Tolna Megyei Népújság, 1967. június (17. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-25 / 148. szám

12 9T0LNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1961. június 25, tolna MEcretp NÉPÚJSÁG S2ÖCIÄ1STA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA ... 899900 békekölcsönkötvényt sorsolnak ki hétfőn és kedden A második, a harmadik és a negyedik békekölcsön 1967. első félévi sorsolását hétfőn délelőtt fél 11. illetve kedden délelőtt fél 10 órai kezdettel bonyolítják le az Országos Takarékpénztár Ná­dor utca 15. sz. alatti kultúrter­mében. A két napon összesen 899 900 kötvényt húznak ki 143 millió 421 900 forint nyereménnyel és törlesztéssel. A három 100 000 fo­rintos főnyereményen kívül 35 ötvenezer forintos, 35 huszonöt- ezer forintos, 69 tízezer forintos és 209 ötezer forintos nagynyere­ményt is kisorsolnak. A nyere­mények kifizetését július 7-én kezdik meg az OTP-íiókok és a postahivatalok. (MTI) Bravúros nyomozás eredményeként Fény derült a gyulaji halálos gázaiéra és bűntársára Amint pénteki lapunkban meg­írtuk. halva találták Gyulaj ha­tárában, az egyik dűlőúton Stier János 60 éves szakályi lakos, éj­jeliőrt. Az orvosi vizsgálat kap­csán alapos gyanú merült fel, hogy a szerencsétlen embert köz­lekedési baleset érte. A vlzsgá'at — mint közöitük — teljes erővel megindult, amelynek eredménye­ként előzetes letartóztatásba he­lyezték Balogh István 30 éves és Szijártó Gyula 38 éves gyulaji vontatósokat. Baloghot, mert el­gázolta Stier Jánost,: Szíjártó Gyulát, pedig azért, mert segített eltussolni a bűncselekményt. A baleset megtörténte után ugyanis Balogh és Szíjártó megegyezett abban, hogy Stiert már halva ta­lálták. De míg eddig jutott a rendőr­ség. bravúros munkát végzett. A széles körű nyomozás egyszerre több irányban is megindult a kü­lönböző feltevések alapján. A két tagadásban lévő vádlottat ugyan­is csak kétségbevonhatatlan té­nyekkel lehetett megcáfolni, olyan jól. összebeszéltek. — Már a helyszín is sokat miu- tatott nekünk — mondja a nyo­mozásban részt vevő egyik rend­őrtiszt, — Megállapítható volt, högy a járműnek először ki kel­lett kerülnie az út szélén álló embert,' s' csak a hátsó kerekével mehetett rajta keresztül. — Az is világossá vált, hogy a gázolást nehéz járművel követték el, hiszen a boncolás súlyos — bordatörések, szívrepedés, stb. — sérülésekét mutatott. Ezután szerteágazó vizsgálatot kellett folytatni, milyen jármű­vel, kik járhattak arra abban az időben. Hivatalos menetlevelek tucatjait kellett átvizsgálni ehhez. Fáradságos vizsgálat után végül is ezek alapján szűkült le a kör a két vontatásra. Hátra volt még beismerő vallomásuk, lényegében a legnehezebb feladatok egyike. Tucatnyi fényképfelvétel igazolta azután, csakis úgy következhetett be a gázolás, ahogy azt feltéte­lezték. A bizonyítottak alapján megértette Balogh és Szíjártó, nincs helye a további tagadás­nak. Bevallották, Balogh későn vette észre az útszélen álló Stier Já­nost, félrerántotta a kormányt, de a gép hátsó része mégis el­kapta, s a pótkocsi kereke ke­resztülment rajta. Utána érkezett szintén vontatóval Szíjártó. Meg is állt, de nem nyújtott segítséget a súlyosan sérült embernek. Utá­na hajtott Baloghnak. megbeszél­ték ..visszatérnek, s úgy állítják be a dolgot, mintha már halva találták volna Stiert. A bravúros nyomozás eredmé­nyeként előzetes letartóztatásba helyezett két lelkiismeretlen von­tatás ellen megindult az eljárás. (í.—e.) Vízállásjelentés A Duna vízállása június 24-én Dunaföldvámál 366 cm, Paksnál 500, Bajánál 635, Bátánál 432, Mohácsnál 658 cm. A Sió vízállása Palánknál 327 cm, Borjádnál 142, Simontornyá- nál 244 cm. ' A Nádor Sióagárdnál 240 cm. A Duna vízállása június 25-én Budapesten 485 cm, 26-án 480, Mohácsnál 25-én 655, 26-án 650 cm. Keverőfejes benzinkút Szekszárdon Péntek óta gyorsabban megy a szekszárdi benzinkútnál a traban- tosok, wartburgosok és motorke­rékpárosok kiszolgálása. A két­ütemű motorokba benzin-olaj ke­veréket használnak, eddig azon­ban csak meghatározott összeté­telű keveréket lehetett tankolni itt, ha a motor „igénye" ettől el­tért — márpedig a korábbi 1:20- assal szemben egyre több az olyan jármű, amely 1:25-ös, 1:33- as, va.gy ennél is kevesebb olajat tartalmazó keveréket igényel — külön kellett méricskélni a ben­zint és az olajat. Az új kútnál nemcsak tiszta benzint lehet tankolni, hanem tetszés szerinti összetételben, ke­veréket is. A másik kútoszlopnál — ame­lyen eddig a keveréket adták ki — szuperbenzint vásárolhatnak az autósok, tegnap reggel óta. Hatásos módszer Az egyik amerikai város bírája az alábbi módszereket használja azok­kal a fiatalemberekkel szemben, akik megszegik a közlekedési sza­bályokat: a) Megiratja velük saját nekro­lógjukat. b) Elviteti őket a hullaházba, hogy megnézzék a közlekedési balese­tek áldozatait. Ä módszer eredményesnek bizo­nyult, A közlekedési balesetek száma 47 százalékkal csökkent. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő, PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17, Telefon: 1—29—01. 1—23—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Telefon- 1—20—11, 1—20—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF. Készül a Szekszárdi Nyomdában Felelős vezető: Széli István Széchenyi utca 46. Telefon: 1—29—21. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 13 Ft Jadex-azámi 25 069 Múzeumban A borsóidény finisében Május utolsó napján indult meg a zöldborsó-feldolgozás a Paksi Konzervgyárban. Bár az elmúlt négy hét alatt nem volt kedvező az időjárás a borsóra — főként a hideg, esős idő akadá­lyozta az érést — mégis jók az eddigi eredmények. A tervezett 330 vagonból tegnap (VI. 24) reggelig .275 vagon zöldborsó konzerv készült el a gyárban. Előfordult több -nap is, hogy száz- ötvenezer 5/4-es üveget töltöttek meg borsóval, tehát tizenkilenc vagon volt a napi termelés az elmúlt években előforduló 15—16 vagonos maximális teljesitmény- nyel szemben. A gyárban úgy számítják, hogy még 8—10 napig eltart a borsó- idény, így mindenképpetn teljesí­teni tudják az előirányzatot, ami egyébként rekord lesz a gyár történetében. Vasárnap teljes üze­met tartanak, működik mind a nyolc kihelyezett borsócséplőgép, a gyárban is mindhárom műszak­ban dolgoznak. Csak így bizto­sítható, hogy a hirtelen melegre fordult idő következtében meg­gyorsult borsóérés ne okozzon je­lentősebb torlódást. — Beázott a mennyezet. JÚNIUS Névnap: Vilmos. 25 A Nap kél 3,47 órakor, nyugszik 19,46 órakor. A Hold kél 22.38 órakor, VASÁRNAP nyugszik 6.47 órakor. — Ügyeletes orvos június 25-én dr. Trischler József Szek­szárd, Bakony u. 4. Rendel: vasárnap délelőtt 9—11-ig a rendelőintézetben és utána a lakásán ta­lálható. — Ügyeletes állator­vos június 24-én 12 órától, június 26-án reggel 6 óráig dr. Rappay József Szek­szárd, Ady £. u. 18. (Külszolgálata ese­tén helyettese az ál­latkórházban találha­tó.) Az ügyelet Szek- szárdra, Öcsényre, Sióagárdra, Szálkára vonatkozik. — Az üzemi kony­hák vezető szakácsai részére másfél éves tanfolyamot rende­zett Szekszárdon a megyei tanács keres­kedelmi osztálya. A tanfolyam 28 tagja a napokban tett ered­ményes vizsgát az első évi tanulmá­nyairól. — Útépítési elő­készületek kezdődtek a szekszárdi Esze Tamgs utcában. Már a helyszínre hordtak egy csomó építőanya­got, s a napokban megkezdték az útvo­nal kitűzését. — 60 000 export­fürdőruha gyártásá­ra kapott az idén megbízást a Szek­szárdi Szabó Ktsz. A szovjet rendelésre készült fürdőruhák utolsó tételét a na­pokban szállították el, most újabb, rende­lést kapott a szövet­kezet. A további húszezer fürdőruhát augusztus 20-ig szál­lítja el a Szovjet­unióba. — A balett- és har­monikaszakkör nyil­vános vizsgáját va­sárnap délután he­lyett — mint koráb­ban írtuk — vasár­nap délelőtt tartják Szekszárdon a városi művelődési házban. — Öttalálatos lot­tószelvény nem volt a héten. Négy talá­latot 32 fogadó ért el, nyereményük egyenként 113 491 fo­rint. Három találatra 536 forint, két talá­latra 19 forintot fi­zetnek. — Műanyagfeldol­gozó üzemet létesít a Dombóvári Vegyes­ipari Ktsz. A gépek egy részét beszerez­ték, a termelés még a nyári hónapokban megindul. A MAGVAR TV MŰSORA: 9.50? Hétmérföldes ka­mera. 10.05: Foxi Maxi kalandjai. 10.30: Kőkor­szaki hétköznapok. 10.50: Ifjúsági kisfilmek. 11.10: Uttörőolimpia. 16.05: Te­lemann: Az iskolames­ter. 16.25: Bélyegsarok. 16.40: Nótaszó. 17.00: Belle és Sebastian. 17.25: ű. Dózsa—Buda­pesti Honvéd labdarúgó- mérkőzés közvetítése. 19.20: Esti mese. 19.35: Tv-híradő. 20.00: Ricordl ház. Magyarul beszélő olasz film. 22.00: Sport­hírek. 22.10: Tv-hiradó II. kiadás. ­A JUGOSZLÁV TV MŰSORA: Vasárnap: 9.25: Hirek. 9.30: Nép- dalrevü. 10.00: Falu­műsor. 10.45: Kiváncsiak egyesülete. li.35: A Tenkes kapitánya. 12.05: Expedíció. 12.35: Tudo­mányos ismeretterjesztő adás. 13.05: Vasárnap Rómában. 13.45: Sport­délután. 14.35: Hírek. 14.40: A Kandic népi együttes műsorából, 15.35: Nemzetközi kajak­verseny. 16.30: Olasz­ország—Románia lab­darúgó-mérkőzés. 18.20: Lengyel sorozatfilm. 19.20: Képhiradó. 19.55: Euró vízió—Mondovlzió —Intervlzió. A ml vi­lágunk. 22.00: Közjáték. 22.15: Képhíradó II. ki­adás. 22.30; Dinamo— Szarajevó labdarúgó- mérkőzés. Hétfő: 17.00: Kis világom, 17.25: Rajzfilmek. 17.40: Hol van, mi az? 18.00: Hírek. 18.15: Népi mu­zsika. 18.45: Négy folyók mentén. Amazonas. 19.15: Sporthlradó. 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: Tv-híradó. 20.38: Simon Winzelberg: Ka- taki az ellenség. Tv- játék. 22.08. Téma vál­tozatokkal. 22.3 : Kép­híradó. n. kiadás, 22.58: Motorverseny, MELEG IDŐ Várható időjárás ma estig: kevés fel­hő, száraz, meleg idő, gyenge,' napközben kissé megélénkülő déli, délnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 28—33 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete Siófok­nál 21,3 fok. Halászati és börtönmúzeum Dunaföldvárott Az Országos Műemléki Fel­ügyelőség, az Idegenforgalmi Hivatal és más érdekelt szervek képviselői gyűltek össze pénte­ken, a dunaföldvári községi ta­nácsnál, hogy megvitassák a tö­rök torony hasznosításának ter­vét. Halászati és börtönmúzeumot, valamint helytörténeti múzeu­mot kívánnak létesíteni a rene­szánsz stílusban helyreállítandó toronyban. A tető alatti kör­kilátóról majd a Duna panorá­mája tárul a látogatók szeme tfituisk. - karikaffkááfikígelé. &emk Éva régész, által felz tárt anyaggal töltik meg a hely. történeti múzeumot. Kitűnő átalakítási tervezet készül a torony melletti, L- alaprajzú, barokk épületre: eszpreszót és egész évben üze­melő éttermet nyitnának itt. Az új étterem a később megépített feljáróval a strand vendégeinek ellátását is biztosítaná, a város­ból is könnyen megközelíthető lesz. A községi tanács vezetői­nek gyors elhatározásától függ a munkálatok megindítása előtti^ végleges döntés.

Next

/
Thumbnails
Contents