Tolna Megyei Népújság, 1967. augusztus (17. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-16 / 192. szám

^967. augusztus 16.

TÖLWÄ MEGYÉT WEptJjSAO

ELADÓ AZ INCÉM...

Uram, ez békebeli! —Álig használt bakancs — Házi „ecseri

m»

t

Elég végigmenni egy szekszárdi utcán, ahhoz, hogy jutányos áron beszerezzen mindent az ember, amire csak szüksége van. Nem az üzletekre gondolok. Az ablakhirdetésekre, amelyek jóformán mindenhol díszlenek és a legkülönbözőbb dolgokat kínálják eladásra a gyanútlan járókelőnek. A bécsi zongorától az alig használt turistabakancsig, a méhanyától a kotlóstyúkig.

Némelyik hirdetés még élénk, hivalkodó, a másikat már kikezdte az idő, olvasni is alig lehet. A tulajdonos talán már csak megszokásból tartja ott: mert ha eddig nem jelentkezett vevő. nincs értelme újra átírni.

Eladó: mosóteknő, vaságy, szekrények. Mellette kisebb cédula: barack kapható. (Ezt bizonyítandó kis kupac barack porosodik az ablakban.)

Ötvenkörüli asszony köszönt.

— Jónapot, Barack?

— Nem, a vaságy érdekelne.

— A vaságy?

— Igen, amit hirdetnek.

Azt hiszem én lehettem az első és egyedüli érdeklődő, mert a szóban forgó vaságy éppenséggel nincs szemleképes állapotban. Az öregasszony némi zörgés után megjelenik a kamraajtóban.

— Hát ez lenne.

A vaságyra kár különösebb szót vesztegetni. Korát tekintve azt hiszem II. Rákóczi Ferenc is nyugodtan hálhatott benne.

—-. Mennyi? .

— Száz forint — mondja, aztán bizonyára attól félve, hogy elelveszti az egyetlen vevőt, hozzáteszi: — de alkudni is lehet.

Nem alkuszom. Eszem ágában sincs megvenni. Még akkor sem, ha netán szükségem lenne vaságyra. *

— A szekrényt nem nézi meg?

— Csak az ágy érdekelt.

— Kár. Pedig nagyon szép.

Kifelé ballagok a házból, utánam kiált:

— Barackot nem tetszik?

ü 3 ||

A papíron valamikor hosszú strófa lehetett. Már csak néhány sort lehet kibetűzni belőle. A tinta javát .,megette” a nap. Az előbbi kaland után a szekrénnyel próbálkozom, ősz, pápaszemes férfi. Ilyenre szokás azt mondani, hogy valamikor jobb napokat látott, (érdekes, a kacatokat kínálók túlnyomó többsége idős ember. Legalábbis az üzletet ők bonyolítják.)

— Az eladó szekrényt szeretném megnézni.

— Honnan tudja, hogy eladjuk?

— Kint van az ablakban.

— Ja persze. Már tavaly óta kint van a fene egye meg! El is felejtettem.

— Nem jött vevő?

— Nem hát. Manapság kérem azokat a vékony vackokat veszik. Semmit se ér, de az a modern.

— Megnézhetném?

— Tessék.

Végigmegyünk a folyosón, nyitva az egyik ajtó. Csupa „vacakkal” van bútorozva a szoba. Már úgy értem modem bútorral.

A szekrényajtón Ujjnyi rések, alaposan megkopott már a néhány évtizedes szolgálatban. Egyik lábát sakktábla helyettesíti.

— Népvszázért viheti a kettőt.

— Négyért?

— De uram ez békebeli! Kopogtassa csak meg milyen anyagból van. Ilyet manapság nem kap. Ebbe van matéria.

Hát anyag az van benne kétségtelenül. Azt is kész vagyok elhinni, hogy békebeli. Tekintve, hogy idestova huszonkét éve béke van.

— Kicsit rozogák már.

— Na persze, nem mai Jószág. De egy jó asztalos könnyen rendbe szedi. Mit akar négyszáz forintért?

— Olcsóbban nem adja?

— Nem én. Inkább összevágom aprófának. Pedig kár lenne érte, még egészen jó.

— Akkor miért adja el?

— Újat vettünk a tavasszal.

— A bakancsot szeretném...

— Maga? — kérdezi hitetlenül a kék mun ka köpenyes asz- szony, tetőtől talpig végigmérve.

— Igen. Megvenném.

— Ne vicceljen már velem! Nem érek én rá arra.

— Nem hiszi?

Az asszony még egyszer alaposan megnéz — nehogy bakot lőjön és oda a vevő — aztán határoz:

— Nem én. Mert ilyenek még sose jöttek.

— Milyenek?

— Már úgy gondolom, hogy a cigányoknak szoktam eladni az ilyesmit, ami az üramtól már nem kell. Mindig csak azok jönnek.

— Más még nem érdeklődött?

— Nem hát. Mert kinek kell ilyesmi?

— Mit szokott árulni? '

— Mikor mit. Rossz ingeket, nadrágokat, cipőt, szóval mikor mi van. A cigányok azok szeretik. Bár azok se jönnének.

— Akkor nem tudná eladni.

—• így se sokra megyek velük. Mindig csak tizedikén vagy mikor kapnak fizetést és akkor hozzák a pénzt. De a cuccot meg rögtön el akarják vinni.

— Szüksége van erre a pár forintra?

— Hát azt éppen nem mondom. Dehát dobjam ki az ablakon? így mégiscsak van valami.

II

belőle

— Félívnyi papíron az égvilágon mindent hirdetnek. Felsorolni is hosszú lenne, amit csak ebben az egy házban eladásra kínálnak.

— Megvettek már valamit?

— Á, csak egy ablakot. Valakinek építkezéshez kellett.

— Semmi mást?

— Semmit.

— Mikor tették ki a cetlit?

— Lehet vagy két hónapja.

— Azóta se jött vevő?

— Jött egy-kettő de olyan potom pénzt adtak volna érte, hogy azért meg én nem adom. Akkor már inkább földobjuk a padlásra.

— Miért adják el?

— Nekünk már nem kell ezekből semmi. A boroskádat nincs mire használjuk, a többi helyett meg lassan mind új lett.

— Maguk vettek már használj

holmit? #

— Nem, hálistennek. Ha kellett, hát megvettük a boltban.

Nincs keletje a régi holminak, az emberöltőt kiszolgált ócska kacatoknak. Aki csak teheti, újat vesz. A legkülönbözőbb árucikkekre kiterjesztett részletakciók pzt még azok számára is lehetővé teszik, akik egyébként nem tudnak bánni a pénzzel, s elsikkadna a kezük között.

Az ablakokba tett cédulák szép lassan megsárgulnak, s az eladásra kínált szekrényből is előbb- utóbb aprófa lesz. így van ez rendjén. És ezt azok is nagyon jól tudják, akik eladásra kínálják a limlomot: mert különben még néhány évet élszolgált volna a kivénhedt vaságy is...

D. KÓNYA JÓZSEF

Háncsológép

— tíz ember helyett

Nemrég helyezték üzembe a MÄV dombóvári fatelítő üzemében az új, nagy teljesítményű háncsológépet. A géppel fenyőoszlopokról faragják le a kéregréteget. így hatékonyabb a telítés, ugyanakkor jelentős munkaerőt takarít meg a nagy teljesítményű gép. Az 5—6 méter hosszúságú fenyőoszlopokból 43 köbméter, a hosszabb oszlopokból 52 köbméter a gép nyolcórás műszakteljesítménye. A gép kiszolgálásához öt ember kell.

Amíg kézi háncsolókéssel végezték az oszlopok tisztítását, egy ember naponta 3 köbméternyi fáról tudta csak a kérget leszedni. A gép után mindössze arasznyi kéreg marad az oszlopon. Képünkön a háncsológépet mutatjuk be. Előtérben a két munkás, amint a letisztított oszlopvégeken maradt kérget késsel vágja le.

107-en jelentkeztek megyénkből az Agrártudományi Egyetemre

A mezőgazdaság gépesítése a III. ötéves terv időszakában megyénkben is rohamos fejlődésnek indult. A fokozott gépesítés megköveteli, hogy mind több fiatal szakembert telepítsünk le megyénk gazdaságaiban. Ennek érdekében a megyei tanács mező- gazdasági osztálya felkereste a középiskolákat, felhívta a végzős Agrártudományi Egyetemre jelentkezők figyelmét, hogy minél többen jelentkezzenek a gépész- _ mérnöki szakra. Az előzetes fel- i mérések szerint a megyéből az

egyetemre 107 tanuló jelentkezett, akik közül hetvenen a gépészeti szakon szeretnék folytatni tanulmányaikat.

Felkérték az Agrártudományi Egyetem mezőgazdasági gépész- mérnöki karát, hogy a megyéből jelentkező és arra érdemes tanulók részére a felvételt biztosítsák. A felvételt nyert továbbtanulókat szeptemberben felkeresik és valamennyiükkel közlik. hogy .részükre melyik termelő- szövetkezet nyújt társadalmi ösztöndíjat.

Az öreghegy hozzátartozik Dunaföldvárhoz. Az öreghegyhez meg Bányóczky Ferenc. A gumiipari ktsz-hez is úgy tartozik Bányóczky bácsi, mint a hegy a községhez, és a hegyhez az idős nyugdíjas. Ö a szövetkezet első nyugdíjasa, és a tizenhat alapító tag egyike. A gumiipari szövetkezetben most a húszéves évfordulóra készülnek. Kaszás József főkönyvelő ezekben a napokban hozzáfogott a szövetkezet monográfiájának elkészítéséhez.

Nyugdíjas as Öreghegyen

A nádtetős ház alacsony. Az

évtizedek során feltöltődött az út, az udvar. A ház jobbról fehér, haliról zöldes sárga színűre van festve. Zöld zsalugáteres ablakok nyílnának a poros útra, de sokáig kell zörögni, mire kinyílnak.

Idős, ősz hajú ember nyit ajtót. Utána fürge mozgású asszony jön.

Látszik a fogadáson, náluk nem idegen a vendég.

A tiszta, jól berendezett lakás kellemesen hűvös.

— Most jöttünk meg a községből, barackot vittünk eladni. Kell pótolni a kis nyugdíjat.

A beszélgetés jól indul.

Nincs olyan nyugdíjas, aki ne ragadná meg az alkalmat, hogy panaszkodjon.

— Hetvennyolc éves vagyok. A feleségem tízzel fiatalabb. Egyedül, de nem elhagyatottan élünk. Lányunk, fiúnk hetenként eljön hozzánk. De mégis az volna a jobb, ha valamelyik itt lakna, itt dolgozna a községben. Gyakori Iá" togatók a szövetkezet vezetői is.

A konyhaasztalon táskarádió. Újságok, képeslapok.

— Mindig olvasunk, amikor világos van. Este, lámpát kell gyújtani. Ide még nem ért el a huszadik század. Az öreghegyet elkerüli a villany. Korán fekvő emberek vagyunk, és korán kelők. Ha az embernek nem volna elfoglaltsága, nem is tudom, hogyan tudnánk élni. Itt van ez a kicsi, sok munkát adó szőlő.

Az asszony kimegy, kis tálon friss barackot hoz be.

— Tessék, most szedtem. Édes. Az uram nem szereti.

— A bort azt megiszom. Mindig egy fél pohárkával. Evés után, persze.

Csak ezután térünk a „hivatalos” dolgokra.

— Mi voltunk az alapítók — mondja Bányóczky báési. — Tizenhatan alapítottuk a szövetkezetét. A régiek közül, már nem sokan dolgoznak a szövetkezetben. Jó, hogy eszébe jutott a Józsinak megírni a történetünket. Mert nagyon izgalmas kezdés volt. Két szövetkezet alakult a községben. Egyik a mestereké, másik a segédeké volt. De csak egy szövetkezet kapott anyagot, így aztán egyesülni (kellett. Akkor még mi adtuk a pénzt a nyersanyagra is. Nem volt szabályzat. Három évig úgy dolgoztunk, hogy senkihez sem tartoztunk. Feleségem. meg egy másik ember hordta az árut vásárra, piacra. Abból élt a szövetkezet. Három évig nem tartoztunk sehova, az OTI-t nem fizették, így kevés nyugdíj jut nekem.

— Borbély vLajos, meg a Mecseki Laci sokait tudna mesélni arról, hogy mennyi vásárt megjártunk — mondja az asszony. — Itthon alig várták, hogy hazahozzuk a pénzt, hogy fizétni tudjunk — magunknak. ,

A z asszony elővesz egy kar- tandobozt. Fényképiek között válogat. Féltucatnyit mutat. Mind Bányóczky bácsit ábrázolja: oklevél, kitüntetés, pénzjutalom átvételekor.

— Ezen a képien már nyugdíjas volt az uram, Akkor is kapott pénzjutalmat.

Egy olyan képet vesz elő, ahol a szövetkezet ünnepségén a nyugdíjasok ülnek nagy komolyan, félkaréjban.

— Olyan rendes emberek a szövetkezetiek, hogy ritkaság. Szeretnek bennünket. Nincs olyan ünnepség, hogy ne hívnának meg bennünket — mondja. — Jó halat főznek, finom borok vannak. Aztán beszélgetünk, a szövetkezetről. Most már akkora mint egy gyár. Ha rajtam múlna, korszerűsíteném is. Uj üzemház...

— Lesz az is — szól közbe az

asszony. — Hallottam a Juhász Pistától, az elnöktől. A tavasz- szal, amikor az ünnepség volt. akkor mondta. Már kész a ten' is.

— Kész. De gyorsabban kellene építeni, nem ilyen keserves- lassan. Szalad az élet. Már kilenc éve nyugdíjas vagyok. Sietni kell.

Az asszony ismét kimegy, hív bennünket. A pince hűvös. Itt tartják azt a jó siller bort, amiért Bányóczky bácsi naponta háromszor leballag a harminckét lépcsőn.

A z udvaron ott áll a barack- szállító tragacs. Rajta két vesszőkosár. Feri bácsi szép komótosan rágyújt. Búcsúzóul viszontlátásra invitál, majd az őszszel, amikor érnek a borok, amikor a ktsz a jubileumot tartja.

A gépkocsi port kavar az öreghegyi pioros úton,- Pj. A Bátaszéki Épületkarbantartó Ktsz felvételre keres kőműves, ács szakmunkásokat, női és férfi segédmunkásokat. Bérezés, teljesítménybér. Jelentkezés: Báta- szék. Budai u. 46.

(19W