Tolna Megyei Népújság, 1967. június (17. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-27 / 149. szám
árd. •Tvtdr T&! iStA MEGYEI, VILÁG PROlETAHtfil. EGYESÖLEIEK I NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TQLNA JEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI.TAüACS LAPJA XVII. évfolyam, 149. szám ARA: 60 FILLER Kedd, 1967. június 27. Koszigin és Johnson második találkozója Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti: A New Jersey államban levő Glassboroban vasárnap, középeurópai idő szerint éjjel fél 12 előtt befejeződött Koszigin szovjet miniszterelnök és Johnson elnök második találkozója. Koszigin szovjet miniszterelnök a találkozó befejeztével rövid nyilatkozatot tett, amelyben kijelentette, a találkozó hasznos volt a két fél álláspontjának megismerésére. — Mint az előző találkozón, az elnökkel folytatott eszmecserém során számos nemzetközi kérdést érintettünk. Áttekintettük a szovjet—amerikai kapcsolatokat is. Egészében véve a találkozó Kijelentette, a vasárnapi találkozón még mélyrehatóbban tudtak tárgyalni a két ország és az egész világ előtt álló kérdésekről. „Megállapodtunk abban, hogy Rusk és Gromiko külügyminiszterek, Dobrinyin és Thompson nagykövetek útján, illetve személyesen is kapcsolatot tartunk fenn a jövőben. Egész sor kérdésben előrehaladást értünk el abban a vonatkozásban, hogy jobban megismerjük _ egymás véleményét. Most még inkább az a véleményem, hogy ezek igen jó és hasznos megbeszélések voltak'’ — mondotta Johnson. A szovjet miniszterelnök ezután búcsút vett Johnson fele- __. .... , ségétől, leányától, valamint kíséaZirE^wU ^ u-f t zHntPtt rétének tagjaitól. Az amerikai elnak, hogy í ej e nököt a vasárnapi megbeszélésalkalmat adott a Szovjetunió és az érintett kérdésekkel kapcsolatban véleményüket s ez mindkét fél nézete szerint hasznos, — mondotta a szovjet miniszterelnök. Koszigin rövid nyilatkozata előtt Johnson tett nyilatkozatot. re Rusk külügyminiszter, McNamara hadügyminiszter, továbbá Harriman nagykövet, Thompson, az USA moszkvai nagykövete és McGeorge Bundy, az elnök különleges tanácsadója kísérte el. Johnson és Koszigin együtt szálltak gépkocsiba, hogy a néhány száz méterre levő ideiglenes helikopterállomásra menjenek. Koszigin azonban előbb röviden üdvözölte a sok ezres tömeget, amely a glassboroi főiskola területén órákon át várakozott, előbb fullasztó melegben, majd felhőszakadásban a találkozó befej eztére. A szovjet miniszterelnök még egyszer megköszönte a város lakóinak a szívélyes fogadtatást és a jelenlevők lelkes éljenzése közepette hangoztatta a két országnak együtt kell működnie a világ békéje érdekében. Koszigin a csúcstalálkozóról helikopterrel New Yorkba utazott, ahol az ENSZ épületében magyar idő szerint éjjel egy órakor kezdte meg sajtókonferenciáját. Johnson elnök ugyancsak helikopteren hagyta el Glassborót, hogy visz- szatérjen Washingtonba. A legfontosabb cél9 hogy a közgyűlés elítélje az agressziót Koszigin sajtókonferenciája Kis Csaba, az MTI tudósítója Koszigin elmondotta, New mert a felszólalók többsége eljelenti: York-i tartózkodása során csak- ítélte az agressziót és követelte Koszigin szovjet miniszterelnök nem minden arab állam képvise- az agresszor csapatainak kivo- vasárnap este, magyar idő sze- lőjével tárgyalt a közel-keleti nását. Első lépésként az ENSZrint a késő éjszakai órákban New kérdésről. York-ban, az ENSZ épületében A világban számos más nyugta_ sajtókonferenciát tartott. Umító probléma is-van, amely Az egy óra húsz perces konfe- hozzájárul a feszültséghez — foly- rencián a szovjet miniszterelnök a szovjet miniszterelnök, élnék biztosítania kell ennek megvalósulását, (Folytatás a 2. oldalon.) Hazánkba érkezett a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának küldöttsége A Magyar Tudományos Akadémia elnökségének meghívására hétfőn tíznapos látogatásra Budapestre érkezett a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának küldöttsége. A küldöttséget M. V. Keldis akadémikus, az akadémia elnöke vezeti, tagjai N. M. Zsa- voronkov akadémikus, N. G. Bá- szov akadémikus és P. N. Fedo- szejev akadémikus, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája elnökségének tagjai, N. K. Kocset- kov és I. M. Gelfand levelező tag, valamint V. A. Filippov, és I. N. Kiszeljov, az akadémia hivatalának osztályvezetője. A vendégeket a Ferihegyi repülőtéren • Rusznyák István, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Erdei Grúz Tibor, az Akadémia főtitkára, Mihályfi Ernő, a Magyar Szovjet Baráti Társaság elnöke, Némethy Béla, a Külügyminisztérium főosztályvezetője, valamint az Akadémia elnökségének több tagja és hivatalának vezető munkatársai fogadták. Ott volt F. J. Tyitov, szovjet nagykövet. (MTI) Izrael folytatja az arab lakosság üldözését A kairói lapok jelentése szerint ez a szám naponta növekedik, Izrael a gazai övezetben fekvő Khan-Junesz és Rafah városok arab lakosságát módszeres terrorral elüldözi. A menekülteket Kantaránál teszi át a Szuezi-osa- tomán. A menekültek elmondották, hogy e két városban izraeli hangszórós kocsik szólították fel a 15 és 40 év közötti férfiakat, gyűljenek a főterekre. Miközben a férfiakat körülvették, fegyverkeresés címén átkutatták a házakat s a védtelen nőket, gyermekeket terrorizálva, fosztogattak. A férfiakat családjuktól elszakítva táborokba terelték, ütötték-verték. Amikor Kantarába vitték őket, útközben nem adtak nekik sem enni, sem inni, és kényszerítették a Sinai-félsziget elhagyására. A kairói lapók beszámolnak a jordániai palesztínai .lakosság el- üldözésének folytatásáról is. Az elüldözött arabok otthonait az izraeliek lerombolják, hogy: műk se maradjon. Mahmud Riad az EAK külügyminisztere újabb táviratot intézett U Thant ENSZ-főtitkárhoz, tiltakozva a gázai palesztínai lakosság kiutasítása ellen. A távirat rámutat arra, hogy Izrael tovább folytatja a gázai övezet palesztínai lakosságának mert Izrael népirtást követ el és és terrort alkalmaz a lakosság ellen. Mahmud Riad távirata rámutat arra, hogy Izrael egyszerűen letagadja a lakosság kiutasítását azzal a céllal, hogy szokása szerint becsapja a nemzetközi közvéleményt és a nemzetközi szervezeteket. Nasszer üzenete Kairóban nagy példányszámban kiadták Koszigin szovjet miniszterelnöknek az ENSZ rendkívüli közgyűlésén a közel-keleti helyzetről elmondott beszédét. Nasszer elnök üzenetet intézett Iszmail A1 Azharihoz, a szudáni kormányzótanács elnökéhez. Üzenetében Nasszer megállapítja, hogy 'az Egyesült Államok és Anglia az arab államok ellen vívott csatában minden katonai és • „műszaki erőforrását Izrael rendelkezésére bocsátotta. Az egyiptomi elnök üzenetében köszönetét mondott a szudáni kormánynak az Izrael ellen vívott harcban tanúsított magatartásáért, amely tovább erősítette az egyiptomi és a szudáni népet összekötő örök barátságot. Nasszer elnök vasárnap fogadta elüldözését és ezzel folytatja az Lakhdar Brahimit, Algéria kairói agressziót az arab nép ellen. Június 19-től 24-ig 2402 menekült érkezett a Szuezi-csatorna nyugati partjára és — mint az EAK külügyminisztere hangsúlyozza — nagykövetét, aki átadta az egyiptomi államfőnek Bumedien elnök szóbeli üzenetét, valamint egy, az egyiptomi nép megsegítésére szánt 30 millió frankos csekket. a Johnson elnökkel gg helyen említve meg a Vietna- tárgyalásairől kiadott mi háborút ismertette folytatott közlerhényt, kifejtette, álláspontját az ENSZ rendkívüli közgyűléséről és csaknem harminc kérdésre válaszolt. Koszigin hangoztatta: az ENSZ szovjet kezdeményezésre összehívott rendkívüli közgyűlésre jött New York-ba. A Szovjetunió azért kérte a közgyűlés összehívását mert a Közel-Keleten súlyos feszültség mutatkozik és nem ve- ________ _____=__ z ettek eredményre azok a törek- etnami nép hősi küzdelme mind vések, amelyek meg akarták gá- addig folytatódik, amíg az ag- tolni az agressziót. „Jelenleg resszor el nem hagyja Vietnam ugyan nem folyik háború, de az földjét A vietnami nép igaz agresszor megszállva tartja az ügyét minden haladó ember tá- EAK, Szíria és Jordánia jelentős mogatja. Annak vagyunk tanúi, területeit. A csapatok szembe- hogy egy kicsiny, elmaradott kö- állnak egymással, a fegyveres ak- rülmények között élő nép hősi ciö bármely pillanatban ismét ki- harcot folytat az amerikai ag- törhet — mondotta a szovjet mi- resszió ellen és niszterelnök. — Ezért — Bár a vietnami háborút minden haladó erő elítéli, s a világ népei követelik a háború befejezését, az amerikai csapatok feltétel nélküli kivonását, a háború folytatódik, az USA • kormánya folytatja az agressziót a vietnami nép ellen — mondotta Koszigin. — A vía közvetlen és legfontosabb cél most az, hogy a közgyűlés elítélje az agressziót és az agresszor csapatait hala-- déktalanul vonják ki a megszállt területekről bizonyosak vagyunk abban, hogy a győzelem a vietnami népé lesz. A szovjet miniszterelnök végül elmondotta, hogy New York-i tartózkpdása során szívélyes hangulatú megbeszélést folytatott a korábbi fegyverszüneti vonal U Thant-tal, az ENSZ főtitkárá- mögé. A csapatok kivonása a leg- ya* ^bdul Rahman. Pszhwak- reáldsabb megoldás és egyben az kai, a közgyűlés elnökével, első lépés, amely nélkül nem le- Kérdésekre válaszolva a szov- hetséges a béke helyreállítása a jet miniszterelnök közölte: a világ e térségében. Egyes más or- közel-keleti kérdésekkel kapcso- szágok a csapatok kivonását más latban nem jött létre megállapo- kérdések megoldásával akarják dús, mert az Egyesült Államok összekötni. Ezekre a problémákra a csapatok kivonását más ter- azonban csak akkor kerülhet sor. vekkel akarja összekötni. A két ha a csapatokat kivonták. a meg- ország külügyminisztere azonban szállt területekről. Az ilyen kér- kapcsolatban marad egymással, désekkel a Biztonsági Tanács- Koszigin pozitívnak minősítette nak kell majd foglalkoznia. az ENSZ-közgyűlés első hetét, Építőtábor S A fiatalok felajánlották, hogy nyári építőtábor keretében részt vesznek az új szekszárdi bölcsőde építésében, amely az ő segítségük nélkül — pénzügyi okok miatt — csak később került volna kivitelezésre. A megye szakmunkástanulói vállalták a munkát, és a szekszárdi városi küldöttközgyűlés elfogadta a javaslatot. Tegnap reggel 30 szakmunkástanuló KISZ- fiatal, a Bonyhádi Gépjavító Állomás tanulói kezdték meg a munkát. Ők egy hétig tereprendezésen, az alapok kiásásán dolgoznak, a hét végén pedig újabb szakmunkástanulókból álló csoport váltja fel őket. A KISZ-fiatalok egy hónapig — hetenkénti váltással — dolgoznak az új szociális létesítmény felépítésén. A szekszárd városi KÜÄ?- bizottság szórakozási lehetőséget, érdekes programokat biztosít az építőtáborban részt vevő fiataloknak.