Tolna Megyei Népújság, 1967. június (17. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-11 / 136. szám

A „nép tábornoka”—a „nép írója” Zalka Máté halálának 30. évfordulóján Harminc esztendeje, hogy Zalka Máté, az akkor már nem­zetközi hírnevű hadvezér és po­litikus, a spanyol polgárháború „Lukács tábornoka” hősi halált halt az aragóniai fronton. A hír azonban, amely órák alatt be­járta a világsajtót, a megdöb­bent emberek milliód számára inkább az internacionalista had­seregparancsnok, a munkásmoz­galmi vezető fájdalmas életáldo­zatát jelentette, mintsem a te­hetséges íróét, aki kényszerű emigrációjában is folytatta és őrizte a magyar irodalom leg­nemesebb hagyományait. Legendák övezték szinte kez­dettől fogva ezt az életet, köz­kézen szállongó-alakuló, mese- szerű történetek —, mert legen­dás volt maga az élet is: a fan­tázia csak azt nagyította fel, lát­ta el népmeséi színekkel, ami a valóságban is nagyszerű, párat­lanul szép forradalmári példa- mutatás volt. Tizenkilenc esz­tendős fejjel a világháborús for­gatagba került fiú az elkövet­kező két évtizedben sok ember­nek való élményt, kivételes ta­pasztalatot élt meg: a Nagy Ok­tóber vonzása, számára olyan indító energiát jelentett, amely haláláig erőt adcrtt új, meg új, néha valóban emberfeletti vál­lalkozásaihoz. A doberdói és volhiniai világháborús csaták, majd a szibériai, krasznojarszki fogság volt az a kohó, ami a fé­lig gyerekfejjel otthonról elkerült önkéntesből kommunista forra­dalmárt formált és újabb, de most már világnézete parancsára vállalt harcokra ösztönözte őt. Az ekkor szerzett élményeknek, megrázkódtatásoknak zuhataga adja témáját írói műveinek, a novellák százainak — épp az idén jelent meg Az éneklő bör­tön címmel összegyűjtött kiadá­suk —, a Jeruzsálem című alle­góriának, amelyben a magyar hadifoglyok szenvedő panaszát és lázongó keserűségét még a XIII. századi keresztes vitézek ajkára adja az író, majd az érett, nagy hatású alkotásoknak is. A frontélet, a háborús nyo­morúság realista színképe, a ka­land ás a humor színein át érzé­keltetett írói tanúságtétele szé­lesebb körben is ismert Doberdó című regénye, melyeit 1932—36. közt alkotott; a polgárháború ka­vargásának, a bolsevikok törté­nelmet alakító elszántságának és a magyar internacionalisták tet­teinek eposzát pedig A bolygók, visszatérnek című kétkötetes, monumentális regényében te­remtette meg. S ezeket Zalka hol csaták közti szünetekben, hol pártmunkája, államigazgatási fel­adatai, vagy kolhozszervezői te­Budapesti beszélgetés Pablo Nerudával Moszkvából érkezett, Rómába utazik tovább, közben egy hetet megpihent Budapesten Pablo Ne­ruda, a világhírű chilei költő. — Különböző nyelveken megje­lenő köteteim ügyében és egyéb nemzetközi kötelezettségeim miatt sokat kell utaznom — mondja szállodai szobájában, ahol az új­ságírót fogadja — pedig igazán csak odahaza szeretek lenni, Chi­lében. Itt Budapesten azt élve­zem a legjobban, amikor nincs kötött programom, különösebb cél nélkül kószálok az utcákon, fi­gyelem az embereket, az épülete­ket, a zajló, mindennapi életet Mindent megfigyel, s valahol, egyenesben vagy áttételesen, min­den élménye, gondolata, érzelme helyt kap lírájában. Még — az étkezés is. A közeljövőben jele­nik meg ugyanis több nyelven, a budapesti Corvina idegen nyelvű kiadónál, a magyar konyháról szóló kis remeke. — Ezt barátommal és költőtár- sammal Asturias-szal együtt ír­tam. A magyar konyha, szerin­tünk, a magyar élet és a magyar kultúra szerves része. Mi a kony­hán keresztül szeretnénk sok tá­voli olvasót beléptetni Magyar- ország elő- és fogadószobáiba, kedvet csinálni nekik ehhez a számunkra olyan kedves szocia­lista országhoz. A kötet első műszaki példányai már elkészültek. Neruda nagyon elégedett a kiadással, s általában könyvei 'magyarországi megjele­néseivel, büszkén mondja, hogy a legutóbb magyarul megjelent kö­tetéből még antikváriumban sem tudott felhajtani egyetlen pél­dányt. Megtömködi kialudt pipáját, meggyújtja újra, s folytatja: — A művész, a költő első köte­lessége szerintem: a kísérletezés. Csak ez eredményezheti a művé­szetek fejlődését Senki sem elé­gedhet meg a hagyományos for­mákkal. Az a költő, aki hajdan az első szonettet írta, nyilván nem gondolta, hogy ez egykor börtöne lesz, vagy lehet a költészetnek. Nem kell azzá lennie, mindig le­het új formákat találni, csak a művészet dogmatikusai képzelik, hogy a formák nem változhatnak — mondja szenvedélyesen. Madarak művészete — ez a cí­me legújabb kötetének, feleli ér­deklődésünkre. Valóságos és kép­zeletbeli madarakról szól. Az el­ső 15 példány bibliofil kiadásban jelent meg, gyönyörű kiállításban, drágán. A legelső példányt, amelyben az illusztrációk erede­tije is szerepelt, árverésen adták el, 3000 dollárért. Modem köny­vek tekintetében ez rekord-ár. S mivel a permanens inflációban ólő latinamerikai államokban egy­re többe kerül a könyvek előállí­tása is, az árverési összeg a költ­ségek részleges fedezését szolgál­ta. A latinameriikai országokban sok az izmos, fiatal tehetség. Ne­ruda lelkesülten beszél arról, hogy különösen a regényírás terén van­nak most világirodalmi rangú új latinamerikai írók, Mexikóban, Peruban és Argentínában. Régi. kedves barátként érkezett Pablo Neruda — immár sokad­szor — Magyarországra. Azzal a jóleső érzéssel búcsúzunk tőle, hogy hazánk egyik legjobb szel­lemi nagykövetét, egyik legran­gosabb propagandistájáit is ifsz- telhetjük benne. Olyan embert, akinek művészetére és szavára nemcsak Latin-Amerikában, de világszerte odafigyelnek az embe­rek. Barabás Tamás PÄLOS KOZITA: Éjféli angyal Betegszoba. Mérgek és virágok ezüst asztalon. Rezedafény süt át a lámpa sárga szövetén. A kék falakból halál szivárog. Ó milyen lassan kopik el az éj minden perce a nagy csendességben. Virraszt a fájdalom lélek-kéken, akár egy ősöreg, szelíd személy. Értelmük őrzik a halvány szavak mögötti, sötét, magányos tusák. Fölkent, elefántcsont szomorúság. Fényből faragott angyali alak, fehérebben, mint a fehér rózsák, ráírja a kínra: múlandóság. vékenysége közepette alkotta — elsődlegesen talán nem is annyi­ra a művészi önkifejezés szándé­kával, mint inkább azért, hogy el ne mulassza méltó monumen­tumát állitani a 17 utáni fegy­vertényeknek. Zalka műveiben van valami Jókain és Walter Scotton isko­lázott, romantikus nagyvonalú­ság, a cselekményt többnyire erős kontúrokkal, apró nüan- szokkal nemigen törődve építi, de prózaírói alkatát mindenképp a művészi teremtő munka belső kidolgozottsága, a szemlélet és az emberformálás szilárdsága, ho­mogén jellege jellemzi. Ennek az életműnek fémjelét igazán sok minden megadhatja, de alighanem mindenekelőtt spa­nyol polgárháborús szereplése az, ami csúcspontja Zalka eddigi tetteinek, s betetőzi életútját. Madrid védelme a 12. nemzet­közi brigád élén 1936. novembe. rében, a jaromai diadal 1937 ele­jén, a guadalajarai helytállás 1937 márciusában — ma már a nemzetközi munkásmozgalom legszebb lapjaira tartoznak. Ek­kor érdemelte ki végképp azokat a szavakat, amellyel Luigi Lon­go, az Olasz Kommunista Párt mai főtitkára — egykor Zalka egységének politikai biztosa — búcsúzott a „nép tábornokától” és a „nép írójától”: „Nagy hősünk előtt utolsó tisz­teletadásként minden spanyol harcos, a szabadság minden ön­kéntes katonája meghajtja a nagy harcokat és nagy győzel­meket látott zászlókat. De Lu­kács tábornok nevében, harcban elesett nagy hősünk nevében, 'azonnal fel is emeljük zászlóin­kat, hogy ismét harcba vigyük azokat, abban a történelmi küz­delemben, amelyet a spanyol nép, szabadsága és függetlensége védelmében, az egész haladó em­beriség jövőjének védelmében vív”. F. I. TAKÄTS GYULA: Meghitt percek A tóra néz a pinceablak. Kagylószínt tükröz az üveg. Mint fröccs a gondra, jön a hajnal. Vitéz-mód állnak a füvek. Mint csipesz közt, a szajkó csőre smaragdszín szőlőt tartogat. Átlátok rajta. Bent a mag töri, szórja a sugarakat... Három sugár e fán minden rügyecske. Lándzsás, egytörzsű sok köteg feszül, mint ék a zord kövekben, s úgy állnak, mint betonban zöld szögek. Kopog... Kerít a szomszéd .. i Szép, fehér rácsos kaput ölel a lombos alagút s mögötte hullámzó körökben izgul a nyugtalan elem, hogy szinte megfájdul szemem .,. Szüretel már a seregély, a borz. Vaddisznó jár, s a nagy kanok rátörnek kertjeinkre, mint a sors reánk!... S a tó, s az ég ragyog. Kínál a szomszéd, s mindig legyőz engem a rizling, e tengernél szikrázóbb tenger. Mint zöld sziget ragyog szeptember. 7 Mi van velem? — Rakom a sort egymásután. Mint koplaló, kit vendégség fogad, félév robot és kenyérgond után Arany Üveg csak töltöm borodat. 8 Vakító törvény pontos rendjére vonul-vonul a hullámok hada... Csupán a szél fúj ... Egyhelyben lobog. Atejt bűvészi hókusz-pókusza. ,9 , . ... Kobaltkék cethal a cserfás oldal. Hatalmas hátát holddal sütteti. Alszik az éjnek óceánján s őrzik kis csillagok tündérei. 10 Egy pont kigyúlt... A lámpát te gyújtottad ... Feljött a csillag .., Elindul, billeg kis hajóm, akár a vacsora-illat. Jules Renard: TERMÉSZETRAJZ A PACSIRTA Még soha nem láttam pa­csirtát, nincs is értelme, hogy hajnalban kielek. A ^pacsirta nem a föld madara. Ma reggeltől szét is rúgok minden göröngyöt és letapo­som a száraz füvet. Szürke verebek, csapatban, színes tengelicék, úsznak a tüs­kés sövény fölött. A szajkó prefektusi egyen­ruhájában szemlét tart a fá­kon, Egy fürj suhan el a lu­cernás fölött, röpte egyenes vonalat húz, A pásztort, áld jobban tud kötni, mint egy asszony, egyforma birkák kö­vetik. S minden megtelik új fény­nyel, annyira, hogy a holló, miután nem jósolhat semmi jót, mosolyra késztet. De figyeljetek csak, én is figyelek. Halljátok, valahol fent, kris­tályok törnek szét aranykehely- ben! Ki mondaná meg, hol éne­kel a pacsirta? Ha felnézek, szememet el­vakítja a Nap. Le kell mondanom arról, hogy lássam. A pacsirta az égben él, az ég egyetlen madara, amelynek hangja eljut hozzánk. A SZARKA Egészen fekete volt, de a múlt telet a szabadban töltötte, s maradt rajta egy kis hó. A PÁVA Biztosan ma less az esküvő­je. De tegnap is lehetett vol­na. Gálába vágta magát, tö­kéletes. Csak a menyasszonyra várt. De az nem jött. Ö pedig nem halogathatja. Dicsősége teljében, egy indiai herceg büszkeségével jár-kel, s mint illik, magával hozta gazdag ajándékait is. De a menyasszony nem jön. Felszáll a tetőre és a Nap­ba néz. Ördögi hangot hallat: — Léon! Léon! A menyasszonyt hívja. De nem látja, s nem felel senki. A baromfiiársak fejüket sem emelik fel. Beleúntak a cso­dálkozásba. Visszamegy az ud­varba, s oly biztos a szépségé­ben, hogy a haragra is kép­telen. Az esküvő tehát holnapra marad. Nem tudja, mit csináljon a nap hátralévő részében, a lép­cső felé indul. Felmászik a falcain, fontoskodvas mintha templomba menne. Tekintete végigsiklik ruhája súlyos uszályán, amelytől nem tud szabadulni. Még egyszer, utoljára, végig­játssza a szertartást, A SZARVAS • Beléptem az erdőbe, 6 épp akkor tűnt fel> az út másik, végén. Először azt hittem, valami idegen, virágcseréppel. Aztán kivettem a törpe fát, virágtalan, szétálló ágaival. Végül ott volt a szarvas, s mindketten megálltunk. Azt mondtam: — Gyere. Ne félj. Ha van is puskám, csak azokat utánzóm, akik az ilyesmit komolyan ve­szik. Nem emelem senkire, a töltényeket is hagyom a helyü­kön. A szarvas végighallgatott és szavaim értelmét szimatolta. Nem kételkedett abban, hogy meg akarom ölni magam; a lába megremegett, mint a szél­nek kitett növény. Elmenekült. — Milyen kár! — kiáltottam utána. Már azt hittem, együtt megyünk tovább. Kezemből kaptad Volna kedvenc füvei­det, te pedig agancsodon vi­hetted volna a puskámat. PILLANGÓ Hétrét hajtott szerelmeslevél keresi egy virág címét. Fordította; CSÁNYI LÁSZLÓ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents