Tolna Megyei Népújság, 1966. december (16. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-22 / 301. szám

4

TOLNA MEGYEI NF.PtJSiG

196S. december 29.

Kevesebb hatósági bizonyítvány kell

Eddig az oktatási intézményekbe a felvételhez megkövetelték a vagyoni bizonyítványt, továbbá igazolást az eltartottak számáról, valamint nemleges igazolásit a nappali tagozatra jelentkezők munkaviszonyban állásáról. Mindezek a hatósági bizonyítványok a jövőben szükségtelenek. A művelődésügyi miniszter úgy rendelkezett, hogy az említett hatósági bizonyítványokra a kérelem elbírálásához nincs szükség. Az esti tagozatra történő felvételi kérelmekhez a tanácsi szakigazgatási szervekkel sem kell igazoltatni a munkaviszony fennállását.

A felsőfokú oktatási intézményekbe felvett hallgatók állami támogatásának megállapításához és tandíjbesorolásánál megszüntetik azt a követelményt, hogy a község (város, kerület) tanácsi szerve külön igazolja, ha az egyik eltartó nem áll munkaviszonyban.

Kimondja a rendelkezés azt is, hogy az óvodai, napközi otthoni térítési díjak megállapítására az eltartott gyermekeket illetően minden adatot a munkáltató igazol.

Negyvenhat munkás év után

— Elégedett? Elérte az élete célját? Beteljesültek a vágyai?

Ilyen dolgokat kérdeztem tőle. Vajon mi más időszerűt kér-' dezhetne az újságíró attól az embertől, aki maga mögött hagyta élete javát, a munkás évtizedeket, s nyugdíjba vonult. Méghozzá nem is akármilyen évtizedeket hagyott maga után: negyvenhat esztendőn keresztül dolgozott egyfolytában a simontor- nyai bőrgyárban. Itt kezdte fiatal gyermekkorában, s innen búcsúztatták munkatársai, amikor elérte a nyugdíjas korhatárt. A háború egy időre elszólította a gyárból, de a fogságból való hazatérése után azonnal jelentkezett ismét műszakra.

A negyvenhat évvel javakora munkaerejét hagyta a gyárban. Egy életen át a bőrök megmunkálásán dolgozott, ott volt a gyár minden mozzanatánál. Mint a bonyolult gépben a fogaskerék, úgy dolgozott, működött egy életen át a gyár egy nélkülözhetetlen alkatrészeként. Ahogyan élt. lüktetett, lélegzett a gyár, abban benne volt Nyakas Lajos dolgos két keze, szívverése, lélegzése is.

Amikor felvették negyvenhat esztendővel ezelőtt, a gyár még kis törpeüzem volt. Gépek csak mutatóban voltak, mindenhez emberi kéz, energia kellett. A kezdetleges technológiára jellemző, hogy a gyár munkásainak akkoriban időközönként végig kellett jármok a faluban lévő tyúkólakat, mert a tyúktrágyát, illetve a benne lévő hatóanyagot használták a bőr kikészítéséhez. A bőrt a Sióban áztatták, tehát nemcsak kicsiny volt az üzem, hanem technológiája is kezdetleges.

Az üzem közben nagy gyárrá nőit, s napjainkban is szemlátomást növekszik. így is, úgy is. A technikai szintje is, a munkáslétszáma is, egyszóval minden. Nyakas Lajos azt még pontosan tudja, hogy negyvenhat évvel ezelőtt milyen és hány gépből állt az üzem, de hogy néhány hónappal ezelőtt mennyi volt, amikor Selbúcsúzott tőle, fogalma sincs. 5Sorolja, hogy ebből az országból iis érkezett egy automata gép, obiból is, úgyszólván képviselve van ~a gépparkban egész Európa, de zma már eszébe sem jutna senkidnek sem megszámolni, hogy daFEJEZETEK VPÓNAY VAL NAPLOJ/feát ir“bszámra mennyi a gép. Mert-olyan sok van. Ma mar csak azt

Barkáé »műhely —

órabérben

Debrecenből hozom az ötletet, díjas szakik adják. És mindez de annyira megtetszett, hogy bí- óradíjban. Óránként öt forintot zom benne. Szekszárdon is meg- kell fizetni annak, aki a bárvalósítható. kácsműhelyben dolgozni akar. Az

Minden embernek van valami- óradíj beszedését ugyancsak az lyen fontos reperálni való dolga, egyik nyugdíjas bácsi végzi, és Kulcsot reszelni, lábast foltozni, fúrhat, faraghat mindenki, szer- kis asztalt csinálni, fogast, polcot kezeteket, szerszámokat készíthet- eszkábálni, szinte a mindennapok nek, házi eszközöket, ügyes dol- igénye. A sok-sok barkácsolási gokat lehet összehozni mindössze kedv kielégítetlen marad. A lakás öt forintért... Mert ebben a mű- meg rengeteg hasznos felszerelés- helyben még kisebb értékű tői szenved hiányt, mert az Ezer- „nyersanyagot" is tudnak vásárol- mester-füzetben ' megjelenő ötle- ni a barkácsolók, teket nincs hol megcsinálni. Ha Szekszárdon nem kielégítő a elromlik a szekrényzár, szerelőt lakosság szolgáltatási ellátása. A kell hívni. így karácsony táján vasipari vállalat apró munkákat például, ha fatartó keresztet akar nem is vállal. De egy ilyen kis az ember készíteni, mesterhez barkácsműhely, négy-öt satupados kell menni. Ha a bútor lába ki- állással, kielégítené az igényeket, törik, asztaloshoz kell vele sza- S véleményem szerint volna is ladni’, ha pedig fényezni kellene egy ilyen műhely felszerelésére az asztal lapját, az szinte lehe- helyiség. Szerszámot is lehetne tetlen. biztosítani, mert a legnagyobb

Pedig milyen ügyes dolgot ta- szerszámvT asztékot is 50—60 ezer láltak ki a debreceni ktsz-ben! forintból ki lehetne elégíteni... Egy kicsi műhelyt szereltek fel És minden bizonnyal a barkács- — egyelőre vasipari szerszámok- műhely forgalma is kielégítené kai — és idejöhet bárki, akinek azt a kisipari termelőszövetkeze- valamilyen reperálni valója van. tét, vagy tanácsi vállalatot, amely Itt rendelkezésre állanak a vas- barkácsműhelyt — önkiszolgáló ipari kézi szerszámok, fúrógép, műhelyt — szervezne a város la- menetmetszők, hegesztő apparát, kői részére.

és néhány nyugdíjas szakember... Csak az a kérdés, hogy volna-e hogy minden kezeügyében legyen városunkban olyan szerv, amely a barkácsolni akaró embereknek, vállalkozni merne egy ilyen hasz- Ugyanis a jól felszerelt műhely- nos kezdeményezés kivitelezésében minden házi javítást el lehet re?

végezni. A szaktanácsot a nyug- — pj. —

liiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiuiiiiiuuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiinE

•q WÓftMN.

A «muH mraik

tartják nyilván, hogy minden teremben, minden munlcafolyamat- vál gép sokszorozza meg az ember munkáját. A gépek segítségével néhány ember termeli azt a mennyiséget, mint négy ys fél évtizeddel ezelőtt az egész üzem.

— Gép izedi ki az áztatóbái is a bőrt. Azelőtt kézzel csináltuk. Akkoriban még nem is hittük volna, hogy így is lehet.

Miközben a gyár megizmosodott, a munkásember. Nyakas I^ajos fölött eljárt az idő. így törvényszerű ez. Nyakas Lajos fiatalos energiája azért nem veszett el, ott maradt a gyárban, beágyazva a gépekbe, épületekbe, mindenbe. Meg abban a sok termékben, amelyet elszállítottak belőle. Ott maradt a gyárban, hogy a most odakerülő fiatalok annak segítségével még többet tudjanak majd alkotni, termelni, és ugyanilyen emlékekkel adhassák át majd ők is a stafétabotot az utánuk következőknek.

— Először szokatlan volt, hogy fújtak, és nekem nem kell mennem. Néha úgy voltam, hogy önkéntelenül is megindultam volna.

Olyan érzés ez, — sokan bizonygatták már, akiknek részük volt benne — mintha az embert szabályosan kirúgták volna a gyárból, mesterségesen távoltartanák onnan. Ezért szorul el a szív még évek múltával is, amikor megszólal a gyár műszakot jelző sípja, ezért szorul meg a lélegzet a bensőben. Néha még a könnyet is nehéz visszafojtani. Pedig hát hol van itt szó kirúgásról, elbocsátásról? Egész életen át tudta mindenki, hogy egyszer elérkezik majd a pihenés ideje, elérkeznek az öreg napok. Már évekkel korábban tudja mindenki azt a napot is, amikor eléri a nyugdíjas korhatárt. Legtöbb esetben — Nyakas Lajosnak is része volt benne — szépen elbúcsúztatják a munkában megöregedett munlcást, megköszönik szorgalmát, becsületességét, folyósítják számára a megélhetéshez szükséges nyugdijat. Inkább ünnep ez, mint kényszerű megválás. Mégis ..,

Nem lehet egykönnyen elszakadni attól a helytől, ahol egy munkás életet hagy az ember.

— Elégedett? Elérte az élete célját? Beteljesültek a vágyai?

Talán még sohasem fogalmazott meg magában ilyen és hasonló kérdéseket, hogy számot vessen magában, vagy latolgassa a várható esélyeket. Nincs is kész a pontosan megfogalmazott, ezerszer átgondolt válasszal. Lny- nyit mond:

— Megélünk. Telnek az öreg napjaink. Teszek-veszek a ház körül, meg a feleségem is dolgozgat.

Nyalcas Lajos az embertípusok egy nagyon sajátos kategóriájába sorolható. Nem tartozott sosem az ábrándozók, hosszú évekre előre számítók közé. Sosem voltak olyan törekvései, hogy valamikor majd nagy ember lesz, és... Egyetlen egy törekvés vezérelte egész életén át: dolgozni és tisztességesen megélni. Ez határozta meg a mindennapjait. Ebben persze, ha kimondva nem is, de ott szerepelt egy távolabbi számítás is: a tisztes öregkor, a megélhetés, arra az időszakra, amikor már nem lesz gyári fizetés. Az önmagában semmi különöset nem tartalmazó, de na- gyonis emberi, természetes törekvése egész életútján végigkísérte. Nem emelkedett ki fejhosszal munkatársai közül, mint munkásember, de arra nagyon ügyelt, hogy sosem dolgozzon kevesebbet a többinél. „A munka a2 alapja mindennek” — rmllotta. 1933-ban vettek egy kis házikót részletfizetésre. A háború után fizették ki az utolsó részleteket. A lakásuk tehát megvan. Akad hozzá egy kis kéra hegyben egy kis szőlő, és a postás hozza minden hónapban az 1300 forintot.

Nyugodtan várja a holnapot.

A minap Palásti Lajos, a gyár szakszervezeti titkárhelyettese megkérdezte tőle:

— Nem volna-e kedve gyógyüdülőbe menni? Tudnánk segíteni. Ha meggondolja, szóljon, szerzünk beutalót.

— Talán majd tavasszal. Most már lesz időm erre is.

BŐD A FERENC

’ ..............................................

E

gy napon elmentem a Hadügyminisztériumba, mert egyet-mást meg akartam tudni. Különben is Krobatin hadügyminiszter elé voltam rendelve kihallgatásra, mivel ügyemet akartam (mely a 35. ITD6-nél keletkezett) a miniszternek előadni. Ti. amennyiben elleneim vizsgálatot rendelték el, akkor az őrnaggyá való kinevezésemet, mely most, 1918. november 1-vel esedékes lett volna, felfüggesztik. Ugyanott elmentek előbb Janky és gróf Takách-Tolvay József vk. alezredesekhez, akik a hadügyben teljesítettek szolgálatot. Általuk tudtam meg, hogy Budapesten a Tanácsköztársaság7 ki lett kiáltva, melyre a Becsben tartózkodó magyar tiszteket itt a minisztériumban esketik fel. Én csali benéztem abba a terembe, ahol az esküre összegyűlt tisztek vártak — kb. 50—60-an lehették együtt. Én azonban elmentem, és esküt qem tettem. Utána még vártam a hadügyminiszterre, aki, mivél már dél felé járt az idő, amikor egy telefonértesítés útján a kihallgatást lemondatta, mert megsérült egy üvegszilánk által, mely egy, áz automobiljára irányított kődobás által vágódott az arcába. Ez volt báró Krobatin hadügy0 ITD — Infanterie Tren Division.

7 Prónay téved: a népköztársaság kikiáltásáról van szó. A népköztársaságot 1018. november 16-án, a Tanácsköztársaságot 1919. március 21-én kiáltották ki.

miniszter utolsó szereplése, mivél ezután már ő is leköszönt. Ennek a véletlennek köszönhettem tehát, hogy az én őrnagyi kinevezésemet már nem írta alá, azonban másoknak, úgy mint Ta- káchnak, sikerült ezredessé való kinevezését még idejében aláíratni.

„KIVÁNDORLÓK AMERIKÁBA"

Miután a város8 vette át a lovasikaszámya épületét, nekem felmondott, azért ki kellett költözködnöm. Az új legényem, egy igen derék martonvásári fiú, holmimat összepakolta, és a kaszárnyái lakásból elszállította a már említett Darányi-féle villába. Utolsó napokban, mielőtt elköltöztem, eljöttek hozzám a régi őrmesterek közül néhányan tanácsot kérni, hogy mitévők legyenek, mert a legénység már megint új ezredparancsnokot akar választani. És miután többek között engemet is jelöltek, átvenném-e a parancsnokságot. Én igen összeszndtam őket, miért hagyják magukat ilyen rongy fráterektől, mint Csömör, terrorizálni, mivel a mostani időkben éppen ők volnának, az altiszti kar, hivatva ezen elemeket a nemzeti hadseregiből kidobni,

8 A szóban forgó város Kecskemét; Itt állomásozott Prónay Pál ezrede.

engemet pedig ne is jelöljenek, és ne is számítsanak arra, hogy én a parancsnokságot átveszem, mert úgyis szándékom külföldre menni. ' Tényleg eltökéltem maiamat az Amerikába való kivándorlásra, és nagyon bánom, mert nem sikerült tervemet keresztülvinni. Ugyanezen altisztek újságolták nekem később, hogy a megválasztásom ezredparancsnokká majdnem egyhangúan sikerült, de néhány huszár, köztük Csömör is, kifogást emeltek, mert igen szigorú voltam, és közülük többeket megvertem a harctéren. Ez úgy is volt, aki megérdemelte, azt alaposan megvertem, mert a magyart csak bolttal lehet fékezni.

Minekutána én számba nem jöttem, Sztojano- vich Viktor őrnagyot választották meg, aki ekkor már nős lévén, Budapesten lakott. Lejött ugyan, de nem fogadta el a neki kijelölt tisztséget, és így lett Bánhidy Simon kapitány ezredparancsnok. De ő sem uralkodott sokáig. Én ekkor már a budapesti körletparancsnokságnak lettem alárendelve, és a fővárosban a Tattersall területén működő lónyilvántartóhoz kaptam többed magammal beosztást, úm. Sally Iván, Hennel szd.- osokkaí a 8. huszárokhoz. Ezen utóbbi volt egyszersmind a parancsnok is. Emlékszem egy jelenetre, amely a kecskeméti Beretvás Szálloda épületében játszódott le, amelynél véletlenül éppen ; ott voltam. !