Tolna Megyei Népújság, 1967. július (17. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-18 / 167. szám
2 TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG 1567. Július 18. Hivataios közlemény az arab államfők tanácskozásáról Öt arab államfő: Nasszer, az EAK, Átasszi Szíria, Aref Irak, Bumedien Algéria és Azhari Szudán elnöke vasárnáp este Kairóban megtartotta utolsó megbeszélését, ezzel, valamint a hivatalos közlemény kiadásával végét ért az arab csúcsértekezlet. Az öt államfő megegyezett azokban a hatékony lépésekben, amelyeket az arab országok ellen elkövetett izraeli agresszió következményeinek felszámolására szándékoznak tenni. A kairói rádió ismertette a találkozóról kiadott közleményt, amely többek között leszögezi: az arab nemzet rendelkezik azokkal az erőtartalékokkal, amelyek biztosítják annak a nemes és igazságos célnak az elérését, amelyért eddig - tevékenykedett. Az államfők megállapodtak abban, hogy a nem arab országokkal fennálló kapcsolataikat a jövőben annak a fényében fogják megvizsgálni, milyen magatartást tanúsítottak a szóban forgó országok az agresszió idején. Megállapodás született arról, — Azhari elnök javaslata alapján —, hogy az arab külügyminiszterek a közeljövőben Khar- toumban találkoznak. Az öt arab államfő kairói értekezletéről kiadott kommüniké, mint várható volt, csak általánosságban közli az öthatalmi tanácskozás határozatait, tekintettel azok titkos jellegére. De a közlemény a lényegre rámutat: az Öt arab ország kész közös akcióra az agresszió el)en és megfelelő határozatokat is hozott az agresszió nyomainak eltüntetésére. Megvizsgálták milyen felelősséget követel meg tőlük az arab népek nemzeti harcának jelenlegi szakasza. Megállapították, hogy az izraeli agresszióban részt- -vettek az amerikai és angol imperializmus 'erői - is. Hangsúlyozták, hogy az árab népeknek és államoknak kapcsolataikat más államokkal aszerint kell meghatározniok, hogyan viszonyulnák ezek az államok az agresszióhoz. A közlemény szerint az öt arab államfő kifejezte teljes bizalmát az arab nép hatalmas lehetőségeiben és alkotó képességében, hogy az arab népet ért csapást át tudja változtatni a jogos és nemes nemzeti célokért vívott küzdelem új lendületének forrásává. Az öt államfő tehát elveti a megalkuvás irányvonalát és szembenéz az agresszorral. Azt kívánják, hogy ebben a küzdelemben vegyen részt valamennyi arab ország, hiszen a támadás az egész arab nemzet ellen irányult. Ezt a célt .szolgálja az arab külügyminiszterek rendkívüli értekezlete, amelyet Khar- toumba hívnak össze. Várható tehát, hogy a csúcstalálkozó helyett külügyminiszteri értekezletet tartanak a szudáni fővárosban. Kék lobogó Izmaiiiában Az EAK-ba érkezett ENSZ- megfigyelők elfoglalták pozícióikat a Szuezi-csatorna nyugati partján fekvő Izmaiiiában. A hétfői nap folyamán a várostól északra és délre újabb megfigyelő pontokat létesítettek és az újabb megfigyelő tisztek érkezésével kiterjesztik -megfigyelő tevékenységüket Szuez és Port Said' körzetére is. Eddig nyolc francia és svéd megfigyelő tiszt érkezett Egyiptomba. Egy tíztagú műszaki és adminisztratív csoport érkezett velük együtt. A tűzszüneli vonal egyiptomi oldalán 16 megfigyelő állomásozik majd. Ugyanennyit várnak az izraeli félhez is; Izmailíábáh félhúzták- az-ENSZ kék lobogóját a megfigyelők lszál- lásárá. A megfigyelők rádión keA New Jersey állambeli Plain- filed városkában, mintegy 80 kilométernyire a forrongó Newark- tól, a hétfőre virradó éjjel újabb heves összetűzések voltak a karhatalmi szervek és a néger tüntetők között. Blanfiledben napok óta folynak a zavargások. * A burmai rádió hétfői közleménye szerint Juming-Sent, az Uj Kína hírügynökség rangooni tudósítóját, hétfőn kiutasították Burmából, mert beavatkozott az ország belügyeibe. Mint a ran- goomi rádió közli, az Uj Kín? hír- ügynökség bulletinjét terjesztette Burmában, s ez olyan közleményeket tartalmazott, amelyek a Ne Win-kormány megdöntésére szólítottak fel. * Frei chilei köztársasági elnök hétfőn ünnepélyes külsőségek között aláírta a parlament által február 22-én megszavazott földreformtörvényt, amelynek értelmében 80 hektárt meghaladó magán-földterületeket kisajátítják és szétosztják ötezer földnélküli paraszt között. V v * * Az úgynevezett „kulturális forradalom” kezdete óta Kínában 840 millió példányt nyomtak Mao Ce-tung arcképéből, s ez a szám ötszörösen haladja meg a.% előző, 16 év hasonló termelését. Mint a pekingi rádió közölte „a kínai nép, csakúgy, mint az ázsiai, afrikai és latin-amerikai népek, hőn óhajtanak Mao- képekre . szert tenni”. . * Hétfőn Athénbe érkezett Grif- - firt amerikai tengernagy, a NATO délkelet-európai szárazföldi csapatainak főparancsnoka. Háromnapos hivatalos látogatása során-tárgyalásokat folytat' a'görög :dó- litikai és katonai vezető személyiségekkel. A Koreai Központi Távirati Iroda jelentése szerint vasarniap a koreai dcmiiitárizált övszet nyugati szakaszán az amert kái haderő több mint 170 katonája súlyos gépfegyverekből és »éppisztolyokból több ezer löv ést adott le a demarkációs vonaltól északra lévő területre és többször is megkísérelte a behatolást. A koreai néphadsereg egységei meghiúsították a kísérletet. * ' McGhee bonni amerikai nagykövet, aki De Gaulle látogatása után sürgős jelentéstételre Wa- . shingtönba Utazott, visszaérkezett a nyugatnémet fővárosba, és azonnal kihallgatást kért Kiesinger kancellártól. A hivatalos közlés szerint a hétfő délutáni megbeszélés során McGhee átadta a kancellárnak Johnson válaszlevelét. • ■ * ' -. - V La Pazban bejelentették, hogy a szombatról vasárnapra virradó éjszaka Camiri váró'sban agyort- lőtték Hugo Padilla századost, a bolíviai hadsereg Camiriban és Chorétiben állomásozó, a partizánok ellen kivezényelt hadosztálya kémelhárító szolgálatának vezetőjét. * A Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságába mongol nagy népi burái elnöksége, valamint a Mongol Népköz- társaság mini ztertanácsa méghí- <árára hétfőn bolgár párt- és kormányküldöttség Utazott hivatalos látogatásra Mongóliába. resztül tartják a kapcsolatot az ENSZ központjával. Rossinos ezredes az egyiptomi megfigyelők parancsnoka elküldte első jelentését, ebben leírja, hogyan támadták meg az izraeli repülőgépek az izmailiai Palace Hotelt, a megfigyelők szállását. A tisztek éppen helyet foglaltak a szálló teraszán, amikor bombázni kezdték a közelben lévő vasúti pályaudvart. Az ezredes elrendelte a szálló kiürítését. Alig egy perccel a megfigyelők távozása után bombatalálatok érték a szállodát is. Az EAK a megfigyelők mellé összekötő tisztként kinevezte Musztafa Sahrin brigádtábornokot. A tábornok közölte a megfigyelők parancsnokával, hogy az EAK a tűzszünet megsértésének tekinti az izraeli erőknek minden olyan kísérletét, ha bármilyen hajót, csónakot, és kompot bocsátanak a csatorna vizére. Ebben az esetben az EAK megsemmisítené a hajókat és átkelő bárkákat. Mint ismeretes, Izrael a napokban átkelő hajókat vont össze Kantara körzetében és megpróbálta az átkelést is. Az egyiptomi légierő a hajókat elsüllyesztette, vagy megrongálta. Aref és Bumedien Moszkvába utazott A Mena közel-keleti és az APS algériai hírügynökség kairól jelentése szerint Bumedien algériai és Aref iraki elnök hétfőn Moszkvába utazott. Huari Bumedien, az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság elnöke és Abdel Rahman Aref, az Iraki Köztársaság elnöke úton Moszkva felé hazánk területé 'fél'ét j átrepülve táviratban üdvözölte Losonczi Pált, a Magyar Népköztársaság Elnöki. Ta- íhacsShaK“ elrtökét. Huari Bumedien és Abdel Rahman Aref iraki elnök hétfőn megérkezett Moszkvába. Bumedient és Arefet a repülőtéren Leonyid Brezsnyev, Alek- szej Koszigin és Jurij Andropov fogadta. Huszonöt éves a Bolgár Hazafias ürcvonal Szófia (MTI). Negyedszázaddal ezelőtt, 1942. július 17-én a Hriszto Botev illegális bolgár rádióállomás ismertette a Hazafias Arcvonal programját, s ez a nap lett a mozgalom születésnapja. A Hazafias Arcvonal sikerrel fogta össze és mozgósította a legszélesebb néptömegeket az antifasiszta küzdelemre és a német megszállók elleni harcra. A Bolgár Hazafias Arcvomal létrehozását Georgi Dimitrov kezdeményezte. A bolgár mozgalom egész története fényesen igazolta Dimitrovöt: ebben az országban az Arcvonal megmentő szerepet töltött be a második világháború éveiben, a gyakorlatban valósította meg a munkásság és parasztság hatékony szövetségét, A mozgalom gerince és vezető ereje kezdettől fogva a Bolgár Kommunista Párt volt. Az Arcvonal nemcsak a politikai és fegyveres harcot szervezte eredményesen, hanem teljesen fel- készülten vette át a hatalmat 1944. szeptember 9-én a szocialista forradalom bulgáriai győzelmének napján. Tevékenységét, történelmi szerepét ezekben a jubileumi napokban országszerte gyűléseken, tudományos ülésszakokon elemzik és méltatják. Súlyos károkat, közlekedési és áramzavarokat okozott a vasárnapi vihar A nagy erejű vasárnapi viharok az ország több vidékén okoztak súlyos károkat, közlekedési és áramzavarokat. Fejér megye felétt két hullámban söpört végig az erős széllel, mennydörgéssel, villámlással, helyenként pedig jégesővel érkező vihar. Az „ítéletidő” zavarokat okozott az áramszolgáltatásban, leszaggatta a Vezetékeket, tönkretette a transzformátorokat és á nagy- feszültségű szigetelőket. Az festi órákban 60 községben, a megye- székhelyen pedig mintegy 30 körzetben szünetelt az áramszolgáltatás. Seregélyesen és Tác közelében egész villanyoszlopsort forgácsoltak szét, illetve gyújtottak föl a villámcsapások. Jégverésről főként Martonvásár, Tác, Székesfehérvár, Bicske és Lepsény környékéről adtak jelentést. Komárom megye egyik községére — Vértesszöllösre — valóságos vízáradat zúdult a hegyekből. Az árként rohanó víz elsodort egy istállót, megrongált egy lakóházat, baromfiólakat tett tönkre, s több száz aprójószágot ragadott- el. A víz nagy mennyiségű iszapot sodort a községen végigvezető M—1-es útra, s az egy 400 méteres szakaszon járhatatlanná vált A megye több községéből tetemes károkat okozó villámcsapásokról adtak jelentést. Az ország északkeleti vidékért — Szabolcs-Szatmár megyében — ugyancsak több gazdasági épületet ért villámcsapás. Nyírlövőn leégett a Kossuth Termelőszövetkezet egyik dohánypajtájaJ amelyben mezőgazdasági gépeket .és felszereléseket tároltak. A kár értéke 30 ezer forint. Sokhelyütt megrongálódtak a villanyvezetékek, helyenként pedig a jégverés okozott károkat. Az M—5-ös útvonalon — La- josmizse határában — emberéletet követelt a vihar. Hervai Gyula, 25 éves kecskeméti fiatalember, motorkerékpárjával „beleszaladt” az úttestbe csapódott villámba. A légnyomás következtében a motorkerékpár vezetője és pótutasa a földre zuhant. Hervai Gyula a helyszínen belehalt sérüléseibe, pótutasát, Mihály Józsefet életveszélyes állapotban szállították kórházba. (MTI) Kalózok Gleb Szpiridonov, a Novosztyi Sajtóügynökség különtuclósítója nemrég tért vissza a Vietnami Demokratikus Köztársaságból. Riportsorozatában élményeiről, a vietnami népnek az amerikai ag- resszorok ellen vívott hősi harcáról, a győzelem jegyében végzett önfeláldozó munkájáról számol be. Z. A LEROMBOLT KORHÁZAK KRÓNIKÁJA Késő este hagytuk el Thanhoa várost. Az országúton szokatlan látványnak voltunk szemtanúi: iskolások padokat cipeltek a vállukon. Iskolájukat lebombázták az amerikaiak. A megmaradt berendezést falura szállították. S ekkor eszembe jutottak Lau .ezredes szavai: — Az amerikai bombázások egyik célpontja az iskola. 1966-bann 391 iskolát rombolták le. Megöltek 398 tanulót és diákot, 43 tanítót és tanárt. Sok száz iskolást súlyosan megsebesítettek. Hanoi elővárosában, Vin tartományban az amerikaiak repeszbombákkal bombázták az I skolákat. ..A légi kalózok „munkájáról” .me.gvrik is meggyőződhettünk, Vin városának valamennyi i.sko- ’á-iát lerombolták: vagy telibe- ‘eláltak. vagy egv bomba közeli bees-rvVlása rombolta le. De ezt láttuk Namdinban és a VDK és célpontjaik más, városaiban és falvaiban is. Lau ezredes újabb térképet terít ki előttünk, ' ,az amerikai agresszorok másik embertelen gaztettének, az egészségügyi intézmények, kórházak, kötöző- hélyek előre megfontolt szándékú bombázásainak térképét. Az ezredes^ magyaráz; — Az amerikai propaganda megpróbálja eltitkolni a bombázások barbár jellegét, azt han goztatja, hogy a kórházak és nőiskolák lerombolása csupán véletlenül történt. Ám, a mi kór házaink és, hadi kórházaink vit- ros kereszttel vannak megjelölve. A vörös kereszt nagy ma gasságból is jól látszik. Mégis írt egészségügyi intézmény kanolt bombatámadást az ország különböző részében. Megöltek 253 beteget, körülbelül ugyanennyit megsebesítettek. Meghalt 7? egészségügyi dolgozó. A kórházakat és hadi kórházakat napalm- és repeszbombákkal bombázták. . ; ■ A széles Thian Zang folyó partján fekvő kis faluban helyezték el a Namha tartományból kitelepített 1. számú hadi kórház sebészetét. Itt, egy zöld banánfák és pálmafák sűrű lombjaitól . rejtett házikóban találkoztunk Csan Ha Nien főorvossal. Munkatársai hősiessé- ..géről. a tartomány egészségügyi ■fejlődéséről beszélt nekünk. — A barbár amerikai bombázások, a sok száz sebesült és nyomorékká vált ember arra készítetett bennünket, hogy kiszélesítsük az egészségügyi hálózatot. A háború előtt Namna tartományban hat kórház működött. 1966 végén számuk hu- sziqmöitre emelkedett. Minden 15 kilométeres körzetben működik egy hadi kórház, ahol műtétek is végezhetők. — Namdin városában lévő hadi kórházunkat kétszer bombázták. Ezért aztán kénytelenek vagyunk még a falvakon belül (n szétszórni osztályainkat, egymástól 2—3 kilométernyi távolságban elrejteni őket. Ezért van itt az asztal alatt, amelynél ülünk és beszélgetünk, ez az árok — teszi hozzá a főorvos A légitámadások elleni óvintézkedések eszközeit: árkokat, sáncokat, fedezékeket láttunk a sebészeti osztály minden házában, még a műtőházban is. Lau ezredes újabb térképet mutat, amely az amerikaiaknak buddhista pagodák és katolikus templomok ellen vívott háborúját tükrözi. Ha Van Lau számokat idéz- 1966 végéig 79 pagodát és 149 katolikus templomot bombáztak le. Kian járás mind a hét temploma romokban hever. (Következik: Hamzsong hősei)