Tolna Megyei Népújság, 1967. július (17. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-16 / 166. szám
8 TOLNA MEGVEl VÉPtfjísAO 1967. július 16. Mit szól hozzá? Dr. Eugene B. Konecci amerikai világűrkutatóval beszélgettem a minap. És mit gondol mit mondott? Azt mondta, hogy az elkövetkező harmincöt évben annyira beszennyeződik a Föld levegője, hogy még az ember létét is veszélyezteti, ezért a szanatóriumokat a világűrben kell létesíteni. Tehát megalakul majd az űr szanatórium-építő vállalat amely mindenféle szanatóriumokkal betölti majd az űrt, amelyekben földi emberek űrüdülnek. Csak azt nem tudom, hogyan lehet majd ide űrbeutalót szerezni, hisz addigra biztosan kihal majd a protekció. Mindenesetre egy dolgot ajánlok a szerkesztő úrnak. Hogy meglepetés ne érje, ne fogjon kezet Michael Steers 37 éves manchesteri lakossal, mert úgy jár, ahogy én is jártam. Bemutatták és én kezet fogtam vele. Mintha egy erőművet érintettem volna, olyan erős áramütés ért. Ugyanis ez az ember különös adottsággal rendelkezik: árammal van telítve és a tudósok hiába vizsgálják, nem tudják megfejteni a titkát. Pedig, ha egyszer kiderül... Akkor bizonyára úgy jár majd, mint egynémely halfajta. Képzelje el a szerkesztő úr, hogy mit csinálnak azokkal a halakkal, amelyek áramot termelnek? Befogják őket és áramtermelésre kényszerítik. Én magam is láttam ilyen kísérleti kis áramfejlesztő telepet, ahol sok olyan hal volt, amely egyenként száz volt áramot fejleszt. A tudósok azt csinálták ezekkel a halakkal, amit annak idején nálunk is meghirdetek, de ennek azóta sem szereztek érvényt: ,,Csak aki dolgozik, az egyék!” A halakkal ezt megtették. Mindig kukacot kaptak, amikor áramot fejlesztettek. És a halak nagyon buta állatok. A kukacért ellenszolgáltatásként állandóan termelik az áramot. Ha a kísérletek továbbra is ilyen sikeresek lesznek, akkor élő erőmüvekkel telepítik be a tengerek környékét. Mert a halakat munkára lehet szoktatni. Minden állatot munkára lehet szoktatni. Csak az emberi állatot nehéz, pedig állítólag ez emelte ki az állati sorból. Az angyalát! Erről jut eszembe, hogy az elmúlt napokban Puerto Rico szigetén jártam, ahol a trópusi egészség- ügyi intézet munkatársai egy kísérletet végeztek. A kísérletre én is jelentkeztem, gondolván, hogy legjobb bizonyíték a tapasztalat, ötünket egy ketrecbe zártak és otthagytak bennünket az erdőben, ahol sok volt a majom. És mii gondol a szerkesztő úr, hogy mi történt? Körülvettek bennünket a majmok és ugyanúgy viselkedtek, mint nálunk az állatkerti látogatók. Minden oldalról körülvettek, piszkáltak, banánnal és más gyümölccsel etettek bennünket. Engem egy rút gorilla még egy hosszú bottal piszkált is, bizonyára azért, hogy kipróbálja: fel tudok-e ugrani a ketrecben levő fára. Gondolhatja a szerkesztő úr, alig vártam, hogy vége legyen a kísérletnek, hogy újból ember lehessek. Ember, az állatok királya, aki mindenre képes, csak arra nem, hogy elviselje azt, amit ő tesz az állatokkal, azt tegyék vele az állatok. Pedig az állatok megérdemlik a megbecsülést. A párizsi polgármesteri hixmtal meg is becsüli a kutyákat. Jól nevelt kutya címmel tünteti ki azokat az ebeket, amelyek — ha az utcán jön rájuk a szükség — nem a járdára, hanem a szennycsatornába szükségeinek. De ezt a kitüntető címet csak akkor kaphatja meg az eb, ha tárgyilagos járókelő ezt látta és bizonyítja. Az angyalát! Nem lehetne ilyen kitüntető címet Szekszárdon is rendszeresíteni? Nem a kutyáknak, hanem az embereknek, akik éjszaka hazafelé mennek az italboltokból, vendéglőkből... Ha egy ilyen embert látnánk, könnybe lábadna a szemünk a meghatottságtól, mint a kragujeváci községi szkupstina képviselőinek, akik ülésezés közben egyszercsak könnyezni' kezdtek. Mint később kiderült, 'nem a meghatottságtól, nem a helyes döntés feletti örömükben, hanem csupán azért, mert a szkupstina lelkiismeretes gondnoka, hogy felfrissítse a levegőt frissítő vegyszert kevert az ülésterem szellőztető levegőjébe. Csak elvétette a mértéket és megrikatta a derék képviselőket. Nem tudom, hogy megbüntették-e a gondnokot. Azt viszont tudom, hogy olyan szép közlekedési akadályt, mini Miamiban, még soha életemben nem láttam. Szekszárdon is van közlekedési akadály bőven, de olyan, amilyen Miamiban volt, olyan nincs. Viszont van ebben valami vigasztaló is: nálunk a közlekedési akadályok azt jelentik, hogy építik az utat, Miamiban viszont az a közlekedési akadály azt jelentette, hogy egy nőszemély nem átallja rombolni a közerkölcsöt. Képzelje el a szerkesztő úr, hogy mennyire megbotránkozott az a sok nép, aki egymást taposva nézte a közlekedési akadályt, aki ott feküdt anyaszült meztelenül a kikötő legforgalmasabb pontján és napozott. És csak ötven dollárra büntették meg. Meg kellett volna büntetni ötszázra, ezerre, tízezerre — hisz gondolja csak el: hány ember nem ment időben dolgozni, mert sokáig megbotránkozott. Ezzel zárom soraimat. Tisztelettel: Vérünkben van a kacérkodás művészete Meglepő eredményekre vezetlek két aetológus új módszerei Kitől tanulunk meg szívből nevetni? Ki oktat ki arra, hogyan viselkedjünk, ha valamitől megijedünk? Ki tanít meg bennünket arra, hogy miképp fejezzük ki megvetésünket valakivel szemben? És nem utolsó sorban: kitől sajátítják el az udvarlás művészetét? A felelet mindezekre a kérdésekre ugyanaz: senki. Az említett gesztusok, reakciók, magatartási formák egyike sem művészet, amit az ember elsajátíthat, hanem öröklött, velünk született sajátság. Ennek a tételnek az igazolása céljából két német aetológus (magatartáskutató tudós) bejárta az egész világot, tanulmányozták az emberek viselkedését. Voltak Európában, Kelet-Afrikában, Indiában, Sziámbán, Hong Hongban, Bali-szigeten, Japánban, a Szamoa-szigeteken, az Egyesült Államokban, Mexikóban, Peruban és Brazíliában. Útjuk meghozta a várt eredményt: sikerült kimutatniuk, hogy bizonyos gesztusok és arckifejezések a világ • valamennyi nemzeténél és fajánál azonosok, s ennélfogva egy közös eredet feltevésére késztetik a kutatókat. A nők mindenütt egyformán flörtölnek A két tudós, dr. Irenaus Eibl- Eibesfeldt magántanár és a mélytengerek életét ismertető könyveiről, valamint filmjeiről ismert dr. Hans Hass, ma kellő bizonyítékok birtokában leszögezi, hogy az emberek arckifejezése udvarlás közben, köszönéskor, kérés vagy fenyegetés, kéregetés, vagy elutasítás közben az egész világon egyforma, és független a civilizáció fokától. A rafinált párizsi nők épp úgy flörtölnek, mint a primitív sza- moai asszonyok, egy-egy művelt japán leány hajszálnyira úgy szemez, mint az afrikai néger nő. S a férfiaknál nemkülönben felfedezhető a szemekkel történő incselkedésnek ez a „nemzetközisége”. Erre a pontosan meghatározott lefolyású rítusra természetesen nem a szülők, sem a barátok vagy barátnők tanítanak meg bennünket. Ez már belénk van oltva. De honnét ered? A tudomány ezekkel a jelenségekkel kapcsolatban törzsi-történeti alkalmazkodásról beszél, ami végeredményben csak finomabb kifejezése annak, hogy az emberi természet épp úgy ismeri az ösztönös vagy ösztönszerű reakciókat, mint az állat, más szóval, hogy az állatoktól származunk. Az evést illetően is valósággal meghökkentő azonosságokat figyelt meg a két tudós a világ legkülönfélébb embertípusai között. Észrevették például, hogy az egyedül étkező ember egykét fáját után törvényszerűen felpillant, a távolba kémlel, s szeme végigvándorol a láthatáVelünk született amely már a vérünkben van. Minden élőlény már születésekor egy egész sor ilyen adottsággal rendelkezik. A csecsemőnek épp oly kevéssé kell külön megtanulnia a lélegzést vagy a szopást, mint a kacsafiókának az úszást vagy a víz alá bukást. Vannak természetesen tulajdonságok, illetve magatartásbeli sajátosságok, amelyekre csak később, felnőtt korban szokunk rá, de ezek között is akad egy sor, amelynek eredete az ösztönökben keresendő. Mindez persze korántsem újdonság a tudományban, mégis, eddig jóformán senki sem törődött azzal a kérdéssel, melyek is pontosabban az öröklött tulajdonságok, s hol van a határ közöttük és a társadalmi konvenciókban, nevelésben, kultúrában stb. gyökerező viselkedési mechanizmusok között. Pedig a tudomány számára felbecsülhetetlenül fontos lenne, ha a különféle beidegződött funkciók szövevényéből ki tudnánk hámozni a . külvilágtól, a népi, nemzeti, kulturális és társadalmi befolyásoktól független, biológiai ősállapotú embernek, az ember „nyersanyagának” a képét Árulkodik a filmkamera A tudomány számára legnehezebben megoldható feladat, az ember természetes magatartásának a kiderítése. Tény ugyanis, hogy az emberek rendszerint valamiféle görcsös pózt vesznek fel, ha úgy érzik, hogy megfigyelik őket kivált, ha tudják, . hogy tudományosan tanulmányozzák őket. A két tudós cselhez folyamodott. Titkon filmfelvételeket készítettek, ám nem álcázott vagy a távolból működő kamerával, hisz sajátos módon az emberek egy-kettőre észreveszik az ilyesmit hanem olyképp, hogy dr. Hass a felvevőgép objektívja elé egy prizmát szerelt, amely lehetővé teszi az oldalirányú filmezést. így aztán sikerült embereket közvetlen közelről fényképezniük, anélkül, hogy az illetők gyanút fogtak volna. Az emberek arcjátékában és taglejtéseiben megnyilvánuló párhuzamokat lassított, Illetve gyorsított felvételekkel lehet különösképpen élesen kidomborítani. Az ismétlődő, illetve azonos mozdulatokat egyszerű megfigyeléssel aligha lehet regisztrálnunk, mivel azokat mintegy eltakarja egy sereg más, önkéntelen gesztus. Ha ellenben lassított, vagy gyorsított filmfelvételen szemléljük egy-egy ember viselkedését, félreismerhetetlenül kirajzolódnak a jellegzetes taglejtések. Ily módon sikerült a kutatóknak néhány felettébb érdekes (jelenségre fényt deríteniük. Magasra helyezett kamerával készült felvételekről kiviláglik például, hogy mi, emberek általában szívesen irányítjuk lépteinket a terep valamilyen szembeötlő tárgya vagy alakulata, például egy zászlórúd, vagy magányosan álló fa felé. Ebben nyilván egy velünk született tájékozódási ösztön mutatkozik meg. Hasonlóképpen általános az a sajátosság is, hogy az ember üdvözlésül felemeli nyitott tenyerét A primitív népeknél épp úgy megfigyelhető ez "a mozdulat, mint a civilzáció magas fokán élő társadalmakban. Hol a határ az ösztönös és tudatos között ? Ezek a megfigyelések azonban még csak nyersanyagai a tudományos kutatásnak. A világ minden táján egységesen észlelhető emberi magatartás-mechanizmusok önmagukban még nem jelentik, hogy * íme, megtaláltuk a „tiszta” ember alapvető vonásait. Minél mélyebbre hatolunk az ember alapvető reakcióinak vizsgálatába, annál közelebb jutunk azokhoz az ösztönökhöz, amelyekben alig különbözünk az állatoktól. A valódi, „tiszta” emberi tulajdonságok ezzel szemben a tanulóképesség, a konstruktív és alkotó gondolkodás adottsága, a döntés és a belőle következő magatartás szabadsága stb. A hu- mánaetológia feladata tehát ott kezdődik, ahol ezek a tipikusan emberi képességek észlelhetőkké válnak. (Magyar Sző) ösztönök Miután páviánoknál és csimpánzoknál ugyancsak megfigyelhető ez a jelenség, a két tudós szerint nyilván valami óvatossági reakcióról van szó: a falatozó időnként meggyőződik arról, hogy nincs-e a közelben ellenség, amely zavarná az evésben. Ezt a beidegzett reakciót az emberre is átvitte az öröklés, pedig neki már általában nincs szüksége rá. Ez is egyike annak a számos ösztönös funkciónak. Kellemes meglepetés 1 40 °/o árengedménnyel vásárolhat kerámia- vázákat. tálakat, bolgár porcelán tányérokat a NÉPBOLT szekszárdi és bonyhádi boltjaiban. Csak július 17-től augusztus 5-ig. Nyári vásár (177)
