Tolna Megyei Népújság, 1967. május (17. évfolyam, 102-126. szám)

1967-05-14 / 112. szám

J TOLNA WEGVEI NÉPÚJSÁG 1981 ffläjss 54.' Olaszországba menekült a Centrum Unió főtitkára Nikolasz Nikolai disz. Papand- zulinna és megfelelő orvosi ke- dali vezetővel illegalitásba vo- reu Centrum Uniójának főtitká- zelésre lenne szüksége, különben, nult és megalakította a „dikta- ra pénteken Rómába érkezett, kivégzés nélkül is, elpusztul a túra elleni harc” bizottságát. Sikeres menekülés után Nikolai- szigeten. A ciprusi fővárosban a ,,gö­disz nyilatkozatot adott az Avan- Ciprusi tájékozott források rögországi katonai diktatúra el- tinak. Elmondotta, véleménye tudni vélik, hogy a görög kato- len küzdő bizottság” tömeggyű- szerint a lakosságnak legfeljebb nai kormány utasítást adott T_e- lést rendezett, amelyen neves tíz százaléka támogatja a kato- odorakisz letartóztatására. A Zor- ciprusi politikusok szálltak sík- nai kormányt, a többiek szemben ba zeneszerzője, aki egyébként ra a demokrácia visszaállításá- állnak az államcsínnyel A pár- a ciprusi nemzeti gárda himnu- ért A tömeggyűlés határozatban tok vezetőit letartóztattak, így az szát is írta (a himnuszt a Cip- ..... , , . . , . . , ellenállás szervezése nehézkes”, ruson állomásozó görög haderők i e te el a katonai kormányt es Nikolaidisz cáfolta azokat a parancsnoksága betiltotta) a puccs követelte a foglyok szabadon bo- híreket, hogy Konstantin király napján elmenekült, több balol- csátását. és_ a tábornokok között nézetel­térés van. Hangsúlyozta, hogy az alapvető kérdésben tökéletesen egyetértenek és a király is vall­ja, hogy a puccsra elengedhetet­lenül szükség volt av tervezett vá­lasztások meghiúsítása miatt: ez volt az egyetlen mód arra,"hogy. Papandreu! megfosszák a. győ­zelemtől. „Görögország földközi-tengeri Vietnammá válhat.: attól. félünk ha a nép a rendszer ellen for­dul, külföldi intervencióra ke­rülhet sör” — mondotta ; végül Nikolaidisz. Patakosz belügyminiszter pén­tek . este bejelentette, hogy. a biz­tonsági szolgálat négy bizottsága közül három megkezdte tanács­kozását Jarosz szigetén. Néhány foglyot máris szabadon bocsá­tottak. A belügyminiszter hozzá­fűzte: „Úgy gondolom, a letartóz­tatottak nagy részét szabadon bo­csáthatjuk anélkül, hogy veszélyez tetriék a közbiztonságot”. Konstantin király pénteken megbeszélést tartott Koliasz mi­niszterelnökkel az egyházi veze­tők kinevezéséről. Egyidejűleg a kormány élelmiszer-korlátozási intézkedéseket jelentett be. Eszerint szerdán az országban az első osztályú éttermeken és szállodákon kívül sehol nem .áru­sítanak húst. E lépéssel kíván­ják csökkenteni az importot. Merkurisz volt miniszter, az EDA parlamenti képviselője le­velet intézett a Timeshoz, amely­ben kéri az angol kormányt, lép­jen közbe Iliász Iliu szabadon bocsátása érdekében. Merkurisz elmondja, hogy Iliu — az EDA parlamenti csoportjának vezetője akit Jarosz szigetén tartanak .Péter János befej ezte jugoszláviai látogatását ‘ 'Beígrád íMTI) - Péter János kül- hozzá — ügyminíszter.'és kísérete Dubrov- születtek, nikból,^szombaton' délelőtt" érke zet.t vissza -sBelgrádb£k. hasznos eredmények Péter János kijelentette, hogy délben « európai konferencia összehívá _ , ... . \ v , . sa prnplípnpn elntempKiTTeH- -mEfrv Belgraqban.. sajtoertekezleten ta­lálkozott • a: jugqszláy sajtó .képvi­selőivel.1 . ■ • u . Hazánk külügyminisztere" hang­súlyozta,'' hogy. a 'Márké. Nikezics külügyminiszterrel ' szívélyes^ lég­körben' ' folytatóit, ’ megbeszélése- _ ... ken lényeges * kérdésekről volt minisztertől és gépkocsin Ujvi szó. A tárgyalások során — fűzte dékre hajtatott. sa érdekében előterjesztett jugo­szláv javaslat elősegítheti az eu­rópai helyzet időszerű kérdései­nek megoldását Péter János Belgrádban tar­tott sajtóértekezlete után elbú­csúzott Marko Nikezics külügy­Á svéd külügyminiszter sajtóértekezlete Szófiában Szófia (TASZSZ),t NiLs-on, svéd lakozna az európai biztonság külügyminiszter, alti jelenleg hi- kérdéseivel foglalkozó európai vatalos látogatáson van Bulgá- értekezlethez, amennyiben azt riában, pénteken sajtóértekezle- gondosan előkészítik és ameny- ten kijelentette: Egységes véle- nyiben „sok európai ország” ményre jutottak a bolgár veze- venne részit, rajta, tőkkel atekintetben. hogy kívá­natos az atomsorompó-szerződés Nilsson megjegyezte, hogy a megkötése, mert az. elősegítené svéd kormány támogatja az eu- a nemzetközi feszültség enyhü- répai atomfegyvermentes övezetek lését. Újságírók kérdéseire válaszol­va Nilsson kifejezte azt a véle­fogva, súlyos beteg. Iliunak in- menyét, hogy Svédország, csat­A szovjet küldöttség elutazott Bulgáriából Szófia (TASZSZ). A ijrezsnyev kommunista mozgalom kérdései- vezette szovjet párt- és kormány- ben. küldöttség szombaton elutazott Leonyid Brezsnyev köszönetét Szófiából. Todor Zsivkov, Georgi mon(jott a Bolgár Kommunista Trajkov, a Bolgár Kommunista Központi Bizottságának, pÜTt Politikai Bizottságának tag- Bulgária kormányának és népé- jai, a Központi Bizottság titka- nej? a rendkívül meleg testvéri rai, miniszterek, diplomaták bu- fogatatásért és hangsúlyozta, csúztatták a vendegeket a re- h0gy az SZKP, a szovjet kor- püloteren. mány, a szovjet nép mindent el­Todor Zsivkov repülőtéri be- követ, hogy a szép hagyományok- szédében hangsúlyozta, hogy a kai rendelkező szovjet—bolgár küldöttség látogatása és az alá- barátság továbbfejlődjék és erő­írt dokumentumok demonstrál- södjék. Kiemelte, a most aláírt .................. . dokumentumok nagy jelentőse­ik a két ország nezetemek tel- g^.(. ^ fovábbi nagy sikereket jes azonosságát a jelenlegi nem- kívánt a bolgár népnek a szo- zetközi helyzet és a nemzetközi cializmus építésében. Harcok 16 kínai tartományban Peking (BTA). A pekingi ut- tu városában és Hupej tarto­cáfcon a napokban új fairaga- mány Vuhan városában”, szók jelentek meg, amelyek Majdnem egyidőben véres ösz- „Délnyugat-Kina felszabadítasia szetfjzésekre került sor a belső- és Li Csin-csuan (a Kínai KP mongóliai Csinghaj, Kanszu és Politikai Bizottsága tagja es a j^0pej tartományban is, valamint Központi Bizottság délnyugati pekingben. A 23 kínai tarto­irodájának volt titkára) leváltá- mány közül 16-ban harc folyik sát követelik. Más falragaszok a „kulturális forradalom hívei , , TI es ellenségei kozott arról számolnák be, hogy „Hunan tartományt a központtól való el- u A BTA tudósítója megjegyzi, J a e hogy a munkások es a parasz­szakadás fenyegeti , valamint, eihagyják a gyárakat és a hogy „véres összetűzések történ- kommunákat, hogy részt vegye­tek Saeesuan tartomány Cseng- nek a harcban. megteremtésének gondolatát. Végül kjelentette, hogy a vietnami kérdés rendezéséhez elengedhetetlenül szükséges min­denek előtt Észak-Vietnam bom­bázásának megszüntetése és a háború deszkalációja, a hadműve­letek lépesclzetes csökkentése. Tár­gyalások esetén feltétlenül egyen­jogú félként kell elismerni a Dél-vietnami Nemzeti Felszaba- dítási Frontot. Szarka Károly az EAK-ban Szarka Károly külügyminász- ter-helyéttes, Házi Vencel nagy­követ, a Külügyminisztérium nyugat-európai főosztályának ve­zetője és Tóth Elek tanácsos, az arab főosztály vezetője szomba­ton reggel az EAK külügyminisz­tériumának meghívására, egy­hetes hivatalos látogatásra Kairó­ba érkezett. A magyar delegáció megbeszé­léseket folytat az EAK-ban, a nemzetközi helyzet problémáiról és a két ország kapcsolatainak elmélyítéséről. A kairói lapok üdvözlik a magyar küldöttséget • és ismerte^ tik programját. A magyar külügyminiszter­helyettes szombat délelőtt a kül­ügyminisztériumban megkezdte a hivatalos megbesziéléseket El- Feki külügyi államtitkárral. Délben az államtitkár a Tahrir- klubban ebédet adott a magyar küldöttség tiszteletére. Szarka Károly egyiptomi lá­togatása során eszmecserét folya­tat Mahmud Riad külügyminisz­terrel és Hasszunával, az Arab Liga főtitkárával is. Az Egyesült Államok toyábbra is elutasítja 11 Thant jayaslatát U Thant ENSZ-főtiiitkár leg­utóbbi nyilatkozatai jelentős visszhangot váltottak kii. Sok ázsiai és afrikai diploma­ta egyetért, U Thantnak a viet­nami helyzetről adott értékelé­sével és sürgeti, hogy a békéhez vezető első lépésként, az Egyesült Államok feltétel nélkül szün­tesse be a bombázásokat. Gold­berg, az Egyesült Államok ENSZ-fődelegátusa viszont 24 óra leforgása alatt másodízben utasította vissza a világszerve­zet főtitkárának értékelését. Pén­teken Chicagóban elhangzott nyi­latkozatában, — hangoztatva, hogy a kormány nevében be­szél —, Goldberg alaptalannak minősítette azokat az állításokat, amelyek szerint az Egyesült Ál­lamok katonai megoldást keres Vietnamban és céljának tekinti az ellenfél megsemmisítését, Nixon, volt ailelnök, aki jelen­leg Latín-Amerikában tesz uta­zást, minden érvelés helyett az­zal próbálta megcáfolni U Thant megállapításait, hogy az. Egyesült Államok a vietnami háborúval nem sietteti, hanem ellenkező­leg, fékezi a harmadik világ­háború kitörését. Richard Rus­sell, az amerikai szenátus had­ügyi bizottságának elnöke inge­rült nyilatkozatban válaszolt U Thantnak. Kijelentette, az Egye­sült Államoknak nem szabad beszüntetni Észak-Vietnam bom­bázását, amit U Thant több íz­ben is sürgetett. Ellenkezőleg, blokád alá kell vennie a haip- hongi kikötőt és le kell bombáz­nia minden olyan vasútvonalat, amely Hanoit Kínával összeköti. Az amerikai szenátor visszauta­sította U Thant figyelmezteté­seit és kijelentette: „Úgy gon­dolom, nagy hibát követtünk el, amikor az ENSZ-ben U Thant PANORÁMA Stockholmban megnyílt a Svéd Kommunista Párt XXI. kong­resszusa. Hermansson, a párt el­nöke tartott megnyitó beszédet. * Pasadenában pénteken sajtó- értekezlet keretében mutatták be a Lunar Orbiter—4 amerikai holdszonda által készített és a Földre továbbított első fénykép- felvételeket. Az egyik képen egy 318 kilométer hosszú és 16 kilo­méter széles rés látható, amely a tudósok szerint egy holdrengés következtében keletkezett és ezt később a kiömlő láva betöltötte. * Szombaton délelőtt Moszkvában megkezdődtek a tárgyalások And­rej Gromiko szovjet és Fanfani olasz külügyminiszter között. Gromiko és Fanfani néhány nem­zetköti kérdésben cserélt véle­ményt. Az olasz külügyminiszter — mint ismeretes — pénteken ér­kezett hivatalos látogatásra Moszk­vába, a szovjet kormány meghí­vására. A szovjet kormány ebben az évben Indiának térítésmentesen százmillió himlőellenes vakcinát ad át. * Az Ahram jelentése szerint az Egyesült Államok hivatalosan kérte az EAK-ot, hogy a 6. ame­rikai flotta egységei látogatást tehessenek az egyiptomi kikötők­ben. Az EAK elutasította e ké­rést. # Ezer frank pénzbüntetésre ítél­te a párizsi bíróság Henry Cár­éin filmszínészt, aki egy elhibá­zott mozdulatával filmfelvételek szünetében, a múlt év novembe­rében a Szajnába vezette sport­kocsiját. A kocsiban mellette ülő partnere, Patricia Viterbo film­színésznő a vízbe fulladt. * A Mississippi állambeli Jack- sonban pénteken este több száz néger felvonuló tiltakozott az el­len, hogy a rendőrség csütörtö­kön a tüntetések során megölt egy néger fiatalembert. újraválasztását támogattuk”. Az AP ENSZ-tudósítója kom­mentárjában rámutat, hogy a világszervezet főtitkára, aki már­cius 2-án Rangoomban találkozott a VDK képviselőivel, azóta újra kapcsolatba lépett észak-vietna­mi megbízottakkal, hogy foly­tassa a békét célzó magánjellegű erőfeszítéseit. A főtitkár egyik szóvivője szerint bár U Thant és a Johnson-kormány nyilván­valóan eltérő nézeteket vall a kérdésről, helytelen lerme azt állítani, hogy U Thant a VDK vonalát képviseld. A világszervezet főtitkárának csütörtöki nyilatkozatát kom­mentálva Lester Pearson kana­dai miniszterelnök kijelentette; „A kormány és — meggyőző­désem szerint — a parlament is osztja az ENSZ-főtitkár aggodal­mát. Úgy gondolom., senki sem tudja megjósolni, mihez vezet­het a hadműveletnek a jelenlegi ritmusban történő folytatása. A meghatározatlan ideig tartó harci cselekmények veszélyes perspek­tívát jelentenek. A kanadai kor­mány minden tőle telhetőt meg­tesz az ellenségeskedések meg­szüntetésére” —■ mondotta, a miniszterelnök^ Amerikai üzletemberek és a vietnami háború New York (MTI). Egy szakértői bizottság, amely a legtekintélye­sebb amerikai részvénytársasá­gokat képviseli, az amerikai gaz­dasági helyzetről szóló jelenté­sében megállapítja: az a 22,4 milliárd dolláros összeg, amelyet Johnson elnök a vietnami háború céljaira az 1967—68-as pénzügyi évre kért, minden bizonnyal nem lesz elegendő. A jelentés szerzői úgy vélekednek, hogy a háború költségei az új pénzügyi évben ötmilliárd dollárral meg­haladják majd az előirányzatot. A szövetségi költségvetés defi­citje 8,1 milliárdról 18 milliárd- ra emelkedhet, hacsak nem emel­kedik törvényerőre a Johnson elnök által javasolt jövedelem­adó-emelés. Jackson amerikai szenátor pén­teken bejelentette, hogy a vi­etnami háború fokozott követel­ményei miatt újabb tartalékoso­kat hívnak be tényleges katonai szolgálatra. Jelenleg több mint 442 000 amerikai katona és tiszt teljesít szolgálatot Dél-Vietnam- ban és arra számítanak, hogy az amerikai csapatok létszáma az év végére félmillió fölé emelke­dik. Egy másik szenátor, a demok­ratapárti Symington az úgyne­vezett „bunkertervet”, Dél-Viet- nam pacifikálásának tervét kom­mentálva rámutat, hogy a Dél- Vietnamban állomásozó amerikai csapatok parancsnokságának a feladat végrehajtásához újabb katonai erőkre van szüksége. „Ez a lépés kifejezetten az je­lenti, hogy további kontingense­ket kell irányítani Vietnamba”.

Next

/
Thumbnails
Contents