Tolna Megyei Népújság, 1967. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-19 / 67. szám
Minden azt kínálná, Nem kell félmenni a Józsefhegyi kilátóig, kőhajításnyival alább, a tövéből is messzire lát a szem. Balra Öbuda, előttünk a Margitsziget, a Duna osztotta főváros pazar panorámája. A víz felett finom pára ül, a hídfők nem látszanak, csak a folyót átívelő karcsú acéltestek. A városban odalenn most zaj van, villamosok és autóbuszok robognak. Itt. fenn csend, az is ritka, amL kor a Józsefhegyi úton egy-egy autó elhalad. Nemcsak messzire látni itt, hanem az emlékezet is könnyebben száll vissza a múltba. Illyés Gyula Kossuth-díjas költő budai dolgozószobájában ülünk aki szíves készséggel tett eleget kérésünknek, hogy a Tolna megyei Népújság megbízásából felkeressük. A nagy költőtárs és jóbarát, Babits Mihály halálának tavaly múlt negyedszázados évfordulója ürügyén beszélgetünk, és arról, hogy a régi adósság törlesztéseként berendezett emlékmúzeum megnyitása még várat magára. „Mióta magyar irodalom van, ő legeurópaibb költőnk: a legtágabb.” — írta róla 1941-ben, az' általa szerkesztett emlékkönyvben Illyés. Akkor még nemcsak Babits elvesztésének sebe volt friss és fájó, hanem elevenen éltek a nagy költő Horthy-rend- szerbeli meghurcoltatásának emlékei is. Kikiáltották az ifjúság megrontójának, magyarhoni Oscar Wiltíenek. A múltat tudakolja első kérdésünk. — Hogyan vélekedett szülővárosáról és megyéjéről Babits Mihály? — Számára as ország Tolnát jelentette: ha volt érvényesülési vágya, egy volt: hogy Szekszárdon tartsák valakinek. Szekszárdon a szellemi szenny különös közlekedőedény-törvénye alapján mindig annak tartották, aminek a vád kikiáltotta. Később érte megbecsülés, kitüntetés, olyan is, amely Szekszárdon is jól csengett. Ezeket Szekszárd miatt fogadta el, anyjának szánta, bizonyítékul, hogy mégsem züllött el. Nemcsak a város, hanem bizonyos fokig a család „elismerésének” fokmérőjéül Illyés Gyula torz, anekdota-gyűjteménybe illő, históriát idéz. Egy ízben együtt utaztak Szekszárdra és este érkezvén, keresniük kellett a költő öccsének új lakását. Két-há- rom trafikban is érdeklődtek, abban bízva, hogy az akkor még igazán kisváros Szekszárdon a dohánytőzsdések ismerik leginkább a nevezetesebb családokat. A válasz mindenhol egyforma volt: •— Babits? Babits? Sose hallottam ezt a nevet! Másnap a két Babits, a költő és öccse István, együtt sétáltak Illyéssel, amikor találkoztak a család egyik közeli nőrokonával. Imigyen köszöntötte a testvéreket: — Hogy te milyen gyönyörűen írsz, édes Pistám, milyen szép volt a Tolnavármegyében az a cikk a jogról... Hát, te mit csinálsz mindig, Misi? Sose látom nevedet a Pesti Hírlapban. A nem éppen szívderítő régi emlékek felelevenítése után Illyés Gyula summáz: — Babits soha egy százalékát sem kapta meg Szekszárd- tól annak, amit ő adott a városnak. Nagy, el nem múló értékű költemények sorát idézhetnénk, vagy a Halálfiai című regényt, melynek egyik színhelyét térképszerűen is meg lehetne mutatni. Babitsné Török Sophie írta férjéről: hogy Tolna megye kulturális centrum legyen Beszélgetés Babitsról és Tolna megyéről ILLYÉS GYULÁVAL „Ha nem is mondta, tudtam, titokban diákos szorongással várta, hogy egyszer majd nehezen lelkesedő szülővárosa büszke legyen rá.” Illyés Gyula keményebben ítél: — Kétséges, hogy ma büszke-e rá? Mindenesetre egy szülőhely ne legyen nagyra attól, hogy szülötte szerette. Harminc-harmincöt esztendővel ezelőtt még lehetett vigasz, hogy nem olyan gyorsan megy az elismerés. Ma már semmiképpen. Az elismerés, megbecsülés nem pénzkérdés. Hangsúlyozom: Babits a magyar irodalomnak a XX. századi Európához eddig legközelebb álló szelleme. Magányos volt. Nem volt barátja. Én sem voltam az. Sosem tudtam megmondani neki, mit gondolok róla, mennyire szeretem. Most azonban . épp Babits nevében vagyok megsértve, hogy nem merem levinni szülővárosába az iránta érdeklődőket, mert ez ideig nem volt hova. Pedig Szekszárd, már a múlt század végén — egy rokonszenves, de mindenesetre Babitshoz mérten hatodrangú költőnek — Garay Jánosnak szobrot tudott állítani. A Tolna megyétől földrajzilag elszakadt,.. Pesten élő újságírónak nincs jogalapja, tárgyi tudása- is kevés ahhoz, hogy a megye másik nagy költőjének őszinte indulatával vitába szálljon. Csak a jegyzetfüzetében megörökített rült- Más feladatot azonban nem szavakhoz a leghivebben ragasz- tűzhettünk magunk elé, mint hí- kodva tolmácsolhatja azt. Épp- ven hírül adni a Józsefhegyi vil- ugy, mint a következőket, melyek , Kossuth-díias lakói-ínak memár a mai megyére vonatkoznak: 1 J J gyejet féltőn szerető indulatait minden azonban végérvényesen elpusztult és az a szomorú, hogy élt — vagy él — egy olyan szellem, mely engedte elpusztulni. Mint Ozorán a műemléki szépségű egykori tisztilakot, és építettek helyére egy párját ritkítóan ronda tanácsházát. Rácegresen, a Sió közelében, középkori templomrom alapfalai álltak. Vitathatatlan kul- turkincs, amit a szomszédos Csehszlovákiában mindegyik tanács boldogan helyezett volna községi védelem alá. Ottjár- tamkor döntötték az évszázados köveket a Sió-töltés építéséhez, mert természetesen távolabbról már fáradtságos lett volna odahordani. Ä templom alól tömegével kerültek elő az 500— 600 éves korhadó csontok. Az elődök kézzelfogható megbecsüléseként kupacba hajigálták valamennyit és onnan egy egész mezőt telehordott velük a szél. Verset írtam érről, még nem adtam közre, nagyon keserű vers.... nagyon. ... .»«, Ez az interjú is keserűre Sike— Minden azt kínálná, hogy Tolna megye kulturális centrum legyen. Ismét hangsúlyozom, ez nem pénzkérdés, hanem mozgató erő dolga. Ne tessék provincializmusról beszélni, a legprovinciálisabb kultúrájú város éppen Pest. Gyerekkorom legszebb népdalait rendre meg lehet találni Bartók gyűjtésében. Mindegyik mögött ott a gyűjtőhely megjelölése: Ireg. Erről a tájról buzgott fel a népi kultúra a század tizes éveiben. Ozorán, az én fiatalságom idején öt, hazafias, művelt, negyvennyolcas szellemű olvasókör volt. És mindez egyáltalán nemcsak a parasztságra, hanem az iparosokra is vonatkozik. Tolna megye jó volt a pályakezdéshez egy Vas Gerebennek, vagy éppen Vörösmartynak, a koncertezésre Liszt Ferencnek. Alig akadna még egy ilyen megye az országban, ha kisikálná önmagát ... Közbevetjük, hogy a „kisikálás” első mozdulatai mindenesetre már megtörténtek. A simontor- nyai vár restaurálása... a duna- földvári ásatások... — Lehet. Lehet mondani, hogy vannak ugyan még fogyatékosságok, de az eredmények is nagyok .,. Mindenesetre, amikor én néhány éve végigautóztam Kötesd—Borjád — a Sió vonalát — Simontornyáig, az embernek, majdnem a szíve szakadt meg. A Sas-kúria, ahol Petőfi szállt, elhanyagolva, a borjádi méhes éppúgy. (Utóbbit azóta helyrehozták.) — A Völgység valóságos kis magyar Svájc, olyan szép. Sokazoknak, akiket illet: — a Tolna megyeieknek. ORDAS IVÁN Egy mester köszöntése Kassák Lajos 80 éves Gyermekkorában két szenvedő- selhető tanácsait. Ne tévesszen lye volt: a testi munka és a ga- meg bennünket a történelmi szín- lambnevelés. A fúrás-faragást falak cseréje: a sáros vagy poros szerette, a szerszámkészítést, a úton lyukas cipőben, vagy éphasznos tárgyak megalkotásának pen mezítláb baktató Kassákot ezernyi csínját-bínját. és rajon- ugyanaz a szellemi és emberi gott a szépidomú istennő mada- szükséglet ösztökéli előre, mint raiért, a telthúsú, puha, formás kis évtizedekkel korábban a polgári lényekért, melyek bájosan eset- szabadság eszményképei után lenek és kecsesen vonzók egy- postakocsin robogó, kürtőkalapos, szerre: nem kedvelik a nagy ma- izgága ifjakat, vagy Thomas gasságokat, és kacér repülésük Mann rokonszenves, bár kissé sokkal inkább csábító ígéret, túlfinomult író-h'ősét a polgári mintsem beteljesülés vagy példa- fájdalmak és ábrándok sebzettmutatás. Akik ma tekintenek a lelkű lovagját, Tonio Krögert. Ő költőre, a hajóst látják benne, a „harmadik” Kassák a „negye- veszélyes vizek megpróbált ten- dik rend” képviseletében járta a gerészét, a csapzott homlokú, de társadalmi paragrafusok értél- ragyogó szemű, viharverdeste mében néki dukáló világot. S ha férfit, aki kezdetben nem a útközben álomra hajtották fejű- nyomtatott papirosban, hanem két, mindketten a jövőről álmod- derék és vidám kalandokban ke- tak. Egyikük a minden kénye- reste az élet értelmét és mámo- lemmel berendezett, szállodai rát. „A beláthatatlan tenger szoba ágyának vetett párnáin, a azúrjára úgy vágytam (ahogyan másik az éjjeli menedékhelyek a gyermek tüzet gyújtani) bo- nyomorúságos vackain, lond rmadár a kék égből inni vá- Ez a hontalan száműzött és el- gyík Ez a proletár vilagvando- vei gyakran — képletesen ía-herceg. ez a becsületes, tisz- ^ valóságosan is — elbocsát ott *.a, Jelleniu csavargó,^ aki ^ egy munkas azóta munkát, nevet és Afrika-utazo lelemenyessegevel hazát szerzett m.agána.k. Mélés egy hittérítő tiszteletre méltó tánytalanság volna egy társadalkonokságáv al rótta Európa or- ^ osztály házi szerzőjének mes- szágutjait az elet olyan mocsa- tennünki ahogy józsef Attilával ram gazolt keresztül sebezhetőt- együtt a múltban számtalanszor I /-VTO /v ws A.TI ru ot.lon len elmével és makulátlan szívvel, mint edzett pályatársai közül is vajmi kevesen. A célratörő dselekvés az érett kor sajátja; egy-egy Magellan minden ifjú megtették; hogy a magyar próza- irodalomban ő tárta fel elsőnek a nagyvárosi proletariátus igazi, a műkedvelői becsvágy érzelgős vagy célzatos hamisításaitól megKÁSSÁK LAJOS: Az en nevem szellem, ki körülhajózza leendő tísztított> hű ábrázatát: - ez, kíl birodalmat, s míg kotozkódik es vánjuk. a jövőben dicsősége le- jatszadozik a sorssal, bölcsességet gyen, ne kényelmes irodalom- es emberséget tanul. Itt fordított -történeti címke műveinek össz- erteimu a nagyszerű mondás. k]acjásán. Való igaz, hogy egy csak az gyújt valóban, aki szét- erneiettei mélyebben ásott: iefe- szor. nem aki okosan kuporgat. lé< mjnt közvetlen el6dei *s kor_ F-sa^-rfw tekoz®Uiat» gazdag, ^áj-saj ..cselekedtek: ez pedig balki többet arat, mint amennyit tett volt, még akkor is, ha ^ s ^vf°l evre -megnyugodva kejjg összpontosítás helyett, idön- latja,_m.ikent gyarapodnak kincsei kétó ,szétzimta tehetségét; A s erői. Kassa-k Lajos tanuló- kubizmus és expresszionizmus éveinek, sok furcsa kalandjának kamaszos mámorában sok mipden és „édes cimborájának” aligha kikerült keze alól, ami feltűni, tapsolt volna Johann Wolfgang s nemsokára elhanyatlott a „szál - r. , „„ . . nyas ido’-vel; verseiből, ezekből von Goethe, a Wilhelm Meister az 0jykor meghökkentő és látszerzője, jólneveltsége ebben aka- szatra formátlan alkotásokböj, dályozta volna — holott ő fogai- mégis időhöz és korhoz nem kömazta meg nemzedékeli: szarná- f°tt zene szól, egy kivételes éiein a, ifiúkori várdorlá* é* ti- nek dallamos sorokba kívánkozó, ra az ifjúkon várdorlas e* ta- máfi módcm közö]hetetlen tartalpasztalatszerzes föltétlenül helye- ma; megindító és férfias zene, mely az öregség higgadt és tisz- tűit, nem ritkán klasszikus cseni gésű lírai darabjaiban tetőződik. Legszemélyesebb műve mindazál- tal realizmusa; „Egy ember élete” c. önéletrajzi munkája ennek: a szemléletnek és ennek a stílusnak, nyugodtan mondhatjuk; szeplőtlen alkotása s Kassák Lajos életművének magaslati pontja. Ennek a realizmusnak megkülönböztető vonása, hogy egyedül a tehetség parancsszavára jött létre, s mert ellenzékiségben született és nőtt fel, talán azért olyan életrevaló. Ezt a realizmust nem vetkőztették ki eredeti mivoltából a lényegétől idegen szándékok és eszmék, nem nyomorították naturalizmussá, s nem finomították társalgási regénnyé — mint bizonyos művelt de a műfajjal elégedetlen írói körökben immár évtizedek óta szokás. Kassák Lajos képzőművészeti munkái, , ,k.éparc hi tektu rá' ’-na k. nevezett alkotásai, avantgárd bölcsőjüket soha meg nem tagadva, ma is fiatalosan forradalmi, a huszas évek expresszív lázát közvetítő, tavaszi viharzásaíkkál hatnak; öntudatosan és büszkén vállalt lényegük, a konstruktív teremtés életet igenlő, hatalmas művészi fegyelme s alapformákra és alapszínekre redukált eszköztára a mester legbensőbb s legmakacsabb szándékairól vall: alkotó munkájának kollektív gyökereiről, elsődleges ösztönzéseiről s meg nem vesztegethető becsületességéről. Egy ország és egy nép köszönti benne a század „Munkáinak és Napjai’-nak hősét. RAJNAI LÄSZLÖ Mindazt amit bűnömül róhatnál fel mindazt amit egy életen át hiába vágytam mindazokat akiket szerettem s akik engem nem szerettek átváltozásom fényénél könnyek nélkül eltemettem. Versem mélyén alusznak örökre nem emlékezve rám és nem látva most hogy a körutak talmi fényében sétálok. Nem néz felém senki így hát senki sem láthatja arcom helyén a seszínű lárvát mögötte egy új' ember születik éppen a folytonos munka a magasba törő bátorság embere nem takargatva igazi lényét halk énekszóval lépked a térben és időben. Behunyt szemmel tévelygek a köveken mint a vakok mint a süketek csak a saját szörnyű terhemet cepclem. Éneim konok viaskodása azért az egyért aki lenni szeretnék kemény páncéllal magamba zártan s mégis kiterjedve az egész világra összefoglalón mindazt ami volt s ami még lehetséges. Eljön a pillanat mikor hiánytalanul érzem rokonaim közelségét az egység nevében szónokiok majd elképzelt karjaim átnyúlnak hegyeken, tengereken s a kora tavaszi virágok szőnyegén megérkezem a házig hol születésem emlékét őrzik. Fáradt szegény emberek pocsétás asztal körül ülnek fejük felett megsebzett galamb köröz az én nevem.
