Tolna Megyei Népújság, 1967. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-20 / 17. szám
1867. január 26. TOLNA MEGYEI NtPÜJSAG A vezetés tudományra Mihez értsen a termelőszövetkezet A TENGELICI KÖZÖS GAZDASÁG elnökét valamelyik nap, a délelőtti órákban egy asszony kereste fel. Bonyolult, örökösödési ügyét adta «lő, és az elnöktől kért megnyugtató jogi tanácsot. Amikor ez az asszony megnyugodva távozott, Horváth elvtárs, azt a témát folytatta, amelyiket korábban abbahagytunk. Elmondta: a tsz-droda túlzsúfolt, gyakorlatilag a közös gazdaság szövetkezeti házzal nem rendelkezik, de ő, az elnök reméli, hogy hamarosan felépül a bölcsőde és átköltöztetésekkel, az adminisztráció is normális helyre költözhet. A bölcsőde felépítésiéhez egyébként a tsz 300 ezer forint értékű társadalmi munkával járul hozzá. Megcsinálták a kalkulációt. Amíg erről beszélgettünk, az elmük többször ránézett az órájára. Fél tizenegykor kezdődik a munkavédelmi vizsga, nem késhet el, neki is vizsgát kell tennie. A lengyeli közös gazdaság elnökével egy alkalommal Budapesten futottunk össze. Mi járatban? „Fejőgépet akarok vásárolni” — mondta- A pálfai tsz- elnök heves szakmai vitát folytatott, gyapjúminősítési ügyben. Cseppet sem csodálkoztam azon, bocrv kitűnően érti és ismeri az idetartozó szakkifejezéseket. Univerzális, majdhogynem poli- hisztori tudást igényel a komplex- brigádok szervezése, működtetése. A bátaszéki elnök szinte szakértője ennek az új munkaszervezetnek. Sorolhatnánk még a példákat. amelyek az elnöki munka bonyolultságát és sokoldalúságát bizonvítjálk. Igaz azonban, hogy e példák nélkül is világos, hogy a termelőszövetkezetben az elnök tevékefWséee hol járt hol gépészmérnöki, hol kereskedői, közgazdáért és persze legtöbbször agrármérnöki képzettséget kíván meg. Mindegeket megelőzően, legtöbbször politikai vezetőként kell fellépnie, munkálkodnia. Elsősorban ott és akkor, ahol valami hasznos, űi módszert, iövedei- mező ói el tárást szándékoznék bevezetni és esetfe» a tagok idegenkednék tőle. Vágy néMíul most. a.miknr több tenm-“lŐ!,z5vot- keeet indokéit egyesülési szVi- dékkai foálnlikogik. az elnökön velőben reffvoil sok Tn'Olk. A srvr'veHTő'ődős még azt is meg- k'vénie tőle. hogv eev-eov ágamelnöke ? tan belül értse és ismerje, ha például a növénytermesztésről van szó. a kemizálás alapelveit, vagy a mi megyénkben a rét- és legelőgazdálkodás elméletét és gyakorlatát. De tőle, mint vezetőtől, azt is elvárják, hogy tudjon távlatokban gondolkodni. Megfelelő koncepcióval, történetesen legyen képes mérlegelni olyan kérdéseket, hogy az üzemben, az állattenyésztés távlati fejlesztési tervének megvalósításával összefüggésben, miért és miként billenjen a mérleg az iregi takarmány- termesztési módszer javára. Nyilván, a helyzetfelismerés adta tehát a tez-elnökök szájába a szót, amikor a dunaújvárosi tanácskozáson is feltették a kérdést: mihez értsen tulajdonképpen a termelőszövetkezetben az elnök? A sztereotip válasz így hangzik: tanuljon meg és tudjon vezetni, sajátítsa el mindazt, ami hozzátartozik a vezetés művészetéhez és tudományához. EZ IDÁIG RENDJÉN VOLNA, de e fontos és nagy horderejű kérdést ennvivel nem szabad elintézni Feltétlenül veevük észre, hogy amikor már maguk az elnökök kezdik feszegetni, hoev mihez is értsen egy tsz-eínök. akkor ez a vezetés, színvonal á.t tekintve, a minóségvá.Ttozástnak ogV- farta memvilvánulása. Számítani lehetett rá. hoev az űj gsrdWi.<*i moehanizmiwriplk már az előszélé kihozza maid az emberekből, nem utolsósorban, egzisztenciális okok miatt. Ha nem is fogalmazzák meg, de érzik, hogv az ói gazdasági mechanizmus gyakorlati alkalmazása időarnkában pem mind- p«v. hogy ki mikor ér el pev-egv gazdasági cél megvalósításához, s M meddiig bírta szusszal. Megnyugtató választ szeretnének sokan kapni arra nézve is hogy maradhat-e az ember hosszabb távon diploma nélkül elnöki poszton, vagy sem? Az az igazság, ha nagyon muszáj, sokan ötvenéves fejjel is készek hivatásszere- tetből beülni a főiskolai előadótermekbe, de vajon szabad-e kitenni az embereket erejüket meghaladó erőfeszítéseknek? Nem. Erre a kérdésre ezt a helyes választ maga az élet adta meg: kizárólag a diploma nem dönti el az alkalmasságot. Ebből következik tehát, hogv diWoma nélkül is kiválóan megfelelhet az elnök a — Az otthonok befogadó képessége korlátozott. Az elhelyezést a jövőben is csak a legrászorultabbak részére tudjuk biztosítani. Szó van arról, hogy a harmadik ötéves terviben hárommillió forintos költséggel 140 személy részére Bonyhádon új pavilon épül, de ezzel nem oldódik meg az elhelyezés problémája. Társadalmi összefogással új módszereket kell alkalmazni. — Milyen új módszerekre gondolnak? — Jól bevált a néhány évvel ezelőtt még idegenkedéssel fogadott öregek napközijének létesítése, amelynek erőteljesebb fejlesztésére lenne szükség. Tolnán és Mucsiban ugyanis bevált a kezdeményezés. A magukra maradt idős embereknek jólesik a róluk való gondoskodás. Naponta meleg ételt kapnak, s napközben kulturált környezetben vannak, nem beszélve arról, hogy az öregekről való gondoskodásnak ez a formája lényegesen olcsóbb, mint a szociális otthoni gondozás. Jó lenne, ha a tanácsok keresnék a lehetőséget az öregek napközijének létesítésére. Tudomásunk szerint Dunaföldváron, Bátaszé- ken, Nagvdorogon és Hőgyészen vannak elgondolások. A dombóvári járásban is előreléphetnének. A járá székhelyén megalakult a nyugdíjasok klubja. Ez is valami, de a járás nagyobb községeiben Döbröközön, Gyulajon és Kurdon is követhetnék a jó példát. — A szociális gondozásnak van egy másik területe, az esetenként betegeskedő, gyengélkedő öregek ápolása. Erre vonatkozóan milyen megoldás lenne? — Az öregekről való gondoskodás másik formája, a házi betegápolás fejlesztése. A megyei tanács végrehajtó bizottsága az elmúlt év utolsó ülésén foglalkozott a szociális gondozásra szoruló öregek helyzetével. Úgy határozott, hogy a népszaporulat csökkenésének és a lakosság elöregedésének figyelembevételével a körzeti ápolónők munkáját kifejlesztik a falusi öregek szociális gondozására is. Az intézményes gondoskodás mellett természetesen nem nélkülözhető a társadalmi szervek, a Vöröskereszt, a nőtanácsi aktívák segítsége. — mondotta. Száz évvel ezelőtt az embereknek 5 százaléka volt 60 éven felüli országunkban. Jelenleg mintegy 15 százalék. A kitolódott korhatár is ráirányítja a figyelmet -•'okra a gondokra, amelyeket az öregedés, az öregekről való gondoskodás ró a társadalomra. P. M. követelményeknek, ha rendelkezik a vezetés tudományával. Példák sokasága bizonyítja, hogy a legjobb közös gazdaságok tekintélyes hányadában az elnöknek nincs diplomája. Ám ez még véletlenül sem jelenti azt, hogy képzettsége, vagy rátermettsége sincs. S ennek a felismerése szántén az új gazdasági mechanizmus lényegének a megértését jelenti. Dr. Bélák Sándor, a Keszthelyi Agrártudományi Főiskola rektor- helyettese tolmácsolásában a termelőszövetkezeti elnökök kitűnő előadást hallottak arról, hogy maga a vezetés egy külön tudomány. Szinte már túlzásba vitték a rendezőknek a hálálkodásit hogy ilyen úi és értékes anyaghoz jutottak. Reneeteg dolgot, már ezután az egy előadás után is. más megvilágításban láttak. Arra feltétlenül rájöttek, hogyha egyszer a vezetés tudamánv. akkor azt végeredményben bárki megtanulhatta. kellő szorgalommal és igyekezettél. Azt is világosain felismerték, hogv aki megszerzi a mérnöki oklevelet, a jógii doktorátust. stb. az ezzel még nem a vezetés művészetét saiátttntta el. bár természetesen MtMdlerhMő, hogvha van hozzá érseke. akkor vezetőnek is kiváló, ámde gva- kortaitiinig alig v»m köre a din- lománnk a vezetői -rátermettséghez. Viszont az idotnrioeé készségeket bárki ktteflesztheti ma- gábn-n. több-kevesebb sikerrel és eredmérunvél. A fttlef+ebb orsrá«mürbem már régebb őta ViHHeWe eliárécckat és médszorokcit atlm.Vnaznellr a Vcmeők ktvál-o-crfü-oqlVor. TI ven például az ,tntnnifTcncinrvrőHs_ c a gvone h.o|tinm+*/>U«meréc vizsgálata. Nálunk Mngynnrvnr'T.Sn'cin. jln nem ís fdl eltontroeő úton dr» véniarncdménifSv*n jY'/.'ft«; CSPtr más úton i»nmir. Kezd /*teráed. ni az űnvncrrerett modellezés" Tnirritfdr mermen d*vréec EGYÁLTALÁN ELKÉPZELHETŐ, a termelőszövetkezeti elnököknél maradva, hogy az elnök mérnöki-doktori szinten értsen a joghoz, az agronómiához, az üzemszervezéshez, a géptanhoz, és így tovább, és így tovább? Oly nagyfokú a mezőgazdaságban is a munkamegosztás, hogy ilyesmit indokolatlan bárkitől is elvárni. Ez azonban méginkább aláhúzza annak a fontosságát, hogy az elnökök a vezetés tudományát sajátítsák ed. A dunaújvárosi tanácskozások hasznosak, és több éven keresztül, eredményesek voltak. Viszont érdemes lenne most már. tovább lépni, és a követelményekhez igazodva, a jövőben esetleg olyan kurzusokat szervezni, amelyeken modellek segítségével tanulják meg az elnökök a vezetés tudományát. A keszthelyi főiskola ehhez minden segítséget és támogatást megad A kínálkozó alkalmat kár volna elszalasztani. Sz. P. Négy ér Madocsán M^adocsán a tanácstagi ciklus vége nem jól sikerült A négy év eredményeit elhomályosítja a múlt év végi kudarc. Adós maradt a község vezetősége, aki csak az ügyben is valamit tenni tud, ezer méter járda építésével... A sáros-poros falun a járda kincset ér. Itt maradt a sár, mert nem volt cement A dunaföldvárl TÜZÉP vezetője azt mondta a község vezetőinek: akkor adok cementet, amikor akarok. Decemberben akart, de ekkor már semmire sem tudtak menni, hiába volt meg a betonlap, hiába mozgósították a lakosságot, az ezer méter járda nem készült el. Most erről beszél mindenki. Meg arról a harmincötezer tégláról, száz mázsa mészröl, amelyet ugyancsak nem kaptak meg a múlt évben, így jelentős—1966. évre tervezett — községfejlesztési dolgok maradtak el. S akarva, akaratlanul két hónappal a választások előtt, ez nyomja rá bélyegét a község hangulatára. Pedig nem kell nagyon a mélyre nyúlni, hogy elérhessük a négy év során megvalósult dolgokat Kprábban negyven gyerek, hat hónapra járhatott napközibe, most kilencven nyolc hónapon át... S negyven gyerek iskolanapközijét is létrehozták. A legjelentősebb négy év alatti községfejlesztési eredmények közé sorolja mindenki a közel két kilométer hosszú villanyvezeték-bővítést.. A családok gazdagodását pedig mérni is alig lehet. A mozi felépítése, a község aprajának-nagyjának kérése, óhaja volt. Ma már ez is valóság. A megye egyik legjobban felszerelt mozijába járhatnak a madocsaiak. A tanács 150 ezer forinttal járult hozzá a mozi felújításához. A község lakód nem kevesebb, mint 530 munkaegységet dolgoztak az építés folyamán, a termelőszövetkezet pedig negyvenezer forint értékű fuvart végzett. ¥gy a. választások előkészítése során Madocsán és má* sutt is a következő hetekben, a kisgyűlések, beszélgetések során a szokásosná 1 talán több szó esik a négy év alatt végzett munkáról. S ezek a dolgok már egyenesen megcáfolják a közmondást. Mert Madocsa a négy év alatt jelentősen fejlődött Madocsán tudnak miről beszélni az emberek. Bár, a teljes igazsághoz tartozik, ha a négy év során, a választott tanácstagok aktívabb munkát végeznek, talán most még értékesebb dolgokról adhatnának választóiknak számot. A tanácstagok többségére azonban az volt a jellemző, hogy a lakosság érdekeit a község érdekeit nézitek munkájuk során. A járási tanácstagok — három is van a községből —, rendre eljártak az emberek ügy es-bajos dolgában, többkevesebb sikerrel. A választási előkészületek Madocsa községben megkezdődtek. A Hazafias Népfront helyi aktivistád, már tevékenykednek. Bár tulajdonképpen az a helyzet, hogy eddig is a sok irányú agitáció, az emberek tájékoztatása jó kezekben volt, a mostani választási előkészületekből is, a népfront aktivistái kiveszik részüket Persze, a négyévi községfejlesztés, gazdagodás mellett szólnak arról is, hogy van még tennivaló bőven. Elsősorban a községi művelődési ház ügyében kell előre lépni. Mindenképpen helytelen, hogy a művelődési házat most még dohányátvételre is használják, sőt itt tanyáztak a terményátvevők is, s itt hagyták a terményt. 1970-re felépítik a község egészségházát, népfürdővel — már készítik a terveit A vízműtársulás nehezen akar összejönni. Ezerhatszáz forint kellene minden háztól, és akkor mintegy tizenegy kilométer hosszúságú vízvezetékről, 150 méterenként szerelt kútról kapná a falu a kiváló minőségű vizet. Járdát akarnak még építeni, villanyt eljuttatni minden házhoz. Az 1967. évi, meg a távolabbi programok azonban csak úgy készülhettek, hogy volt mire alapozni. A korábbi években megteremtették az alapját a községfejlesztésnek. Bár, mint mondják a község vezetői, ha itt is annyi KÖFA- adót fizetnének az emberek, mint más községben, akkor jóval előbbre lennének a sürgős feladatok megoldásában. Madocsán, két hónappal a választás előtt, választást megelőző hangulat van. Az emberek számvetést tesznek négy év munkájáról, tervezik a jövőt. — pj — Kísérlet a földkéreg átfúrására A Föld legkülső, szilárd kérgének a vastagsága átlagosan kb. 30 km; a kontinensek alatt vastagabb, az óceánok alatt elvékö- nyodik. A kérget az alatta lévő, külső földköpenytől a Mohoro- viviv horvát kutatóról elnevezett határfelület választja el. Geológiai és geofizikai szempontból igen tanulságos lenne, ha sikerülne mélyíteni a rétegfúrást. Lehetőség nyílna ily módon, hogy közvetlen adatokat, nyerhessünk a szilárd kéreg legalsó, illetve a köpeny legfelső részének kémiai és ásványtan: felépítéséről és az ottani viszonyokról. Ezért vetették fel, először 1957r ben a földkéreg átfúrásának a tervét. A fúrás helyéül — gondos vizsgálatok után —- a mexikói tengerpart és a Guadalupe- sziget közé eső óceáni területet jelölték ki. Az első próbákat a „Cuss I” fúróhajóval 1981-ben végezték. Már az első 200 méteres próbafúrás is érdekes tudományos problémákat vetett fel. A következő években a technikai, illetve gazdasági nehézségek következtében a kísérlet szünetelt. Nemrégiben láttak ismét munkához, most már végleges fúróhajóval, amely lényegében egy óriás ponton. A pontonról egy hatalmas tartályt bocsátottak 23 méter mélységbe, a víztükör alá; csak kábelek kötik őket össze. Ily módon a tartály helyzete független a felszín hullámzásától. A fúrócsövek természetesen a tartályból indulnak a tengerfenék felé. Az első próbák alapján a szakértők úgy vélik, hogy a fúrás sikeresen végrehajtható. Egyébként szovjet kutatók is bejelentették a földkéreg átfúrására vonatkozó terveiket, ők azonban vastagabb kontinensi rétegben kívánják végrehajtani. Az egyik javaslat szerint a kéreg átfúrását atomreaktorok hőjével, égetéssel végeznék.