Tolna Megyei Népújság, 1967. június (17. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-22 / 145. szám
8 TOLNÁ MEGYEI NEPŰJ9ÁG 1967. június 22. »OtM NlfiHif «lao raounrUHU- ssresaueno»» NÉPÚJSÁG-£,A MAGYAK SZÖCJALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI flZOJTSAG^ÍS A MEGYEI TA.NACS^APÍJ, Október zászlói útján Szovjet gépkocsikaraván érkezik hazánkba JúlUjs 2-án szovjet gépkoési- karaván érkezik hazánkba. A Komszomol kezdeményezésére kibontakozott „Október zászlói útján” akció részvevői a szocialista országokban tesznek körutazást. Vendégeink, akik Magyarország előtt Csehszlovákiával ismerkednek. Rajkánál „lépnek” magyar földre. Előbb Győr-Sopron megye Beszédes szántok a telefonról, rádióról és a televízióról A világon 1954-ben 90 millió telefon veit, 1963-ban pedig már kb. 170 millió. Az UNESCO szakértői úgy vélik, hogy a telefonok száma 2000-re megközelíti majd a hatszázmilliót. 1963-ban a földkerekségen 400 millió rádióvevő-készülék működött, 60 százalékkal több, mint 1953-ban. Míg átlagban a világon száz lakosra 13 rádió jutott, addig két kontinensen — Ázsiában és Afrikában — legfeljebb csak kettő. Itt a rádiózás korszaka gyakorlatilag még nem köszöntött be. Ezzel szemben Európa, a Szovjetunió, Észak-Amerika Életmentő úttörő a Dunánál JÜNIUS Névnap: Paulina. 22 A Nap kél 3.46 órakor, nyugszik 19.45 órakor. A Hold kél 20.44 órakor. CSÜTÖRTÖK nyugszik 3.19 órakor. — Tanácsülést tartottak tegnap délután Dombóvárott. A tanácsülésen az Alkotmány Tsz elnöke, Gregorics Jakab a tavaszi munkák befejezéséről és a nyári munkákra vajó felkészülésről tártott ismertetést. A második napirendi pontban az önkéntes tűzoltótestület munkáját vitatták meg. — Az 1964. októberében üzembe helyezett Tiszai Vegyikombinátban szerdán elkészült az egymil- liomodik tonna, 20,5 százalék hatóanyagtartalmú nitrogén- műtrágya. Az egymil- liomodik tonna műtrágyát a monoki Béke Tsz-be szállították. A gyár dolgozó’ egy „ajándék- tonnával” is megtol- dották a küldeményt. — „Házi zenekar” a táborban. A szekszárdi Garay gimnázium fiataljainak zenekara a dombori tábor minden turnusán az ismerkedési és a búcsúesteken játszik. A népszerű zenekar a múlt évi sikeres szereplések után a tábor „házi zenekarának” számít. — Árubemutatót rendezett a bátaszéki földművesszövetkezet és a Tolna megyei Tejipari Vállalat. Ennek keretében tejtermékekkel, cukrászati és hidegkony- ha-készitményekkel ismertették meg a bátaszéki vásárlókat. — Tantárgy a vízmű. A tolnai vízműhöz a bajai vízügyi technikum osztályai rendszeresen tanulmányi kirándulást tesznek. A vízmű korszerűségével került a vízügyi technikum tantárgyai sorába. — A Posta június 22-én új bélyegsorozatot bocsát ki. A 0,60, 1,—, 1,50, 1,70, 2—, 2,50 és 3,— forintos címletű bélyegek magyar festők alkotásait ábrázolják. Ez, az immár második magyar festménysor 720 000 fogazott és 8000 fo- gazatlan példányban kerül forgalomba. — Megjavítják a szekszárdi Rövidvölgyi kutat, a lakosság kérésére. A külterületen élő családok kérését a tanácstag interpellációja nyomán teljesíti a városi tanács. HAT SZELVÉNYEN KÉT NÉGYES ' Nem régen Szek- szárdon egy fogadó egyszerre két négyes találatot is ért el. A 23. játékhéten ez a ritka eset megismétlődött. ■ Egy fogadó hat szelvényen, 6 szám variálásával két négyes találatot ért el. A szerencsés lottózó szerdán vette fel az egyenként 54 274 • forint nyereményt a szekszárdi lottózóban. A 23. játékhéten egy harmadik négyes is akadt a megyében. Grénus Jánosné sióagárdi lottózó ért el négyes találatot. — Antonin Novotny, csehszlovák köz- társasági elnök szerdán — végleges hazatérése előtt — búcsúlátogatáson fogadta Cséby Lajost, hazánk prágai nagykövetét, akit ez alkalommal — a Magyar- ország és Csehszlovákia közötti barátság elmélyítése terén szerzett érdemei elismeréséül a Fehér Oroszlán rend II. fokozatával tüntetett ki. A MAGYAR TV MŰSORA: 10.00: Zenés olasz film. (ism.) 11.00: Kisfllm. 18.00: Hírek. 18.05: Zseb- tv. (isin). 18.40: Telesport 19.00: Kapcsoljuk ... 19.40: A világ térképe előtt. 19.50: Esti mese. 20.00: Tv-híradó. 20.20 Katherina Knie. Magyarul beszélő nyugatnémet tv-film. 22.25: A tv-hir- adó 2. kiadása. A JUGOSZLÁV TV MŰSORA: 17.05: Hírek. 17.10: Énekelj velünk! 17.25: Pionírok tv-stúdiója. 18.00: Tv-újdonságok. 18.15: Még egy lépés. Ifjúsági tribün. 18.35: Dalta- nulás. 19.00: Ofélia. Sorozatműsor. 19.54: Jó éj szakát, gyerekek! 20.00: Tv-híradó. 20.30: Időszerű beszélgetés. 21.10: Puccini: Manón Lescaut. Opera. 23.00: Tv-hiradó. SZELES IDŐ Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, többfelé eső, zivatar. Időnként élénk, helyenként átmenetileg erős északnyugati, északi szél. A nappali felmelegedés kissé csökken. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 20—25 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál 21 fok. \ Szovjetunió nem vesz részt a világkörüli tv-közvetítésben Pakson a töltésről a Dunába biciklizett egy kislány. A hétéves Szinger Margitot a Duna gátja és a meredek part közt elterülő Árvíz utcai lakásukról a boltba küldte édesanyja. A kislány útban hazafelé, a töltésről levezető lejtőn akart leereszkedni gyermekkerékpárján a házuk elé kanyarodó földútra, mert ott latta hasonló korú unokatestvérét. Közben elvesztette uralmát a leszá- guldó bicikli felett, s a kanyarban szinte repülve, gépestől belebukfencezett a magas vízállású folyóba. Ekkor érkezett haza halászásból á szomszédban lakó 14 éves Kiss Zoltán, aki a néptelen Duna-parton meghallotta a kislány sikoltását. Rögtön eldobta horgászfelszerelését, s gondolkodás nélkül a bajba jutott gyerek segítségére szaladt. A kisportolt, izmos fiú egyik lábát a meredek, agyagos partoldalban megvetve, másik lábával belelépett a folyóba, amely már ellepte a kislány fejét is, s az utolsó pillanatban megragadta kezét és partra rántotta Szinger Margitot. Később szárazra húzta a. kerékpárt is. Ha Kiss Zoli nem ilyen bátor, a kislányt menthetetlenül elnyeli a Duna vize, amelynek ezen a veszélyes paksi oldalán rendkívül nagy az áramlása. Kiss Zoli derék tettéért neki és iskolájának is köszönetét fejezte ki a megmentett kislány édesapja. aki a konzervgyárban villanyszerelő. Az életmentő úttörő nagy családú munkásszülők gyermeke, most fejezte be tanulmányait a paksi III. számú általános iskolában. Amint Hanák Ottó, az iskola igazgatója elmondotta, talpraesett, ügyes fiú, iskolájának kitűnő sportolója, gyenfiataljaival találkoznak, majd a főváros lesz túrájuk következő állomása. Budapest ifjúságának képviselői az Osztyapenko-szobor- nál fogadják őket, délután pedig nagygyűlést rendeznek a szovjet fiatalok küldötteinek tiszteletére, akik magukkal hozzák és átadják a KISZ-nek a Komszomol zászlaját. (MTI) és Ausztrália már közel jár a rádiókészülékekkel való teljes ellátottság határához. A legutóbbi tíz esztendőben a műsorszóró állomások száma megkétszerződött, s elérte a 12 600-at. 1963-ban 130 millió képernyő gyűlt ki naponta. A televízióadóállomások száma pedig elérte a 2380-at. Európában 1160 tv- torony van, holott 1950-ben még csak 15 volt. A tv-készülékek megoszlása a világon még egyenetlenebb, mint a rádiókészülékeké. Míg Észak-Amerikában 24,5 televízió jut minden száz lakosra, addig Afrikában mindössze 0,05. gébb pajtásainak védelmezője volt. A következő tanévben konzervipari szakiskolás lesz. Bátorságban, önállóságban és áldozaG készségben társai példaképévé vált, s életmentő kitüntetésre javasolja az iskola igazgatósága. (B. L.) Vízállásjelentés A Duna vízállása június 21-én Dunaföldvámál 372 cm, Paksnál 509, Bajánál 656, Bátánál 460, Mohácsnál 684 cm. A Sió vízállása Palánknál 342 cm, Borjádnál 77, Simontomyá- nál 150 cm. A Nádor Sióagárdnál 251 cm. A Duna vízállása június 22-én Budapestéi} 495 cm, 23-án 490, Mohácsnál 22-én 670 cm, 23-án 660 cm. Az ember kora: húszmillió év Louis Leaky angol antropológus nemrégen Kenyában csontokat talált, amelyekről úgy vélik, hogy ez ember eddigi legrégibb őseinek maradványa. A csontok tudományos elemzése annak a megállapításához vezetett, hogy a „kenyapithecus africanus” 20 millió' évvel ezelőtt jelent meg a Földön. Farkaskaland A jugoszláv—bolgár határon lévő Dimitrovgj-ád közelében far- kasfalkák támadták meg a hegyi legelőkre kiterelt állatokat. A farkasak megjelenése nagy riadalmat keltett a pásztorok körében. A farkasok eddig tucatnyi borjút és mintegy húsz birkát pusztítottak el. Érdekesnek tűnik a pásztorok ama állítása, hogy három fehér farkast is láttak. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács Iapla Főszerkesztő- PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd. Mártírok tere 15—17. Telefon: 1—29—01. 1—23—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér l. Telefon: 1—20—11. 1—20—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában Felelős vezető: Széli István Széchenyi utca 46. Telefon: 1—29—21. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 13 Ft Index-szám: 25 069 Moszkva (TASZSZ). A Szovjetunió lemondta részvételét a június 25-re tervezett nemzetközi világkörüli televíziós közvetítésben. A szovjet televízió hivatalosan azzal indokolta lemondását, hogy az izraeli agresszió következtében súlyosan kiéleződött a nemzetközi helyzet. A nemzetközi televíziós műsorban részt vevő amerikai, angol és nyugatnémet televíziós társaságok rágalomhadjáratot folytatnak az arab országok, valamint a Szovjetunió és más szocialista államok békepolitikája ellen. Ily módon a tervezett televíziós közvetítés nem felel meg a rendeltetése szerinti humanista elveknek. ■ oaoaoioioiOBOio Film... Film... Film... ■ <=>B<=>aoac3ac3BOic3ao Faniomas visszafér André Hunebelle rendező ismét mozgalmas, mulatságos, színes, szélesvásznú francia—olasz filmet készített Fantomas újabb kalandjaiból. Főszereplői azonosak az előző, nagy sikert aratott Fantomas-filmével. Jean Marais ezúttal hármas szerepben remekel. Juve rendőr komikus figuráját a népszerű Louis de Funes játssza. Hélane-t ismét a dekoratív szép Mylene Demongeot kelti életre. A film érdekessége; a 13 éves Oliviere de Funes, híres édesapja oldalán először jelenik meg a filmvásznon.