Tolna Megyei Népújság, 1967. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-05 / 55. szám
BÁRDOSI NÉMETH JÁNOS: Arany Jánosról Nevében annyi fényeső van, amennyi hull a napból, tnéh-zümmögésű dalaiban a puszta csöndje reszket. Vaskos por, akác, lomha ég, a múlt siralma zendül, mintha ó-temető keresztről hullna a tenger-bánat. Sulykoló asszonyok dala dúdol e méla búban, a szegénységtől porba fúltan jobbágyok bocskora zokog. Holt vitézek kapnak lóra Csaba népe köd-felhők hátán, megriadok ennyi vér láttán, hold ül a markos kard-vason. Kútostor pendül este-tájban, egy lány, egy legény arany-vödre hintáz a szélben föl-le, föl-le; ki tudná ezt így lekottázni? Este a Nyulak szigetén tölgyek alatt is látom őszen, köszön a sok rom ismerősen, a vén Iszter is neki hódol. Hold és virág elhervadhat, kapcsos könyvében él a nép, melyről a rímek lángja ég, mint tűzoszlop az éjszakában. Arany-csöngésű neve szent, ahogy a kenyér, anya, tej, amíg csak egy magyar is él, nevére emlékezni kell. Arany János emléke Százötven éve született, s álmél- kodva gondolunk arra, hogy közelibb, elevenebb, mint nem egy kor- társunk. Az irodalom minden szála hozzá vezet vissza és Petőfihez; évszázadok mulasztását pótolták, s évszázadokra kijelölték az utat. „A népköltészet az igazi, költészet, legyünk rajta, hogy azt tegyük uralkodóvá” — ez a közös program, s olyan verseket akarnak írni, amiket »a nép magáénak, szívvéréből szakadottnak vall”. „S mi vagyok én, kérded — írja a Petőfihez küldött válaszversben —. Egy népi sarjadék, ki törzsömnek élek, érette, általa”. Mit adott nekünk, s egyáltalán, felmérhető-e nagysága, jelentősége, hisz nemcsak összefoglalója volt a múltnak, hanem az egész modern líra is tőle induL Ö volt az első, aki megvalósított egy sajátosan magyar magatartást, de úgy, hogy kora egész Európájának műveltségét magába olvasztotta, s éppen magyarsága adja meg világirodalmi jelentőségét. „A magyar jellem valóságos típusa, minden erényeivel, gyönge- ségei nélkül” — sírta el Gyulai gyászbeszédében. Tudjuk, az volt. De azt is tudjuk, hogy a kivételes nagyságok közül való. Életműve csak Shakespeare-ével, Goethéével, a legnagyobbakkal mérhető. Az első mű, az Elveszett alkotmány, minden szatírái éle ellenére is még magán viseli a debreceni iskola nyomait, s az elődök és példaképek inkább Gyöngyösit és Csokonait idézik, mint a kortársakat, akár Vörösmartyra, akár Petőfire gondolunk. Ezt érezhette benne a kortársi kritika is, elsősorban Vörösmarty, amikor olyan lesújtóan nyilatkozott az eposzról. De a Toldiban már a kor minden ábrándja és eszménye megvalósul: a szabadságharcra készülő nemzet önmagára ismert a daliás hősben, aki a nép fia, s éppen szerelmes verseket is megsemmisítette. Egy kicsit mindig vidéki maradt, aki élete végéig sóvárogva gondolt Szalontára és a „független nyugalomra”. Fájdalmát titokként őrizte, Petőfi elvesztéséit és Juliska halálát —, mindkettő égető sebe volt haláláig. Petőfi helyét soha nem pótolhatta senki. Tompa — még Petőfi-triumvirátust emlegetett vele kapcsolatban —, hiú volt és kicsinyes, alig méltó a Utáni baráthoz, a többiek pedig, még Gyulai is, inkább ünnepelték, szoborrá merevítették. Magányát csak Piroska oldotta fel, az imádott unoka. S ez a visszahúzódó paraszt- ember bátor volt, nem Petőfi lobogó temperamentumával, hanem a maga csendes, de konok módcÁ n ő fa a v exj fat ij A nők száma meghaladja a a férfiakét, és ez következményekkel jár. Társasági csevegésben, családi perpatvarban például az utolsó szó a nőké. A minden történés mögött „keresd a nőt” francia mondásnak egyetemes értelme van. A természet rendjével bölcs ember nem perlekedik. A nők egyeduralma a regényben azonban mégis csak túlzás. A nők a szépprózát teljesen kisajátították. Nem vesződnek ugyan az írással, ennél több bennük a józan értelem, hanem a férfiakkal iratnak magukról. Már a klasszikusok is a szerelemmel bajlódtak az ókorban, és nem véletlen, hogy a téma megőrizte korszerűségét napjainkig. Még a zord időket is átvészelte, amikor a szerelmi vallomást termelési grafikonnal illett alátámasztani. A szépirodalom nőközpontú- sága 'az írók lustaságára és az olvasók rövidlátására vezethető vissza. Az olvasók nem veszik észre, hogy szemfényvesztés áldozatai. Az írók nem alkotják, csupán választják előre kialakított jellemeikkel a regények hősnőit a műhelytitkok közül. Szerény készlet áll rendelkezésre. Vizsgáljuk meg azt az esetet, amikor a regény hősnője öreg hölgy. Ha az író elégedett az utolsó honoráriummal, nem bántja az epeköve és kibékült barátnőjével, akkor az öreg hölgy jóságos lesz, ellenkező esetben gonosz. Történelmi regénynél az író választási szabadságát kis mértékben befolyásolják a tények, valamint politikai szimpátiája. Miután az írótól részben független körülmények eldöntötték az öreg hölgy jellemét, az íróra a rutinmunka marad csupán. A jóságos öreg hölgyeknek kék szeme és ősz haja van. Kedvesen mosolyognak, és a távolba néznek. Szívesen viselnek szemüveget, és megértik a fiatalság bohóságát. Az utolsó oldalakon ők összegezik az író mondanivalóját Nélkülük soha nem szereznénk erről tudomást, de a kiadók sem. Hálából az írók haboskávét szolgálnak fel nekik uzsonnára, melybe beleapríthatják a kiflivégeket. A gonosz öreg hölgyektől mindenki retteg, és az olvasót is veszély fenyegeti, hogy mérget szórnak poharába. Erre a célra különösen alkalmasak a tömény italok, ezért kedvelik az írók a konyakot. Akad azonban, aki sörrel is beéri. A gonosz öreg hölgyek sötét céljaik érdekében gyakran felhasználnak bűnözőket. Térveljenek azonban akármit, az írók igazságérzete elpusztítja őket a regény végén, golyót repítenek a hátukba, szikláról a tengerbe zuhannak, elüti őket egy autó, vagy saját mérgüket keveri merő vé- letlenségböl elmaradhatatlan délutáni teájukba egy jámbor apáca. Merész pszichológusok szerint az írók a gonosz öreg hölgyeket anyósaikról mintázzák... Volt, aki túlélte elméletét. A fiatal nők sok szempontból az öreg hölgyekhez hasonlítanak. Ök is lehetnek jók, vagy rosszak. A jók mindig áldozatok, vonzó, de súlyos jellemhibában szenvedő férfipartnereik okozzák vesztüket. A rosszakat a szerencse elhalmozza ajándékaival. Gondatlan örömükben nem sejtik, hogy az író toledói acélnál gyilkosabb tollával rájuk leselkedik az utolsó fejezetben. A fiatal nőknél lehetséges átmenet a két típus között. A ka- cérságra hajlamos, modem lány megszelídül egy rátermett férfi oldalán. A konfliktusban összegubancolódott szálakat egészséges gyermek világrajövetele oldja meg. Az ilyen happy-end erkölcsi és demográfiai szempontból egyaránt kedvező, és a társadalom nevelésére is alkalmas. A férfijellemek megrajzolásánál az írónak vigyáznia kell, hogy azok ne legyenek kenyérre ken- hetők. A papucshősöket az asz- szonyok kivétel nélkül megcsalják, és ilyen esetben a regény nőalakjának kezdetben kifogástalan erkölcsei a szemünk láttába vezetnek a hűtlenséghez, esetleg a váláshoz. A modem nő nem nélkülözheti a család és a hivatás konfliktusát. Lássunk egy példát. Az asszonyt, aki könyvel — festőnek készült, de nem vették fel a képzőművészeti főiskolára —, a túlórák alatt a főkönyvelő kerülgeti. A férj jogtanácsosi vizsgára készül, és lelkesen mossa otthonában a pelenkákat. Ugyanez a képlet más foglalkozási ágakkal behelyettesíthető. A lényeg az, hogy senki ne azt tegye, ami a szívp vágya. Ebből feszültség támad. A festés, a könyvelés, la jog és a gyermek közül bármelyik győzhet, az írás tele lesz társadalmi problémákkal. Feltűnő, hogy a modem regényben a nők milyen könnyedén létesítenek szerelmi kapcsolatot. A sok irodalmi bujálkodás részben az írók szerelmi életben elszenvedett kudarcaival magyarázható. Dús fantáziájú emberek képzelgéssel kárpótolják a valóságot. Irodalmi alkotásokban gyakran szerepelnek prostituláltak. Kenyérkereső foglalkozásukról kevés szó esik, viszont csinosságuk mellett önfeláldozóak, bátrak és nemes gondolkodásúak. Történetüket rendszerint fiatal íróknak mesélik el, akik tőlük kapják az első élettapasztalatot, és pamla- gon heverő témát a kaland iránt fogékony olvasók meghódításához. Örökkön visszatérő motívum a kócos ifjú, aki jázminillattól terhes tavaszon követ dob ártatlanságuk tiszta tavába. A soha nem sejtett boldogság napjait keserű csalódás váltja fel, s az illúziótól megfosztott leány elindul az úton, melynek állomásait franciás pikantériával, vagy nyers realizmussal, de mindenképpen részletesen az olvasó elé tárja, leküzdhetetlen közlési vágyában a nagyreményű író. Minél több nőtípust ábrázol a regény, annál művészibb a szerkezete. Az írónak csak arra kell vigyáznia, hogy az események iránya a vázolt sémát kövesse. A különböző jellemek fejlődésének látszólag szövevényes bonyolultsága az író fényes tehetségének a próbája, és ismertté teszi nevét szakkörökben és a pszichoanali- tikában. A nőkről szóló történetek mindig érzelmesek és inkább szomorkásak. Nevetni a férfiak ballépésén szabad. Miért? Talán, mert a nő a férfi végzete, az irodalomban és a valóságban. .. BAKÁCS TIBOR ezért tud diadalmaskodni minden veszedelem felett. De a Toldi már nem képzelhető el Petőfi nélkül: Arany előtt a János vitéz példája lebegett, s Petőfi népi demokratizmusa, ez a minden ellenállást legyűrő forradalmi lendület. Aranyban rögtön felismerte a fegyvertársat — felhőtlen barátságuk alatt soha nem riválist látott benne — s a rá jellemző robbanékonysággai siet az ismeretlen költőtárs üdvözlésére, ami egy életre szól; a drága barát halálának sebét Arany utolsó percéig hordta magában. * Mit adott, mit köszönhet neki irodalmunk? Voltaképp mindent. A Toldi, a Buda halála a nemzeti eposzt jelenü, nemzedékek vágyának beteljesülését, mely koncepcióban és megoldásban a Zalán felett áll. Versei, elsősorban öregkori lírája nélkül elkép. zelhetetlen a modern magyar költészet, nyelvészeti dolgozatai ma is nélkülözhetetlenek, verstani tanulmányai, elsősorban a nemzeti versidomról szóló, ma is alapja minden verstani vizsgálódásnak, fordításai, a csodálatosan zengő Hamlet, a bravúros Arisz- tophanész a világirodalom nagy alkotásait irodalmunk szerves részévé tette. Pedig emberileg mindvégig megőrzött magában valamit a szalon tai aljegyzőből: szerény Volt. visszahúzódó, szemérmes, aká állítólag a feleségéhez írt ján. ö írta az egyik legszebb vallomást a hazához, a Bolond tótók második énekében, s A walesi bárdok — keletkezése közismert — félreérthetetlen válasz a gyilkos császárnak. Ezért tiltakozott kétségbeesve, akkor is, amikor a kiegyezés alkalmával a legnagyobb kitüntetést, a Szent István rendet akarták neki adni: „Azt sem tudom — írja a kultuszminiszternek —, mi következménye lenne, ha én e fejedelmi legfelsőbb kegyet magamtól elhárítanám, de úgy érzem, hogy helyzetemben e következményt kellene választanom inkább”. Tompának pedig, amikor nem tud kitérni: „Azt pedig rajtam ugyan meg nem látja senki”. Nem is látta. Fiókjába dobta, s ott maradt haláláig. t *'■ Amikor meghalt, százezrek kísérték utolsó útjára, az újságok napokig gyászkeretben jelentek meg. Az egész nemzet érezte, amit a ravatalnál Gyulai Pál, patakzó könnyek között mondott: „Óh, mennyi mindent vesztettünk benned, óh, mennyi mindent takar e koporsó!”. Sokat vesztettünk halálával, de mennyi mindent hagyott ránk! Mert műve végérvényes és hibátlan, teljes egész. S úgy cseng ez a mű, mint a neve, mint a legnemesebb fém, az arany. CSÁNYI LÁSZLÓ
