Tolna Megyei Népújság, 1967. június (17. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-25 / 148. szám
8 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1967. június 25. Olyan dolgot láttam, ami otthon láthatatlan, de van. Nálunk az üzemekben, hivatalokban űzik azt, amit Belg- rádban Európa-bajnoki szinten műveltek a minap. A cats-ascatsh-nact, ami magyarul annyit jelent: üsd, ahogy tudod, vagy fogd, ahogy tudod, kinek melyik tetszik jobban, Európa-bajnoki szintre emelkedett. És micsoda fogások, rúgások voltak! Végig szurkoltam egy mérkőzést. Bejött két ember a porondra. Az egyik kopasz volt és Müllemek hívják. A másik magas volt, gyér hajat és dús szakállt viselt, az ellenfél elrettentésére, őt Átlósnak hívták. Ez az Atlas olyan volt. mint a legendabeli Atlas, aki az egész Földet tartotta valamikor a vállán. Hát, szóval bejöttek. Atlas megnézte ellenfelét és megkérdezte a bírótól, hol fogja meg a nyakát. A bírónak erről sejtelme sincs, de azért megindítja a meccset, mivel ö is kíváncsi a fejleményekre. Müller is megnézte ellenfelét és kezdetként néhányszor földhöz teremtette Atlast, majd mint akinek hirtelen nagy ötlete támad, meg is rugdossa. Biztosan figyelmeztetésnek szánta ezt. A bíró figyelmezteti, hogy ez szabálytalan, de Müller ezzel mit sem törődik, ráül Atlas hasára és tekergetni kezdi Atlas lábafejét, miközben sóhajtozik: „Hol vannak már azok a régi szép idők, amikor az ember szép sorjában kitördelhette az ellenfele lábujjait. Kezdve a hüvelyk és végezve a kisujjnál". Atlas meg van gyötörve, de veri a padlót, hogy nem adja fel a mérkőzést. Es egy hirtelen fordulattal Atlas lovagolja meg Müllert, csavargatja a fülét, mint ideges ember a kobátgombját és a padlóhoz veri a fejét. Az előbbi rug- dosást meg kell torolni. Végigrángatja Müllert a szorítón, behúzza a vizes vödröt a tartóoszlop mellől és hanyag mozdulattal ráhúzza Müller fejére. A közönség ordít, Müller fuldoklik, Atlas diadalittasan felüvölt. Előre Atlas, taposd ki a szuszt belőle, üsd agyon, tépd ki a lábát, a kezét. Támadás és ellentámadás éri egymást. Azt mondják hogy a napokban egy jól Irányzott láb- lengővel egyik a másiknak kirúgta négy fogát és, hogy milyen sportszerűek ezek a mérkőzések, bizonyítja az is, hogy az ellenfél, a győztes, most a legyőzöttnek naponta tejbe- grízt hord a kórházba. De figyeljük a. mérkőzést. Most megint a kicsi tártai. Odarángatja Müllert a szoritóhoz és gyakorlott mozdulattal befonja a fejét a kötelek Itözé. S miután meggyőződik róla, hogy emez mozdulni sem tud, kimért lábmozdulatokkal célozgatja Müller butábbik felét. Küzdelem a porondon! Mindenki láthatja, mindenki szurkolhat, mint az üzemekben, a hivatalokban, otthon ahol, szintén van ilyen játék. csakhogy ennek magyar fordítása: „fúrd, ahol éred". Ha egyszer megrendeznék a fúrót Európa-bajnokságot, akkor összemérhetnénk erőinket a többi népekkel és kiderülne, hogy labdarúgásban és több más sportban elvesztettük ugyan hegemóniánkat, de egy új sportágban legyöz- hetetlenek vagyunk a fúrásban. Persze ezt az Európa-bajnokságot még az új mechanizmus bevezetése előtt kellene megszervezni, mert félő, hogy utána lankad a fúrási kedv és ez kihat a bajyoki eredményekre is. Az új mechanizmusban ufyyanis a vezetőnek gondolkodnia is kell és nemcsak vezetnie és ez bizonyos mértékig lanyhítja majd a fúrási lendületet. Fogd, ahol éred! Bizonyára erre a nemes sportra gondolt Cyril Macey 57 éves Salisbury angol férfi is, akivel a napokban találkoztam a bíróságon. Két fiatal lány vádolta. Méghozzá azzal, hogy Cyrill Macey simogatta a térdüket. Igaz, hogy ezt könnyen megtehette, mert mindketten miniszoknyát viseltek. A tárgyalás ítélet nélkül végződött. Az ügyész azt a nézetet vallotta, hogy a jelenlegi miniszoknyás divat, amely szabadon hagyja a térdet, még nem jogosítja fel a férfiakat arra, hogy megérintsék. Az ügyésznek igaza van. Mert mi lenne, ha a férfiak a nők minden szabadon hagyott részét megérinthetnék? Néhány év múlva teljesen elzüllene a miág, hisz a nők egyre nagyobb területet hagynak magukból szabadon, szinte hívogatva a férfiakat, a „fogd, ahol éred", illetve „fogd, ahol fedetlen” játékra. Ezzel zárom soraimat. Tisztelettel: * .y. a Miért teszik ezt? ,Baráti“ napalm, avagy: hogyan esnek áldozatul ,nyugati civilizáció védelmezői“ saját fegyvereiknek Jimmy Breslin, a New York Herald Tribune című lap munkatársa levelet kapott egy Vietnamban harcoló amerikai fiatalembertói. A barátja haláláról ír: „Joe Grand halála szerencsétlenség következménye volt. Áldozatául esett egy ügynek, amelynek igazságosságában mint amerikainak — hinnie kellett. Miért kellett meghalnia? Ki a bűnös haláláért, és" a többiek haláláért is? Választ kellene találni ezekre a kérdésekre .. Breslin szeretett volna valami közelebbit is megtudni a levélíróról. Ezért felhívta a hadügyminisztériumot. Ott megerősítették Joe Grand halálát, de egyben közölték azt is. hogy időközben a levélíró, Calvin Schwartz is elesett. Az újságíró megkapta szülei címét is, felhívta hát őket telefonon. Egy nő jelentkezett. A mi bombánk ölte meg / (o/y — Levelet kaptam a fiától. Talán el szeretnék olvasni... — mondta Breslin. — A fiam elesett... — Igen. Értesültem. Nem is tudom, mit mondhatnék. — Sajót bombánktól, egy amerikai napalmbombától halt meg. Tudott erről? A mi bombánk ölte meg! Miért teszik ezt?! Nem elég, hogy az ellenség öli őket?! A mi fegyvereinktől is halniuk kell? Hangja élesebb lett, az utolsó szavak zokogásba fúltak. Breslin hallotta, hogy valaki nyugtatni próbálja. Egy férfi vette át a kagylót. — Frank Schwartz. A fiú apja vagyok. — Hány éves volt a fiuk? — Húsz. December 22-én hívták be. — Mennyi ideje volt Vietnamban? — Pontosan két hónapja. Pénteken reggel beállított hozzánk egy tiszt, azt mondta, Calvin eltűnt. Lehetetlen, mondtam, nem lehet igaz. De éreztem, hogy úgy van. Vasárnap újra eljött a tiszt. Jelentette, hogy megtalálták a fiamat. Szénné égett,... A közelébe esett egy bomba ... egy ... Milyen bomba is? Breslin hallotta, amint megkérdezi: — Hogy is mondták, milyen bomba ölte meg Calvint? Sikoltásszerű női hang hallatszott, majd a férfi újra felvette a hallgatót. — Igen. „Baráti” napalm. Barátinak hívják a bombát, amely megölte a fiamat. Elevenen elégett. Egy nappal halálhíre után megérkezett az utolsó levele: „Papa, légy olyan jó, menj el a szemorvoshoz, és kérjél nekem egy szemüveget az olvasáshoz, meg egy napszemüveget.” És: „Papa, megkaptam a vitamintablettákat, amelyeket küldtél, de sajnos nem tudtam már őket használni, megromlottak...” A magának írt levelet megtarthatja. Megírhatja lapjában, hogy jó fiunk volt. Nem fogok többé nevetni tudni ______ J immy Breslin megrázó cikkével szinte egyidejűleg jelent meg Bill Adler könyve. Adler — a Kennedyről, illetve Johnsonról írt anekdotagyűjtemény sikeres szerzője, — száz Vietnamban harcoló amerikai katona levelét szedte kötetbe. A levélírók közül sokan még a könyv megjelenése előtt elestek. Leveleikhez Adler mellékeli a Pentagon száraz, kíméletlen értesítését is halálukról. A levelek mindennél meggyőzőbben bizonyítják a vietnami háború esztelenségét. Adler könyve előszavában elmondja, hogy Vietnamban 1961 óta 8560 (!) amerikai katona esett él, 49 992 sebesült meg. 1964-ben hetente átlag három amerikai halt meg, ma már 160! A Pentagon szerint várható, hogy az idén a harcképtelenné tett amerikai katonák száma eléri a hatvanezret. (A koreai háborúban 33 000 amerikai esett el, 103'000 sebesült meg.) Nézzünk néhány levelet Bili Adler gyűjteményéből. Joe Pais tengerészgyalogos írja anyjának Ratonba (Uj Mexikó): „Mama, tudom, hogy soha többé nem lehetek az a régi Joe. Az éjjel elvesztettem a legjobb barátomat. A Vietkong-harcosok valamiképpen laktanyánk közelébe férkőztek, és többek között a barátom ágyát is aknatalálat érte. Nem fogok többé nevetni tudni. Ha egyszer vége szakad ennek a kínnak, soha többé nem akarok a háborúról hallani.. J. Elliott apjának Clearwaterba (Florida): „John és én bejártuk a terepet, összeszedtük a halottakat és a sebesülteket. Már a vér szagától is májdnem rosszul lettem. Egy páncélsisak szinte tele volt vérrel. Tulajdonosa jobb füle felett kapta a golyót. Legalább nem kínlódott sokáig”. John O Halloran apjának Brooklynba (New York): „Az úton egy kis termetű vietnami asszony jött velünk szembe, hátán gyermeke. A káplár figyelmeztetett, lehetséges, hogy fegyver van nála. Amikor mintegy öt méterre volt tőlünk, sírva fakadt. Mielőtt észbekaptam volna, a káplár lekapta fegyverét, és gyerekestül agyonlőtte. Kötényében kézigránátot találtunk. Valószínűleg nem magát féltette, kisfiát siratta előre, ezért fakadt sírva. A káplár megmagyarázta, piszkos háború éz, vagy ölsz, vagy megölnek”. F. C. egy lap szerkesztőségének: „Az elmúlt öt hónapban meggyőződtem, a dél-vietnamiak nem érdemlik meg, hogy vérezzünk értük. Különösen a magasabb állásokban levők és a politikusok gazemberek. Gyűlölik a kommunistákat, de csak azért, mert félnek tőlük: mindnek jókora vagyona van, amit a háborúban harácsolt össze magának. Külföldi bankokban helyezik el a pénzüket, háromszor akkora ösz- szeget, mint a fizetésük. Amikor ezt a véleményemet megmondtam, azonnal a frontra küldtek. A fronton láttam csak, menynyire félrevezetik az amerikai közvéleményt a hadijelentésekkel. A jelentések alapján már- már azt hinné az ember, hogy győztünk. Közben csak a veszteségeink növekednek. Az egyik legutóbbi hír szerint például az én ezredem 175 vietnamit ölt meg, illetve ejtett fogságba, pedig én tudom, hogy csak két halottat találtunk, és csak nyolcat ejtettünk foglyul. Mondjuk, hogy a vietnamiak visszavonuláskor magukkal vittek néhány elesettet De semmiképpen nem cipelhettek el száznál is több halottat! Ugyanakkor közülünk harmincötén sebesültek meg, tizenhatan eltűntek, vagyis foglyul estek. Erről azonban egy szót sem ejt a jelentés. Az amerikai közvélemény, úgy látszik, nem veszi észre, hogy az orránál fogva vezetik.” (Stern) Cipők tették híressé a várost Gottwaldov-nak 64 ezer lakosa van, de naponta ezrek és ezrek jönnek a környékről is a városba, akik itt a SVIT-üzcmben, a világ egyik legnagyobb cipőgyárában dolgoznak. A föld minden 75-ik lakosa csehszlovák cipőben jár — és akkor még nem is vettük tekintetbe, hogy nagyon sokan a földgolyón mezítláb járnak, vagy maguk készítik a lábbelijüket. A csehszlovák cipőipar évente 80 országba. 33 millió pár cipőt exportál. A belső piac számára a 14 millió lakosnak 4—4 pár cipőt gyártanak. — A Gottwaldov-i cipőgyár látképe. (PRAGOFKESS)
