Tolna Megyei Népújság, 1967. július (17. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-25 / 173. szám
4 fOTNA MEGYEI NEPŰJSAG Í96t július 2SJ Plusz egy olvasóterem erek asztalok, körülöttük kényelmes fotelek. A háttérben néhány könyvespolc lexikonokkal, ismert költők köteteivel. Egy másik polcon napilapok, folyóiratok színes vagy szürke sokasága. Az ablakon függöny, a parkettet szőnyeg borítja. Meghittséget sugároz a hosz- szúkás alakú terem. Olvasásra csábít. Ez a célja, ezért rendezték be, amikor a két könyvtár a dombóvári járási és a vasutas szakszervezeté egyesült. Hosszú hetekig vajúdott a dolog, annak ellenére, hogy az ésszerűség már az első percben az egyesítést sürgette. Töprengések, fontolgatások, megbeszélések után azonban végül is 1967 márciusában összevonták a két könyvtárt. — Hogyan vált be az egyesítés? — Nagyszerűen — hangzik az őszinte, szívből fakacTá válasz Kerecsényi Jánosné szájából. Kerecsényiné az egyesítés előtt a szakszervezeti könyvtárban dolgozott mint félműszakos. Napi négy órában végezte el a szervezői munkát, a leltározást, a feldolgozást és a kölcsönzést is. Ott egyedül volt, itt összesen négyen vannak. Most is félműszakos még. Itt feldolgozási munkát végez. — Ott hány kötet könyv volt? — Ötezer az ifjúsági és gyermekkönyvekkel együtt. Évente elég kevés jutott a fejlesztésre. Mindössze hétezer forint általában. Ha számba vesszük, hogy a régi, elrongyolódott könyveket selejtezni kellett... Hát, bizony alig-aíig gyarapodott valamivel a készlet egy-egy év alatt. — Nem bánta meg, hogy most már nem önálló? — Nekem személy szerint így sokkal jobb. Örülök a vál- tozásnak, r- az olvasóknak? — Ök is jobban jártak. Csak egyelőre nem akarják még mindannyian megérteni. <— Voltak, akik még mind a mai napig sem iratkoztak ide át az én régi olvasóim közül. Igaz, hogy a felnőtt olvasók száma a múlt év júniusához viszonyítva több mint százzal nőtt... De nem éri el még ma sem a két könyvtár olvasótáborának összességét. Most jelenleg 778 felnőtt olvasónk van. Pedig ez a könyvtár sokkal jobban kielégítheti az igényeket. Mégiscsak más 23 ezer kötet könyvből válogatni, mint ötezerből. Templomi tisztaság a régi termekben, a régi bútorokon felsorakoztatott könyvek között. Ügyesen használják az őrlapot a kölcsönzők. Hosszúkásra faragott vékony deszkalapot csúsztatnak egy-egy könyv helyére, amikor leveszik a polcról. Megnézegetik, beleolvasnak egy-egy oldalba, latolgatják hazavigyék-e olvasni a művet. Ha a döntés nemleges, a könyvet a helyére, azaz a deszkalap által előzetesen megjelölt helyére teszik vissza. Így a kölcsönzőpolcok állandó rendben tartása sokkal könnyebb. Nagyon tudják ajánlani az őrlapot, minden könyvtárban bevezethetnék, hasznos lehetne mindenütt. — Igazán jó kollektíva dolgozik itt. A vezetőnőnk — Fehérvári Lajosné — nagyon szereti hivatását. Teljes szívvel, odaadással végzi munkáját. A másik két munkatársban — Korpádi Lajosnéban és Bükösdi Jánosnéban is nagyon sok az ötlet. Szeretek itt és így dolgozni. Véleményem szerint bevált az összevonás és ez az itt uralkodó munkatársi kapcsolatnak és emberi légkörnek is a következménye! vasutas szakszervezeti könyvtár helyén most a gyermek és ifjúsági kölcsönzőt rendezték be. Az eredeti járási könyvtárban pedig a felnőttek válogathatnak olvasnivalót maguknak. A plusz pedig a fölyóiratol- vasó-terem berendezése. A két könyvtár külön működése során erre nem volt lehetőség, nem volt hely. Folyóirat-, hírlapolvasó pedig ma már szinte minden jól felszerelt és jól működő könyvtár elengedhetetlen tartozéka. MÉRY ÉVA ^V?IAAE Rj4-d t0~ MÍ* RÖK , AZT /WOND- t, JA A SEREGEK >]URA, ÉS FÜSTTÉ Iégeteaa szekeI REtT.OROSZLÁNi 1 KÖLYKEIDET |<AW> J, E/AESZTI AAEG. * KÉPREGÉNYVÁLTOZAT: SARLÓS ENDRE a aépxxocs/T tacjALA TOK éRTéK.. A AAA's-IKfcár autó valahol HÁT- lzabb, rvviLVAtrv aaeg - Állt. chRittiaat a la'tCSÖVéfdSZ NVÚL7Z. TARTSA a SZÁJÁT BRANDT. HAGYIJA csak. biztosítva a piszto-j Lv/tfr. kOlönseen aaúg le tala'l lőni valakit... ^ Az „ezeréves" kéz A történelem úgy tartja számon, hogy I. István király 1038 augusztusában hunyt el. Bebalzsamozott és királyi díszbe öltöztetett holttestét fehér márványkoporsóba helyezték Székesfehérvárott, hatalmas, egy darabból álló márványlapot borítottak a nagy király nyughelye fölé. A feledés csendjét 1080 táján különös híresztelések verték fel. Mendemonda kelt szárnyra, hogy István, király sírjánál „csodák” történtek: beteg, mozgás- képtelen gyermekeik nyerték vissza egészségüket. E „csodákról” — szokás szerint — mindenki beszélt, de senki sem látta, ám ez mégis elég volt ahhoz. hogy 1083-ban szentté avassák István 'királyt. A holttest maradványait ez alkalpmból kiemelték a koporsóból és díszes ereklyetartóban helyezték el. Állítólag 1138-ban onnan szerezte meg a viszonylag épségben maradt joibbkezet egy székesfehérvári prépost. Hogy később mi történt az ereklyével, kevés megbízható adat maradt ránk. Homályos eredetű feljegyzésekből arra következtethetünk, hogy a „szent” jobbot Székesfehérvárott őrizték, kb. 1500-ig. A török uralom alatt azután teljesen nyoma veszett. Két és fél évszázaddal később Mária Terézia, aki igyekezett a magyarságot megnyerni, „nyomozást” indíttatott az első magyar király eltűnt jobbkeze után." A szálak Raguzába vezettek (a mai Dubrovnikba), ahol ereklye- kereskedők éltek. Kétségtelen* hogy egy „jó állapotban lévő” jobbkezet akkor tetemes össze-, gért át is adtak a bécsi udvarnak, ám az ereklye hitelességé-: hez a mai napig is kétség férj eredetét senki sem tudta igazolni. Semmi okunk tehát ködös misztifikációval körülvenni a „szent” jobbot. De egy dologra feltétlenül alkalmas, ha valóban mégis I. István sírmaradványának egy része: arra, hogy felébressze az utókor tiszteletét az első magyar király személye és életműve iránt A. ZUBOV — I. PEROV — A. SZERGLJEV: FORDÍTOTTA: BÁNYÁSZ BÉLA — Minden elveszett, testvér. Minden... A tegnapi hadijelentés ... Megint visszavonulnak a mieink... Bárhova rejtőzöl is a németek elől, nem tudsz elbújni. Vagy talán megegyezünk a Gestapőval? Kosztya dühösen ráordított: — Te aljas! Mit javasolsz, te mocsok? Éjszaka azok, akik behozták, el is vitték Pu- zanovot. Egy nap múlva Kosztyát megint kihallgatták, ütötték, verték, kérdezték társai nevét. Kosztya egyre azt mondta: „Nem ismerek senkit. Nincs kapcsolatom a földalatti mozgalommal”, — Majd mi segítünk neked. — 31 — Behozták a vörös hajú Mihail Puzanovot és megkezdődött a játék. Puzanov megesküdött arra, hogy Kosztya javasolta neki, lépjenek kapcsolatba a Gestapőval, és adják ki társaikat. Ő, Puzanov először ellenkezett, de aztán rájött, hiába, úgyis elveszett. Kosztya nem szólt. — Miért hallgatsz? Meggondoltad magad? — gúnyolódott Puzanov. — A társaidat már lefogták, hiába minden. Valóban, rövidesen behoztak három bátor fiút Kosztya brigádjából. Már fel voltak „dekorálva” és alig álltak a lábukon. — No, disznók, hallgatni fogtok, vagy beszéltek? Beismeritek az egészet? A fiúk hallgattak. A gestapós Kosztyára mutatott. — íme, aki bizonyít. Mindent tud, mindent elmondott. Kosztya a dührohamtól elgyengülve kiáltotta: „Ne higgyenek neki. Ne adják meg magukat.” Összeverve, megcsúfolva állt, de nem alkudott. A fizikai fájdalom elhalványult a szív érzésétől, a gondolattól: és ha elhiszik azt, és ha nem jönnek rá, hogy mindez csapda?... A letartóztatottakat elvitték. Egyedül maradt. „Nincs számodra más megoldás — hozzánk állsz”. Nem így történt. A vonat, amely valamelyik német tábor felé vitte, bombatámadásba került, — 32 — Kosztya és csoportja megszökött. Ukrajnában csatlakoztak a szovjet csapatokhoz. Kosztya is velük ment — Berlinig. A leszerelés után nem tért vissza szülővárosába, egy bajtársa hívta magával Szibériába. Hatalmas gépgyárba került, majd az egyetem levelező szakán tanult. Ezután a tudományos kutatóintézetbe kapott meghívást. Könnyedén megvédte a kandidátusi disszertációt, a tudományok doktora címet pedig már enélkül érdemelte ki. Megnősült, felesége ugyanannak az intézetnek a munkatársa, SEBHELY A NYAKON Néhány héttel ezelőtt a professzort külföldi tanulmányútra küldték. Jól tudott németül, s viszonylag angolul is. A nem nagy, nyugateurópai ország fővárosában Konsztantyin Pet- rovics kollégái munkájával ismerkedett. Jó hangulatban készült a hazatérésre, amikor a baj történt. A legkisebb részletig emlékszik arra a júliusi napra: a sok évtizedes hársfákkal dí zdett körútra, az ott álló zöld padra. Oda ült, hogy pihenjen, összeszedje gondolatait. Ekkor lépett hozzá egy már nem fiatal ember, udvariasan meghajolt és tökéletes oroszsággal szólt: — Köszöntlek, kedves barátom. — Bocsánat, kihez van szerencsém? — 33 —