Tolna Megyei Népújság, 1967. május (17. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-17 / 114. szám
2 TOLNA MEGYEI NF.FŰJSAG 1961. május II. Letartóztatták Papandreu munkatársát Folytatja munkáját SZÖVOSZ VI. kongresszusa Letartóztatták és kémkedés lés külsőségeihez tartozott, hogy Az AP tudósítójának legújabb címén vád alá helyezik Geori- a hallgatóság időnként a hadse- helyzetjelentése szerint Athén ősz Bercosz görög újságírót, Pa- reget és a királyt éltette, majd lakosságát pillanatnyilag a féle- panc .1 volt miniszterelnök saj- a szónokot 16 fiatal egyenruhás iem tartja vissza attól, hogy elé- tóirodájának egykori munkatár- lány vezényszóra rózsaszirmok- gedetlenségének nyíltan is kife- sát. Az athéni katonai bíróság kai szórta be. jezést adjon ügyésze szerint azzal fogják vá- Ami a Jarosz-szigeti közel hét- . ., . , „ dőlni, hogy Papandreu fiának, a ezer politikai fogoly sorsát ille- Az, -AFP, ^elentese szerint egy betiltott Centrum Unió egyik ve- ti. legutóbb, hétfőn este a junta- rePuloezredes, , Szkarmaliorakisz zéralaljjának, Andreasz Papand- kormány közbiztonsági miruszté- at a PO’igu1'1 légügyi tarsareunak a megbízásából katonai riuma bejelentette, hogy csupán sag vezeteset. ugyancsak katonaadatokat gyűjtött, s emellett al- kétszáz elfogottat bocsát szaba- *iszt’ Anasztasszopulosz alezre- lítólag felelős azért is, ment a dón, amennyiben az illetők ^ .te eY'zl? ef" Papandreu-kormány hivatali ide- hajlandók nyilatkozatban lemon, f10^- K°zhk a hirugynoksegek, je alatt „eltűnt 219 szigorúan dani további politikai tevékeny- 32 idegen forgalom, ameiy titkos, javarészt a NATO-ra vo- ségukről. Néhány nappal ezelőtt G°r°g°rszag, egyik legfőbb De- natkozó dokumentum”. a puccsisták azt hangoztatták, ve e^ forrása, 70 százalékkal Hétfőn este a pireuszi városi hogy a foglyok fele kerül sza- csökkent a katonai államcsíny színházban rendezte első nyilvá- badlábra. óta. nos szereplését a puccsista kormány. Az alkalmat erre a Truman-doktrina meghirdetésének 20. évfordulója szolgáltatta. Mint a hírügynökségek jelentik, tisztekből. papokból és civilekből válogatták ki az ezer főnyi hallgatóságot, amely előtt Papado- pulosz, a miniszterelnökségi ügyek minisztere hangoztatott elkoptatott frázisokat „a kommunista veszélyről, a vörös rémről”. Az AP véleménye szerint az a tény, hogy a katonai kormány triumvirátusából Papado- pulosz szónokolt az első nyilvános szereplés alkalmával, arra ■ mutat, hogy az első hegedűs szerepét jelenleg ő tölti be. A gyűFanfani olasz külügyminiszter befejezte moszkvai tárgyalásait Moszkva (TASZSZ). Fanfani olasz külügyminiszter kedden befejezte hivatalos moszkvai látogatását. A ■ szovjet—olasz tárgyalások befejeztével kedden Moszkvában konzuli egyezményt írtak alá. A két ország kormánya megállapodott, hogy együttműködik az idegenforgalom terén. Az idegenforgalmi megállapodást Gromiko szovjet és Fanfani olasz külügyminiszter írta alá. Vlagyimir Mackevics szovjet mezőgazdasági miniszter és FanCáfolják a Csou En-laj-interjút A kínai külügyminisztérium tájékoztatási osztálya kedden megcáfolta azt az interjút, amelyet Csou En-laj kínai miniszterelnökre való hivatkozással a Chicago Daily News május 14- én közölt. De Gaulle sajtóértekezlete Párizs (MTI). De Gaulle tá- első helyen a mezőgazdasági bornak, francia köztársasági problémákat említette. Ezek ab- elnök keddi sajtóértekezletén ból származnak, hogy Nagy- félreérthetetlenijl eloszlatta azo- Britannia a mezőgazdasági cik- kat a brit reményeket, hogy a keket elsősorban a nemzetközös- jelenlegí körülmények között sor ség tagállamaiból — a közös kerülhet Nagy-Britannia közös piaci áraknál lényegesen olcsób- piaci felvételére. ban szerzi be. Második akadály A brit belépés elfogadásának De Gaulle tábornok szerint a font útjában álló akadályokat azon- sterling meggyengült helyzete, ban „óriásiaknak” minősítette. Harmadik helyen azokat a ne- Az akadályok között a tábornok hézségeket említette, amelyek Nagy-Britanniának Európán kívüli államokhoz fűződő kapcsolataiból erednek. Ezek között sorolta fel az Angliát számos szerződés révén az Egyesült Államokhoz kötő szálakat. Végül negyedik érvként az elnök hangsúlyozta, hogy Nagy-Britannia és a többi kérelmező ország belépése esetén valami egészen más jönne létre, mint a jelenlegi Közös Piac. A „hatok” nem adhatják fel eddigi eredményeiket. Nagy-Britanniának kell a szükséges változásokat gazdaságában és politikájában, a saját költségére végrehajtania. A tábornok a következőképp határozta meg Franciaország külpolitikai célkitűzéseit: a nemzeti függetlenség fenntartása a baráti kapcsolatokról való lemondás nélkül, a „hatok” közös intézményeinek- megerősítése, az enyhülésre, a megértésre és az együttműködésre való törekvés a Kelet és Nyugat közötti kapcsolatokban, a botrányos külföldi beavatkozás és a háború megszüntetése Ázsiában, segélynyújtás a gazdaságilag elmaradott országoknak. Belpolitikai kérdésekről szólva, éles szavakkal bírálta az ellenzéket. amelynek erőit megkísérelte egymással szembeállítani. fani parafálta azt a megállapodást, amely szerint a Szovjetunió és Olaszország együttműködik a mezőgazdasági tudományos kutatásokban. A megállapodást a közeljövőben aláírja a két ország mezőgazdasági minisztere. Kedden Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök a Kremlben fogadta Fanfani olasz külügyminisztert. A két államférfi nemzetközi kérdésekről, valamint a szovjet—olasz kapcsolatok további fejlesztéséről tárgyalt. zett a Kínai Népköztársaságba és 29-én már elutazott. „Kétnapos tartózkodása alatt — hangzik a kínai cáfolatban —, sem Csou En-laj, az államtanács elnöke, sem pedig más kínai vezetők nem fogadták”. (Folytatás az 1. oldalról.) — Az új gazdaságirányítási rendszernek egyik alapgondolata: a termelés és az áruforgalom egysége, A régi gazdasági irányítási rendszerben volt bizonyos választóvonal a termelés és az áruforgalom között. Ez azután nem elsőrendű szükséges termékek előállítására vezetett. Volt ilyen jelenség az iparban, s bizonyos mértékig a mező- gazdaság területén is. A jövőben ebből a szempontból is jobban együtt kell működniök a termelőknek és a forgalmazó szerveknek. Keresni kell azokat az új formákat, amelyekkel a földművesszövetkezeti kereskedelem hatni tud a mezőgazdasági termelés további növelésére, különösen az exportterméket illetően. Ugyancsak előtérben áll — s a jövőben még inkább —, az idegenforgalom. Csak helyeselni lehet, hogy a földművesszövetkezetek időben több olyan beruházást valósítottak meg, amely jól szolgálja az idegenforgalom érdekeit. Ezt a munkát a jövőben is célszerű tovább folytatni. — Végül szeretném hangsúlyozni, hogy az új gazdaság- irányítási rendszerben megnő a verseny szerepe a különböző — az állami, a szövetkezeti,' a tanácsa és egyéb — szektorok között. Úgy gondoljuk, hogy ez a verseny pozitív eredményekkel jár majd a lakosság ellátása és az egész népgazdaság szempontjából is. A versenyben a hasonló feladatokat ellátó szerveknek azonos feltételeket akarunk biztosítani, hogy a verseny valóban verseny legyen. A jövőben is minden lehetséges segítséget megad a párt és a kormányzat a szövetkezeti mozgalomnak. Biztosak vagyunk abban, hoigy ez a segítség jó befektetés és meghozza majd a maga eredményét. Kedden folytatta munkáját a kongresszus. Részt vett a tanácskozáson Fehér Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese és Nyers Rezső, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, a Politikai Bizottság tagjai, Dobi István a Népköztársaság Elnöki Tanácsának nyugalmazott elnöke, a testvérszövetkezetek, a különböző minisztériumok és tömegszervezetek vezető munkatársai, valamint a kongresszusra hazánkba érkezett külföldi szövetkezeti delegációk. Az ülésen folytatódott a vita, melynek előterében a gazdaság- irányítás reformjának előkészítésével és bevezetésével kapcsolatos kérdések álltak. Ilyen gondolatok jegyében üdvözölte a kongresszust a kisipari szövetkezetek több mint 200 000 tagja nevében Erdős József, az OKISZ elnöke is. A felszólalók között volt dr. Szatmári Nagy Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára. A küldöttek lelkes tapsa közepette lépett a szónoki emelvényre Veres Péter Kossuth-díjas író akit a budapesti földművesszövetkezeti tagok választottak küldöttüknek. A kongresszus keddi ülésén szólalt fel Szabó István, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöke is, aki többek között ártól beszélt, hogy a szövetkezeti nagyüzemi termelés érdekei megkívánják a termelés és a kereskedelem kiterjedt kooperációját. Felszólalt a tanácskozásom dr. Fekete József, a KISZ Központi Bizottságának osztályvezetője, majd több külföldi delegáció vezetője köszöntötte a kongresszust Megválasztották a jugoszláv parlament új elnökét Kedden Belgrádban megtartotta első ülését az újjáválasztott jugoszláv szövetségi nemzetgyűlés. Először összeült a szövetségi nemzetgyűlés öt tanácsa. A küldöttek ünnepélyes külsőségek között tették le a fogadalmi esküt, majd megválasztották a parlamenti tanácsok elnökeit. Ezt követően a jugoszláv szövetségi nemzetgyűlés együttes ülést tartott. Ezen az ülésen Milentije Popovicsnak, a Jugoszláv Dolgozók Szocialista Szövetsége országos bizottsága alelnökének személyében megválasztották a parlament új elnökét. A parlamenti elnök tisztségét eddig Edward Kardej töltötte be. A jugoszláv parlament szerdán ismét összeül, hogy megválassza a köztársasági elnököt. A legmagasabb tisztségre a szocialista szövetség országos bizottsága Jo- szip Broz Titót javasolta. A jugoszláv szövetségi végrehajtó tanács (kormány) új elnökének megválasztására a parlament csütörtöki ülésén kerül majd sor. Milentije Popovics, a jugoszláv parlament új elnöke 1913-ban született. A szerbiai partizánegységek első szervezői közé tartozott, majd különböző katonai és politikai tisztségeket töltött De. Az Uj-Kína hírügynökség jelentése szerint Simon Malley, a Jeune Afrique című tunéziai hetilap ENSZ-tudósítója március 27-én Kambodzsából érkeKínai részről leszögezik, hogy az interjú az utolsó szóig hamisítvány, s közzétételét alattomos indokok ösztönözték. Tüntetés a pekingi angol diplomáciai képviselet előtt Heves tüntetés tört id kedden délelőtt," amikor egy hongkongi bíróság tárgyalni kezdte a múltheti munkástüntetésekben részt vett 20 vádlott ügyét. A bírósági terem karzatán szorongó tömeg zajosan tiltakozott a tágyálás megkezdése ellen. Az óriási hangzavar miatt a tárgyaló- termet kiürítették, később pedig elnapolták a tárgyalást. A Reuter-iroda jelentése szerint a hongkongi brit gyarmati köröket aggodalommal tölti el a Kínai Népköztársaság erélyes állásfoglalása, amelyben követelte Angliától, hogy a hongkongi hatóságok „ismerjék el a munkástüntetők igazságos követeléseit és haladéktalanul hagyjanak fel a jogaikért tüntető baloldaliak véres elnyomásával”. A koreai hábcftú óta most történt először, hogy a koronagyarmat gazdasági központjában, a híres hongkongi tőzsdén, pangás állt be. A brit üzletemberek attól félnek, hogy akárcsak a közeli portugál gyarmat, Macao vezetői, most majd a hongkongi kormányzati szervek is meghátrálnak a kínai követelések előtt. Miután hétfőn Pokingben az angol ügyvivőt bekérették a külügyminisztériumba és átadták a kínai tiltakozást, kedden — a Reuter-iroda jelentése szerint — több tízezer kínai tüntető vonult fel a brit ügyvivő rezidenciája elé. A felvonuló tömeg an- golellenes plakátot vitt magával. Az angol diplomáciai képviselet 20 kínai alkalmazoittja csatlakozott a tüntetőkhöz. Az EAK kész harcba szállni Szíria oldalán Kairó (MTI). Az EAK hadserege kedden reggel 6 óra óta riadókészültségben van. Ha Izrael agressziója fenyegetné Szíria területét és biztonságát, az EAK intézkedéseket tesz az egyiptomi —szíriai védelmi egyezmény végrehajtására. Hétfőn és keddre virradó éjszaka csapatmozdulatok folytak az EAK területén. Kairóból gépesített alakulatok, páncélos és tüzérségi egységek vonultak Izmailia és a Sinai félsziget felé. Amer marsall az EAK első alelnöke a légierő előretolt parancsnokságán valahol a Sinai félszigeten fontos katonai konferenciát tartott. Közölték, hogy a marsall állandó kontaktusban áll Mohamed Favzi hadseregtábornokkal, az EAK Da- maszkuszban tartózkodó vezérkari főnökével, valamint a szíriai vezérkarral. Favzi hétfőn megbeszélést folytatott Hafez Azsad szíriai hadügyminiszterrel és Ahmed Szuejdani vezérkari főnökkel. Makhusz szíriai külügyminiszter informálta a Biztonsági Tanács tagállamainak nagyköveteit a fegyverszüneti vonalon tapasztalható izraeli csapatösszevona- sokról és az izraeli fenyegető nyilatkozatokról. Pacsacsi iraki külügyminiszter nyilatkozatban fejezte ki szoli- c'a l'cnveg ■ ' ' t, S7-r" :vil. Közölte, hogy Irak katonai intézkedéseket tett, hogy készen álljon Szíria megsegítésére az izraeli agresszió visszaverésében. Georges Hakim libanoni külügyminiszter kijelentette, hogy Libanon szolidáris Szíriával. Kifejezte azt a reményét, hogy az ENSZ sürgősen közbeavatkozik. Georges Tomeh, Szíria állandó ENSZ-képviselője hétfőn este levelet intézett a Biztonsági Tanács elnökéhez, ebben felhívja a figyelmet arra, hogy „új Szuez készül” az izraeli vezetők részéről Szíria ellen. A képviselő rámutat, hogy ennek az akciónak a hátterében a CIA amerikai kémközpont áll. A szíriai ENSZ-képviselő levelével szinte egyidőben Arthur Goldberg, az Egyesült Államok állandó ENSZ-képviselője nyilatkozatot tett közzé. Goldberg ebben kijelenti, reméli, hogy U Thant ENSZ-főtitkár május 11-i és 13-i, a szíriai—izraeli fegyverszünet tiszteletben tartására vonatkozó felhívása pozitív hatással jár majd. Mint a TASZSZ New York-i jelentése rámutat, tájékozott ENSZ-körök- ben nem tartják kétségesnek, hogy az amerikai ENSZ-küldött levele valójában csupán az Egyesült Államok igazi szándékainak leleplezésére szolgál.