Tolna Megyei Népújság, 1967. július (17. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-14 / 164. szám

rOlMA MEGYEI9 VHAG PROLETAWAJL ECTESOUEIEX l NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYÉI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA j Elutaztak a szocialista országok párt- és kormányyezetői XVIL évíolyam, 164. szám ARA: 60 FILLER Péntek, 1967. július 14, 11 Minisztertanács beszámolója feletti vitával folytatta munkáját az országgyűlés Csütörtökön délelőtt 10 órakor folytatta tanácskozását az ország- gyűlés. Az elnöklő Kállai Gyula bejelentette, hogy napirend sze­rint a Minisztertanács beszámo­lója feletti vitát folytatják. A csütörtöki ülésen — ame­lyen részt vett Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsá­nak elnöke; Fock Jenő, a kor­mány elnöke, Biszku Béla, Gás­pár Sándor, az MSZMP Politi­kád Bizottságának tagjai, továbbá a Politikai Bizottság póttagjai és a Központi Bizottság titkárai, — az első felszólaló Nyers Rezső, a Politikai Bizottság tagja, az MSZMP KB titkára volt. NYERS REZSŐ: Gazdasági fejlődésünk üteme egészében megfeleld — A kormány elnöke széles körű, reális áttekintést adott helyzetünkről, a feladatok szám­bavételekor pedig erőteljes cse­lekvési készséget nyilvánított, s ezek fontos előfeltételei az ered­ményes kormányzásnak. Megál­lapítható, hogy a kormány mind a helyzet megítélésében, mind a tennivalók megjelölésében kel­lőképpen épít pártunk legutóbbi \ .kongresszusára, a Hazafias Nép- , front-mozgalom széles közvéle- 1 - menyére. Kifejezi tehát a hat­százezémyi kommunista párttag­ság törekvéseit és megfelel a szocializmust igenlő pártonkívü- liek igényeinek. Oly korban élünk, amikor a nemzetközi problémák életbevá- góak és kikerülhetetlenek, ami­kor állást foglalni nemcsak er­kölcsi kötelességünk, de elemi érdekünk is. Nem élhetünk csu­pán önmagunknak, nem lehe­tünk kifelé tétlenek, mert ez idejétmúlt és azért sem, mert az imperializmus még virulens és nem korlátozzák országhatá­rok. Ahol módjában áll, ott po­litikai eszközökkel nyomja el a népeket, ahol ez már nincs mód­jában, ott katonai erővel próbál­kozik. — Ezért helyeseljük, hogy kor­mányunk teljes súlyával vegyen részt a szocialista országok kö­zös akcióiban, hogy továbbra is aktívan tevékenykedjen az ENSZ-ben, más fontos nemzet­közi fórumokon és szorgalmazza a haladás erőinek nemzetközi összefogását — mondotta többek között. A belpolitikai feladatok közül a beszámoló joggal helyezte elő­térbe a gazdasági fejlődés prob­lémakörét. E kérdések nagy horderejűek manapság a politi­kában, mert az állam egész fejlődését, s az állampolgárokat egyenként is erősen érintik. A harmadik ötéves terv vég­rehajtása és a gazdasági mecha­nizmus reformja időben egybeesik és a következő években a két fel­adaton egyszerre kell munkálkod­nia a kormánynak, a vállalatoknak, a szövetkezeteknek és a különböző intézményeknek. Két ilyen nagy feladattal nehezebb megbirkózni, mintha csak az egyik feladat áll­na előttünk. Éppen ezért különös gondosságot igényel a kormány­tól az, hogy az állami irányítók mindenkor mindkét feladatra te­kintettel legyenek és megtalálják azokat az eszközöket, amelyekkel mind a két ügyet a cél felé vihe­tik. Az ötéves terv megvalósítása biztosítja a gazdasági növekedést, mentesíti a reformot a nagyobb zökkenőktől, a gazdasági reform viszont fokozza a gazdaságossá­got, előmozdítja majd a legfonto­sabb tervcélok megvalósítását. Persze nem automatikusan, ha­nem csak akkor, ha megfelelő politikai légkörben cselekedhe­tünk, ha jó lesz az irányítás. Gazdasági fejlődésünk üteme egészében megfelelő. Fock elvtárs beszámolójából is kiderült, a gyakorlati étet is bi­zonyítja, hogy a reform gazdasá­gi és szervezési előkészületei meg­felelő ütemben haladnak. így biz­tosítható lesz, hogy két-három hónappal az új tervév előtt min­den vállalat ismerje az 1968-ra szóló központi jogszabályokat és gazdasági feltételeket, és zavarta­lanul végezhesse feladatát. A másik fő feltétel a jó poli­tikai légkör, ami nagy feladatok megoldásakor nélkülözhetetlen. Adott-e ez a feltéted? Közvéle­ményünk döntő többsége m8- már felismeri a reform szükségessé­gét, megérti céljait, tehát támo­gatja is a megvalósítást. Ma már szinte mindenki előtt világos, hogy amit szorgalmazunk, az a szocialista tervgazdálkodás to­vábbfejlesztése, nem pedig vissza- kanyarodás a múlthoz; hogy nem a szocialista vívmányoik feladásá­ról, éppen ellenkezőleg, azok jobb anyagi megalapozásáról és jövő­beni biztosításáról van szó. A mert a vállalati és ágazati kap­csolatok, kooperációk nagyon erő­sek és súlyos gazdasági díszhar­móniára vezethetne, ha a külön­böző ágazatok és vállalatok más­más feltételek közepette lennének kénytelenek működni. A beveze­tésben tehát nem helyes sem a résziegesség, sem a fokozatosság. Nagyon is szükséges azonban a fokozatosság az állam gazdaság­politikád irányító munkájában. A termelési struktúra módosulása elkerülhetetlen, de egyik napról a másikra nem valósítható meg. Ugyanez a helyzet a termelő be­rendezések korszerűsítésével, a gazdaságtalan termelés kiszorítá­sával, a külkereskedelmi struk­túra javításával, a nagyobb jöve­delmezőség megkövetelésed el. Az ötéves terv sikere a gazda­sági reform jó megvalósítása dön­tően a vállalatokon és a szövet­kezeteken múlik. A hatáskörök decentralizálásával elkerülheiefcle- niil együtt jár a felelősség bizonyos fokú decentralizálása. De rém lenne helyes azt képzelni, hogy az állam a jövőben áthárítja a maga felelősségét a vállalatokra. Az állam felelőssége mint eddig, Az ülésszak második napján felszólalt Nyers Rezső társ, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja. elv­dolgozó tömegek anyagi érdekelt­ségét nem most találjuk fel, a kommunisták mindig elismerték, hogy létezik és létezni fog most csak jobban összhangba hozzák az általános érdeket és az egyedi ér­dekeket. Bár akad még félreértés is, akad még aggodalom is bizonyos rétegekben, mégis túlsúlyban van mór az igenlés, és előtérbe került a hogyan kérdése. Nem lehet vitás, hogy , a mi viszonyaink között a gazdasági reformot csak egy­szerre, az egész népgazdaság­ban egyidejűleg helyes beve­zetni. ezután is meglesz a nemzeti jö­vedelem növeléséért és elosztásá­ért. Az állami szervek eddig is se­gítették, s ezután is segítik a vállalatokat és szövetkezeteket. A gazdasági munka megszerve­zése azonban valójában vállalati tennivaló. Csakis a vállalati em­berek képesek eredményesen fel­kutatni és kiaknázni a meglevő tartalékokat, jobban megszervez­ni a termelést, felhasználni az álló- és forgóeszközöket. Ehhez pedig mindenütt módszeresen kell hozzáfogni és szakítani kell a megszokott rutinmunkával. (Folytatás a 2. oldalon.) A szocialista országok párt- és kormányvezetőinek budapesti tanácskozásán részt vett delegá­ciók elutaztak hazánkból. A tanácskozás résztvevőit Bu­dapestre érkezésük és elutazásuk alkalmával fogadta,\ illetve bú­csúztatta Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Fock Jenő. a Politikai Bizottság tag­ja, a Minisztertanács elnöke, Biszku Béla, a Politikai Bizott­ság tagja, a Központi Bizottság titkára; Nyers Rezső, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bi­zottság titkára; Ajtai Miklós, a Politikai Bizottság póttagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, Pullai Árpád, a Központi Bizott­ság titkára; Benkei András, a Központi Bizottság tagja, belügy­miniszter, Péter János, a Köz­ponti Bizottság tagja, külügymi­niszter és Csanádi György köz­lekedés- és postaügyi miniszter. (MTI) Magas szintű katonai értekezlet Moszkvában Moszkva (MTI) A katonai kör­zetek parancsnokai, a haditaná­csok tagjai, a katonai körzetek, hadseregcsoportok és flották po­litikai csoportfőnökei, a szovjet honvédelmi minisztérium és a po­litikai főcsoportfőnökség magas- rangú tisztjei vettek részt azon az értekezleten, amely Moszkvá­ban a napokban zajlott te. Az értekezlet napirendjén az SZKP Központi Bizottsága júniusi ülé­sén hozott határozatok, illetve az ezekből adódó feladatok szere­peltek. Grecsko marsall, honvédelmi miniszter az értekezleten tartott beszédében a júniusi plenum ha­tározataiból a parancsnokokra, a törzsekre és a politikai szervek­re háruló gyakorlati feladatok­kal foglalkozott. Mint ismeretes, az SZKP Köz­ponti Bizottsága júniusi ülésén első napirendi pontként az izrae­li agresszió következtében elő­állt helyzetet vitatta meg, máso­dik napirendi pontként pedig jó­váhagyta az októberi forradalom 50. évfordulójával kapcsolatos téziseket. Az észt földművelésügyi miniszter látogatása megyénkben Csütörtökön délelőtt Harald Mannák észt földművelésügyi miniszter vezetésével kéttagú küldöttség látogatott az Alsó- tengelici Állami Gazdaságba. A küldöttség tagja volt még Alexander Lind, a taUini tojás­gyár igazgatója. Az észt vendé­geket Czapáry László, állami dí­jas, az Alsótengelici Állami Gaz­daság igazgatója fogadta és kö­szöntötte meleg szeretettel. A vendégek nagy érdeklődéssel te­kintették meg a gazdaság ma­gyar-tarka szarvasmarha-állomá­nyát, ízelítőt kaptak a juh­tenyésztés eredményeiből, mi­közben a határban járva ismer­kedtek a jellegzetes Tolna me­gyei tájjal. Harald Männik földművelés- ügyi mánisziter és Alexander Lind igazgató nagy elismeréssel nyilatkozott a gazdaságban lá­tottakról, sok sikert kívánt az alsótengelicieknek és külön örült annak, hogy a szíves vendég­látást hamarosan Észtországban Viszonozhatja, hisz Czapáry László egy küldöttséggel szep­temberben oda utazik. Elismerésüket a gazdaság ven­dégkönyvébe is beírták. A küldöttség ezután a Hő- gyészj Állami Gazdaságba haj­tatott, ahol Szüllő Béla. a gaz­daság igazgatója és dr. Lipcsei Ákos főállattenyésztő fogadta és kalauzolta az_ észt vendégeket. Nagy érdeklődéssel járták be a gazdaság sertéstelepét, ahol el­ismerően szóltak azokról az eredményekről, amelyeket a hő- gyésziek a viszonylag primitív tartási viszonyok ellenére el­értek a sertéstenyésztésben. A tabódi tehenészetben őszinte elismeréssel szóltak, nemcsak a tehenészet korszerűségéről, de szervezettségéről, gépesítéséről és termelési eredményeiről is. Észt vendégeink csütörtökön a késő délutáni órákban Pécsre utaztak. Négy arab államfő tanácskozása Kairóban Kairó (MTI) Csütörtökön reg­gel — magyar idő szerint 9 óra­kor — a kairói Kubbeh palotá­ban megnyílt az arab kis csúcsérte­kezlet Atasszi szíriai államfő megérkezése után ő és a foga­dására megjelent másik három elnök — Nasszer, Bumedien és Aref — nyomban megkezdte tárgyalásait. Napirendet a hír- ügynökségek nem ismertettek. Khartoumi hivatalos forrást idézve az AFP francia hírügy­nökség arról ír, hogy a korábban Szudán által kezdeményezett összarab csúcsértekezlet nem fog egyhamar összeülni. A valameny- nyi arab államfő részvételével megtartandó értekezlet tervének megvalósítását sine die elhalasz­tották. Bumedien algériai elnök ugyanis — Azhari szudáni elnök­höz intézett üzenetében — ez idő szerint fontosabbnak tekintette, hogy az Izraellel közvetlenül, ka­tonailag szembenálló országok erőfeszítéseit hangolják össze, viszont az ekként tömörült or­szágok nem szívesen fedik fel terveiket mások előtt. Az EAK vezetői Odd Bull tá­bornokkal folytatott szerdai tár­gyalásaikon fenntartás nélkül be­leegyeztek abba, hogy a Szuezi- csatoma övezetében ENSZ-meg- figyelők helyezkedjenek el. A megfigyelők már a hét végén el­foglalhatják állásaikat. A tervek szerint a világszervezet mindkét oldalon tizenhat ellenőrt helyez el, úgynevezett félig mozgó állá­sokba. Seik Ahmad Zaki Jamani, Szaud-Arábia olajipari miniszte­re szerdán Kuwaitba érkezett, hogy a kuwaiti kőolajipari mi­niszterrel összehangolja a két ország kőolaj-politikáját. Megér­kezésekor kijelentette, hogy Sza- ud-Arábiának nem áll szándé­kában felújítani a kőolajszállít­mányokat Anglia és az Egyesült Államok számára.

Next

/
Thumbnails
Contents