás vízével”. A régi Görögországban & az antik Rómában a gyermek születését követő 7—8 napon a bába a papokhoz vitte az újszülöttet, aki azt a főistenek pártfogásába ajánlotta, majd a házi oltáron ételeket, italokat áldoztak az isteneknek. A legrégebbről fennmaradt baptistérium (keresztelőhelyiség) a III. századból való, felnőtt ember vízbemerítésére szolgál. A magyarcsanádi XI. századbeli régészeti lelet arra utal, hogy a gyermekkeresztelés szertartása még ennél későbbi időkben szen- tesítődött Az 1247-ben összehívott második lyoni zsinat döntése a csecsemők kereszteléséről a közpapság éles ellenzésével találkozott, mert az eredeti krisztusi tanoktól való elrugaszkodásnak tekintették. Később Kálvin és Luther a megreformált vallásokba átvették a gyermekkereszte- lésfc, Ny. Ä. nmurn zz f enevad I........................................... ... .1 E GY FAZÉK GYANÚS HÚS öt év telt el az első gyilkosság óta. Lehetséges, hogy Haarmann az idő alatt is gyilkolt, mert akkoriban is több fiú tűnt el Hannoverben, de ebből az időszakból nem sikerült semmit rábizonyítani. Következő áldozata, akinek meggyilkolását kétségbevonhatatlanul rábizonyították, 1923. február 12-én tűnt el. Ez az áldozat Fritz Franke 16 éves berlini pincértanuló. Az ő esete is súlyos vád a hannoveri rendőrség ellen. Megdöbbentő sorsa csak azért maradt kiderítetlen csaknem másfél évig, mert a rendőrség hanyagul kezelte az eltűnési ügyeket, de azért is, mert Haarmann rendőrségi besúgó volt, s emiatt sok mindent elnéztek neki. — 34 — 1923. február 14-én két hannoveri óvárosi prostituált, Elíi Schulz és Dörnchen Mrutzek, meglehetősen zavaros történetet adott elő a pandőrfőnökségen, Müller detektívnek. — Két nappal ezelőtt Haarmann úr lakásán egy jóképű berlini fiatalemberrel ismerkedtünk meg — adta elő Dörchen Mrutzek. — E1M is ott volt, Haarmann úr lakótársa Hans Grans is. Egy ideig beszélgettünk, énekeltünk, majd Haar- mann elküldött bennünket azzal az ürüggyel, hogy látogatót vár. Olfermann rendőrfelügyelő látogatja meg, mert fontos megbeszélnivalója van egy betöréssel kapcsolatban. — Ilyen nevű felügyelő nincs is a rendőrségen — mondta Müller. — Én ezt nem tudhatom. Haarmann ezt a nevet mondta. — Mi történt azután? — Négyesben elmentünk egy vendéglőbe. A berlini fiatalember a zongorához üit, nagyon szépen játszott, Hans Grans pedig táncolt, felváltva velem és Ellivel. Este elkísértük a berlini fiatalembert Haarmann úr lakására. Ott elbúcsúztunk tőle. A fiatalember eltűnt... — Mi az, hogy eltűnt? Ha nem látták azóta, nem biztos, hogy bája történt. Hátha visszautazott Berlinbe..."? Á rendőrség nem azért van, hogy utcalányok meglépett szeretői után nyomozzon.— Nem azért jöttünk, s nem is azért, mert nem láttuk többé, hanem éppen azért, mert még egyszer láttam. — 35 — *— Mikor? ‘ , — Másnap. Vagyis tegnap reggel. Mi ketten takarítjuk felváltva Haarmann úr lakását. Tegnap reggel szokás szerint benyitottam nála. A berlini fiatalember még ágyban volt. Behunyt szemmel feküdt, halálsápadt arccal. — Mi történt vele? — kérdeztem Haarmann urat. — Pszt, maradj csendben — intett le — aludni akar. — Az ágyhoz ment, a fiú arcára húzta a takarót, azután azt mondta, hogy el van foglalva, ezért nem takaríthatok, hanem csak este hét óra tájban. — Visszament este? — Természetesen, de már nem volt mit takarítani. Az ablak tárva-nyitva volt, Haarmann már kitakarított. Még akkor is ingujjban volt, arcáról csak úgy csörgött a verejték. Az ágyon megpillantottam a berlini fiatalember kabátját és nadrágját. — Hol a berlini? — kérdeztem Haarmann urat. — Visszautazott Berlinbe — mondta. — Ruha nélkül — kérdeztem én? — Haarmann elnevette magát. — Dehogy is. Nem volt pénze vasúti jegyre, ezért itthagyta ruháját. Cserébe másikat, rosszabbat adtam neki, és tetejébe az útiköltséghez szükséges pénzt. — No lám, nem megmondtam, hogy elutazott — szakította félbe Müller a szóözönt, — 36 —
