Tolna Megyei Népújság, 1967. február (17. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-16 / 40. szám
s ÍÖLN£ MEGYEI NÉPÚJSÁG 1961. február 16. fOllW HICSHli NÉPÚJSÁG v A MAŰWAJKSÍQCIÁ'LISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ES AMEGYE» TANAr.s LAP Csaknem hárommillió kötvényre 568,4 millió forintot sorsolnak az idén Március elején húzzák az I., az V. és a VI. békekölcsönt Negyvenkét város általános rendezési tervét készítik el és hagyják jóvá 1970-ig Az eddigi felmérések alapján a Az Országos Takarékpenztar a megszabott rend szerint folytatja az idén is az államkölcsön- sorsolásokat. A hat békekölcsönt kétszer-kétszer, összesen négy alkalommal, kétnapos húzáson sorsolják. Az emelkedő törlesztési ütemnek megfelelően az idén mintegy 32 millió forinttal többet, csaknem 3 millió kötvényre összesen 568.4 millió forintot sorsolnak ki nyeremény és törlesztés formájában. Az idei első sorsol ást, az I., az V. és a VI. békekölcsön 1967. első félévi húzását, március 6-án és 7-én Budapesten rendezi az Országos Takarék- pénztár. A kétnapos húzáson a három békekölcsönből összesen 906 550 kötvényre 140,9 millió forintot. sorsolnak ki. (MTI) Nyugdíjas postás köszöntése Harminchét évi szolgálat után vonult nyugalomba az alsónyéki posta vezetője, Hargitai József né főellenőrA postai szolgálatot egészen fiatalon kezdte kiadó- jelöltként. A felszabadulás után kapta meg a hivatalvezetői kinevezést. Sok fiatal vált a keze alatt jó szakemberré. Az árvíz idején tanúsított helytállásáért kitüntetést kapott. Nyugdíjba lépése alkalmából ünnepség keretében mondott neki köszönetét a községi pártszervezet, a községi tanács, a posta- igazgatóság, a postás szakszervezet 37 éven át végzett, jó munkájáért. Bár ő nyugdíjba vonult, a posta vezetése továbbra is a családban marad; fia vette át a hivatal vezetését. HORVÁTH MIHÁLY BOSSZANTÓ Szombat este izgatott tömeg várt Győrében és Majoson a hetekkel előbb meghirdetett esztrádestre. Lesték az autóbuszt. A jegyek már elővételben elkeltek. Nem csoda, hiszen a plakátokon olyan nevek szerepeltek, mint Németh József, Tár- kányi Tamara, Kovács Ibi. A két falu lakossága már régóta nélkülözte az ilyen jellegű műsort. A zsúfolásig megtelt kultúrotthonok feldíszítve várták a neves vendégeket. A nézők csalódására azonban a fent jelzett művészek nem érkeztek meg. Igaz, jöttek mások, többek közöt« egy tehetséges, de még nem befutott táncdalénekesnő. Am bármilyen tiszteletre méltó is volt igyekezete, nem pótolhatta azokat, akikért a közönség hetekkel előre megváltotta jegyét. Bosszantó ez, valahogy meg kellene találni a megfelelő orvoslást az ilyen esetekre. L. L. Kivégezték a nikotinos gyilkost Kiss Béla, budapesti lakos természetellenes kapcsolatot tartott fenn egy 19 éves barátjával. A fiatalember meg akarta szüntetni ezt a kapcsolatot, ezért Kiss Béla bosszúból lelőtte, majd nikotint fecskendezett a karjába, amelytől azonnal meghalt. Ezt követően Kiss Béla újabb két fiatalemberrel létesített természetellenes kapcsolatot és más bűncselekményeket — lopás, csalás — is elkövetett. Kiss Bélát a Fővárosi Bíróság halálra ítélte. Az ítéletet a Legfelsőbb Bíróság helyben hagyta. Az Elnöki Tanács a kegyelmi kérelmet elutasította. Az ítéletet szerdán végrehajtották. (MTI) TOLNA MEGYEI NÉPÜJSáG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapia Főszerkesztő; PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 1—29—01, t—23—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd. Béla tér 1. Telefon: 1—20—(1. 1—20—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában Felelős vezető. Széli István Széchenyi utca 46. Telefon: 1—29—21. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál é« kézbesítőim?' Előfizetési díj egy hőnapra 13 Ft Index szám; 25 069 korábban kialakított egyszerű és ideiglenes városfejlesztési elképzelések helyett 1970-ig összesen 42 város végleges általános rendezési tervét készítik el és hagyják jóvá. Ezen felül további 23 városban és nagyobb községben kell megkezdeni a kiegészítő munkákat, amelyekkel majd végső formába öntik a rendezési terveket. Uj városrendezési feladatot jelent a beruházásokban előirányzott létesítményeknek egy területre koncentrálása és összehangolt felépítése. Ezzel a módszerrel nagyon jelentős megtakarításokat érheit el a népgazdaság, Kant egyszer idős ismerősével találkozott, aki fiatal lánnyal sétált. — ö a te legújabb jegyesed? — Igen. Csodálkozol a választásomon? — A tiéden? Nem. Az övén. * Baudelaire, a költő örökösen tartozott. Egy ízben a szabója, akinek sokkal volt adósa, így szólt hozzá: — Megmondaná egyszer, mikor fogja megfizetni a tartozását, hogy végre nyugodtan aludjak? — Kedves barátom, attól tartok, ha megmondom, mikor fogok fizetni, mert az egy területre és egy időszakra összevont építményeket központi szolgáltatással, közös közművel és közintézményekkel láthatják el. Ezeknek a feladatoknak a megoldására újfajta, úgynevezett koordinációs terveket készítenek. A harmadik ötéves tervben az ipari területek új ütemeinek, valamint a városközpontok új közintézményeinek építését egyeztetik ilyen koordinációs tervekkel. így több különböző beruházó bevonásával öt városban, — Pécsett, Veszprémben, Kecskeméten, Szolnokon és Kazincbarcikán — már sor került a városközpont koordinált megépítésére. (MTI). maga örök álmatlanságban fog szenvedni. Egy tehetségtelen színész, akinek régen nem volt szerződése, naponta zaklatta Shakespearet, írjon ajánlólevelet az egyik londoni színigazgatónak. Shakespeare megúnta a sok zaklatást és a következő ajánló levelet írta:-Igazgató úr szíves figyelmébe ajánlom ezt a színészt. Láttam őt Hantiét, Othello és TIT. Richard szerepében játszani, de legjobban biliárdot játszik. Az ön Williamja”, Föld körüli pályán a francia Diadem—2 Szerda délelőtt a hammaguiri kísérleti telepről sikeresen Föld körüli pályára juttatták az újabb francia mesterséges holdat, a Diadem—2-t, amely az utolsó a ,.D—LD” Gyémánt típusú rakétával végrehajtott kísérletsorozatban. A Diadem—2 minden tekintetben azonos testvérével, á féb- ruár 8-án fellőtt Diadem—1-gyel. A kettő között csak a Föld körüli pálya magasságában van eltérés. Az új mesterséges hold feladata az lesz. hogy rendkívül ponEgyelőre nem találják a bio-műholdat Az amerikai űrhajózási hivatal bejelentette, hogy „valahol Ausztrália közelében” leszállt a két hónappal ezelőtt Föld körüli útjára bocsátott, egyes számjelzés- sel ellátott „bio-műhold”. A mesterséges holdban különböző rovarokat, magvakat és csírákat helyeztek, hogy tanulmányozzák: milyen hatást gyakorol a sugárzás és a súlytalanság az élő organizmusokra. Eredetileg FILMJEGYZET Hölgyek ás urak Az 1966-os Cannes-i fesztiválon az Aranypálma díjjal kitüntetett, film a Hölgyek és urak. A magyarul beszélő olasz—francia film rendezője Pietro Germi, akinek világhírű filmjeit — a Válás olasz módra és Elcsábítva és elhagyatva — Magyarországon is nagy sikerrel játszották. A rendező sajátos, eredeti stílusával, gyilkos-szatirikusán, ellenállhatatlan humorral ostorozza az olas2 társadalom visszásságait. Hölgyek és urak című új, pezsgő ritmusú alkotásában a „tisztes” polgárok képmntrdását, erkölcseit, az elavult házasságt törvényt teszi pellengérre. tos méréseket adjon a Földről és főleg a földközi-tengeri medencéről. A szerdai sikeres kísérlettel lezárult a francia mesterséges holdak felbocsátásának sorozata a hammaguiri szaharai támaszpontról. Franciaország az eviani egyezmény értelmében. — mint ismeretes — június 1-ig átadja e kísérleti telepet Algériának. Egy vagy másfél év időközzel Franciaország a guayani Kourou támaszpontról folytatja majd kísérleteit. háromnapos Föld körüli útra szánták a mesterséges holdat, de műszaki hibák miatt csak most tudták vissza vezérelni a Földre. A kutatók feltételezik, hogy az űr-rovarok már régen elpusztultak. Az ausztráliai kontinens, az Indiai és a Csendes-óceán megadott körzeteit repülőgépek és hajók pásztázzák, egyelőre azonban még nem akadtak rá a műholdra. FEBRUÁR Névnap: Julianna. 16 A Nap kél 6.49 órakor. nyugszik 17.08 órakor. A Hold kél 9.30 órakor, CSÜTÖRTÖK nyugszik —.— órakor., — Pénteken pro- pagan dista tanácskozáson tárgyalják meg a dombóvári és a szekszárdi járásban a kongresszusi határozatok eddigi tapasztalatait és a soron következő témák főbb ideológiai kérdéseit. — Tizenkilenc malacot hozott a világra a Zomba-tégl agyári lakos Szabó József tsz-tag tulajdonában lévő körülbelül 250 kilogramm súlyú yorksier fajtájú elő- hasi koca, amely comwald apaállattal lett keresztezve. A rekord „szülésből” 17 malac életben mara it és egészséges. Sz. J. — Felvonultak a simontomyai üj Sió- híd építéséhez. A si- monitomyai útépítés egyik jelentős' munkája az új közúti híd építése a vasúti híd szomszédságában. A munkához már felvonult a kivitelező, elkészítették a felvonulási épületeket is. — A háztáji gazdaságokból felvásárolt tejért az elmúlt évben 73 1 743 forintot fizetett ki a tejipari vállalat Regölyben. — 230« lakóházat kötöttek be a vízszolgáltató hálózatba a múlt évben a Tolna megyei Víz- és Csatornaművek dolgozói, nyolcszázötvenn el többet, mint az előző esztendőben. — Növekszik az érdeklődés a pártoktatásban a politikai kérdések iránt. Hő- gyészen csaknem dupláiéra emelkedett a IX. kongresszus anyagát tárgyaló párt- szeminárium résztvevőinek száma az állami gazdaságban. — A MES7ÖV szervezésében Sióagándon 70 taggal, Szedresen 80 taggal gyümölcskertész és növényvédő társulás alakult. A társulás tagjai a ház körüli kertek jobb hasznosítására, gyümölcsfák telepítésére és a fák közös permetezésére, védelmére társultak. — Kedden halálos kimenetelű baleset történt Komlón, a Mecseki Szénbányászati Tröszt 'Bétaaknai üzemében. Becker Mihály 38 éves vájár, meeseknádasdi lakos a reggeli műszakban csörlő segítségével acéltámot válogatott. Huzatás köziben az egyik acél- tám úgy fejbe sújtotta, hogy azonnal belehalt sérülésébe. — Szerda reggel 30 napra tanyát vert hat férfi és két nő 45 méteres mélységben, a szemlőhegyi barlangban. A vállalkozás előtt alapos orvosi vizsgálaton estek át. A vállalkozással elsősorban az élattani, kutatásokhoz kívánnak újabb adatokat szolgáltatni. — A MÁV vezérigazgatósága közli, hogy február 16-tól április 29-ig pálya- építési munkák miatt a Székesfehérvárról 9 óra 38 perckor induló személyvonat utasait Pétfürdő és Hajmáskér állomások között autóbuszokkal szállítják. — Készülnek a kenderáz tatási szezonra, A tolnanémedi kendergyárban hozzáfogtak az áztatómedea- cék felújításához. Két csaiknem hatvan méter hosszú medence betonozását a közeli napokban kezdik meg. s ennek befejeztével hozzáfoghatnak a medencék kenderkóróval való fel töltéséhez. A MAGYAR TV MŰSORA: 8.15: Iskola-tv. 9.3*: Szerelmi románc. 11.05: Madarak. 11.15: Prine, a katona. 13.40: Iskola-tv. 17.25: Mezőgazdasági szakfilmsorozat. 18.00: Hírek. 18.05: Toulouse!— Lautrec. 18.25: Telesport 18.50: A világ térképe előtt. 19.00: Kapcsoljuk. 19.30: Gong ... 19.50: Esti mese. 20.00: Tv- híradó. 20.20: A tv irodalmi klubja. 21.50: Párizs dalol. 22.15: Tv- híradó II. A JUGOSZLÁV TV MŰSORA: 9.40: Iskola-tv. 14.50: Iskola-tv. 17.05: Hírek. 17.10: Gyermekműsor. 17.55: Műsorismertetés. 18.00: Tv-újdonságok. 18.15: Ifjúsági tribün. 18.35: Zenekari muzsika. 19.00: Hét Hamlet. 19.30: Zenesarok. 19.40: Hirdetések. 19:54: Jói éjszakát, gyerekek! 20.00: Tv-híradő. 20.30: Időszerű beszélgetések. 21.10: Operahangverseny, felvételről. 22.10: Tv- híradó. ENYHE IDŐ Várható időjárás ma estig: kisebb fel- hőátvomulások, mérsékelt szél. Párás idő. helyenként reggeli köd. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 2* mínusz 2 fok között. az irodaiamban I