Tolna Megyei Népújság, 1967. január (17. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-01 / 1. szám

1967. január 1.

TOLNA MEGYEI ffEPÜJSAG

$

Szücke-----------h

étköznapok

A harang végre megkondult.

— Szilveszter, mennyi az idő?

•— kérdezte azonnal Matyi bácsi.

— Negyed hat. — válaszolta leplezetlen örömmel Szilveszter és megkezdődött a játék.

— Elő a térképet! — adta ki Matyi bácsi a parancsot, mire Szilveszter a falu gyűrött, és megviselt térképét kiakasztotta az istálló falára.

öt óra múlott tizenöt perccel. A telepi brigád most a térkép segítségével, a távolságok összeegyeztetésével ebből a 15 percből próbálta kikombinálni, hogy virradóra hol töltötte az itteni nyáj pásztora az éjszakát. Ebben az izgalmas játékban, ha jól meggondoljuk, csekélyke volt ugyan a logika, a hitelt érdemlő igazság még kevesebb, de a kaján élvezet annál több. Alpári élvezet? A brigád magasabb szintű, morális és etikai kérdésekkel soha nem foglalkozott, így tehát eddig egyszer sem éreztek lelkiismeretfurdalást, sőt, dicsérték Szilveszter pihent agyát, mivel ő volt a játék szülőanyja. S ehhez a nehéz munkához kell valami szórakozás.

Amikor a régi teljesen elron- gyolódott, akkor Szilveszter nagy műgonddal, új térképet rajzolt. Az volt a legnagyobb szám, amikor ájtatos képpel beállított a tisztelendő úrhoz és megkérte, segítsen neki berajzolni a telkeket. Ennek természetesen megadta a módját, nem rontott ajtóstól a házba, illetőleg a plébániára. Egy vadgalamb- turbékolástól hangos májusi reggelen kopogtatta meg a plébánia ablakát és a hozzá kihajoló tisztelendőnek a következőket adta elő: Öt, Péró Szilvesztert, a telepi brigád küldte. E brigád a szocialista cím várományosa. Hál’ istennek, a termelés szempontjából mindenben megfelelnek a követelményeknek, csupán a világnézeti tisztánlátással vannak még bajok. Szilveszter a helyzethez illő komolysággal felsóhajtott.

— A világnézeti tisztánlátás nagy horderejű kérdés, és ha egy megfelelően képzett elvtárs három-négy előadással besegít, akkor nyert ügyünk van.

Szilveszter táj szólás nélkül beszélt, és ez eleve felvidította a tisztelendő urat. Gyönyörködött. Újabb adalékot kapott dolgozatához, amelynek ideiglenesen ezt a címet adta: „A táj- beszéd felszívódása és az irodalmi nyelv általánossá válása, különös tekintettel a hatvanas évek szintézisére.” Nagy élvezettel és teljes gyönyörűséggel hallgatta tehát Szilvesztert, sőt, biztatta:

— Hallgatom barátom, hallgatom.

— Mindent végiggondoltunk, tisztelendő úr. Négy előadásról lenne szó, mondjuk ötről. Először a világ teremtése körüli huzavonát kellene tisztázni, s megfelelő érvekkel cáfolni az idealisták teremtéselméletét. A második két óra a lét és a tudat körül foroghatna. A harmadik előadás cáfolhatná a csodákat. Először arra gondoltunk, egymás között sorsoljuk ki az előadásokat. Egyiket megtartanám én, a másikat a Matyi bácsi, a harmadikat a Sági koma hozná össze. Sajnos, nem megy. Az előadást hivatalosan csak akkor ismerik el, ha kinti előadó tartja.

— íme a bürokrácia! — jelentette ki a tisztelendő úr.

— Igen, a bürokrácia mindenütt jelen van, — szólott panaszosan Szilveszter és így folytatta: — mi magára gondoltunk tisztelendő úr. Meghívjuk előadónak.

— Miért éppen rám gondoltatok, kedves Szilveszter? — kérdezte kíváncsian.

— Maga a legképzettebb elv- társ, mindenki tudja — felelte meggyőződéssel Szilveszter.

A fáskürti nyáj pásztorának jólesett a dicséret. Mintha hájjal kenegették volna. Arra gondolt; sokért nem adná, ha a falu Szilveszter által tolmácsolt kollektív megállapítása főnöke jelenlétében is elhangzana. Számára ez lenne a legteljesebb elégtétel. Főnöke ugyanis állandóan és kíméletlenül fúrja, állandóan befeketíti az egyházmegyénél. Azzal vádolja, hogy nem tart lépést a fejlődéssel, politikailag nem képezi magát, s ennek következtében ma már a termelőszövetkezeti brigádvezetők is fejlettebbek mint ő, a nyáj pásztora. Mindenesetre itt az alkalom és most majd befűt nekik. Álljon elő az a pap, akit egy szocialista brigád előadónak kér fel.

Mondani is felesleges, hogy Szilveszter ezt az egész mesét akkor találta ki, amikor az orgonavirágos főutcán a plébánia felé ballagott. Elhatározta: végigcsinálja. A tisztelendőnek rá van írva az arcára, hogy az ajánlat boldoggá tette. Legyen neki egy kimondottan jó napja. Meg nekik is, a telepieknek. A telep úgy nyeli el a napokat, mint egy örökké éhes sárkány. S oly egyhangúan pereg át rajta az idő, mint a homokórán. S az a nyolc ember, aki minden reggel ide jár, estig úgy lesz egy nappal öregebb, hogy közben nem történik semmi rendkívüli. A külvilágot izgalomba hozó esemény, pláne nem történik. Szürkék a hétköznapok és kicsi ez a telepi világ, bár parányiságával becsapja az embert. Mikro-méreteivel azt a látszatot kelti, hogy nincs benne semmi észrevehető. Pedig ahol emberek élnek, ott öröm is van, sírás is van, szóval még a szürkeségben

is felfedezhetők a színárnyalatok. Legfeljebb az arány, a méret és az akusztika más. De folytassuk.

A tisztelendő úr szólalt meg újból.

— Szilveszter, én képzettség tekintetében csak a második ember vagyok — mondta szerényen.

Szilveszter villámgyorsan adta a lapot.

— Ide, a tisztelendő úrhoz hat újság jár. Különben megfizetjük mi magát, öt liter tejet szavaztunk meg. Egy előadás öt liter tej.

— Köszönöm a bizalmat.

— Vállalja?

— Felettes hatóságomtól még ma megkérem a jóváhagyást.

— Maguknál is szerepet játszik a bürokrácia? — kérdezte Szilveszter csodálkozva.

— Csak a szolgálati utat akarom betartani — felelte kitérően a tisztelendő úr. A kérelmet csakugyan megírta és elküldte. (Nem tartozik ugyan a tárgyhóé, de érdemes megjegyezni: levele illetékes egyházi körökben zavart és idegességet keltett. Az egyház fennállása óta ez az első eset, hogy egy tehenészbrigád meghívja a falu papját előadónak. Az életnek e kiszámíthatatlan variációja felkészületlenül érte a tisztelendő illetékeseit, ügy cselekedtek tehát, miként kiszámíthatatlan és bonyolult helyzetek esetében a világi szervek cselekszenek. Nem válaszoltak a tisztelendő úr levelére. Beledobták a papírkosárba).

Meséjével Szilveszter a vártnál is jobban előkészítette az utat. Ezek után rátért jövetele érdemi részére, a térképkészítésre. Vendéglátója behívta őt, megkínálta a miseborból és dologhoz látott. A vendég szóval tartotta. Rákönyökölt az asztalra és bevezette a tisztelendő urat a mesterséges megtermékenyítés rejtelmeibe. Többszö' megismételte, hogy a mesterséges termékenyítés tulajdonképpen nagyon egyszerű. Adva van egy nagy vitalitású tenyészbika, hozzá osztják be a falu valamennyi tehenét. A térképen piros zászlókkal minden nap be kell jelölni, hogy a tenyészbika képviselője mikor és hol kívánatos vendég.

A tisztelendő úr az általa vezetett fáskürti naplóba az esti órákban eszközölte a bejegyzést. „Ma, 1966. május havának negyedik napján egy Péró Szilveszter nevű, helybeli illető keresett fel. Komoly maga- tartású, jó fellépésű ember. Választékos szavakkal közelíti meg a biológiai kérdéseket. Mindenben a legjobb tudásom szerint álltam rendelkezésére. Szolgálataimat megköszönte és másfél órás itt-tartózkodás után derűs szívvel, mosollyal az arcán eltávozott”.

Szilveszter maga egy firkás és szemtelen pasas, nincs kizárva, hogy a hátam mögött belőlem is bolondot csinál — mondta neki az elnök, amikor a telepiekkel együtt végighallgatta legújabb viselt dolgát.

A reggeli játék után Szilveszter óiból elmesélte esetét a tisztelendő úrral, a többiek újból a hasukat fogták és Matvi bácsi félórás késését gyorsan elfelejtették. Matvi bácsi megkönnyebbült. Arra gondolt. kivár eev m^g^lelő alkalmat és ö is el fogja meíSl',i. hogy Twílr«5r»i ■Pr'1ri n Ptisr>*k öt Aht'pf’r*/) óra.

SZEKULITY PÉTER

400 vagonos tároló épül Bonyhááon

A Tolna megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat bonyhádi üzemegységében jól halad a 12 millió forintos költséggel épülő 400 vagonos siilótároló építése. A budapesti, 31. számú építők korszerű, modern technikai eljárással — csúszózsaluzással — építették a több mint 30 méter magas épületet,

A tervek szerint 1967. december 31-re kell átadni rendelteié sének a tárolót. A következő évben kerül sor a gépészeti, technológiai szerelésekre, valamint ;1 járulékos beruházásokra. így többek között az iparvágány meghosszabbítására.

A 12 köralakú silórészből és gépteremből álló tároló a vállalat egyik legjelentősebb beruházása, amely nagymértékben megkönnyíti az eddig oly gyakran felmerülő tárolási problémák megoldását.

A Vezér

|| A mozdonyvezetővel „ sépe mellett találkoztam.

!L- —•*---------------- - Dinen év körüli, erős csont

ozata, szikár férfi. Borostás arcát helyenként elmaszatolt olajfoltok tarkítják. Szeméből fáradtság tükröződik. Éppen most érkezett haza, a fűtőházba. Kezében az elmaradhatatlan olajos kóccal az utolsókat simította a fényes vasparipán. Egy kicsit megveregette hosszú nyelű kalapácsával az embermagasságnyi kerekeket, mintha csak azt mondta. volna. jól van, öreg, ma megint kitettél magadért.

Először mindenféléről beszélgettünk: időjárásról, sport ról, nőkről. Közben egy-egy jól sikerült mondáson nagyokat nevettünk. Már vagy tíz perce tartott ez a közvetlen hangú' csevegés, amikor váratlanul komolyra fordította a szót. Erélyes, szinte nyers hangon kérdezte: ki vagyok és mit akarok tőle.

Egy pillanatra meghökkentem a nem várt fordulaton. De azután készségesen válaszoltam kérdéseire. A válaszok kissé meglepték. Olyan tekintettel nézett rám, mint mikor a kisgyerek valami rósz fát tesz a tűzre és ezért megszidják. A néhány másodpercig tartó zavar után lassan felengedett a feszültség. Most már újra a régi, közvetlen hangon folytatta a beszélgetést. Nem ellenezte, hogy írjak róla, csupán az volt a kérése, hogy a nevét és mozdonyának a számát ne írjam ki.

Természetesen megígértem, hogy kérését teljesítem, bár hozzátettem, nem értem túlzott szerénységét.

Először gyermekkoráról beszélt. Arról az időről, amikor egyetlen vágya volt csak: utazni. Karácsonyi emlékeket idézett, amikor a család együtt ünnepelt. A gyermekkori vágy azonban csak pár éves késéssel teljesedhetett be. Mire kézhezkapta mozdonyvezetői igazolványát, a háború egyre erősödő szele vihart kavart körülötte.

S mire ez a vihar lecsendesedett, azon vette magát észre, hogy egyedül maradt. Idős szülei szinte észrevétlenül hagyták itt. Testvérét 1944-ben a háborúban vesztette el.

Ilyen körülmények között látott munkához a fel- szabadulás után. Egyetlen szerelme volt a munka. Csak a gépen érezte jól magát. Hamarosan egy kis családi házat épített, közel a fűtőházhoz. Kéznél akart lenni, ha szükség van rá.

„Sebes ár az idő, s fut feltartóztathatatlanul” — idézi a költőt. Egyszercsak azon vette magát észre, hogy közeledik az ötödik X-hez. XJgy suhantak el felette az évek, mint ahogy az állomások a robogó vonat mellett.

Miközben emlékeit idézi, a kezében lévő olajos kóccal babrál. Itt vezeti le a benne felgyülemlett feszültséget. Talán már évek óta nem tárta ki ennyire belső énjét senki előtt, mint most. De nincs megállás. A belső kényszer hajtja, űzi a szavakat az ajkára.

II Emlékeket idéz. Közöttük a legfájóbbat, öt éve ,. történt. Karácsony este volt. Az egyik állomáson sietős léptekkel egy házaspár ment el a

mozdony mellett. Felhallatszott hozzá, amint a férfi mosolyogva mondta a feleségének: na, ma nem fog késni a vonat. Siet a vezér is haza...

Hirtelen mintha földbegyökeredzett volna a lába. A szíve tájékán valami keserű érzés kezdte fojtogatni. Eny- nyire még egyszer sem érezte, hogy egyedül van. Többször is elmondták, hogy indulás, mire a szabályzókarhoz nyúlt. Ezen az éjszakán megszületett benne egy elhatározás: ha már így, egyedül, magányosan kell élnie, akkor legalább másoknak, a kollégáknak, barátoknak szerez örömet. Elvállalja minden évben a karácsonyi és a szilveszteri szolgálatot, még akkor is, ha ő éppen szabadnapos lenne.

S azóta évről évre szolgálatban tölti ezeket az ünnepi estéket. Nem bánta meg, sőt’ most már boldog és örülni is tud, amikor kinéz a mozdonyablakon, s látja az állomáson az egymás nyakába boruló rokonokat, ismerősöket, akiknek boldog viszontlátásához ő is hozzájárult. Ilyenkor már könnyebb elviselni azt, hogy egyedül van. Ma már azt is érzi, hogy adni legalább annyira öröm, mint kapni. Ezen a szilveszteren is szolgálatban lesz. Igaz, a beosztás szerint szabadnapos lenne, de vállalta, hogy egy háromgyermekes kollégája helyett gépre száll. Neki gyerekei vannak, hadd legyen otthon. Mert így igazibb és melegebb az ünnep. Jól tudja ő ezt, még gyermekkorából.

Hirtelen elhallgat. Odaszól kollégáinak, akiknek szorgos kezemunkája nyomán szinte már ragyog a gép burkolata. De ők csak bíztatják, maradjon nyugodtan. Elvégzik ők helyette is a ráeső részt. De hiába van minden bíztatás.

|{ Elköszönünk egymástól, boldog új évet kívánva.

— - ■ ---------A sínek között baktatva, néhánys

zor még visszanézek. Látom, amint egyik kezében a kóc- csomóval, a másikban a hosszú nyelű kalapáccsal a moz dony alá mászik.

SZIGETVÁRI LÁSZLÓ