Tolna Megyei Népújság, 1967. május (17. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-16 / 113. szám
TOLNÁ MEGYÉI NÉPÚJSÁG Wß1!. május 16; A tolnai fotoszakkör Barátság, dalban elbeszélve Ismerkedés A Tolnai Kulturális Egyesülés fotoszakkörének egyik összejövetelét örökítettük meg felvételünkön. A szakkör a közelmúltban kiállítást rendezett az ifjúsági házban. Foto: Bakó Jenő Hiánycikk a tömítőgyűrű A tűzoltótömlők csatlakozó- zel az ügy lezárult. Az már nem helyein egy kis gumigyűrű aka- rájuk tartozik, hogy tűz esetén dályozza meg a víz szétfolyását. Ennek hiányában a kapcsoló- elemeknél a víz szökőkútszerűen tör a szabadba és a tűzoltást szinte lehetetlenné teszi. Az önkéntes tűzoltóságok fenntartói azt a mindössze 25—30 filléres cikket a szekszárdi 24. sz. vasboltban szerezték be. Azonban ilyen apróság miatt hatalmas érték semmisülhet meg. Nehéz elképzelni, hogy amennyiben a MÜÁRT megrendeli, az ipar nem gyártja le. A megyei tűzrendészed parancsnokság, amíg rendelkezett felesleggel, kielégítette az önkénteseket. A készlet azonban itt is közel egy éve kifogyott. Udvari- kifogyott, de egyébként sem felasan közük a venni szándékozókkal, hogy rendelték, de nem kaptak. A bolt vezetője több megrendelőt mutat, melyet a MÜÁRT — Műszaki Árukat Értékesítő Vállalat — áruhiány miatt elutasított. A kereskedelem részéről ezadata az anyaggal való ellátás. A megye tűzoltói nevében kérjük az illetékeseket: sürgősen intézkedjenek, még mielőtt a pár filléres hiánycikk miatt a társadalmi tulajdonban nagy kár nem keletkezik. Csőglei István tűzoltó százados A rövid mohácsi pihenő arra volt jó, hogy mindenki lehör- pintsen búcsúzóul egy honi feketét, hogy utána fél óra múlva már el is hagyja az ország határát, majd pedig — minél előbb megismerkedjen a szomszéd ország jellegzetes feketekávéjával. Néhány kilométer a különbség; nálunk rövid lével erősre főzik a feketét, ott gyengébbre. Itt külön presszógépet használnak, ott egyszerűen leöntik forró vízzel a darált kávét. Itt a zaccot kidobják, ott az a lelke a kávénak. Itt mindenki arra esküszik, hogy a presszókávé a legjobb, ott mindenki a törökös, zaccos kávét helyezi előtérbe. És mégis, ha valaki innen odautazik, az első órában megbarátkozik a zaccos, törökös kávéval, ha pedig onnan jön valaki ide, ugyancsak megszereti a miénket. Mindegyik kávé egészen más. de mintha nem is lenne olyan nagy különbség köztük. Mindegyik doppingolja az embert, és — ami a legfontosabb —, mindegyik elengedhetetlen, nélkülözhetetlen kelléke a meghitt társalgásnak, barátkozásnak, a vendéglátásnak. Ahogy megérkezünk Becsére, a kórust beinvitálják a zeneiskola nagytermébe és kávéscsészét nyomnak mindenkinek a kezébe. Meg egy papírlapot, rajta a négy nap programjával. A programot ezzel a szöveggel vezették be: „A dal és zene egyesíti a szíveket, dalban forrnak össze a nemzetek is. Daltestvéri szeretettel köszöntjük a meghívásunkra Jugoszláviába, Becsére érkezett kórus tagjait, kísérőit, kedves szekszárdi vendégeinket. Szívből kívánjuk, hogy városunkban jól érezzék magukat és majd sok sikerrel, szép emlékkel térjenek haza”. Üdítő italok is kerülnek az asztalra és tíz perc sem telik el, mindenki megismerkedik összebarátkozik mindenkivel. Volt, akit személyes ismerősként üdvözöltek, mert néhány éve is ott járt egy együttessel, legtöbben viszont először érkeztek. A „protokoll” mindössze pár percet vesz igénybe. Zsolnai István, (A szekszárdi szövetkezeti madrigálkórus Jugoszláviában, a vajdaságban vendégszerepeit négy napon keresztül. A csoport vezetője, Szoboszlai Jenő, a MÉSZÖV szövetkezetpolitikai főosztályvezetője volt, szakvezetője pedig dr. Partos János karnagy. A becsei zeneiskola, illetve kamarakórus meghívásának tettek eleget a szekszárdiak. Becse és Szekszárd város már régebb óta baráti kapcsolatban áll egymással, kölcsönösen testvérvárosi kapcsolatokat ápolnak, és az utazásra is ennek jegyében került sor). I a becsei kamarakórus elnöke, ál- tlllllllllllllllillllllllllllllllllllllllllllllllllllllUlllllllllllllllllllllllllililllllliO tailános iskolai igazgató, Sustrán zMilenkó karnagy, Rácz Attila Ezenetanár, a szekszárdi kórus nej-vében pedig Szoboszlai Jenő és £dr. Partos János mond néhány 5 szót. De közben már kialakultak •a meghitten beszélgető csoporti tok. A vendéglátók egy része “itt élő, magyar nemzetiségi volt, Hegy része azonban szerb. A Egérfogó módra mieink közül persze nem tudott senki szerbül, így aztán néha egy harmadik, vagy negyedik nyelv segített. De mindenki meg tudta értetni magát. A becsei kórus karnagya szerb, de megtanult magyarul is, egészen jól beszéli nyelvünket. A rendkívül szimpatikus ember csakhamar felkeltette magára a figyelmünket. Elhalmozott bennünket ezernyi kedvességgel, figyelmességgel. Az ilyen csoportos ismerkedésnél rendszerint zavarok vannak a nevek megjegyzésénél, de Sustrán Milenko nevét mindenki megtanulta már az első órákban. Rácz Attila zenetanár a szekszárdi kórus karnagyában egykori diáktársát üdvözölte: sok kedves pécsi emlék őrizte meg barátságukat. Mint ilyenkor lenni szokott, mindenki igyekezett minél előbb, minél többet megtudni a városról, az ott élő emberek szokásairól, társadalmi körülményekről. Mint minden ország, így Jugoszlávia életében is megannyi sajátosság tapasztalható, és ezek mindig izgatják a külföldieket. Becse parányi folt Jugoszlávia térképén, de ha ezt a várost megismeri az ember, sök mindent megtudhat az egész országról. Négy napba nem sok minden fér, de ha nem rest az ember ide is, oda is bekukkantani, sok mindent megfigyelhet. Először is vessünk egy pillantást a térképre. Becse a Tisza-parton fekszik. Hangulatát a Tisza adja; az ártér zöldje, a pompás levegő, a sok színű madárvilág, az ízes halpaprikás, a víz melletti csárda, a hajósélet. Az emberek a Tisza-partra mennek sétálni, vele kapcsolatos a nép ajkán élő mondavilág, a népdalkincs. A becsei kórus tagja, Gálfi Júlia ezzel kedveskedik az együttes tagjainak. Jöjjenek a Tisza-partra sétálni. Nem bánják meg. A sétálásból még csónakázás is lett, a tervezett fél órából két óra De azért csak ennyi, mert sietni kellett az esti fellépésre való felkészülés miatt. Pedig olyan kellemes volt ott elüldögélni, ábrándozni. Toronymagas vasépítmény töri meg a természet zöldjét, a világhírű zsiliprendszer. Nem túlzás, hogy világhírű. Amikor a Tisza szabályozásának egyik fázisaként megépült, avatására meghívták egy csomó ország diplomáciai képviseletét. El is jöttek, mert a maga nemében egyedülálló volt ez a megoldású zsilip az egész világon. Lakosainak száma körülbelül 30 ezer. Maga a város gátlástalanul terpeszkedik a végeláthatatlan sík vidéken: sokkal nagyobb kiterjedésű, mint a hasonló lélekszámú, de dombvidéken épült városok. Széles utcák, rendezett, célszerű szerkezet, elrendezés. Ám a nagy kiterjedés azt is jelenti, hogy nem a toronymagas épületek jellemzőek rá* hanem a földszintesek. Az új negyed emeletes házakból áll, a régi negyedekben épülő új házak emeletesek. A város most tehát elsősorban nem szélességben* hosszúságban növekszik, hanem a magasba ível. Minden • utcasarok új látványosságot ígér a csoport tagjainak. Az egyik a különleges kiképzésű irodaépületre figyel fel, a másik a régi stíl szerint faragott, ácsolt nagykapuit veszi észre, a harmadik a járdán kerékpározókat. Az itteni jellegzetességek egyike, hogy a járdán kerékpárforgalom van. Az alföldi település magával hozza a rengeteg kerékpárt, s ezek az autók, motorkerékpárok sokasodá sával sem vesznek ki. Biciklizik a zenetanár, a hivatalnok, a parasztember, a boltos, a pap, a rendőr, a gyermek, a felnőtt, a férfi, a nő. És főként a járdán. A rendőr éppúgy, mint a rakoncátlan gyermek. És mindenki tiszteletben tartja a járdán kere- kezőket, figyelmesen félreállnak. A csoport tagjai persze nem szokták meg a járdán kerekezőket, amikor hallják a csengetést, nem is figyelnek rá, mert ugye az csak az útestről jöhet... Aztán majdnem minden percben leselkedik a karambol. Ilyenkor a mieink, érthetetlenül néznek a kerékpárosra, már-már bosszankodnának is amolyan otthonia- san, de a kerékpáros felismeri a helyzet fonákságát: — Ááá, külföldi. Mert aki nem respektálja a járdán kerékpározókat, csak külföldi lehet. (Következik: Öbecséből Ujbecse.) BODA FERENC PINTÉR ISTVÁN DOKUMENTUMREGÉNYE =iimiiiiiiimiiimiíiiiimimi!iiiiiiimiiiiiimiiiimiiiimiiiiiiiimimiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiinmiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii» — 118 — Veesenmayer felelevenítette magában addigi találkozásait Szálasival. Először az elsőt, azt az áprilisit, amelyen Szálasi azzal kezdte a mon- dókáját, hogy a németeknek nem 1944. márciusában. hanem már legalább másfél esztendővel előbb meg kellett volna szállniuk Magyar- országot. S aztán arról érdeklődött, vajon mit jelent az, hogy Veesenmayer nemcsak követ, hanem teljhatalmú birodalmi megbízott is Magyarországon. Veesenmayer megmagyarázta neki Magyarország Hitler védelme alatt áll, ő Hitler személyes megbízottja, tehát ő Hitler utasításait közvetíti. Szálasi elégedetten vette tudomásul, s arról kezdett beszélni, hogy mint Hitler személyes megbízottjához fordul azzal, fontolja meg: nem találnak-e módot rá, hogy a nyilasok és az ő szolgálatait az addigiaknál jobban vegyék igénybe. Veesenmayer akkor elhárította ezt a felajánlkozást, csak beosztott emberei útján tartotta a kapcsolatot Szálasiékkal, de a pártvezető addig erőszakoskodott, amíg május közepén ismét fogadta. Akkor Szálasi azért akart vele beszélni, mert fogadta őt Horthy, s úgy gondolta, kötelessége erről a találkozásról beszámolnia a birodalmi megbízottnak. Most nem azzal hozakodott elő. hogy a németek több hasznát vennék neki, mint Horthynak. hanem ellenkezőleg: azt bizonygatta; hogy a kormányzó nem németgyűlölő, nem ellensége a németeknek. Csak az a baja, hogy a régi liberális világban kapta a nevelést, s így őt mindig könnyen befolyásolhatják a rossz szellemek. Ha a rossz szellemek helyére !— 119 —• nemzeti szocialista többség kerülne, vagyis ő, Szálasi Ferenc és hívei, akkor mód nyílna rá a kormányzónak ezt a befolyásolhatóságát a német birodalom érdekében felhasználni. Veesenmayer ekkor kitérő választ adott Szálasinak arra a kívánságára, hogy belőlük alakíttassák meg Horthy kormányát, annál is inkább, mert akkor ragyogóan működött még a Sztójay kabinet, s Horthy áldását adta minden lépésére. Egészen augusztus végéig, amikor a szomszédos Románia háborúból való kilépése arra késztette Horthyt, hogy kabinetet cseréljen. S ahogy ezt elhatározták a budai Várban, Szálasi ismét megjelent nála, Veesenmayemél. hogy felajánlkozzék. Hát igen. furcsa figura Szálasi Ferenc. S most vele szövetkeznek majd. Nem szívesen, dehát a végső győzelemért mindent meg kell tenni. Szálasi, aki Veesenmayer balján ült az asztalnál, azon töprengett, milyen jelentőséget tulajdonítson ennek az ültetési rendnek. Vajon ez azt jelenti-e, hogy ő még most sem számíthat arra, hogy az ország élére kerül, vagy pedig egyszerűen vegye csak úgy, mint kifejezését az új Európáért folyó küzdelemben elfoglalt pozíciók kifejezésének. Mert ugyebár az aszta'főn Veesenmayer ült, Hitler személyes megbízottja. Jobbján Höttű, aki az SS képviselőjének te— 120 — kíntendő, vagyis a birodalom legfontosabb szervezetének. S mindjárt baloldalon ő, Szálasi Ferenc foglalt helyet, a nemzeti szocializmus győzelméért folytatott harcban hűséges szövetségese a harcot folytató német birodalomnak. Szálasi mellett Kemény Gábor ült. A nyilas báró rendkívül derűs hangulatban tömte magába az ételt. Az egyetlen ember, aki pompás étvággyal evett. Oka volt a jókedvre. Ez a meghívás azt jelentette, hogy a németek mégis csak elfogadják őt a kinevezendő nyilas kormány tagjának. Sokáig ugyanis a legkülönbözőbb német ágensek azt magyarázták, hogy Kemény Gábor túlságosan fiatal ahhoz, hogy külügyminiszter legyen, sokkal jobban megfelelne erre a célra valamelyik tapasztalt diplomata, például Szabó László, aki pillanatnyilag követ Mussolini olasz kormánya mellett. Szálasi azt felelte neki, hogy a külügyminiszteri székben nincs szükség tapasztalt diplomatára, hiszen a kialakuló Kárpát-Duna nagyhaza az európai nagytér része, ott pedig a németek irányítanak, a Kárpát-Duna nagyhazának nincsenek külön külpoütikai gondjai, azokat a német birodalom az európai nagytérség Részeként intézi. Akkor a németek is belátták, hogy jó lesz nekik Kemény Gábor is.
