Tolna Megyei Népújság, 1967. július (17. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-25 / 173. szám
1967. július 25. TOÍ.N \ MFGYF1 NÉPÚJSÁG 3 i ■ . i Jegyzet: Különös látogatók a gyárban... Az utóbbi időben az idegenforgalom növekedésével olyan dolgokat tapasztalhatunk, amelyekkel nem érthetünk egyet. Egyes üzemekbe. beengedik az oda látogató, valamikor ott dolgozókat, akik így, vagy úgy, de elhagyták az országot. A múlt évben az egyik bőripari üzembe ment egy külföldi rendszámú kocsin, az egykor magyar állampolgár. H. I. A mintegy évtizedes „jogot" érvényesítendő, mármint hogy ő ott dolgozott. Úgy akart bemenni, mintha saját, vagy valamelyik nyugati barátjának lakásába menne. Az üzemi rendésznek kellett a hívatlan „látogató" után loholni, s megállítani; hova, kinek• az engedélyével megy a gyárba. Az illető azt mondta: — Itt dolgoztam, sok jó régi ismerősöm él a gyárban, azokat jövök meglátogatni. — Engedélyt hozott magával? — kérdezték tőle. Természetesen, nem volt engedélye. Ezek után eltanácsolták a gyárból. Az illető másnap már hozott magával egy olyan engedélyt, amely lehetővé tette számára, hogy két napig (!) a gyárban tartózkodhatott. A múlt héten ehhez a gyárhoz ismét érdekes látogató érkezett. Az illető kanadai állampolgár: S. Róna. A gyárban 1956. előtt főmérnök volt. Elhagyta az országot, amely akkor annyi sok nehézséggel küzdött. A volt főmérnököt az országos vállalat magas beosztású tisztviselői kísérték, a látogatónak minisztériumi engedélye volt. Az engedély feljogosította S. Rónát, hogy a gyár vezetőinek kíséretében felkeresse az üzemnek azt a területét, amit a gyáriak jónak látnak. Tulajdonképpen úgy érzem, van olyan dolog, amit nem feltétlenül fontos megmutatni olyan embernek, aki valamikor ugyan itt dolgozott, de most néhány ezer kilométerrel szép hazánktól távol, olyan helyre adta munkakönyvét, ahhoz a gyároshoz, akinek mellej'o a felszabadulás előtt a simon- tornyai gyár is tulajdona volt. Nem feltétlenül szükséges egyetértenünk ilyen és hasonló látogatási engedélyek kiadásával. — Pj — Jugoszláv naiv képzőművészeti kiállítás Szekszárdon Jugoszláviai naiv képzőművészek szobrászati és képkiállítása nyílt meg vasárnap délelőtt a szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeumban. Az eszéki és a szekszárdi múzeum baráti kapcsolataként létrejött kiállítást dr. Szendéi Imre, Szekszárd város Tanácsa vb-elnökhelyettese nyitotta meg, s méltatta a két szomszédos baráti ország kulturális kapcsolatának jelentőségét. Az érdekes kiállításon a képző- művészetileg iskolázatlan, ösztönösen festő és szobrot faragó, de művészi tehetségű egyszerű emberek munkáit mutatják be. Amint az ismertető közli, a naiv festészet legnagyobb hatású mesterei Franciaországban és Jugoszláviában találhatók. A festmények, a rajzok a fából készült szobrok a falusi élet jeleneteit, hétköznapjait örökítik meg, s a képzelet és a népmese világából merítik témájukat. A közönség olyan őstehetségek műveit láthatja, akik mindenféle képzés nélkül, csupán a belső alkotás vágy tói ösztönözve, saját kedvtelésükre festették meg környezetüket, mindennapi életüket, faragták fába alakjaikat. A jugoszláv naiv festészet vezető alakja például Iván Generalics hlebini parasztember. A szekszárdi kiállítás felhívja a figyelmet a nálunk eddig még felfedezetlen naiv képzőművészetre, amely tulajdonképpen népművészet. Bizonyára, Tolna megyében is akadnak népi festők és szobrászok, akik nem a giccset szaporítják, hanem kiütközik munkájukon az őstehetség jele. (-s -ó) te: „Azért, mert féltek, a disz- 7i óságokat kiborító természetemtől”. Nyers, szókimondó és kíméletlen ember. De oly nehéz elhinni, hogy körülötte mindenki vagy csal, vagy lop, vagy korrumpál, vagy éppen a hivatali hatalmával él vissza. S ha mégis igazsága volt neki? Most a sovány, égőszemű foglalkoztat. Ismét megszólal: — Beszéljünk elvtársi alapon. A vizsgálatot én indítottam el. Nem bírtam nézni a disznósá- gokat. Ismeri az igazgatót? — Igen, ismerem. — Aki a felsőbb szervektől jön, az nem is meri gondolni, hogy kicsoda. Azt csak mi tudjuk, a vele dolgozók. Kifelé nem látszik semmi. — Konkrétan mire gondol? Nem válaszol azonnal. Kinyitja a műbőr táskát, iratokat keres benne. Nyújtja az egyiket, de aztán meggondolja. Ez nem az. Visszateszi, és egy jegyzőkönyvet mutat. A negyedíves papírlapon géppel, egy fiatalkorú „vallomása” van leírva. „Alulírott büntetőjogi felelősségem. ..” S a fiatalkorú a jegyzőkönyvben az igazgató erkölcsi normáiról, és magánéletéről olyat állit, hogy az ember belesápad, mert ösztönösen érzi, ez csapda, ez nem lehet igaz. S ha mégis igaz, akkor legfeljebb magánügy. Különben ki hatalmazta fel ezt az igazságkeresőt, hogy felcsapjon erköles-csősznek? Ö azonban szívós és könyörtelen, várja, hogy felháborodjak. De hiszen ebben a pillanatban és ebben a helyzetben éppen az igazgató az az ember, aki védtelen. Felháborodni, nem tehetek róla, kizárólag azon tudok, hogy olyan jegyzőkönyv lapul a fekete műbőr táskában, amely arra emlékeztet, amit oly sokan nagyon el szeretnénk felejteni. — Mindenki tudja, másnap mindenki erről beszélt — mondja az égőszemű. — Erről beszélt? Mi sem könnyebb, beszélni, fecsegni, pláne, ha valaki még táplálja is a pletyka tüzét. Homályosan kezdenek bennem alakot ölteni a „fúrás”, a „kinyírás” szavak. — Igen, erről beszélt. — Még konkrétabban, a disz- nóságokra vonatkozóan mire gondol? — Már nem vagyok ott. ElIntézkedések — Döntések — Emberek tbrr, pezseg a gazdasági élet. Lüktetőbb tempóban, mint bármikor. Tudományos igényességgel kidolgozott gazdaságpolitikai elvek, rendeletek sora lát napvilágot, és ezek nyomán üzemek, vállalatok, szövetkezetek vezetői fundálják, hogyan, miként kormányozzák a gondjaikra bízott vállalatok, termelő- egységek szekerét. Sok helyen a töprengés első fázisán már túljutottak, és a helyes gazdasági intézkedések nyomán több, jobb választékosabb a gyártmány, több a tej és gyorsabb tempójú a munka a földeken, örömmel számolnak be arról, hogy mit jelent az ügybuzgalom forintban, mázsában. Boldogan tájékoztat erről az üzem, a tsz vezetősége. Ha a párttitkárt kérdezzük, hasonló pontossággal mondja el ő is az eredményesség legfontosabb mutatóit. Jó hallani az újabb és újabb intézkedéseik után az eredményeket. Hiszen az a cél, hogy minden lehetséges eszközt felhasználva pezs- düljön a gazdasági élet vérkeringése, és ezek hatásaként növekedjen népünk jóléte. Áldozatos munka, dicséretes törekvés ez. De elégséges-e? Elég-e meghozni a döntéseket, kiadni a végrehajtáshoz szükséges tervezési és szervezési intézkedéseket, és hadd menjen a munka, emberek? Miről is van itt szó tulajdonképpen? Arról, hogy néha a gazdasági és más jellegű intézkedéseknél mellékes szerep jut a politikai felvilágosításnak, meggyőzésnek. Arról, hogy néha az eredményeket dokumentáló számok, mázsák mögött eltűnnek azok, akik azt létrehozták. Nem egy helyen hallani: az évi tervünk gondosan kimunkált. Tavaly is jól zártunk. Az idén is meglesz a tervezett. A kereset mindenki helyett beszél, mit akarnak még az emberek? Nos, mit is akarhatnak? Emberibb közelséget, több figyelmességet! Azt akarják, hogy ha aggályaik vannak, szóba álljanak velük. Meghallgatásra, megértésre találjanak, ha kételyekkel seket. S egyben joguk gyakorlását is akarják akkor, ha tisztességes szándéktól vezérelve szentenciát mondanak egy-egy döntésre. Az egyik tsz régi tehenésze megvált a szövetkezettől, pedig jóban, rosszban kitartott eddig a közösség mellett. Becsületesen élt és dolgozott, de az új jövedelem- elosztási formával valahogy nem értett egyet. Ami kenyértörésig vitte a dolgot: ebben a szövetkezetben — noha nagyon is elkelne a dolgos kéz — elég mellé- nyesen kijelentették: nem rimán- kodunk, nem alkuszunk, aki akar, fel is út, le is út, elmehet. Szó, ami szó, túl vagyunk már azon, hogy a brigád vezető ajtódöröm- bölés közepette nógassa munkára a szövetkezetieket. Azon is, hogy asztalt veregetve, követeljenek munkaegységelőleget, vagy más juttatást a tsz-beliek. Kinőttük ezt a gúnyát szerencsére. De az új g u n y á v al ú j g o n d o k a t vettünk a nyakunkba, s ezek a gondok továbbra is emberi gondok. Csak más körülmények között és más formában, jVfost a további fejlődés újabb nagy, átfogó kérdéseit tűzte az élet napirendre. Ki kell munkálni a szocializmus teljes felépítésének alapvető tennivalóit. Ez a nagy munka át meg átszövi gazdasági és társadalmi életünk minden területét, de úgy, hogy ez már nemcsak a holnap gondja, hanem a ma tennivalója is. A ma gondja úgy, hogy a kimunkálással egyidőben már a megvalósításon is fáradozunk és a megvalósítás közben .bármily jók a rendeletek és intézkedések, meg is kell magyaráznunk azok összefüggéseit mindenkinek. Életbe lépett a szövetkezeti nyugdíjrendelet, amely a paraszti élet biztonsága végett fogant. A rendelet önmagáért beszél és jóleső érzéssel is fogadta azt a falvak lakossága. De elég-e csak tudomásul venni, hogy van rendelet, és ez majd a faluban marasztalja a fiatalokat, vagy visszaszólítja a családtól évek óta távol dolgozókat? Aligha. Ez idő tájt mennyi-mennyi családban zajlik a vita, hogy a faluthagyott családfő visszamenjen-e a szövet- kezetbe. A feleség a legtöbb helyen azon van, hogy igen. A család körül szeretné látni, dolgozni a férjét, hiszen együtt jobban megoszlanak a csaladnevelési gondok és teljesebb, örömtelibb az élet. De a férj rátarti, hiszen néhány évvel ezelőtt — amikor még gyengébben állt a tsz és elhagyta — talán kemény fogadalmat tett, hogy többé nem lépi át a szövetkezet küszöbét. És kell-o ilyenkor a támasz, kell-e a meg- bocsájtó, hívó, bátorító szó? Igen Mert a rendeletek és intézkedések nem oldanak meg egy csapásra mindent. Ma már nem készülnek külön statisztikáik arról, hogy hány népnevelő van egy községben, hány ember jegyzett békekölcsönt, hány irta alá a belépési nyilatkozatot a szövetkezetbe. Más a párt fel- világosító tevékenységének módszere. Nincs külön népnevelő gárda, nincs házi agitáció. Nincs, mert az élet parancsolóan azt írja elő a kommunisták, minden egyes kommunista számára. hogy tehetségével, tudásával az élet minden területén, a nap minden szakaban hirdesse és meg is magyarázza a helyesen fogant határozatokat. De többszörösen vonatkozik ez a vezetésben ügyködőkre, hiszen ők a megalkotói elsősorban a különböző intézkedéseknek. ók látják, ők ismerik legjobban a döntések mögött rejlő összefüggéseket. Ok lehetnek első szószólói minden hasznosnak ígérkező próbálkozásnak, s hogy ez sikeres legyen, arra fel is kell készíteni a kételyekkel küzdőket. A ^ átgondolt határozatok, döntések és intézkedések elengedhetetlenül szükségesek. Ez már önmagában véve is fél siker. Mögötte forintok, mázsák tornyo- sodhatnak, de gyorsan és tartósan csak akkor ha az intézkedések, utasítások nyomán keletkezett számok és mázsák nem takarják el a gondokkal, kételyekkel küzdő embereket. Deák Gyula Vadászvizsga küszködnek. Eligazítást kapjanak akkor, ha értelmük nem fogja fel első hallásra a hozott intézkedéüldöztek. Engémét is, a feleségemet is. Azért, mert tudják, hogy mi kezdeményeztük a vizsgálatot. Én a fegyelmi tárgyaláson a szemébe mondtam az igazgatónak, hogy piszkos gazember. — És a pártszervezet, a szak- szervezet? — Vele értenek egyet. Lefizeti őket. Ez a szöveg újfent ismerős. Tételezzük fel a legrosszabbat. De még mindig ott a járási párt- bizottság. A járást annyira megtévesztenék hogy amit az égőszemű mond, abból a járási elvtársak évekig nem vesznek észre semmit? S mi van akkor, ha mégis neki van igaza? Ebben az esetben kitől fog elégtételt nyerni? De kitől kérjen elégtételt az igazgató, ha az égőszemű igazsága. csak vélt igazság? Talán már nem is volna szabad szóba állni vele. De szabad-e nem állni vele szóba? A bizonytalan nem mindin jelent egyet az alaptalannal. Ilyen helyzetben hol a kiút? Sajnos, tényleg vannak dolgok, amelyeket legjobb az időre bízni. — ir — A jövőben próbaidő — Vadászvizsgát tartottak tegnap Szekszárdon a megyei tanács épületében. A téli hónapok után ez már a negyedik vadászvizsga az idén Tolna megyében. Tsz- tagók, alkalmazottak, munkások és egyéb foglalkozású emberek adnak számot a szükséges ismeretekről, hogy engedéllyel hódolhassanak ennek a szenvedélynek. Tarlós István, a megyei tanács mezőgazdasági ■ és élelmezésügyi osztályának erdészeti-vadászati felügyelője, a vizsgabizottság tagja elmondta, hogy az idén vizsgázótokkal együtt már körülbelül ezer vadász van megyénkben. Közülük százan hivatásos vadászok, vadőrök. A jövőben, augusztus 1-től kezdve, próbaidőt kell letölteniük azoknak, akik vadászfegyvert akarnak szerezni, s belépni valamelyik társaságba. Fél évig csak fegyver nélkül ''-h-fnak .«% vadászatokra, figyelik a különTízéves gazdálkodási terv böző vadgazdálkodási munkákat, azután tehetnek vizsgát, és fegyvertartási engedélyt is csak *a próbaidő letelte után kérhetnek. Az idén letelt a tízéves haszonbérleti szerződés, amit a vadászterületek használatára kötöttek. Az új szerződések ugyancsak tíz évre szólnak: 1977. július 31-ig lesznek érvényesek. Elkészült a vadásztársaságok tízéves gazdálkodási terve is. A terv egyebek között tartalmazza a vadállomány gyarapítását. Jelenleg Tolna megye vadlétszáma nagyjából a következő: őz 3500, nyúl 45 000, fácán 30 000, fogoly 20 000. A néhány évvel ezelőtt végrehajtott pocokirtás nagy károkat okozott az apróvadakban, de már újra kezd fölfejlődni az állomány. A terv szerint 1970- re 40—50 százalékkal akarják növelni az apróvadak létszámát, 1976-ra pedig a jelenlegi létszámnak a kétszeresére.
