Tolna Megyei Népújság, 1967. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-20 / 17. szám
2 TOLNA MEGYEI NÉFÜJSAG 196". január 29. Az amerikaiak eddigi legnagyobb vesztesége a vietnami háborúban A? Egyesült Államok Dél-Viet- narnban harcoló katonai egységei a január 14-ével véget ért héten a vietnami háború eddigi legnagyobb veszteségét szenvedték eL ágy amerikai katonai szóvivő szerint az említett időszak során 1194 amerikai katona halt meg, sebesült meg, illetve tűnt ed. A veszteség megoszlása a következő: 144 halott, 1044 sebesült és hat eltűnt katona. A szóvivő a nagyarányú veszteséget a délvietnami deltavidéken lezajlott „Cedar Falls” hadművelettel, valamint a fokozódó harci tevékenységgel hozta összefüggésbe. A vietnami háború történetében az amerikaiak csupán egyszer, az 1965. november 20-án véget ért héten vesztettek több katonát halottakban: 240-et. Amerikai források szerint az amerikaiak teljes veszteségű istája — a háború kezdetétől számítva — ily módon alakult: 6875 halott, 39 261 sebesült. Amerikai vadászbombázók szerdán, immár a harmadik egymást követő napon, támadást intéztek a VDK fontos vasúti csomópontjai ellen az észak-vietnami főváros közelében. Bombatámadásokat jelentettek Hanoitól 32, illetve 64 kilométerre északkeletre. A Nhan Dán csütörtöki számában r at, hogy a Viet Tri ipari központ elleni támadás során január 14-én és 15-én számos polgári személyt, többségükben öregeket és nőket és gyermekeket megöltek, illetve megsebesítettek. A támadások súlyos kárt okoztak a város lakóinak házaiban. Ezek a barbár akciók újabb kihívást jelentenek a vietnami néppel, a szocialista országokkal és az egész haladó emberiséggel szemben — hangoztatja a lap. A Pravda különtudósítója, Alekszejev cikkét közli a lap csütörtöki számában. A , tudósító Nam Dinh városában járt, ahonnan a lakosság jelentős részét a gyakori bombatámadások miatt kiköltöztették. Namba tartományban, ahova Nam Dinh város is tartozik, az elmúlt 18 hónap során 48 amerikai repülőgépet lőttek le, ebből kilencet a polgári lakosságból alakult honvédelmi egységek. Az amerikai hadvezetés ismét új taktikát akar alkalmazni a vietnami háborúban: a katonai erők tömeges bevetésével kívánja meggátolni a szabadság- harcosok katonai sikereit. A hadvezetés az új taktika „főpróbájának” szánja a végéhez közeledő katonai akciót az úgynevezett Vasháromszögben, Saigon közvetlen közelében, amelynek során mintegy harmincezer amerikai, és dél-vietnami katonát vetettek be. Hasonló nagyméretű akciót terveznek a Dél-Vietnam középső részén lévő Haso felföldön és — a megfelelő támaszpontrendszer kiépítése után — a Mekong folyó deltavidékén is. A hadvezetés ugyanakkor tanulmányozza azt a lehetőséget, hogy miként lehet összefüggő zárat létesíteni a de- málitarizált övezet mentén, a kambodzsai határ egyes pontjain és Saigontól délre. Ezzel az utóbbival el akarják zárni a délvietnami fővárost a szabadság- harcosok egyik fő támaszpontjától, a delta vidéktől. CsKütéstyefi sorokban A szélsőjobboldali indonéz egyetemi és középiskolai diákírontok csütörtökön újabb heves Sukar- no-ellenes tüntetést rendeztek Djakartában. A Kami és aKappi szervezet aktivistái a hadsereg vezetőit is felkeresték és hivatalaik előtt azt kiabálták: „Akasz- szátok fel Sukarn ót!”, Hadbíróság elé Sukamóval!” • Szerdán befejeződött a nyugatnémet hadsereg „Párducugrás” fedőnévvel megtartott hadgyakorlata, amely tíz év óta a legnagyobb arányú hadgyakorlat volt. ötvenkétezer katona vett részt benne, köztük amerikaiak, franciák és belgák. • Januschez asszony ötösikrei közül az utolsó is meghalt szerda este, egy nappal születésük után. Valamennyi újszülött halálát légzési zavar okozta. Bolíviában letartóztattak 13 ellenzéki politikust, akik ellen azt a vádat emelték, hogy felforgató tevékenységük céljaira használták ki a diáikzavargásokat, amelyek a magánegyetemek felállítása ellen tiltakozásként robbantak ki Több pekingi üzlet nem nyitott ki Peking (MTI). A pekingi plakátok a „tömegszervezetekber. uralkodó korrupciós jelenségekről” írnak, hangoztatva, hogy „kapitalista úton járó hatalmon lévők pénzzel és anyagi eszközökkel a tömegszervezetek alá- ásásával foglalkoznak”. A „forradalmi lázadók” plakátjai követelik azt is, hogy a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának január 11-i közleményével összhangban az állambiztonsági szervek és a katonák védelmezzék a bankokat. Egyéb „taee- baók” (plakátok) azt kívánják, hogy azokat a munkásokat, akik más városokból Pekingbe jönnek, azonnal vissza kell küldeni oda, ahonnan elindultak, s ehhez, ha szükséges, hatalmi eszközöket is fel kell használni. A kínai fővárosban a „forradalmi lázadók parancsának” megfelelően egy sor üzlet szerdán zárva tartott. A pekingi nagyáruház több bejáratán „lázadó osztagok” pecsétjével ellátott zárószalagok tűntek fel, amelyek hírül adják, hogy az áruház zárva tart. Peking legnagyobb órásüzletében nem árusítanak karórákat, s a pult fölött jelszavak hirdetik: „Védelmezzük az állami vagyont!”. Másutt: „Ne vásárlással, hanem a kulturális forradalommal foglalkozzunk!” — felíratok láthatók. A Liu Sao-csd államelnököt és Teng Hsziao-pinget, a KKP főtitkárát támadó, immár „hagyományos” plakátok mellett szerdán a jelszavak és plakátok tömege támadta Csu Te-t, a politikai bizottság tagját, az országos népi .gyűlés állandó bizottságának elnökét. A kínad forradalmi harcok legendás hírű katonai parancsnokáról, aki tavaly töltötte be 80. életévét, „forradalmi lázadók” azt állítják, hogy „revizionista és eilenforradalmár”. Spanyol munkásbizottságok, amelyek a hivatalos szakszervezetekkel szemben egyre inkább a spanyol dolgozók valódi szak- szervezeteinek szerepét töltik be, a dolgozók követeléseinek elfogadtatásért január 27-re sztrájkfelhívást adtak ki a madridi dolgozók és február 1-re az asztu- ria szénbányák dolgozói számára, * A Britisch Motor Corporation (BMC) nevű angol autótröszt bejelentette, hogy február elsejével átlagosan 35 fonttal emeli négy népszerű autótípusának belföldi árát. A megdrágult kocsik kö zött van az angol kisemberek „népautója” a Mini. s a rendkívül népszerű „Morris 1100 is. • A Német Demokratikus Köztársaság statisztikai hivatala nyilvánosságra hozta az ország 1965. évi tervének teljesítéséről szóló jelentést. Az elmúlt évben a Német Demokratikus Köztársaság nemzeti jövedelme 4,5 százalékkal, ipari termelése pedig 6,5 százalékkal emelkedett. A külkereskedelmi forgalom a szocialista országokkal 8 százalékkal, a fedődé or- ] szagokkal pedig 13 százalékkal I nőtt. 84635 tanácstagi válasstókerület a városokban és falvaikban A tanácsok végrehajtó bizottságai az ország minden megyéjében, járásában) városában, községében és kerületében a Hazafias Népffront előterjesztése alapján megtárgyalták és megerősítették a választási eln-öíkségék és a választókerületi bizottságok tagjainak névsorát. A tanácsok számának megfelelően 2869 választási elnökség tevékenykedik majd január 23-tól hazánkban. Több mint 14 000 tagjuk sok egyéb fetodat megoldása mellett elsősorban a választások -törvényességén őrködik majd. A 84 635 tanácsi választókerületi bizottságban 268 963-an foglalnak helyet a társadalom legkülönbözőbb rétegeinek képviseletében. A választókerületi bizottságok száma egyben azt is jelenti, hogy az ország népe az idén összesen 84 635 tanácstagot választ, csaknem húszezerrel kevesebbet, mint 1963-ban. Az országgyűlési és tanácsi választókerületek területi beosztását január 21-ón hirdetményben hozzák nyilvánosságra. A választási elnökségek és a választókerületi bizottságok január 23-án a tanácsok végrehajtó bizottságainak elnökei előtt tesznek esküt, majd megtartják első ülésüket és megválasztják tisztségviselőiket (MTIJ Az összeírás befejezése után országszerte megkezdték a álasztói listák összeállítását Képünkön: a begyűjtött összeírólapo kát ellenőrzik. (MTI-foto — Fényes Tamás felvétele.) Tito Ausztriába látogat Bélgrád (MTI) Dusán Blagöje- vics. a jugosziláv külügyminisztérium szóvivője csütörtöki sajtó- értekezletén megerősítette, hogy Joszip Broz Tito februárban Ausztriába látogat. A látogatás végleges időpontját később állapítják meg. A szóvivő hangoztatta, Jugoszláviában kedvező visszhangot keltett Káesdnger bonni kancellár ama nyilatkozata, amely szerint Nyugat-Németország rendezni szeretné Jugoszláviához fűződő kapcsolatait. Évente ezer, ezerötszáz között van az akták, ügyiratok száma, amelyek a megyei tanács vb. szociálpolitikai csoportjához kerülnek. A meglehetősen nagy „aktaforgalom” elsősorban a szociálpolitikai munka sokrétűségéről vall. A szociálpolitikai csoport foglalkozik a rendszeres és rendkívüli segélyezésekkel'; a sok- gyermekes családanyák jutalmazásával, az ingyenes csecsemő- kelengye-juttatással, hadigondozási ügyekkel, a szociális intézmények működtetésével, az elmaradott néprétegek helyzetének javításával és még néhány más szociálpolitikai problémával. A csoport évente másfél ezer ügyben intézkedik és ha figyelembe vesszük a járási és községi szinten intézett ügyeket, a tanácsi szakigazgatási szervek évente hozzávetőleg sok ezer szociálpolitikai üggyel foglalkoznak. Rendszeres szociális segélyt 754 személy részére 85 700 forintot fizettek ki az első félévben. Rendkívüli segély címén 154 000 forintot folyósítottak, ötvennégy sokgyermekes anya jutalmazására 70 ezer forintot fizettek az elmúlt félév alatt. A kórházi költségek elengedését 323-an kérelmezték és a 207 000 forint költségből 165 000 lett elengedve. A szociálpolitikai csoport foglalkoEgy Mos társadalmi probléma Száz évvel ezelőtt hazánkban az emberek öt százaléka volt hatvan éven felüli — jelenleg mintegy tizenöt százalék zik a csökkent munkaképességűek elhelyezésével is. Nyilvántartásban 2282 csökkent munkaképességű szerepel. Közülük 330-an kértek elhelyezést. Foglalkoznak a börtönből kiszabadultak utógondozásával és az elmaradott néprétegek, a cigánylakosság helyzetének javításával. A területi gondozás mellett nagy jelentősége van az intézeti elhelyezésnek, a magukra maradt, csáládtalan öregek gondozásának. A megye 9 szociális otthonában 787 öreget, beteget gondoznak. Tavaly 90 kérelmezőt helyeztek el szociális otthonban, de évről évre nagyobb az igény. A nyilvántartás szerint 103-an várnak szociális otthoni elhelyezésre, azonkívül, hogy a belecskai és a pálfai gyermekotthonban évről évre szaporodik a túlkoros és elhelyezésre váró gyermekek száma. A szociális otthonokba való elhelyezés iránti igény évről évre növekszik. Szaporítják, de nehezítik is a szociálpolitikai csoport munkáját az olyan esetek, amikor a közvetlen hozzátartozók kényelemszeretetből akarnak az öregektől „megszabadulni”. Jogszabály írja elő, hogy a szociális otthonokban a munkaképtelen, vagy a nagymértékben csökkent munkaképességű utalható be, aki nem képes magáról gondoskodni, tartásra kötelezhető hozzátartozója nincs, vapv gondozását szociális helyzeténél fogva a család nem tudja biztosítani. Közismert társadalmi probléma, hogy a fiatalok a szülők iránti hála és szeretet érzésének hiánya miatt szociális otthonba szeretnék helyezni a szülőt, holott a gondozásba vétel nem indokolt, sőt az említett jogszabály szerint nem is lehet felvenni. Bonyolítja az elhelyezést az is, amikor a különböző társadalmi szervek vezetőit „környékezik” meg, akik a jogszabályok ismereteinek hiányában pártfogóként lépnek fel. Kisebb számban, de vannak olyan példák is, amikor a járási szak- igazgatási szerv elutasítását a megye megváltoztatja, miután a környezeti ismeretek, a kérelmező helyzete, az elhelyezést indokolttá teszi. A szociálpolitikai csoporthoz benyújtott kérelmek szerint és a két gyermekotthonban ápolt túlkoros gyermekekkel együtt, több mint 200-an várnak szociális otthoni elhelyezésre. — Az igények nagyok, de milyenek a lehetőségek? — érdeklődtünk dr. Simon Fe- renctől, a szociálpolitikai csoport megyei vezetőjétől. — Az öregekről való gondoskodás társadalmi ügy, s valamennyi problémát a szociálpolitikai szakigazgatás szervei egyma- gukban nem képesek megoldani. Munkánkban nem nélkülözhetjük a társadalmi szervek segítségét, s a helyes szemlélet kialakítását. — Van-e kilátás a szociális otthonok további fejlesztésére?