Tolna Megyei Népújság, 1967. április (17. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-18 / 90. szám
2 TOT,NA 1WEOYE1 NfirftJSAG 1967. április 18. Megkezdődött az NSZEP VII. kongresszusa (Folytatás az 1, oldalról) tekintve — hangoztatta a beszámoló —, ebben* a szorosabb összefogásra való törekvés volt a meghatározó jellegű. Eredményesen fejlődött testvéri együttműködésünk a szomszédos szocialista államokkal. A beszámoló úgy jellemezte a Varsói Szerződés külügyminisztereinek 1967. februárjában lezajlott tanácskozását, mint amely nagy jelentőségű volt a szerződés államai bukaresti nyilatkozatának következetes megvalósítása területén. Aki bókét és biztonságot akar Európában, annak ' síkra kell szállnia az NDK-val szemben alkalmazott valamennyi diszkrimináció megszüntetéséért és a két német államhoz fűződő normális kapcsolatokért. A szuverén szocialista NDK karakterének felel meg az a tény, hogy első német állam-, ként követelje a teljes egyenjogúságon alapuló tagságot az Egyesült Nemzetek Szervezetében. A 14. plénumon pártunk megállapította, hogy érnek a feltételek a kommunista és munkáspártok új világértekezletének összehívásához. Egy ilyen konferencia szükséges, hogy valamennyi párt. kollektív tapasztalatából választ adjunk a szocialista építés új problémáira. Továbbá, hogy a proletár nemzetköziség alapján megerősítsük valamennyi kommunista és munkáspárt egységét. Az NDK gazdasági fejlődésében a VI. kongresszus óta eltelt időszakot a termelés kedvező üteme jellemzi. A nemzeti jövedelem 1966-ban meghaladta a 87 milliárd márkát, vagyis 13 milliárd márkával volt magasabb, mint a VI. kongresszus idején. Az 1962-től 1966-ig terjedő időszakban az ipari termelés összesen 125 százalékra nőtt. A munkatermelékenység növekedése az utóbbi évek átlagában 6 százalék volt. Az NDK külkereskedelmi forgalma a beszámolási időszakban 33,6 százalékkal nőtt. Az export az 1962. évi 9,9 milliárd márkáról 1966-ra 13,4 milliárd márkára nőtt. Az import megfelelő számai: 10 milliárd, illetve 13,2 milliárd márka. Valamennyi résztvevő számára kedvező fejlődés következett be á KGST-országokkai folytatott kereskedelemben és különös figyelmet fordítottak a fejlődő országokkal való együttműködésre. Bár a KGST-ben jól fejlődtek a kétoldalú gazdasági kapcsolatok, a munka hatásfoka még nem felel meg a követelményeknek. Ezért a Központi Bizottság támogat minden olyan erőfeszítést, amely a KGST-országokkal való gazdasági kapcsolatok fejlesztését anyagi ösztönzőkkel is segíti. Az NDK mezőgazdasága növelte termelését és teljesen biztosította a nép ellátását hússal, tojással, és tejjel. A vaj-, gabona-. főzelék- és gyümölcsöllátásit részint import útján biztosították. A munkások és alkalmazottak jövedelme 1963—66. között 111 százalékra nőtt, a parasztok jövedelme 1963-hoz viszonyítva 138 százalék — hangoztatta a jelentés. A továbbiakban a beszámoló a párt fejlődésével foglalkozott. A Német Szocialista Egységpárt ideológiailag és szervezetileg tovább erősítette sorait A párt és a Központi Bizottság egységesen és szilárdan megakadályozta és megakadályozza az ellenség minden arra irányuló kísérletét hogy ideológiai divpi-zió útján belülről fellazítsa az NDK-t. Részletesen foglalkozott a beszámoló az NDK-nak az NSZK irányában folytatott politikájával. Nyugat-Németországban demokratikus átalakulásra van szükség — hangsúlyozta. A két német állam munkásosztályai nélkül, a nyugatnémet imperializmus ellen vívott közös harcuk nélkül, egyetlen lépést nem lehet tenni a két német állam Jpzti kapcsolatok normalizálása útján. A jelentés végül hangsúlyozza: jelenleg az a fő feladat, hogy a népellenas, agresszív erők megfékezése révén megakadályozzuk az új háború kitörését. Az NSZEP politikája épp ezért arra irányul, hogy tovább erősítse az NDK-t és a nyugatnémet mono- póltőke magatartása ellenére győzelemre segítse a békés együttélés politikáját. A kongresszus ünnepélyes megnyitása, az elnökség, titkárság és a bizottságok megválasztása után Walter Ulbricht, az NSZEP első titkára emelkedett szólásra, hogy elmondja beszámolóját. Walter Ulbricht beszámolójában az NDK társadalmi fejlődésének problémáival foglalkozott, amelyek a szocializmus teljes felépítéséig jelentkeznek az országban. A fejlődés perspektívájáról szólva Walter Ulbricht azt mondotta: az NSZEP azt a történelmi leckét adta mindkét német államnak, hogy egy egységes Németország csakis „béketényezőként, a haladás és a szocializmus államaként” képzelhető el Európában. Walter Ulbricht végül a két német állam közötti kapcsolatok megjavítására az alábbi lehetségesnek és szükségesnek minősített lépéseket javasolta: A két német állam kormánya: 1. kössön megállapodást egymással a normális kapcsolatok meg terem téséről; 2. rögzítse szerződésben, hogy egymás közötti kérdések megoldásában eltekint az erőszak alkalmazásától; 3. ismerje él a jelenleg fennálló európai határokat; 4. szerződéses megállapodás alapián csökkentse felére fegyverkezési kiadásait; 5. nyilatkoztassa ki. hogy lemond az atomfegyverek birtoklásának bármiféle formájáról és fejezze ki készségét, hogy hajlandó részt venni egy európai atommentes övezetben; 6. szálljon síkra a két német állam kapcsolatainak normalizálása érdekében valamennyi európai állammal és a diplomáciai kapcsolatok megteremtéséért valamennyi európai ország és a két német állam között. Martin Luther King a vasárnapi béketüntetésekről Az AFP New York-i jelentése szerint Martin Luther King amerikai néger polgárjogi vezető, a vasárnapi nagy béketüntetések egyik szervezője egy televíziós műsorban kijelentette: „Tizenöt- millió amerikai ellenzi aktívan a vietnami háborút és még sok millióan nem helyeslik." King elutasította azt az állítást, hogy a tüntetők mind kommunisták voltak. A tüntetés szervezői egyébként bejelentették, hogy a rendőrség csökkenteni igyekezett a hivatalos jelentésekben a felvonulók számát. Míg például a rendőrség a New York-i tüntetők számát 125 000-re becsülte, a szervezők közölték, hogy a felvonulók tényleges száma 250 000 fő volt. A Reuter jelentése szerint az FBI, az amerikai szövetségi nyomozóiroda már vasárnap este jelentést készített Johnson számára Amerika történetének eddigi legnagyobb béketüntetéséról. Martin Luther King Nobel-békedíjas néger polgárjogi vezető beszédet mond a Central Parkban rendezett gyűlésen, ahol nagy tömeg követelte a vietnami háború megszüntetését. (Rádiótelefoto,— MTI Külföldi Képszolgálat.) A szabadságharcosok sikerei Egy amerikai egység a deltavidéken Long An tartományban összeütközött a szabadságharcosokkal. Tizenegy amerikai katona meghalt, húsz megsebesült. A szabadságharcosok visszavonultak, mielőtt tüzérségi erősítés érkezett az amerikai egységhez. Saigon, vasárnap meresz partizánakció színhelye volt. Egy szabadságharcos kézigránátot dobott egy amerikai katonai szállóra. kilenc amerikai megsebesült, A támadó elmenekült. Az AFP hírügynökség jelentése események sorokban Vaszilij Kuznyecovnak, a külügyminiszter első helyettesének vezetésével szovjet küldöttség utazott hétfőn New Yorkba, az ENSZ közgyűlésének rendkívüli ülésszakára. Ugyanazon a repülőgépen utazik Ukrajna és Belorusszia küldöttsége is. ♦ A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság a katonai fegyverMeghiúsult a ghanai puccskísérlet A legújabb hírügynökségi jelentések megerősítik az AFP-nek azt a korábbi hírét, amely szerint az ejtőernyősök hétfő reggeli puccskísérlete meghiúsult és Araknah tábornok visszakerült a hatalomra. Az accrai rádió — amely hétfőn reggel 7 órától 20 percenként sugározta a puccsisták hatalom- átvételi közleményét — 11 órakor váratlanul a puccs kudarcát jelentette be és felszólította az ország lakosságát, térjen vissza munkájához. A Reuter accrai tudósítója szerint a reggeli, órákban lövöldözés zaja hallatszott a Christiansborg palota közeléből. A reggeli órákban néhány száz ember ődöngött a palota körül, amelynék bejáratát egy-kót fegyveres katona őrizte. Ami a puccs vezetőit illeti: cóijajk, nem ismeretesek. Az AFP azt gyanítja, hogy a puccsistáknak semmi közük sem volt Nkrumah elnökhöz, lázadásuk törzsi viszályra vezethető vissza. Balsikerű államcsínykísérletük néhány órája alatt csak annyit sikerült elérniük, hogy háromtagú katonai juntát hívtak életre. A puccs meghiúsulásáról tudósítók rádiójelentése nem tesz említést a junta tagjainak sorsáról. A ghanai „feüszabadítási tanács” vezetői hivatalosan is bejelentették, ho?rr meghiúsították a hadsereg epv csoportjának puccskísérletét. A tanács egyik alelnöke J. W. K. Hartley rádióbeszédben közölte, hogy a hadsereg egyik „elhárító csoportja” lázadást Kísérelt meg, de a lázadást elfojtották. a zendülés részvevőit lefegyverezték és őrizetbe vették. sziineti bizottság tagjainak ülésén Panmindzsonyban erélyesen tiltakozott amiatt, hogy az amerikai fél sorozatosan megszegte az 1953. évi fegyverszüneti egyezmény rendelkezéseit. Az amerikaiak április 6—11 között hét ízben sértették meg az egyezményt, többek között fegyvereket vittek be a demilitari- zált övezetbe. • Az Antara hírügynökség vasárnapi jelentése szerint Kelet- Jáva különböző pontjain több száz kínai kormányellenes tüntetést rendezett, tiltakozásul amiatt, hogy a kínai lakosokat eltiltják az üzleti tevékenységtől. A rendőrség a tüntetőkre tüzet nyitott. Három kínai életét vesztette, sokan megsebesültek, több embert letartóztattak. ♦ Hétfőn a jugoszláv fővárosban megkezdte munkáját a JKSZ belgrádi szervezetének 10. értekezlete. A tanácskozáson részt vett Tito, a JKSZ Központi Bizottságának elnöke is. * • >Párizsban hétfőn összeült a NATO négy munkai; izottsága. hogy megtárgyalja a szövetség jövőjét. A négy csoport a keletnyugati viszonyról, a szövetségesek egymásközti kapcsolatairól, más országokhoz fűződő kötelékeiről, továbbá a szövetség védelmi politikájáról tárgyal. Franciaország valamennyi bizottság munkájában részt vész, mivel ezek a francia vélemény szerint politikai kérdéseket vitatnak meg. szerint az amerikai katonai parancsnokság bejelentette: a 17. szélességi foktól közvetlenül délre, az 1. sz. főútvbnal és a tengerpart között hét kilométeres szakaszon kétszáz méter széles „senki földje” övezetet létesítenek. A környező területről hét falu lakosságát telepítik ki — azaz mintegy húszezer embert. Az amerikai katonai szóvivő vasárnap újból téves bombázást jelentett be. Az amerikai légierő egy sugárhajtású vadászbombázója vasárnap a kora reggeli órákban véletlenül öt bombát szórt le a Mekong deltájában az úgynevezett menekülttábor egyik falujára. Tizennégy személy vesztette életét, huszonöt megsebesült. A gép két bombája a közeli True Giang városra hullott, öt ház elpusztult, illetőleg megrongálódott. Az Uj Kína hírügynökség jelentése szerint az idei év első negyedében a dél-vietnami szabadságharcosok 5568 amerikai és 1172 dél-koreai katonát tettek harcképtelenné. A VNA jelentése szerint pedig egyetlen napon április 7-én. amikor Quang Tri megyében egy megerősített állást támadtak, a szabadságharcosok 1500 amerikai katonát megsebesí tettek, illetve megölitek, elpusztítottak húsz ágyút és öt páncélost. Rusk nyilatkozata Rusk amerikai külügyminiszter vasárnap az NBC amerikai tv-társaság „Találkozás a sajtóval” műsorának keretén belül, nyilatkozott a nemzetközi helyzetről. Ismét kijelentette, hogy az Egyesült Államok „mindaddig nem szünteti be a VDK bombázását, amíg meg nem győződik arról, hogy Hanoi a kölcsönösség alapján megfelelő intézkedé- sekkél válaszol. „Kijelentette azt is, hogy pusztán a beleegyezés a tárgyalások megkezdésébe, nem elegendő ellenszolgáltatás az Egyesült Államok, számára. Az amerikai külügyminiszter újabb előfeltételként azt jelölte meg, tudni kellene, hogy az amerikai bombázások beszüntetése esetén mit tenne az általa észak-vietnaminak nevezett és állítólag a demilitarizált övezetben összevont három, vagy négy hadosztály. A vasárnapi New York-i, San Francisco-i és chicagói béke • tüntetésekkel kapcsolatban Rusk- tól megkérdezték, hogy azokat „a kommunistákat ösztönözték-e?”. A külügyminiszter szerint a kommunisták mindenütt a világon „benne vannak” a háborúellenes megmozdulásokban. De nem gondolja, hogy mindenki kommunista, aki ellenzi a vietnami, háborút. Sietve hozzátette, hogy ezek a tüntetések nem befolyásolják az amerikai politikát. Az Egyesült Államok európai szövetségeseihez intézve szavait kijelentette, hogy Amerika délkelet-ázsiai „kötelezettséged” ugyanolyan parancsoló erővel bírnak, mint azok, amelyeket a NATO-val kapcsolatban vállalt magára. Humphrey alelnök a közelmúltban tett európai kőrútjai a külügyminiszter „rendkívül sikerültnek” nevezte. Eredményesnek minősítette Rusk a Punta del Este-i csúcs- értekezletet is. Ugyanakkor elismerte, hogy mindenesetre várni kell 1969-ig, vagy 1970-ig ahhoz, hogy el lehessen dönteni, Valóban sikeres volt-e a most megtartott értekezlet. Rusk bejelentette. hogy az Egyesült Államok 300 millió dollárt készül átutalni az amerikaközi barkának, a latin-amerikai gazdasági problémák orvoslására, és százmillió dollárral kívánja növelni a „szövetség a haladásért" segélyprogram hitelkeretet.