Tolna Megyei Népújság, 1967. augusztus (17. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-17 / 193. szám
rast augusztus It főóra rügye! népújság § vásárlás hadititkai Egyforma mércével — Bejártam már az egész várost, nem kaptam olyat, amilyet elképzeltem... — Olyan fazon lesz, mint a legutóbbi divatlapban, már kinéz, tem magamnak. — Tudod milyen cipőt szeretnék? Valami vastag sarkút, de mégis könnyűt, kényelmeset. A fenti párbeszédfoszlányokat a korzón csíptem el. Kizárólag nők félmondatait idéztem. Szekszárd, délután két óra, a város csendes, az ebédidő véget ért, az üzletekben ilyenkor kevesen vannak. A cipőboltban, ahol máskor mozdulni sem lehet, most csak az elárusítók gyülekeznek. De ilyenkor csakúgy, mint a nap bármelyik órájában, venni lehet valamit. Bár az engedményes vásár már végnapjait járja, még mindig élvezettel ácsorgunk a kirakatok előtt, tapogatjuk a kiakasztott női ruhákat, és fájó szívvel sóhajtunk egy-egy szebb darab láttán. Vásárolni jó, állapítom meg, amikor a beszélgetések szavait elcsípem. A korzó, ebéd utáni nyugalmával, napsütésben fürdő üzletsoraival, arra csábít, hogy sorra járjak a kirakatok előtt és megérdeklődjem, ki miért és mit vásárol. Négy kérdést majdnem mindenkinek feltettem. Álljanak itt sorrendben: 1. Szeret-e vásárolni? 2. Mennyi időt tölt kirakatnézéssel? 3. Sokat válogat-e? 4. Mikor vásárol? Fizetés előtt, vagy után? Csinos* fiatalasszony, két gyerek édesanyja Jól ismerem: mindig rendezeti) frissen fésült, öltözete is a legutolsó divatot követi. Két gyereke van, de idejét jól osztja be: %iindenre futja, amit meg akar csinálni. Nem halasztgatja a tennivalókat, de nem ts panaszkodik, hogy megszakad a munkában. Alakja formás, most is nagyon csinos, különleges ruhát visel. Mivel ismer, mindgn kérdésemre őszintén válaszol. Cserében megígérem, hogy nem írom meg a nevet. — Nagyon, nagyon szeretek vásárolni! Lehet ez kérdéses? Bizonytalan, hogy mennyi időt töltök kirakatnézéssel, csak az a biztos, hogy tízszer is körülnézek, míg egyszer veszek valamit Nem válogatok, többnyire tudom, hogy mire van szükségem. Interjú nőkkel dőjüket igazgatják, mikor melléjük lépek. — Megy a vonatuk, hogy úgy sietitek? — Méghozzá hamarosan! Ki is kell lépnünk, hogy elérjük a félhármast. Felajánlom, Hogy elkísérem őket, menet közben beszélgetünk, — Hova valósiak? — Pusztahencseiek vagyunk, a Kossuth Tsz-ben dolgozunk mind a ketten. — Saját részükre vettek ruhát? — Nem. Munkásruhát vettünk a gyerekeknek, elsősök a Lengyel,i Szakmunkásképző Iskolában, előírták, hogy milyen öltözet kell a gyakorlathoz. — Csak ezért jöttek Szekszárd- ra? — Vettünk mi egyebet is. Leárazott ballonkabátot, igazán jó lesz őszre. Harisnyát, pulóvert, szóval ami most olcsóbb, mint máskor., — Vásárolni szerétnék-e? Széles mosollyal, egyszerre válaszolnak: — Kiváltképp ilyenkor, mikor kedvezményes vásár van. — Válogatósak? — Nem. Én megveszem, ha van az, amit kérek, nem válogatok. — Velem előfordul, hogy megtetszik valami, és akkor is megveszem, ha nincs rá épp akkor szükségem — vág közbe áz alacsonyabbik. — De válogatni én se szeretek. Hogy mennyi időt töltünk el kirakatnézéssel? Bizony én jó sokat, mert erősen megnézem, hogy nem kapom-e ugyanazt a dolgot máshol olcsóbban. De az nem számít, hogy fizetéskor, vagy máskor veszek meg valamit, mert mindig kell otthon annyi tartalék pénznek lenni, hogy szükség esetén ne szoruljon rá másra az ember... Bakfisok, farmerben Az egyiknek hosszú, szálegyenes haja a vállát éri, a másik hátulról könnyen összetéveszthető egy fiúval. Nadrágban, pulóverben, derekukon a szöggel kivert bőrövvel, igazán a tizenötévesek divatja szerint öltözöttek. Hogy szép-e? Nem vitatkozom senkivel, nekem tetszenek. Fiúsán vékonyak, a nadrágjuk színe diszkrét, csakhát a lábuk mintha régen látott volna vizet... A rövid hajút ismerem, így ő bátran felel, nem gyanakszik, hogy miért faggatom. — Lastex nadrágot akartam venni, de nem volt, csak olyan tarka-barka, és vékony, ráadásul 430 forintba került. Szerintem csak nyáron lehet felvenni, ezért nem dobok ki annyi pénzt — Mennyi pénzed van egyáltalában? — ötszázharminc, vagy ötszázhetven? Szóval! van pénzem, még a múlt hónapi célprémiumból. Máskülönben tanuló vagyok, a keresetem szinte semmi, de jövőre már másodikos leszek. Ilyenkor jó nyáron, mert a szabadság az megfizethetetlen. Most is a strandra megyünk a barátnőmmel. — Milyen színű nadrágot akartál? — Barnát, vagy zöldet. Az illik a télikabátomhoz. Különben is, most ezek a színek mennek... — Meg tudnád-e mondani, hogy mi lesz az őszi divat? — Vad, élénk színek, rozsdavörös, püspöklila. — Honnan tudod? — Hallottam a rádióban. — Én meg azt hallottam, hogy a maxi szoknya lesz a divat... — teszi hozzá a hosszú szőke hajú kislány, aki hajszálra olyan nadrágot visel, mint a barátnője. Csakhogy, tudom meg később, ő ezt a nadrágot 90 forintért csináltatta, míg a rövid hajú kislány ugyanennyi pénzért mellényt is varratott a nadrághoz, egy másik varrónőnél. Mert abban, bár tizenöt évesek, mindketten egyetértenek, hogy a pénzzel bánni tudni kell, divatosan öltözni jó dolog, vásárolni is jó, de nem mindegy, hogy mikor és mit vesz az ember lánya.™ Az eladó Ennyi vevő után illő, hogy eladót is megkérdezzek. A kérdezett fiatalasszony a korzón dolgozik és őszintén vallja, ha ő vásárol, jiem válogat. „Én is eladó vagyok, miért maceráljam a másikat?” Az összkép teljességéhez talán még az hiányzik, hogy milyen is a jó vevő? Mikor meghallottam, hogy mik a követelmények, úgy éreztem, magam se felelek meg az előírtaknak, mert amíg új ruha és divat lesz a világon, addig én válogatni is fogok. Azért leírom. szószerint a meghatározást, ahogy a korzó elárusító fiatal- asszonya elmondotta: — „A jó vevő Határozott, nem válogat, és megveszi, amit eléje tesznek...” MOLDOVÁN IBOLYA M agyarországon ma mindenkit egyenlő jogok illetnek, nemre, fajra, származásra való tekintet nélkül. De miután a jogokhoz kötelességek is járulnak, azok betartását mindenkitől egyformán elvárja a társadalom. A kötelességeket részben írott, jogi norma rója az emberekre, részben íratlan, társadalmi erkölcs. Társadalmunk tagjainak túlnyomó része önként aláveti magát a szocialista jogból, a szocialista erkölcsből ráháruló kötelességeknek, de van- -nak még olyanok — és hosszú időig lesznek is —, akiket vagy a türelmes meggyőzés, vagy a Stényszerítés eszközeivel kell rábírni azok viselésére. Vagy mindkettővel. De egyúttal látnunk kell azokat a különbségeket is, amelyek az életkörülményekből, a kulturáltságból adódóan szembeállítják azt a bizonyos kis részt a nagy többséggel. Beszéljünk tehát erről a bizonyos kis részről, annak egy kis rétegéről. Tulajdonképpen túlzás lenne nálunk valamiféle cigánykérdésről beszélni, még akkor is, ha társadalmi ügynek tekintjük a velük való törődést. Ami van; magyar állampolgárok egy kis csoportja egészen más életkörülmények közt, más életszemlélettel él, mint a túlnyomó többség. Nem tagadhatjuk, az emberek jó része bizonyos előítélettel viseltetik velük szemben, hiszen a nem is olyan régi múltban a társadalmi rétegeződés legalacsonyabb fokán álltak, abból is kivetve, a falu, vagy az erdő szélére kitaszítva, vándorlásra kényszerítve, valóságos melegágyat vetve a bűnözésnek. Az életkörülmények általános változása rájuk is hatott. Egyre többen szakítottak közülük a régi életformával, teremtettek maguknak kulturáltabb életet, rendszeres, szorgalmas munkával. H a van mégis előítélet a cigánysággal szemben, az azok miatt van, akik nem csak nem tudtak, de nem is nagyon akarnak beleilleszkedni a társadalom becsületesen dolgozó tagjai közé, és nem hajlandók úgy élni, viselkedni, ahogy a jogi, az erkölcsi törvények megkövetelik. Pedig ismerik a törvényeket, sőt, nagyon is jól ismerik azokat a részeket, amelyig jogot adnak nekik. Mert rendkívül önérzetesen hivatkoznak a jogaikra akkor, ha különböző, nyilvános helyeken már olyan botrányossá válik a viselkedésük, hogy általános nemtetszéssel találkozik. Sőt, anyagi, szellemi igénytelenségük már szinte kiváltságot nyújt — Mikor vásárolok? Nem vagyok a fizetésnapokhoz kötve, úgy rendezem, hogy mindig jusson, ha valamire váratlanul kell pénz. Nem veszek meg valamit azért, mert okvetlenül kell, és csak azt veszem meg, ami nagyon tetszik. Például: meglátok valamit a kirakatban, nem is terveztem a vásárlást, de „muszáj” megvenni, mert nem tudok ellenállni. így jártam ezzel a ruhával is, készen vettem Budapesten, a Luxus Áruházban, de nem bántam meg. Szeretem. Az is előfordult már, hogy két nap múlva i’áuntaga az így vásárolt holmira. Szerencsém volt, ha ilyenkor el tudtam adni valakinek. Még valami: Szekszárdon jobban tudok vásárolni, mint nagyobb városokban, mert ismernek az eladók* és minden szépet megmutatnak, ami legutóbb érkezett™ Két asszony a pusztahencsei Kossuth Tsz-bői Várok rájuk, amíg fizetnek. Látom őket az utcáról, a készruha- üzlet pénztára előtt állnak. Lassan számolják a pénzt, körülményesen, látszik a módon, ahogy kiadják, van becsülete előttük a forintnak, nem szórják könnyen a szélbe. Már csomagolnak is, arcuk az örömtől kipirosodik, kenA n tennaja vitás egy kis körforgalommal A bérházak tetején nagy össze-visszaságban elhelyezett televízió- antennák, nem a leg- esztétikusabb látványt nyújtják. Különösen az új lakótelepek képét rontják. Ezért született az a jó ötlet, hogy ezentúl központi antennákat helyeznek el az újonnan épülő lakóépületek tetejére. A Tarcsay Vilmos utcai lakótelep őszszel elkészült épületeire már ilyen központi antennák kerültek. Egy lépcsőházhoz egy antenna tartozik, tehát 12 család használhatja egyidejűleg az elmés szerkezetet. Az új „találmánynak” hátránya, hogy ha meghibásodik, 12 család bosszankodik egyszerre. A hiba elhárítása a GET KÁ.-n keresztül történik és valószínű nem vesz majd a jövőben annyi időt igénybe, mint jelenleg. A lakóépületek átadása után számított egy éven belül ugyanis minden javítás még a kivitelezőt terheli. Ez az úgynevezett garanciális javítás, amely a bürokrácia „magasiskolája”. Egy meghibásodott központi antenna kijavításához sok levélre és főleg sok napra van szükség. Megpróbálom néhány mondatban vázolni a letelek útját, amíg a meghibásodott antennáról a GELKA tudo- mást szerez: A lakók bejelentik a városgazdálkodási vállalatnál a hibát. Itt tudomásul veszik, feljegy-, zik, majd ahogy munkájuk engedi, levélben megkeresik a Tolna megyei Beruházási Irodát és közlik, hogy hol, melyik épületben romlott el az antenna. Az iroda illetékes dolgozója, ugyancsak ha ideje engedi megfogalmazza a levelet a Tolna megyei ÉM. Építőipari Vállalatnak, Shonnan egy újabb levéllel értesítik a GELKÁ-t. A levelek néhány napos el- fekvését és a postai utakat is beleszámítva, legalább 15. napot vesz igénybe mire a központi antenna használói, a 12 család esténként ismét szórakozhat saját tv-készüléke előtt. És ez a „kálvária” nemcsak a központi antenna meghibásodása alkalmával történik meg, ugyanilyen levél-körforgalom előzi meg az összes garanciális javítást. Pedig mindezt egyszerűbben és főleg gyorsabban is el lehetne intézni! H -sí nekik. Többet megengednek és megengedhetnek maguknak, mint más állampolgárok. Elmennénk-e az utcán szó nélkül, ha valamelyik szekszárdi üzem munkása, munkásnője, valamelyik hivatal tisztviselője egész családjával ott ülne egy üveg bor társaságában valamelyik üzlet bejárata mellett? Elnéznénk-e, hogy a gépjavító vállalat hegesztője szennyes munkaruhában, ápolatlanul beüljön — ráadásul minősíthetetlen magatartást tanúsítva — valamelyik szórakozóhelyre? Tőlük nem, a cigányoktól elnézzük. Elnézzük, mert nem vagyunk következetesek. Nem vagyunk következetesek, mert .állami, társadalmi csatornákon keresztül megadjuk számukra a segítséget, »hogy beilleszkedjenek a társadalomba, de nem tiszteljük őket eléggé. Nem tiszteljük őket, mert másrészt nem követeljük meg, hogy ennek érdekében tegyenek többet ők is. Nem követeljük meg, mint egyének, de mint hivatalos szervek sem. Ha követelnénk, nem fordulhatnának elő például a szekszárdi piacon időről időre sokszor már botrányos jelenetek. Nap, mint nap előfordul, hogy gyerekek, felnőttek — szinte fölényes szemtelenséggel — emelnek ki különböző dolgokat az árusok kosaraiból. A piac gondnoka tehetetlen velük szemben, sokszor a rendőrök is, mert az ellopott dolog értéke olyan csekély, hogy nem érdemes megindítani a szabálysértési eljárást sem. Egyszerűen nincs, aki az utcán, szórakozóhelyen, a piacon arra a viselkedésre kényszerítené őket, amelyet mindenki mástól el kell várpi. Nemrég egy tengelici fiatalember fordult ki felháborodottan a vásárcsarnok sömtésé- ből: — Én is cigány vagyok, de ami itt folyik, az már nem kifejezés. A társadalomba vató mielőbbi beilleszkedésüket, életformájuk megváltoztatását, számos rendelkezés segíti. Az átlagosnál nagyobb kedvezményt vehetnek például igénybe ’ házépítéshez, ehhez a hivatalos szervek is megadnak minden segítséget. A másik oldal; Bonyhádon már évek óta lakja vagy tíz család mindenféle jogcím nélkül egy üzemi munkás házát, amelyet — nem kis mértékben az ott lakók magatartása miatt — már- már összedőlés fenyeget. A hivatalos szervek tehetetlenek. .1 N éhány évvel ezelőtt — teljesen indokoltan — karhatalommal raktak ki egy önkényes lakásfoglalót egyik szekszárdi bérházból. Aiz illető üzemi munkás volt. Ha az állami, a társadalmi szervek következetesek a segítségnyújtásban, akkor következetesnek kell lenni a követelésben is. A polgári jog általános formulája; eladok valamit valakinek és követelem az ellenértékét. Az ellenérték ez esetben; a jogi, az erkölcsi normák betartása. Mindenkiben tisztelnünk kell az emberi méltóságot, bennük is, éppen azért kell tőlük is megkövetelni annak tiszteletben tartását. Hogy az elmondottakból cigá- • nyokra utaltunk? Rájuk is. De nem mint cigányokra, hanem a törvényeket, a szocialista társadalmi együttélés magasabbrendű normáit sorozatosan megsértő, azokat tiszteletben nem tartó állampolgárokra. Mivel nálunk mindenkit ugyanazon jog Ulet, ä társadalom elvárhatja, hogy a jogi és erkölcsi kötelességeket mindenki egyformán viselje. És ha valakinek a magatartása ezek valamelyikébe ütközik, szankcionálja az arra hivatott szerv, a társadalom, éppen annak érdekében, aki a normákat megsértette. Tulajdonképpen ez is a szocialista törvényesség velejárója. Btf.
