Tolna Megyei Népújság, 1967. július (17. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-23 / 172. szám
196”. július 23. TOLNA MEGVET NEPfUSAG Marhavásár « „|assz3, K övér fekete emberre gondoltam rögtön, amikor mondták, hogy jön egy olasz marhakereskedö Szok- szárdra. Nagy hangon alkuszik majd, hadonász, esetleg káromkodik. Egy jó kis olasz szitkozó- dást magam is tudok, olasz szakos egyetemista barátom tanított meg rá annak bizonyításaként hogy ez a nyelv szép dallamos, akárhogyan válogatjuk Is össze a szavakat. Elképzelésem csak félig vált be. Szőke, kék szemű fiatalember jelent meg, olasz marha- kereskedői minőségben, viszont a temperamentuma, a hadonászása ugyanolyan, mint a testes feketéké, akiket filmről ismerünk. A vásár a vasútállomáson kezdődött reggel, itt háztáji marhát vett az olasz. Mi József-pusztán vártuk a Jóreménység Tsz majorjában. Eladó exportra 28 hízott bika. Májusban már elszállított a szövetkezet harmincötöt és később is akar egy jó vásárt csinálni. Legalább annyi menjen el, mint tavaly. Jó pénz: ezer forinttal több, mint ha itthoni fogyasztásra veszi meg a jószágot az állatforgalmi. Mert közvetlenül az veszi, és tőle vásárol az olasz, a francia, a nyugatnémet. Néha svájci kereskedő is jön a marhákért, és elsősorban Tolnába, Baranyába. Várunk az elnökkel. Maisai Józseffel, Domonyai Péter állattenyésztővel, és a brigádvezető Hauszknecht István. Nyolcra jelezték az érkezést, de kilenc után is még csak várunk. Az állattenyésztő hajnali fél négykor indult Szekszárdról a majorba, ellenőrizni, rendben van-e minden. A brigádvezető, aki itt lakik, mindennap háromkor kel. Végre befut a karaván. Egy Volkswagen, meg egy Warszawa, Elidőztek a vasútnál, úgy látszik, sok a háztáji vágómarha Szekszárd városában. Telefonon jelezték a tsz-irodának: „A gyerek jön”. Vagyis ez a fiatalember, a húszegynéhány esztendős szőke. Jól van. Tavaly is vett ez már marhát József-pusztán. Nagyon válogatott, de vett. A „gyerek” rövid szárú kis csizmában lép elő a Volkswagen volánja mögül, pantallója begyűrve a bő csizmaszárba. A kezében bot. Gyors, kölcsönös üdvözlés, az olasz azt mondja: jó napot! Menne egyenesen az istállóba. Hohó, gyerünk csak előbb fertőtleníteni a topogókat! Az egész küldöttség belelépked a íormalinozott szivacsszőnyegbe. Pestről ketten kísérik: Jáger István, az Állatforgalmi Tröszt eladója és Hernádi Ferenc MERT- es. Minőségi Ellenőrző Részvénytársaság. ö mindkét fél érdekeit egyformán képviseli, az olaszét is, az adatforgalmiét is. Inkább csak megfigyelő az ügyletnél. A vásár tehát lényegében két ember vitájára szűkül le: Nivo- Ruffo és Jáger István egyezkedik. Régi ember a Jáger, öreg róka a szakmában. Legalább any- nyira tud hadonászni is, mint az olasz. Persze nem nagyon szidják a rokonaikat, inkább csak azt vagdossák egymás fejéhez, hogy „nem vagy korrekt”, amikor tapogatva a marha oldalát, az a kérdés vitatott, mennyire zsíros a jószág, vagy nem zsíros. Az olaszok nem szeretik a zsíros húst, ezért is vesznek tőlünk marhát, nem pedig disznót rdekes a vita kialakulása. |ti Robban. Kezdetben csupán az történik, hogy az istállóban különválogatott felsorakoztatott legszebb vágóbikáNYÁRl PORTRÉK A BUSZSOFŐR Gyakran látom: magánautók gépkocsivezetői trikóban, vagy félcsupaszon vezetik az autót kánikulában. Fűt a motor, fullaszt az ablakon beszálló por: mindenki megérti, ha levetik az inget. Az autóbusz vezetőiének nincs lehetősége ilyen könnyedségre: vastag szövetnadrágban, zubbonyban ül a magas járművön, ha megállóhoz ér, arcát kitartja az ablakon, hogy percekre hűtse a levegő. A forróságban mintha a motor is szuszogna, lassan haladunk az emelkedőn, dohogva állunk meg egy-egy megállónál. A sokszoknyás nénikék pihegve, nyögve kapaszkodnak fel a lépcsőkön, a kalauz kinyújtott karjába fogázva. Szorongatják a kosaraikat, sehogy sem akarnak hátrább menni. A gépkocsivezető tréfásan sürgeti őket: — Csak beljebb, addig úgy sem indulunk, mig mindenki nincs a helyén! — Csak Csatárig megyek! — veti meg a lábát az egyik sötétruhás asszony. — Ott is megállunk, leszállhat kényelmesen — nyugtatja a vezető és figyeli: mindenki feljutott-e? — Hány fok lehet a vezetőülésnél? — töröm meg a tilalmat, hogy a vezetővel beszélgetni tilos. Kelletlenül, de válaszol: — Talán negyven. Nincs hőmérő, hogy lemérjem... — Mikor kezdtek? — Négy órákor. Itt csak kisegítek, a siófoki járat az enyém, Iregszemcséről járok be. — Mivel oltja a szomját ebben a melegben? — Málnát iszom, de azt is keveset... A sok folyadék se jó ilyenkor. — Ha végez, eljut-e strandra? — örülök, ha otthon lepihenhetek. — Hol napozik, hogy ilyen csokoládészínű a karja? — Könnyen megfog a nap, sötét az alapszínem. — Mikor lesz szabadnapos? — Vasárnap, de addigra mindig elborul az idő. Félek, hogy most is úgy lesz... Előttünk jár az útlocsoló, széles sugárban, messzire permetezi a vizet. A kalauz, aki jól ismeri a vezetőjét, rámutat: — Minden egyes alkalommal a Sióhoz megy ki feltölteni a kocsit. Nem akarja a tárostól elvenni a jó ivóvizet. Igen rendes ember... Integetnek egymásnak a kocsivezetők, ahogy elhaladunk a vizesautó mellett. A kalauztól megtudom a gér kocsivezető nevét is: Kiss Jánossal beszélgettem. A 11-p AKÖV GA 30-79 rendszámú kocsijával utaztunk. Szőlő hegyről Szekszárdra. (-na-) kát kétszer végignézi az olasz, aztán egyszercsak nekikront, elkezdi őket nyírni. Vagyis, jónak tartja, alkalmasnak a megvételre, ezért különböző figurákat nyír az állatok szőrébe: számot, minőségi jelet és a saját külön jelzését. Közben mondja, hogy „B” vagy „A”. Inkább B-t mond, mint A-t Az A minőség ugyanis különleges, ennél jobb már nincs, tehát nem is túlságosan gyakori. Megtörténik hogy egészen kiváló jószágra is csak B-t akar nyírni Nivo-Ruífo, akkor Jáger István közbeszól. Szépen megmondogatják egymásnak, hogy nem vagy korrekt, és mérgesen megtapogatják, megfogdossák a jószág oldalát, bőrét. — Két deka zsír nincs rajta Ennyi nincs rajta, mint az olló hegye! — kiabálja indulatosan Jáger, s mutatja az ollóját. Nála is van egy finom, hosszú nyiró- szerszám, pontosan olyan, mint az olasznál. Az olasz fiatalember nemcsak kiabál, de villogtatja is az ollóját, mintha ölni akarna, aztán egyik pillanatról a másikra elül a harci zaj és mennek tovább, nyírják a következő bikát. Jáger István tudja, hogy nincs baj, mert „most nem megy a marha”, mégis kell az olasznak. De az üzlet az üzlet. Érdemes vitatkozni, hiszen a két minőség között ezer—ezerháromszáz forint különbség is lehet egy-egy állatnál. Nem makacskodik az Adatforgalmi Tröszt szakembere, ért a lélektanhoz is, nemcsak a marhához. Legyen B, ami úgyis B. Odasúgja a szövetkezet vezetőinek, hogy „javultak tavaly óta”, tehát jobb a hizlalásuk, de ez még mindig nem a legjobb, úgy hogy rá kell bízni a válogatást a külföldire. Alighogy befejeződött a vásár, indulnának tovább, de visszatartják őket, barátságosan meghívják ebédre. Ez a reprezentáció nem számít lekenyerezésnek, hiszen túl vannak a minősítésen. Nlvo-Ruffo ágál egy kicsit, mutogat az órájára, aztán békésen megindul a csirkepaprikás irá nyába, az egyik állatgondozó tsz- tag lakására. Közben beszélgetünk, már amennyire tudunk. A fiatalember padovai, a futballt nem nagyon szereti, inkább a kerékpározást, Magyarországra nyolc hónap óta jár. A legnagyobb olasz cég alkalmazottja. Fizikai munkát is végez, kötelessége közreműködni az állatok „kirakásában” és egyéb utómunkákban. A marhakötél bőrkemé- nyító hatása feltűnően látszik a tenyerén. A budapesti szakemberek hívják fel erre a figyelmet, szólnak a fiúnak, mutassa csak a kezét. Tudják róla, hogy segédmunkásként kezdte, fokozatosan emelkedett idáig. A z ebédnél kiderül, milyen jó emberi kapcsolat van Nivo-Ruffo és Jáger István között. A nyers őszinteség is ezért tör elő a vitákban: mellőzik a diplomáciai nyelvet, nincs rá szükség. — Bono apetito! — mondja az olasz. Jó étvágyat! Határozattan Ízlik neki az ebéd, meg is mondja. A csirkepaprikás ezúttal nincs nagyon megpaprikázva. Evés után azonnal indulnak tovább, a többi szekszárdi tsz-be, aztán majd Baranyába. Kell a hús, a carne, még akkor is, ha éppen úgy áll a piaci helyzet Olaszországban, hogy nem megy a marha. GEMENCZl JÓZSEF A% örökifjú újító A Nagy dorogi Gépjavító Állomás udvarában Rizner Gyula rámutatott egy négykerekű, ormótlan, csupaolaj kis vasszerkezetre. — Ugye nem valami mutatós? De tudod, milyen hasznos kis szerkezet? A kombájn javításnál nehéz, és körülményes a sebességváltó beemelése. Ezzel viszont lényegesen köny- nyebb. Rá kell tenni erre a lapra, a gép alá tolni, és ezzel a csavarorsóval a helyére emelni. A Varga Lajos bácsi barkácsolta. De ha érdekel, még vannak neki egyéb dolgai is. Hogyne érdekelne, hiszen Lajos bácsit már régóta ismerem. Még abból az időből, amikor a gabonabetakarítás még a gépállomások cséplőgépeire hárult. Amikor a fiatalok már megtanultak a traktorral bánni, de a cséplőgépet igazán csak azok az örgek ismerték, akik még az uradalmakban kezdték a mesterséget. Lajos bácsi és a hozzá hasonlók... A kombájnok már kint dolgoznak a határban, üres lenne a műhely, ha nem áll bent két cséplőgép, már az utolsó simításokra várva. — Lajos bácsi másik újítása ez a dobköszörű ... A mennyezetre szerelt síneken tetszés szerint mozgatható ide-oda, alája a dobot egy állványra kell rögzítem. A veszélyes, forgó részeket védőrács burkolja látszik, Lajos bácsi figyelme erre is kiterjedt. Az öreg közben előjön a cséplőgép túlsó oldalától. __ Tudok ám még mást is m utatni... A műhely egyik sarkában I-idomvasból készített tengely, rajta két gumikerek. A laikus szemlélőnek nem mutat sokat. __ Ez a járgány tizenöt-tizenhat ember munkáját pótolja, egy kis emelőszerkezettel együtt, amely kint áll a műhely előtt. A kombájn vago- szerkezetének nyolc-kilenc mázsa a súlya. Odébb vinni, mozgatni, emelgetni kellett tizenöt-tizenhat ember, ameny- nyi csak hozzáfért... A kis emelővel megemeljük, alája toljuk a tengelyt, rárögzítjük. Majd egy szárnyas csavarral az emelőt is a tengelyre rögzítjük, és irányító, vagy vonórúdként használjuk, így az egész vágószerkezetet ketten odavisszük, ahova akarjuk. A kombájn naponta több cséplőcsapat munkáját végzi el, az aratókról nem is szólva. Illik is hozzá Lajos bácsi újítása, amellyel egyszerre tizenégy ember munkáját lehet helyettesíteni. — Tizennégy éve vagyok a gépállomáson. Előtte voltam állami gazdaságban, voltam egyéni paraszt, és azelőtt meg az uradalomban, Kiskajda- cson. De mindig azt számítottam, mit lehet könnyebben megcsinálni. — Az uradalomban volt egy házi villanytelep, amelyet egy Hoffher-motor hajtott. Estefelé, a beindításhoz össze kellett szedni az összes kocsisokat, akik csak kéznél voltak. Sokat törtem a fejemet, hogyan lehetne a motort könnyebben, kevesebb erővel megindítani. Végül rájöttem, hogy a porlasztó messze van a hengertől. Átalakítottam, utána nem volt már szükség a kocsisokra, boldogultam vele egyedül is. — Lajos bácsi rég elmehetett volna már nyugdíjba — mondja a főmérnök —, de hallani sem akar róla. Mi meg nem erőltetjük — mi tagadás, szükségünk van a szakértelmére. A gépjavító állomásokról — de máshonnan is — kiöregszik egy jó szakmunkás-generáció. És ha minden öregnek hosszú életet kívánunk, még inkább kívánjuk a Varga Lajos bácsihoz hasonlóknak, akik nemcsak a két kezükkel, de az eszükkel is dolgoznak. Ha el- . képzeléseik nem jutnak túl, esetleg a megye határán sem, akkor is hasznosak. Legalább annyira, mint Lajos bácsi gépei... Bl. Magyar Pamutipar, ~ jdapest, IV.. Erkel u. 30. felvesz 16 évet betöltött leányokat gépen betanuló dolgozónak! Felvétel azonnal. '12) Bonyhád és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet a nagyvejkei vegyesboltjába jutalékos alapon szakképzettséggel rendelkező BOLTVEZETŐT KERES. A havi átlagos munkabér 1700,— Ft. Jelentkezni lehet a bonyhádi fmsz kér. osztályán. (217)
