Tolna Megyei Népújság, 1967. április (17. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-23 / 95. szám
8 TOLNA MEGYEI NÉPtJSAG lOtíí. április 23. Mindenben divat a formabontás. Gondoltam: miért ne lehetne megbontani a levél formáját is. Amit mondok, azt időnként képpel is bizonyítom. Vettem egy fényképezőgépet, és amikor elkészítettem vele az első felvételt, arra gondoltam: „Az angyalát, de kár, hogy akkor nem volt ilyen masinám, amikor Márie Antoinette átadta azokat a szép aranyórákat1”. Ha lett volna akkor ilyen gép, most nem tartanának engem a világ egyik legnagyobb hazudozó- jának. Hogy igazamat bizonyítsam, most egy fényképet küldök. A napokban, amikor hosszú utamról megtértem néhány napra Szekszárdra, az ismerősök unszolására elmentem Paksra, az ottani halászcsárdába, ahol többek véleménye szerint jó halászlét főznek. És most halljon és lásson csodát a szerkesztő úr! Amint befelé indv' a csárdába, földbe gyökerezett a lábam. Először arra gondoltam, hogy rendben van: „Pakson Prométheusz híján a lábtörlőt láncolták le”, aztán pedig arra a sok-sok kalandra, amit én már átéltem. Voltam és már olyan vendéglőben, ahol a vendéget láncolták le. Hellyel kínálták és amint leült, azonnal odament egy fehér kabátos pincér, gyors mozdulattal egy láncot tekert a vendég dereka és a szék karfája köré, amire aztán rákattintotta a lakatot, E művelet után nyájas udvariassággal megkérdezte: „Alit tetszik parancsolniA vendég rendelt, a vendég fogyasztott, a pincérek közben nyugodtan kártyázhattak, mert a vendég fizetés nélkül nem távozhatott. Fogyasztás után a vendég megcsörgette láncait, fizetett, és ha fizetett, megfelelő borravaló fejében szabadon engedték. Híres volt ez a vendéglő. Tódultak a vendégek. Idegenforgalmi nevezetesség lelt. * Gondolom, hallottak erről a paksi csárda vezetői is. Talán éppen ezért láncolták le a lábtörlőket. Négy lábtörlőt. És milyen rafinálton fűzték össze őket. Érdemes megnézni. Amikor bementem, vártam, hogy leláncolnak. Hiába vártam. Bent nincs lánc. Pedig lei :ne. Odaláncolhatnának a székhez, megkérdezhetnék nyájasan, hogy mit parancsolok. De nein teszik. Miért nem teszik? Ezen gondolkodtam napokig. Es akkor rájöttem: a paksi csárda vezetői hetven dolláros úton lehettek és így csak kívülről láthatták azt a bizonyos vendéglőt, ahol bent leláncolják a vendéget. De lehet, hogy egyszerűen azért nem zárják le a vendéget, mert náluk nem lopnak vendéget. Mert ott lopnak vendéget is. Igaz, hogy érdemes is, mert váltságdíjat kérhetnek és ami igen lényeges, fizetnek is érte. Az is előfordulhat, hogy azért nem zárják le a vendéget, mert akkor fel kell emelni a csárdában a dolgozók létszámát, mert ki hallott már olyan kulcslyukról, amelyhez ne lenne ellenkulcsos is. És, ha az ellenkulcsos éppen elmegy, akkor mi történjen a vendéggel? A halászlé jó volt. És semmi meglepetés. Pedig, amikor megláttam kint a leláncolt lábtörlői, arra is gondoltam: „Ejnye, miért is nem tettem párnát a nadrágom üle- pébe”, mert ezek után bent még deresre is húzhatnak és, ha huszonötöt rám suhintanak, nem tudom, hogyan élem túl. De nem volt deres sem. Sőt, ki sem kutatták a zsebem, hogy nincs-e benne véletlenül egy olyan Tuto-lakatkulcs, amely a leláncolt lábtörlőket védi. Bent teljesen megbíztak bennem. Nyugodtan vihettem volna magammal ilyen kulcsot). Hát így, ilyen unalmasan telt el a napom a paksi halászcsárdában, Még a halászlé is jó volt. Pedig reménykedtem, bent is vár valami meglepetés. Mindenesetre a szerkesztő úrnak, és mindenkinek ajánlom: nézzék meg Pakson a leláncolt lábtörlőt és bíztassák a csárda vezetőit, hogy tartsák csak úgy, lezárva, hadd lássa mindenki, a külföldiek is, olyan ország a miénk, ahol egyes elvetemült embertől csak a lábtörlőt kell félteni. Én bízom benne, hogy nem veszik le a láncot a lábtörlőkről, és ha ezekhez a lábtörlőkhöz nem is zarándokolnak any- nyian, mint a pisai ferdetoronyhoz —, de az biztos, hogy idegenforgalmi nevezetességgé válhat. Ennek reményében zárom soraimat. Tisztelettel: A dollár harmadik oldala Minden amerikaiból lehet elnök, ha tud thosolyogni — Nemcsak a tejet, hanem Tolsztojt is kondenzálják Az Egyesült Államok egy szovjet újságíró szemével Albertasz Laurincsukas szovjet újságíró három évet töltött az Egyesült Államokban, mint a Szelszkaja Zsizny tudósítója. Hazatérte után A dollár harmadik oldala címmel könyvet írt élményeiről. Ebből vettük az alábbi részletet. Minden amerikai, kivétel nélkül, igyekszik szüntelenül mosolyogni. Még a bankrabló is nevetgél, miközben a pénztáros mellének szegezi revolverét, s int neki, hogy söpörje a pénzt a kalapjába. A banktisztviselő visz- szamosolyog, de közben észrevétlenül a riasztócsengő zsinórja után nyúl. A sírás és nevelés ikertestvérek Meggyőződésem, hogy a közismert mondás: Minden amerikaiból lehet elnök — nem egészen helytálló. Véleményem szerint így kellene módosítani: Minden amerikaiból lehet elnök, ha tud mosolyogni. Az amerikaiak könnyedén nevetnek, látszólag erőltetettség nélkül, mechanikusan, mintha mindig ezt tennék. Ez épp olyan, mint az amerikai férfiaknak az a szokása, hogy állandóan a zsebükben tartják a kezüket. A nők beszélgetés közben igyekeznek annyit mosolyogni és mutogatni a fogukat, amennyit csak lehet. Mivel élelmes emberek, és jól tudják, milyen sokba kerül az orvosi kezelés, minden eszközzel óvják az egészségüket. A nevetés is ezek közül az eszközök közül való. Több emberrel is találkoztam. aki azzal, hogy szívből hahotázott, tulajdonképpen a kétségbeesés. az elkeseredettség ellen hadakozott. A sírás és a nevetés, csak úgy mint a gazdagság meg a szegénység, elválaszthatatlanok Amerikában, mint az ikertestvérek. Bárhol találkoznak is, sohasem történik meg, hogy három dologról-ne esne szó közöttük: a gép7 kocsiról, emésztésükről és álmatlanságukról. Az amerikaiak a házuk elé nem virágot ültetnek, hanem füvet. Hetente hatszor locsolják, majd amikor megnő, a hetedik napon lenyírják. Általában nem kerítik be a házakat. Csak a drága villákat, a parkokat, a börtönöket és az elmegyógyintézeteket övezi kerítés. A statisztikai adatokból kiderül, hogy szinte minden amerikainak van saját háza, autója, tv-készüléke, jégszekrénye. Egy másfajta statisztikából viszont az tűnik ki, hogy mindezt hitelre vásárolták, és hogy 1965-ben az amerikai polgároknak 400 milliárd dollár adósságuk volt. 1964- ben az átlagpolgár 2000 dollárral tartozott hitelezőinek. Csizma a kutyák lábán Az amerikaiak nagyszerű üzleti szellemmel vannak megáldva, és igen gyakorlatiasan gondolkodnak. Míg a férj munkahelyén azon fáradozik, hogy minél többet keressen, a feleség otthon, a háztartásban, igyekszik csökkenteni a kiadásokat. Nem rest átböngészni az újságokat, hogy ráakadjon valamilyen hirdetésre, amely arról szól, hogy itt és itt olcsóbban lehet bizonyos árut vásárolni. Este aztán, vacsorakor, boldogan újságolja férjének, hogy sikerült ily módon, mondjuk 25 vagy 40 centet megtakarítania. Az amerikaiak rengeteg kávét isznak. Ha véletlenül nem tudnak hozzájutni, mogorvák, ingerültek és képtelenek dolgozni. A három év alatt, amíg New Yorkban éltem, egyszer sem történt meg, hogy a kereskedők romlott tojást, kukacos almát, vagy avas vajat adtak volna el nekem. De viszont igazán friss tojást, uborkát, paradicsomot sem kaptam. Minden élelmiszert valamilyen kémiai szerrel tartósítanak és íztelenítenek. Amerikában erélyesen küzdenek az erkölcsösségért. A New York közelében lévő strandokon például a 3—4 éves kislányoknak, kisfiúknak is fürdőruhát kell viselniük, különben 15 dollár büntetést szabnak ki szüleikre. Ugyanakkor a közelben nudistatelepek vannak', és olyan mozik, amelyekben ott készült filmeket vetítenek. Azon sem botránkozik meg senki, hogy pornográf képeket árulnak nyilvánosan. vagy hogy kétes hírű éjjeli mulatók százai üzemelnek a városban. Ha szél fúj, a New York-iak kis csizmácskát húznak kutyáik lábára, sálat tekernek nyaka köré. és úgy viszik az utcára sétáltatni. Telefonon mindent el lehet intézni Az amerikaiak rendkívül ügyes, életre való emberek, a létért, illetve a dollárért folytatod küzdelemben mindenben megnyilvánul gyakorlatias természetük: külön tudományt teremtettek a munkatermelékenység tanulmányozására. Több mint 200 intézet foglalkozik ezzel az országban; ötven szakiskola neveli a szakembereket számukra. Az amerikaiak úgy dolgoznak, mint a gépek, és ezt a pontosságot. rendszerességet a magánéletükre is átviszik: sohasem késnek el az ebédről, vagy a vacsoráról. Akinek nincs elég pénze ahhoz, hogy délben elugorjon valahová ebédelni, az a munkahelyén fogyasztja el az otthon készített szendvicset, kávét. Az irodákban nincsenek gépírónők. Mindenkinek tudnia kell gépelni, hogy maga írhassa meg írnivalóját. Csak a nagy vállalatok igazgatóinak vannak külön gépírókisasszonyaik. A titkárnők nagy szakképzettségűek, külön iskolákban szerzik tudásukat. A hivatali ügyeket telefonon intézik. Az Egyesült Államokban a legbonyolultabb ügyeket is meg lehet oldani a távbeszélő segítségével. Nem kell elhagyni az irodát. A hivatalokban sohasem kell várnia az embernek, mert mindenki tartja magát a megbeszélt időhöz. Ha mondjuk. 10 óra 25 percre ígértük érkezésünket, biztosak lehetünk abban, hogy pontosan ekkorra fognak várni bennünket. Ha egy amerikai betér a szállodába. és szobát kér, semmiféle igazolványt nem kell felmutatnia. Csak a nevét, foglalkozását és a címét mondja be. Az emberek ott igazolványok nélkül élnek. Mindent kondenzálnak Az amerikaiak nagyon jól értenek a tej kondenzálásához. Néhány év óta azonban Byront, Schillert és Dosztojevszkijt is kondenzálják. Miért rágja magát végig az Iliászon és az Odisszeán? — kérdezik a kiadók az olvasóktól. — A mi könyvünkből húsz perc alatt megismerheti a történetet. Ezek a kiadók valóságos varázslók: Balzac Emberi színjátékát, vagy Tolsztoj Háború és békéjét mindössze 250 lap terjedelműre „kondenzálták”. Tetszett-e nekem Amerika? Tetszett, amikor a szorgalmasan dolgozó munkásokat láttam, akik gyönyörű épületeket emeltek. Tetszett akkor is, amikor az áruházakban a kifogástalan kiszolgálást élveztem, amikor egy bé- ketüntetésnek voltam a szemtanúja, és amikor az autóutakon a színes gépkocsiáradatban gyönyörködtem. Az viszont nem tetszett, hogy a fehérek az indiánokat és a négereket elkülönítik. Hogy egy fiatalt villamosszékbe ültettek, habár csak azt tette, amit nap nap után láthatott a tévén. És természetesen az sem tetszett, hogy a John Birch Society a hidegháborúnak egy valóságos háborúra való átváltását követelte. Két Amerikát ismertem meg. Az egyiket, a dollár Amerikáját, könnyű szívvel hagytam magam mögött. A másikra, a szorgalmas, becsületes, okos emberek Amerikájára mindig szeretettel gondolok. Most érdemes kicserélni régi mosógépét! Hajdú Super Modern, keverőtárcsás mosógép ! Kézi kapcsolóval 1800,—Ft Órakapcsolóvai 1900,—Ft (250)
