Tolna Megyei Népújság, 1967. május (17. évfolyam, 102-126. szám)

1967-05-21 / 118. szám

1967. mait» a,

TOLNA MEGYEI NEPOJSAO

5

Hatvanan egy lakásban...

Ütközések — társadalmi gondok

Évek óta szinte térdig járja lábát. Törököt fogott és nem ereszti. A Bonyhádi Cipőgyár megbecsült szakmunkása hasonlóképpen járt, mint a közmondásbeli ember.

Segítséget vár és kér Hegyi András, a gyár törzsgárdájának tagja. Összegyűjtött forintjain kilenc esztendővel ezelőtt vásárolt egy házat. Azért vette, hogy saját otthonába költözhes en. Vesszőfutása ezzel indult. Máig is bérelt lakásban van.

Hasztalannak bizonyult eddig minden fáradozása. Nem sikerült. Kéretlen lakói azóta teljesen kicserélődtek. Néha maga sem tudja, hányadán állnak: ötvenen, vagy hatvanan laknak a Mártírok tere 1. szám alatti házában.

Tíz népes cigánycsatád szállta meg a valaha normális külsejű keresztépületet. Ezekben a napokban ötvennégy itt a lakók száma. De voit olyan időszak, amikor nyolcvannál is többen zsúfolódtak be a három szobába és a mellékhelyiségekbe.

Életveszélyes átjáróház

Messziről meglelhető a zaj után a keresett ház.

Baj van a tetőszerkezettel, hiányzik a szalufák egy része és az ablakok külső keretei. A kerítés nélküli udvaron egy szürke gebe abrakol. Mellette egy kezdetleges kalyiba, régi priccsek- kel a földön. A csorba ajtókon nyomdafestéket nem bíró szövegek olvashatók.

Pillanatok alatt összefutnak az ittlakók. Előlép egy férfi a gyerekek, az öregasszonyok és fiata- talabb nők közül. Észrevehetően 5 a hangadó. Kitűnik a többieket időnként letorkoló fellépéséből, élénk replikázásaiból. Dolgozó ember, neki van állandó munkahelye. Mint mondja, ími- olvasni is tud. Farkas József a neve.

— Hánvan laknak itt most?

Vállat von: — Ki tudja? Lehetünk tán harmincán? Vagy többen is...

— Mondja... Kitől kértek engedélyt a beköltözésre?

— Senkitől.

— Mennyi lakbért fizetnek?

— Nem sokat. Amennyi jár. Talán hét forintot? Pontosan nem tudom. Nekünk az nem tétel. (Havonta kétezer forintot keres a majosi gumi ktsz-ben.)

— Mikor fizettek legutóbb?

— Két éve.

— Ejnye... Az imént mást mondott. Miért?

Vált a szaván: — Építtessen a Hegyi András WC-t. Megmondták nekünk a KÖJÁL-nál, hogy amíg nem lesz, ne fizessünk lakbért.

— Dehát elkészült már egyszer és széthordták. Nem így van?

— Na és aztán! Csináltasson

megint! ö a gazda.

— Nem bérház-tulajdoncesal állnak szemben, hanem egy munkással, kisemberrel.

— Tudjuk, hogy gyári. Meg Is érteném, hogy be akart költözni, de nekünk mégis a mi érdekünk a fontos.

Atjáróháznak, szabad prédának tekintik az ittlakók ezt a most már rogyadozó épületet

Mindenkit befogadnak, mintha saját tulajdonukba várnák Senkit nem kérdeznek Jöttek ide Nagydologról, Deosről, Duna- szentgyörgyről, de még Mágocs- rói is.

Életerős, tizenöt-tizenhat esztendős cigányfiúk ténferegnek körülöttünk. Haragra lobbannak szitkozódnak amikor az éppen ott-tartózkodó régi lakótárs lánya megjegyzi: „Ezek is fűtik a napot”.

Miközben felajánlkoznak a hepehupás falak, a rogyadozó tetőzet megmutatására, egyre csak saját jogaikat hangoztatják.

Diadalmas hangsúllyal mondja SSStib asszony: — Hajaj... Jöttek ide már annyian! Úgyis hiába. Nincs értelme, mert velünk nem mennek semmire. Az utcára nem rakhatnak bennünket — nyelvel. A másik haragosan kiáltoz a „háborgatások” miatt

Törvényen kívüli állapotokat élveznek. De fontos lenne, hogy a kötelességeiket hasonlóan jól ismerjék, mint jogaikat! Később többen mondják, hogy a hivatalos személyek kettesével járnak hozzájuk. Nemcsak a házigazdát fenyegették meg, de a járási tanács egyik előadója szerint, őket fejszével fogadták.

Túlzás nélkül: Ez a ház így szégyenfoltja az egész környéknek. Senki nem lehet biztos abban sem, hogy nem kerül-e itt sor élőbb-utóbb tömegszerenesetlenségre. így, vagy másként, de megeshet.

Merre a kiút?

— Megtépázta alaposan az idegzetünket a házvásárlás. Mondhatom, hogy nekem még az életemet is megkeserítette. A pénz is, meg a többi sok... — mondja munkáját abbahagyva Hegvi András szakmunkás.

Belevágott, mert szerinte 1958- ban két család élt a házban. Persze hogy lakottan és olcsón vette. Az egyikkel — aki azóta elköltözött, mert épített — lakáscserében állapodtak meg. Semmi nem lett belőle. Költött csak a házra, mert kötelezték rá

Meglepő-e, hogy megunta a reménytelenséget és a kötelezettségeket? Egy ízben már le akart mondani az épületről az állam javára. Ingyenesen. Nem fogadták el.

— Százszor... Mit? Ezerszer megbántam már, hogy beleöltem a pénzecskémet — sóhajt. Várt, várakozott, majd panaszos levelet küldött a Népiszabadsághoz, a Magyar Rádióhoz, legutóbb a pártközponthoz. „Helytállónak találják panaszomat, mégis hiába”. Mondja, hogy a járási tanácselnök személyesen foglalkozik ügyével.

Tanulmányi szabadtógán zavarjuk Juhász József elvtársat, a bonyhádi járási tanács elnökét. Hogyne, jól ismeri az ügyet.

— önkényesen lakják ezt a házat a cigánycsaládok. Mikor Hegyi András megvette az államtól, akkor is lakott volt, de azóta mások vannak már ott. A rokoni összeköl tüzesekkel és az idevándorlással többszörösére nőtt számuk. Vitathatatlan tény, hogy tönkretették az épületet — tájékoztat.

— Terveik?

— Mi az egész házat szeretnénk lebontani, még pedig rövid időn beilül. Életveszélyes és tűrhetetlenek ott az állapotok. Kiköltöztetnénk őket, de hova? Lehetőségeink nincsenek. Építési, vagy egyéb támogatásra van szükségünk — hangsúlyozza.

— Elnök elvtárs szerint helyes volt-e így eladni ezt a házat egy munkásnak? Hiszen jóhiszemű naivitásában így zsákbamacskát vett. Nem gondolja?

— Megítélésem szerint, bizony lehet vitatni az eladás helyességét. Letették a gondját, ő meg aztán nyögheti. Bár akkor még jó állapotban volt az épület, nem közöltek a vásárlóval, hogy mire vállalkozik. Tudjuk, hogy megoldást kell keresnünk — fejezi be válaszát

Betűje és szelleme kötelez

Különös groteszksége ennek az esetnek, hogy a cipőgyári munkás ugyanazon évben vásárolta a házat amikor a párt Központi Bizottsága határozatot hozott a munkásosztályról. Ebben a msf is órvsgunm határozatban **ó

esik a munkásosztály lakáshelyzetének javításáról is. Ne feledjük, hogy a határozat betűje és szelleme kötelez bennünket.

Erre a tortúrára nem szolgált rá a közmegbecsülést élvező, szorgalmas munkásember. Drága kamatokat fizet kilenc esztendővel ezelőtti hiszékenységéért.

Ismerik ügyét, azonosulnak gondjaival a megyei vezetők. Orvosolni akarják panaszát. Keresik, kutatják, hogyan tudják megoldani a sajátosan kettős problémát.

Várjuk az ütközésekkel teli, lehetetlen helyzet felszámolását elrendelő, a gyári munkás nyugalmát és hitét visszaadó mielőbbi megyei intézkedést.

Somi Benjaminné |

Jdámi&k

A férfiak két táborra oszlanak. Szidják az „alig" szoknyát, vagy fohászkodnak még néhány centiméter lefaragása érdekében. Egy ponton találkozik a két tábor: akik szidják, azok is nézik. Elvégre tudni kell, mit ítélünk el.

Állítólag a hölgyek is két táborra oszthatók: akik hordják a minit, és akik szeretnék hordani.

Nehéz feladatra vállalkoztam. A minikedvelők és -viselők népes táborának néhány képviselőjét akartam szóra bírni, elbeszélgetni velük a divatról. Mert azt azért mégsem kérdezhetem meg egy vadidegentől, hogy miért hord ilyen szoknyát. A végén még félreérti, s amilyen talpraesettek a mai lányok, még megkérdik, miért, talán nem tetszik? És mi, férfiak, tegyük szivünkre a kezünket: lehet erre határozott nemmel válaszolni?

Mikor mini a mini?

Tizennyolc körüli, magas, barna kislány. Sárgás színű szoknyát visel. Illetve alig viseli. Akkor támadt az első nehézségem, amikor elmagyaráztam, hogy tulajdonképpen miről lenne szó. Idézem a választ:

— Ja, akkor egy miniszoknyással kell beszélni.

— Ez nem az?

— Nem.

így jár az ember, ha tájékozatlanul indul riportra.

— Ezt hogy nevezik?

— Rövid szoknya.

— Nem ugyanaz?

— Nem. Ez rövid. A mini az más.

— Mégis.

— Még rövidebb.

Mindent a szemnek...

ö maga mutatott nekem egy „minit". Egy másik lányon, a barátnőjén. Rögtön, készséggel elismerte, hogy a szoknyája bizony „alig". Szívesen válaszol — mondta — csak a nevét ne írjam meg. Megígértem. Nézni lehet, beszélni róla nem.

— Alig száz esztendeje a hölgy elpirult, ha a szoknya látni engedte a bokáját.

— Ez akkor volt. Más világot élünk.

— Magának ez tetszik?

*— Igen.

— Megmagyarázná, miért?

— Divat.

— Ha újból a hosszú szoknya jönne, felvenné?

— Azt hiszem, igen.

— Nem szólják meg a mini miatt?

— Fokozatosan lett rövidebb. Nem nagyon tűnik fel.

— Es ha leül?

— Olya» helyen nem ülök le. Már ■

Május—júniusi pártnapok időpontjai

Bonyhád, május 22, 19 óra, dr. Voksán József, Pedagógus Szak- szervezeti Központ osztályvezető, Szekszárd, mérőműszergyár, május 22, 15.30 óra Harmati Sándor Hazafias Népfront főtitkárhelyettes, Zomba, május 23, 19.00 óra Tolnai Ferenc megyei tanács ed- nökhelyettes, Szekszárd, pedagógusok, május 24, 15.00 óra, Ba- iogh István MB.-munkatárs, Szekszárd, kórház, május 24, 14.30 óra Misetlcs Sándor MB. osztályvezető, Palánki Felsőfokú Technikum, május 24, 15.00 óra Kalicza Rezső Esti Egyetem igazgató, Decs, május 26, 19.00 óra K. Papp József MB. első titkár, Hőgyósz, május 26, 19.00 óra, dr. Polgár Ferenc, megyei tanács titkár, Gyulaj, május 26, 20.00

óra. Virág István, MB-titkár, Ko- csola, május 26, 19.00 óra, Horváth József MB. osztályvezető, Simontornya, május 26, 19.00

óra, Bartolák Mihály SZÖVOSZ- elnöikhelyettes, Dombóvár, MÁV kultúrotthon, május '26, 17.00 óra. Tóth Lajos pártiskolai tanár. Dunaföldvár, Kendergyár, június 2, 14.00 óra, Prantner József, Állami Egyházügyi Hivatal elnöke. Megyei Rendőr-főkapitányság, június 2, 15.00 óra, Surányi Ferenc KB. Közigazgatási Adminisztrációs Alosztály vezető, Gyönk, június 2, 19.00 óra, dr. Vígh Dezső, megyei tanács elnökhelyettes, Tamási, június 2, 19.00 óra, Somi Benjamin MB-titkár. Dunaföldvár, pedagógusok, .június 2, 19.00 óra. Scherer Sándor, MSZBT megyei titkár, Dunaföldvár, cipész ktsz, június 8. 14.00 óra, Bauer József, Esti Egyetem igazgatóhelyettes. Tolna, június 9, 19.00 óra, Petrits Ferenc Népújság főszerkesztő, Bátaszék, június 16, 19.00 óra, Kéry János, Magyar Filmhíradó szerkesztő.

h a minuzoknija

úgy értem..., szóval, ha presszóba megyek, asztal alá dugom a lábam.

Alig lány — alig szoknya

Következő páciens. Alig lány „alig" szoknyában. Tizenhat éves, ha lehet.

— Akinek jó lába van nyugodtan felveheti.

— Hm.

— Azt mondom, akinek nem tetszik, ne nézze. Nekem tetszik.

— A szüleinek?

— Állandóan balhéznak. Azt mondják „nem szégyelled magad?”

— És nem szégyelli?

— Nem. Akkor szégyelljék magukat a srácok is, akiknek ki se látszik a fülük a hajtól.

— Az nem tetszik magának?

— Az is csak divat.

— Az előbb beszéltem egy lánynyal, aki azt mondta, az ő szoknyája nem mini. Van erre szabály?

■— Nincs. Ami a rövidnél is rövidebb, az mini. Ismerek pár lányt az osztályból, akik otthon szépen leengedik a szoknyát, ha eljönnek, feljebb húzzák a derekukon. Nem szidják őket a szülők, mégis miniben járnak.

— Jó módszer.

— Jó. Csak nem minden szoknyával lehet megcsinálni.

Vélemény az ellentáborból. Barna, kék szemű kislány tolmácsolja, aki egyébként roppant divatosan van öltözve.

— Feltétlen divatkellék a miniszoknya ?

— Nem. Szerintem ez a teena- ger-lányok divatja. Hordják csak a tizennégy—tizenöt évesek. Nekik még jól is áll.

— Maga szerint sokáig tartja magát?

— Nem hiszem. Mert rövidebb most már nemigen lehet. Ha ugyanilyen marad, azt hamar megunják a nők. Törvényszerűen hosszabbodni kell a szoknyának.

— A nevét úgyis hiába tudakolom. Mi a foglalkozása?

— Női szabó vagyok.

— Olyasmit is hallottam már, hogy a miniszoknya anyagtakarékosság.

— Szó sincs róla. Ugye nakkora anyagot vesznek, csak hosszabb a felhajtás. Mert arra is gondolnak, hogy egyszer le kell majd engedni.

m

Szándékosan nem kérdeztem meg senkit az idősebb korosztályból. Ugyanis mindernd ismeri a véleményüket: azok is akik hordják a szóban forgó ruhadarabokat, azok is akik leszólják. A válaszokból úgy vélem, kiderül: nem az erkölcs az ÖKa a mini térhódításának. Sokkal inkább a férfiak pénztárcájának legádázabb ellensége: a divat.

D. KONYA JÓZSEF

Valami baj van ax ősxibarackfakkui

Izgatott hangú telefonáló ke- esett bennünket a napokban az egyik fmsz-központból. Sürgős egítségünket kérte, mert úgy- íond „valami baj van az őszibarackfákkal'’. Elmondta aztán, hogy a leveleken először piros foltok jelentek meg, majd fod- rosodni kezdtek, hólyagosakká váltak.

Ezekből a tünetekből már biztosra vettük, hogy őszibarack levélfodrosodásród van szó, és a helyszíni vizsgálat során közvetlenül is meggyőződhettünk erről. A megyében jártunkban másfelé is találkoztunk már ezzel a betegséggel. Az idén az átlagosnál jóval erősebb mértékben lépett fel, nem fölösleges, ha ejtünk róla néhány szót.

Tudni kell, hogy a betegség kórokozója, a Taphrina deformans nevű gomba, ellentétben a legtöbb kórokozóval, nem a meleg, hanem a hűvös időben érzi jól magát. Az idén áprilisban tartósan uralkodó 7—10 C fokos átlag, esőkkel tarkítva, ideális viszonyokat jelenteti a gombának. Létrejött egy rendkívül erős fertőzés, ami azt jelentheti, hogy ha nem védekezünk, nyár derekára lomb nélkül maradnak, elsősorban a fiatal őszibarackfák. Persze a védekezés legjobb módja a megelőzés: ahol elvégezték rügyíakadás előtt a permetezést 2 százalékos bordói lével (rézgá- lic), ott most könnyebb a helyzet. De mit csináljanak azok. akiknél a fertőzést nem sikerült megakadályozni, és a betegség most az egész lombot fenyegeti?

Mindenekelőtt a beteg leveleket le kell szedni és el kell égetni addig, amíg csak néhány levélre terjed ki a fertőzés, fez azonban most már nem elég, permetezni is kell. Légjobb, ha Orthocidot használunk, 20—30 dekát számítva hetoliterenként. Ha levéltetű is van, keverhetünk a léhez 20 deka Wofatoxot is (használatához a községi tanácstól méregjegy szükséges). Rézgá- licot nem szabad használni, mert perzseli a lombot.

Ureczky András

Megyei Növényvédő Állomás