Tolna Megyei Népújság, 1967. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-12 / 61. szám
Kodály társaságában kor ezt mondta, többre gondolt, volt, hogy feloldja fiatalságom mert számára a zene a kultúra elfogódott zavarát, teljességét ^ jelentette, amelynek Megiilletődve hallgattam, mint megtestesítője a kiművelt nép, aki tudja, hogy minden szó fon Széchenyi reménysége és eszme- tos, s egy lágy kézmozdulattal kisért hangsúlynak is jelentősége A sors kegyes volt hozzám; egy délutánt tölthettem vele, kettesben, meghitt beszélgetésben. Néhány percre benyitott hozzánk felesége is, Emma néni, a nagyothallók szokásával közel hajolt nye. hozzám, hogy értse a nevemet, bár nem hiszem, hogy különösebben érdekelte volna. Kodály Pécs vendége volt akkor, több hétre; a város a Magaslati úton egy villát bocsátott rendelkezésére, alkalmazottat is kaptak, aki főzött nekik, napi élelmüket pedig a városi hajdú vitte fel, minden reggel. Kodá- lyék Pesten vészelték át az ostromot, egészségi állapotuk leromlott, s azokban a nehéz hónapokban, amikor tíz deka vajat csak dollárral, vagy arannyal lehetett megfizetni, Pécs azzal juttatta kifejezésre hódolatát és hűségét, hogy gondtalan heteket biztosított Kodályéknak. Ebben az időben mutatták be a Missa bre- vist a pécsi székesegyházban, Kodály előadást tartott a zenei nevelésről, s szóba került zene- pedagógiai tanulmányainak kiadása is. A könyv tervéről — sa j nos., később mégsem' lett belőle semmi —, nekem kellett tárgyalnom Kodállyal, s így lettem egy délutánra vendége. A Magaslati úti villából, melynek emeleti traktusát lakták, pompás kilátás nyílt a városra, s az enyhe időben nyitott ablaknál ültünk. Amikor beléptem, könyv volt a kezében, olvasott; míg kezét nyújtotta, de még utána is sokáig nem tette le a könyvet. Tudott érkezésemről, várt is, nem kellett magyaráznom jövetelem célját. Részletesen beszélt a tervezett ’könyvről, elmondta, milyen jelentőséget tulajdonít neki, s főleg annak, hogy a könyv Pécsett jelenjék meg, ahol az első Szava halk volt, választékos és van. Ma már tudom, így voltunk lépések történtek pedagógiai el- tiszteletet keltő, mint egész lé- vendégei valamennyien, hisz az veinek megvalósítására. Arról nye. Időnként elhallgatott, barna egész ország ott ült vendégszerető beszélt, hogy a zenét, s ezzel szeme érdeklődve figyelt, azitán asztalánál, mert nekünk szólt együtt a kultúrát, az egész nép felemelte kezét, finom, nőies ujja minden szava, intelemnek és bíz- kincsévé* kell tenni, ez az igazi kört írt le — a karmester moz- tatásnak a jelenre, s tanulságul a ■demokratizmus. A modem állam duiata volt ez —, hogy ezzel is jövőnek. VARGA GYŐZŐ RAJZA hatékonyan tudja segíteni a kul- nyomaitékot adjon szavainak, túra fejlődését, csak az a kérdés, Amikor szobájába léptem, tud- . milyen eszmények vezetik, milyen tam, hogy a század, talán nem is célokat akar megvalósítani. „Epe- csak ^ századunk egyik óriása mi-e a fccseges korát éljük" — ... mondta rezignáltam A beszélge- ahok. Eltolódott voltam es tés 1945. őszén zajlott le, magasra zavart; az ifjú kortárs állhatott csapott az infláció, s ha Pécset így Arany János előtt. Ezt ő is meg is kímélte a háború, az or- észrevette. Mosolyogva mutatott szag nagyobbik fele romokban . , . ,, hevert. Pártharcok dúltak, poll- helyet asztalana1’ s h°Or a^d- tikai ígérgetések hangzottak el, sen kezdeti zavaromon, Pécsről de Kodály már az elkövetkező kezdett beszélni, melyhez oly sok évekről beszélt, az előttünk állá szál fűzte. „Nincs még egy vá- feladatokról, s a népről, amely- ros, amelyben az európai kultú- nek szolgálatát vállalta, s ame- ra ilyen meghittségben élne a lyért gazdag életét áldozta. Le- természettér —, aztán rólam gyen a zene mindenkié, de ami- kérdezett, de ez is csak bevezető CSÁNYI LÁSZLÓ LATOR LÁSZLÓ: POMPEJI E viharos növényi zűrzavar, « az indáival és kaccsaival egymást legyűrő, egymást emelő, földmélyi hővel tülekvő erő, e tajtékosan sistergő buja tenyészetben a halál kapuja, az anyaszem-kék pára-tüzes ég káprázatában kőváz-nyomorék, borostyánkőbe alvadt mozdulat, öröklétté kopárult pillanat. Görcsbe merevült kő-izületek mértana, a létükből kivetett tökéletes formák és vonalak őrzője vagy megcsúfolója vagy? Maradék szépség, több és kevesebb, : mint ami van, vagy ami még lehet, változatlan, ki már csak önmagad romló-húsa-vesztett jelképe vagy. Mit mondasz hát? Hogy bugyborogva forr talpunk alatt az olvadt-kő-pokol? A hasztalant, a lávába fagyott menekülést, a tűz-iszonyatot, a céltalan, végső reflexeket, a szem elé kapott görcsös kezet, mely hirtelen, mint nagyító alatt, a többi részlet közül kiszakad, lemálik róla a felesleges, s a félelem szikár sikolya lesz? Az iszonyúan magukra maradt tűk, szerszámok, nyakláncok, poharak árvaságát, a semerre-se-lét gazdátlan világvégi közönyét, a nem-ember-szabású pusztulást, az űrhideg csillagok-közi gyászt? Nem, mégse! Mindennél bizonyosabb a naponként feltámadó anyag, a még meleg vulkáni hamun át küszködve felfurakodó virág, ragacsos szárral-szirommal ahogy próbálja az első mozdulatot, s alatta készül már a milliárd sejttel tapadó-hasadó világ, az ezért égbolt-gömbölyű egész, mert pusztulással vemhes létezés, a szakadatlan teremtés, amely \ a hetedik napon se pihen el. DEVECSERI GÁBOR: Zöldfa, Gellérthegy utca Hajdani, kocsmai fal: téglaporos ravatal; szemben a házkapuval, honnan a hangja rivall ifjúkorunknak, a friss, édes örökre ma is. Látom, ez épület itt búcsúzik és születik. Ám az a hajdanidő nékem a hajnalidő, s lesz noha szebb ez a más, nékem az alkonyulás. Egy p ere Megtréfált a Duna: belőtte tavasziszél-nyíllal tüdőmbe- orromba — illatát? — szagát! immár hány évtized-magát! Ily sűrű volt és így oldott fel engem az elszállt nyarakkal együtt-lebegnem magam fölött. 0, milyen egyszerű a boldogság! Mint síromon a fű lengtem örök-percben a járdaszélen, mint ki magamat vidáman túléltem. Picasso-kiállítás Párizsban A párizsi Grand Palais-ban életműve oly művészi Kozmosz, lőle, viszont minden addigi for- rendezték február folyamán a mely a legellentétesebb sark- mát és szabályt lerombolt. Mégis nyolcvanöt éves Pablo Picasso pontok között kereng; a „piros” — mint a tömegpszichózis mutatreprezentatív gyűjteményes ki- korszak érzékeny poézise, a bika- ja — bálvány lett belőle. A bálállítását, melyet kereken 8 000 000 állatok és bikaemberek szenve- ványnak azonban nem. értői és látogató tekintett meg. A kül- délyes dramatikája, az antiki- bírálói vannak, hanem hívői, földi zarándokokat utazási irodák záló líra. a Guernica-ciklus kor- Mit imádnak Picassóban a híszervezték csoportokba, és kü- bírálata, a korai „kék” periódus vek? Nyilván, amiről produkciólön légibusz, autóbusz és egyéb mélabúja és a késői művek élet- ja tanúskodik: a megtestesült járatokon szállították a színhely- öröme, játékos kísérletek és a szabadságot. Ö az „utolsó” in- re. Az utolsó három napon kapu- kubista időszak szigorú, megfon- dividualista, mint mondani szo- zárás előtti pánik („Torschlusspa- tolt kompozíciói,^ végül minden kás, de noha még vitatható, le- nik”) fogta el a tömeget, mely elgondolható művészi technika zárt-e valamit, vagy újat kez- negyeseved kb. húszezer ember- minden használható anyagon az d^*tt mindenesetre sikerült meg— bői álló kígyóba tömörülve, las- olaj festéktől a cserépig — ennyi- . tökéletes művészi san mozgott előre reggeltől es- be sűríthető Picasso produktivi- alos ania a tQkeletes mm eszi tig. úgy hogy aki a végére állt, tásának szemléje. A művészi egy- függetlenséget, két óra múlva léphette át a szén- ségesítő mozzanat hiányzik be- V. N. tély küszöbét. Bent egyirányú közlekedést biztosító korlátok közt, őrök felügyelete alatt sodródott tova, megállás nélkül, a mester mintegy ezer műve előtt. Láthatott ki sh íján háromszáz festményt, kétszáz rajzot, ugyanannyi plasztikát, nagy sereg kerámiát, grafikai lapot, fényképeket és egyéb dokumentumokat Pedig az amerikai tulajdonban lévő munkákat el sem hozták, azokból külön kiállítást rendeztek Houstonban. (Említsük meg, hogy a bibliográfiák hétszáznál több Picassoról írt könyvet sorolnak fel.) „A század legnagyobb kiállítása” írták a lapok, ezúttal túlzás nélkül. Mi támasztotta ezt a tömeg- pszichózist? Malraux szerint Picasso úgy uralkodik századán, mint egykor Michelangelo a magáén. E megállapítás tulajdonképp ugyanazt a kérdést veti fel: miért uralkodik századán? Nehéz rá feledni, mert Picasso LOVÁSZ PÁL: Fogyó szívvel Fogyó szívvel csak menni, menni, menni, kék fal tövében terhedet letenni — csillagjelek ábécéjét tanulva, rátérni ott a sejtve-sejtett útra. S ahol minden miért válasza vár; lelked láncát a fényfolyóba ejti, s a tűnt világ vigaszként visszazengi: nyomodban halhatatlan béke száll. Az eresz Csöp-csöp-csöp, csep-csep-csep, csöp-csep-csöp, csip-csöp-csep... Gyémánt hó, jégszakáll gyöngye hull, csöppje száll. Napfényes házfalon tavaszi cimbalom víg húrja zeng-peng-cseng: csöp-csöp-csöp. csep-csep-csep. csöp-csep-csöp, csip-csöp-csep...
