Tolna Megyei Népújság, 1967. április (17. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-03 / 79. szám
Tímár Máté: Tavaszi hadjárat A völgy felől nézve mintha lángolna a domb, mert a Nap lobogó fénye és a lélegző föld párája lebegnek felette. De ha nem tavaszodna ideje előtt a világ, még furcsább hasonlatra késztetné a szemlélőit a domb. Olyannak látszana akkor, mint egy gyermek fejebúbja, ha a hajvágógép első taszítása után kiugrott volna a borbély hóna alól. A nyugati oldal őszibarackosát észak-déli irányú dűlőút választja el a keleti lejtő alma- 1 táblájától, s fut lefelé a dombról, nyílegyenesen a faluba, mely szintén a tavaszi napfényben fürdik, ott, alant a völgyben. — Lenne egy szál gyufád? Lobban a láng, rágyújtanak. Nem kell sokat beszélniük, értik egymást. Együtt voltak katonák a fronton, az elnök a ze- toros rajparancsnoka — bár tíz esztendővel ifjabb, s ezért ma- gázza is —, úgyhogy a vénebbre kimondatlan átragad a fiatalabb gondja. Anélkül, hogy vádolnák, védekezik. — Ne neheztelj rám, Boldi, hogy nyugdíjba megyek. Beláthatod. Az elnök a szavába vág. — Maga is beláthatná, hogy nincs kit a helyére tegyek! — Gyötör a fekély..., alig tudom már titkolni a lány előtt... Mintha nem mind a két tábla a Rákóczié lenne — gondolja Kovács Boldizsár szövetkezeti elnök, s megáll a domb tetején, — pedig Szabó András bácsi, a zetoros, aki az almást perme- fézí, a barackost metsző munkacsapat vezetőjének. Szabó Pan- ninak az édesapja. §, Nézi Kovács Boldizsár törekvő szorgalmatosait, széles hátára melegen tenyerei a Nap, s a homlokára mégis mély barázdáit redőzi a gond, hogy a kétarcú világ teljességét önmagán hordja. Mert szépséges látvány ugyan, amint a száradó permet- lé sárgára festi az almafák ágait, az is, hogy a csattogó metszőollók nyomán szépül a barackos, de ha így előzi önmagát az időjárás, nemcsak szép lesz a szép, sürgős is nagyon. A sárgaméreg megvakíthatja a szemeket, a barackágak levedzedi kezdhetnek, s akkor inkább árt, mint áld az olló, meg a permet. De ez sem elég még elnöki gondnak, púpot is visel a hátán. Szabó András, a zetoros tegnap a nyugdíjazását kérte, utódja nincsen, amióta azt az ördögfattya Lakatos Pistát elcsábította Budapest, s most Panni, a legügyesebb munkacsapat-vezető is készülget utána. Májusban esküdnek.. 4 Ä11 az elnök és gondolkodik. Mit lehet itt tenni? Elaggott a falu. Leány még, van, de legény alig, az is jobbadán hazajáró. Az öregek kihullanak, utánpótlás nincsen, s ezen még az sem segít egyelőre, hogy a kapuban az új mechanizmus és ő ország- gyűlési képviselő... Haza kéne a vándormadarakat csalogatni, de mivel? A munkaegység hatvan forintot ér, van kültúrház, televízió, olyan presz- szó, vendéglő, hogy Pesten is versenytárs lenne, és úgy látszik hiába... Míg a gondját a felelősség- érzetéhez méregeti, észre sem veszi, hogy a Zetor megáll, s Szabó András, a zetoros odasétól hozzá. — Mire végzed, Boldi? —kérdezi. — Csak úgy nézgelődök, And rás bácsi. — Mióta? — Tavaly nyártól, hogy a Lakatos Pista műszakja is a nyakamba szakadt Kovács Boldizsár megenyhülve nézi. Hatvanöt éves, évek óta özvegy, Pannival, a háború után született egyetlen lányával él, soha nem hiányzik. Nem szemrehányást érdemel ez az ember... — Miért nem szólt, András bátyám? — kérdezi röstellkedve. — Mert a szolgálat végéig ki kell bírni. Még tovább is, ha nem jön a váltás! Tőled tanultam a fronton! — Holnap már ne is jöjjön, András bátyám! — Hát akkor ki? — Majd én, vagy az Úristen! — A Lakatos-gyereket nem próbálnád meg? Elviszi Pannit is különben! — Hátha Panni is menni akar! — Rájuk kell ijeszteni! összehajolnak, sutyorognak, s a következő cigaretta mellé a mosolygás is a szájuk sarkára ül. Hiszen tavasz van, mosolyog a világ és a mosolygás ragadós, ahogy a szomorúság is az.. a Alig valamivel a déli harangszó után Szabó András megállítja a Zetort, leszáll róla, és görnyedve elindul hazafelé a dombról. Nem szól a lányának, — pedig ottan metszenek —, csak az állapotához egyáltalán nem illő, huncut mosolygással vánszorog, s lesi, észreveszik-e? Persze, hogy észreveszik, s Panni lélekveszejtve rohan utána. — Édesapám, mi van magával? Apró, erőszakait nyögések; — Jaj, a gyomrom! Jaj, jaj... — Jöjjön, hazavezetem. — Nem, nem hátha csitul..., jaj... permetezni kell! Panni vezetné, az apja maradna, „véletlenül” odakordélyozik az elnök, szóra-szó, s amikor Panni az üres bordéllyal megtérül a faluból, Kovács Boldizsár odaszólítja a Zetorhoz, melyet a beteg helyett vezet. — Édesapád? — kérdezi tőle. — Azt mondta, nyugszik a fájás. — Nagyon nagy beteg az, hallod. reggel beviszem a kórházba. — S tőrnek beillő szemrehányással : — Lenne lelketek egyedül hagyni?! Felnevelt, nagy házat rakott, fészket a lányának, ahogy ő mondta, és ti elmennétek albérlőnek a messzi idegen- ségbe?! Panni már pityereg; — Hiszen, ha Pista is... — Pista, Pista. A legény menjen a lány, ne a lány a legény után! — És az elnök elvtárs, Ze- torra tenné, ha visszajönne? — Mit gondolsz, zetoros is lehetek az elnökség, meg a képviselőség mellett? Inkább násznagy! — Hát akkor... — Hát akkor, éredj elébe, ott kapaszkodik felfelé la dombra. A leány rohan utáha. Lihegve kérleli. — Maradj itthon, Pista! A legény elhallgatja, hogy ki- telllett Pesten a farsang, inkább szabódák, hogy növelje a rangját: — Ebben a fők faluban’ Ugvan, no, ne játszd meg magadat. .. Panni akaratosan dobbant: — Akkor visszaadom a gyűrűd. Édesapám beteg. A vőlegény hátrázna. „Hiszen ha a Zetorhoz visszakerülhet nék* — gondolja, de kimondania nem kell, az elnök megelőzi. — Te, Pista — mondja kedvesen —, ugyan permetezd már meg ezt a két fasort. Gyűlésre kell mennem Tatárvesztőre. Hr meggondolnád, akár rajta is maradhatsz! Pista nyeregbe száll, Panni melléje — elég széles a Zetor- ülés —, s ahogy inainak a domb oldalán lefelé, szinte aranyában fürdeti őket a márciusi Nap. Az elnököt is, pedig ő elgondolkozva áll a kordély mellett. Aztán felszáll a bordélyra, megrioszogatja a lovat, s elindul a szomszéd falu felé. Háttal a nyugatnak bukó Naphoz, mely még mindig színpaddá szépíti a márciusi határt, holott a teremtő élet békés tavaszi hadjáratát vívják rajta az emberek... Nádass József: OSZTÁLYON felüli A pincér meghajol, pontosabban inkább csak biccent és a konyha felé indul. A testes, tekintélyes külsejű fizetőpincér, a szája szegletéből kérdezi: — Megint ugyanaz? — Megint elfoglalja a helyet és tudja, mikor méltóztatik neki távozni. A fiatalember nem érti, hogy ez a kettő mit beszél. Ha van egy kis pénze, beül valami drágább helyre. Ha utazik, az utolsó fillérjét arra szánja, hogy beüljön az étkezőkocsiba, hacsak egy feketére. Most se költhet sokat, ebben az előkelő vendéglőben. Kiszámítottan rendel, mindig csak erőlevest, meg valami főtt tésztát. Ezzel épp hogy elveri az éhségét, olcsóbb, mint a menü, a pincérek láthatóan dühösek rá. Az ajtón házaspár lép be, jól öltözött, fiatal, csinos nő, mellette lomha, idős férfi. A főpincér eléjük siet. Míg a pincér helyet keres, a magányos fiatal férfi asztalához lép. A főpincér be sem várja a választ, udvariasan hátraemeli a két széket, hogy a pár leüljön. Megigazítja a tányérokat, kis karcsú vázát állít az új vendégek elé és átnyújtja a bőrbe kötött étlapot A fiatalember csak egyszer pillant lopva az asszonyra, aztán cigarettára gyújt. Az asztal másik végén megtörtént a döntés. A főpincér bólint, természetesen, ahogy mindig, sovány, szép borjúsültet, s maga megy a konyhába, hogy a professzor úr meg legyen elégedve. A fiatalember szemügyre veszi a férjet. Kerek fej, rövid, ősz haj. — El kellene mennem — gondolja a fiú —, azonnal felkelek és itthagyom őket,,. Igen, dé előbb fizetni kell. Szegényes kis ebédet ettem. Itt maradok, kivárom őket. ............................. M ár kikanalazták a levest, megszólal az asszony: — Mégis meg kellene nézni azt a filmet. Menjünk el a félnégyes előadásra ... nincs kedved? — Hát... és ha nincs jegy? Az asszony karórájára néz. A fiú látja, arany karkötőóra. —• Fél kettő, hívd fel a pénztárt, jó öt perc, amíg kihozzák a húst, addig lebonyolíthatod. A férfi hangja kelletlen. ! — Innen telefonáljak? ... nincs tantuszom ... — Persze... — hirtelen a fiatalember felé fordul; — Bocsánat uram, nincs véletlenül egy telefonérméje? IHÁSZ-KOVÁCS ÉVA: Fohász, köznapokon Engedjetek a nyár friss vizű kútjaihoz; nem dédelgetek magamban semmit a régi tavaszból, csak borzongató pincehomályt, meg a halál fekete leheletét, amit azóta se felejtek, pedig megtanultam a jelent és látom kezetek tízemeletes csodáit, ízlelem közösen termelt csemegénket. Azóta bányászok barna kézfogásait őrzöm és úgy lépek a forró betonra, mint aki tudja, mit jelent az útépítőkön a déli veríték... A köznapi hősök barázda-gyöngyét letörlöm a hegyek kendőlobogású szelével. Maradék fényeimet közétek szórom a szívünkkel-testvér anyarögre.., Százszor kirakom a szótan mozaikjából, hogy szeretnék valamit tenni Vietnamért, s hogy necsak jelszó legyen beszédközben a béke. hanem fényessége a napok fedezékeinek, esti fohászunk, kenyerünk. Vizek csöndessége csitott, e kor szelleme formált, csillagok koldusából a szavak kézművese lettem, szemeimben az iszonvat „akkori” maradéka: simítsátok el látóteremről az egyenetlen kuszaságot, toldozzátok össze a szívem, a háború kövei-közt-szétzúzottat és takarjatok dunna-meleg szeretetbe. hogy ne ismerjétek föl az arcom, csak mozdulataim világítsanak. egy eljövendő kor bíborsugaras hátterében. „Minek csinálja ezt? Minek keveredik beszélgetésbe velem? A végén még összeismerkedést rendez, bemutatkozás: Mi a célja?” — Parancsol? Telefonérme.. 1 — nekik persze nincs, mert hivatalukban is, a lakásukon is van telefon. — Van kérem, tessék ... van kettő is. Kiveszi a két érmét és az asz- szony felé nyújtja. Ahogy az átveszi, ujjai megszorítják a fiú ujját. A férj pénzt vesz elő és a fiú felé nyújtja. — Nagyon köszönöm a szívességét ... merre is van a telefon? A férj felkel és eltűnik a telefonfülke felé. Az asszony a fiúhoz fordul: — Haragszol rám? — Miért jöttél ide? Az asszony elmosolyodik: — Dühös vagy?... Ezt jól megrendeztem, mi? A hét elején erre jártunk, és láttalak, amint bejöttél ide. Na, gondoltam, ennek felvitte az isten a dolgát. Azóta mindennap itt ebédelünk. De soha nem tudtalak itt érni, most aztán sikerült... — És mi a célod ezzel? — Azelőtt soha nem voltál goromba hozzám. — Ne beszélj arról — Kerestem az alkalmat, hogy találkozzam veled? Meg akarom magyarázni, nem tehettem másként.' Meddig vártam volna még rád? Két évig jártam veled. — Én is elvettelek volna. — Megmondtam hozzádmegyek, de az én gépírónői fizetésemre, meg a te albérleti szobádra házasodtunk volna össze? — Persze a professzor úr! — Hiába gúnyolódsz... ő nagyon, jó- hozzám ... Azért ültem ide az asztalodhoz, hogy megmondjam neked: ma is téged szeretlek ... Találkozhatnánk ... ő délelőtt mindig távol van ... délután is gyakran ülések, konferenciák ... Hívj fel... reggel kilenc és tíz között a legbiztosabb... felírom a számot... adj egy ceruzát ... A férfi hallgatott. A nő kinyitotta krokodil retiküljét és belebeszélt a táskába: — Milyen utálatos vagy... várj csak ... papírom sincs ... Zsebnaptárából kiszakított egy lapot, felírta a számot és a papírt odatolta a fiú elé. — Tedd el... már jön . 7' A fiú összeszorított öklébe gyűrte a papírt. A férfi éppen hogy leült, amikor már hozták az ételt. — Félreteszik a két jegyei — mondta —, de egy órán belül érte kell menni. Különben is be kell még néznem az intézetbe, ellenőriznem a vizsgálatot... siessünk... A fiú kimérten biccentett, amikor ők ketten felkeltek az asztaltól és búcsúzóul barátságosan bólintottak feléje. Mikor végre a ruhatár felé vezető ajr tóhoz értek, utánuk nézett. Ujjai szétnyíltak, a cédulát kettétépte és odadobta az asztalra. — Fizetek! A pincér magasba húzta a szemöldökét és azonnal hozzálépett. A széttépett cédulát is, a kétforintost is otthagyta az asztalon. A ruhatár előtt állva még látta, amint odakint kocsiba szállnak. Az asszony lábán magasra felcsúszott a ruha, mielőtt az ajtó becsukódott. Átvette a kabátját. Indult kifelé. Hirtelen megtorpant, gúnyosan lebiggyesztette alsó ajkát és visszament a terembe. Rekedt hangon mondta a pincérnek: — Ittfelejtettem egy cédulát az asztalon, nem látták? A pincér méltóságteljesen válaszolta: — Cédulát? Lehet, hogy itt volt uram, de minden vendég után letakarítjuk az asztalt... Bocsánat... mi osztályon felüli üzem vagyunk!
