Tolna Megyei Népújság, 1967. február (17. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-16 / 40. szám
1907. február 16. TOLNA MEGYEI NÉPOJSAG Névadó ünnepség A zombai KISZ-fiatalok Keszőhidegkúton Muciiban Vasárnap délelőtt, a községi tanács -tanácstermében ünnepélyes külsőségek között kapott nevet Horváth József és felesége, Rozália nevű kislánya. A terembe az úttörők sorfala között vonultak be a ' kis ünnepelt hozzátartozói. Az ünnepségen a község társadalmi és tömegszervezeteinek vezetői is részt vettek. A köszöntő beszédet Fenyvesi Péter, a községi tanács vb-titkára mondta, majd az általános iskolások kedveskedtek szavalatokkal. A helyi termelőszövetkezet ajándékát a község párttitkára adta át a szülőknek. — Szekeres — Ismeretterjesztő előadások Szakályban A szakályi kultúrotthon programjában ismeretterjesztő előadások megrendezése is szerepel. Ennek . keretében „Az ifjúság feladata és problémái” címmel Elek György, á KISZ Központi Bizottságának tagja tartott nagy sikerű előadást. Néhány napja Bata Lajosnak, a Központi Fizikai Kutatóintézet tudományos munkatársának érdekes előadására került sor, „Utazás az atomok világában” címmel. Befejezésül „Az első magyar atomreaktor” című tudományos ismeretterjesztő filmet vetítették. Győrffy József „Fiam, nem a lányom” címmel mutatták be előadásukat a zombai KISZ-fiatalok vasárnap este Mucsi- ban. A* jól felkészült szereplőknek nagy sikere volt. Előadás után jó hangulat alakult ki a két község fiataljai között. KISZ-titkáruk és egyben színjátszó csoportjuk rendezője is Seres István. Egész csoportjuk azon fáradozik, hogy minél több községben vendégszerepelhessenek. A bevételből közös kirándulásokat terveznek/ Borbán ói Erzsébet Úttörőbál Nagymányokon Nálunk,: Nagymányokon az úttörő- tanács rendezésével tartottuk meg hagyományos farsangi karneválunkat — küldi a hírt Aszmann Béla úttörőriporter. Csaknem ötyen, jelmezbe öltözött pajtásunk között már nemcsak mesefigurák* hanem az űrhajóspilóta, a mexikói cowboy, sőt a Belphegore is megjélent. 'A verseny győztese, egy „kiscica”, háromnapos ingyenes tábofözásbati részesül Ma- g'yaregregyen. A második helyezett „Beatlesek’*" könyvjutalmat kapták. A harmadik helyezett Belphegore csokoládét kapott. Később a tánchoz a tavalyi üttöfőzenekar és a KISZ, beat-'egytitfése szolgált jó zenével. Dicséretet érdemelnek Nyilvános klubestet tartottak Í i területi KISZ-szervezet fiataljai, u árási KISZ-bizottság segítségéve! Gerjenben. Rendezvényük nemcsak az ifjúság, de az idősebbek körében is érdeklődésre talált. Több mini százan tapsolták végig a járásból kihozott ifjúsági ház zenekarának műsorát. Nagy tapsot kaptak a szavaiók is. Tánc közben, kis szünet után rendezték meg a szellemi vetélifétíőt, ahol a jelenlegi választásokkal kapcsolatos politikai, és művészeti kérdések egyaránt szerepeltek. A legjob- bakkat értékes könyvekkel díjazták, de sok esetben a közönség soraiból hangzottak el válaszok. •f. -é. a madocSai- úttörők. ,,Az úttörő ahol tud. segít'*, mozgalom keretében nem mindennapi feladató! is vállaltak. Ellátogattak a község családjaihoz, hogy segítsenek a 'térítésmentes véradás .szervezésében. Véradáskor aztán 112 olyan névjegykártya is asztalra került, amit látogatásukkor az úttörők hagytak a családnál. A névjegykártyák alapján történt az őrsök közötti verseny elbírálású ,ls. El3ő helyezést, 35 véríidéf’^fcrateervozésével a VI. osztályos Rózsa -őrs kapta. Második a Hattyú őrs "fett. 26 névjegy- ka« yáva! harmattik., pedig a Párduc őrs; mely 14 véradót toborozott. A negyedik helyre két őrs került: a Virág és a Szarvas őrs, tagjai 12—12 véradót szerveztek. Az egyéni verseny hélyezettjei: Kovács Julianna 10. Szintai Julianna éa Csegezi Tibor 9—S és Soós Ferenc 6 véradóval. Munkájukat dicséri, hogy a tervezed 27 liter helyett Madocsa község 40 liter vért adott a véradóállomásFelvételre keresünk budapesti munkahelyre szerkezetlakatos és hegesztő szakmunkásokat. Szállást biztosítunk. Valamint vidéki munkára röntgen- és magasnyomású hegesztőket csőszerelőket gépes szerkezetlakatosokat, sze- gecselőket és festő szakmunkásokat. Jelentkezés: Országos Bányagépgyártó Vállalat. Bp. IV. Baross u. 91—95. (61) Fa- és vasipari gépeket vásárol és f. hó 20-án, hétfőn becslési napot tart Szekszárdon a Műszaki Anyag- és Gépkereskedelmi V. pécsi kirendeltsége Pác*, Bajcsy-Zs. út 10. Tel.: 29—01. Írásbeli bejelentéseket kérjük a Magyar Hirdető Szekszárdi címre leadni. (16X) A Tolnái Fémipari és Szerelő Ktsz — önállóan dolgozni tudó — ÓRÁS SZAKMUNKÁST KÉRÉS FELVÉTELRE paksi részlegéhez, azonnali belépéssel. A jelentkezést személyesen vagy levélben az alábbi címre kérjük: Tolna, Ságvári E. u. I. sz. Telefon: 251. (145) INGYENES SZAKMUNKÁSKÉPZŐ és betanító tanfolyamra Jelentkezhetnek 22—45 éves férfi segédmunkások ács-állványozó és vasbetonszerelő szakmára A tanfolyam Baján lesz. Munkalehetőséget, munkásszállást és ebédet kedvezményes térítés ellenében biztosítunk. 15% idénypótlékot és munkanaponként 15—24 forint különélést pótlékot fizetünk. Az érdeklődők levelezőlapon kérjenek tájékoztatót és jelentkezési lapot. > ÉM. Bács megyei Állami Építőipari Vállalat. Kecskemét, Klapka utca 34. (129) Paks lakosságának szíves figyelmébe ajánljuk, hogy Dózsa György út 34. sz. alatt vállaljuk rádiók, televíziók javítását, elektromos háztartási gépek (hűtőszekrények) garanciális és fizető javítását. Televízió- és li ütőszekrény-javítást a megrendelő lakásán is végzünk. .Telefon: Paks. 19ö. Tolnai Fémipari és Szerelő Ktsz Tolna (144) <£ix nA.w/k.1, r. FEBRUÁR HAVI MOZI műsor KONYHÁD: febr. 17—1.9 A fáraó I—II (lengyel film) febr. 20—22 Nem szoktam hazudni (magyar film) DOMBÓVÁR: febr. 17—19 öt jó- madár (angol film), febr. 19 du. Mi, hollandok (holland film) febr. 20—22 Betyárok (román film) DUNAFÖLD- VÁR: febr. 17—19 Eroica (lengyel film) febr. 20—?l Tom Jones (angol film) febr. 21 du. Ezer veszélyen át (lengyel film) PAKS. febr. 17—19 Tom Jones (angol film) febr. 19 du. A kém nyomában (lengyel film) febr. 2Ö—22 Eroica (lengyel film) SZEKSZÁRD: febr. 16—19 Hölgyek és urak (olasz— francia film) febr. 13—19. du. Ludas Matyi (magyar film) febr. 20—22 A kőszívű .ember fiai I—II ,'magyar fim) TAMÁSI: febr. 17—19 Betyárok (Román film) febr1. 20—21 öt jómadár (angol film). (15) nak. Az elmúlt vasárnapon viszont szórakozni gyűltek össze. Farsangi karneváljukon mintegy száz pajtáé öltött jelmezt. Szabó István Tolna megyei Tanácsi Építőipari Vállalat azonnali belépéssel felvesz kőműves szakmunkásokat, segédmunkásokat, kubikosokat, útépítésben jártas betanított munkásokat. ÉM-vizs- gával rendelkező darukezelőt 20 tonnaméteres darura. E—302-es kotrókra nehéz- gépkezelőket. Legalább 5 éves építőpari gyakorlattal rendelkező épületgépész-mérnököt. Jelentkezni lehet Szekszárd, Keselyűsi út 6. (179) a. sz. AKbV lóhaj- lókat felvesz azonnali belépéssel. Jelentkezés: Szekszárd, Mérey u. 39 (160) A 11. sz. Autóközlekedési Vállalat azonnali belépéssel jegykezelőket alkalmaz. Jelentkezés: a vállalat munkaügyi osztályán Szekszárd, Tar- esay V. u. 21. (139) Lisztesvölgyben a város belterületén boros pince eladó. Érdeklődni: Szekszárd, József u. 3. (168) Kétszoba-kétkonyhás ház eladó, fele részben is. Szekszárd, Bocskai u. 62. Érdeklődni: Remete 80. sz. alatt. (172) Kelmefestő ét, vegytisztító szakmára 3 általános iskolai végzettséggel felvesz ipari tanulóknak fiúkat a Szekszárdi Patyolat Vállalat. (180) 25 vagon takarmájiy- répa napi áron eladó. Aranykalász Mg Tsz íajdacs. Telefon: 7. (146) V5* Aai ősz TAi-YA vitán wAir, a* a Gv/wcÁvt, HOGY A2 Aee/d «6V/o - HiSíi A'aA U, % fí&jo&s aoa's vai t:. . veác a J£z /Ve>. ifcto <ii ^ AZZAL, AZ sTZOACATA SZÁLCAStJAZ&A f?&Y ~TA\/lfZAT \/A&TJt* WH/re OT, AAAjb+V Hl ízül AOrA HO&Y HAJAaai AAA/ZUCO Cön/A/ r.. 6A1UOS fNDRE