Tolna Megyei Népújság, 1966. december (16. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-22 / 301. szám
1966. december 22. 3 TOLNA MEGVET NÉPfTSAO A vigasztalás legyen a cél Őszintén a társadalmi temetésekről BÉKÉBEN — * HÁBORÚRÓL Álmosan pislognak az ablakok, tompán toppannak a léptek a jároán. A teremben kályha duruzsol. Béke van. Bátor Márton előadó Bölcsikén a háborút idézá. És az emberek: berlinerkendős anyókák, beikecsas férfiak, fiatal fiúk és lányok moccanás nélkül hallgatják. — Toikióban, a második világháború idején, egyetlen bombatámadáskor akkora tűz keletkezett, hogy 41,S négyzetkilométeren minden elpusztult. Több, mint tízszer akkora területén, mint Bölcske ... Az emberek összenéznék. A táblán szemléltető képek: hogyan kell védekezni a tűz eilen. A tanácsütikánnő azt mondja kifelé jövet: négyszázötvenen vettek részt a filmvetítésen. Három- százötven férőhely van a moziban. Négy csoport most végez és egy olyan hallgató sincs, aíki kétszer mulasztott volna. Pedig önkéntes. De érzik, tudják az emberek: a háború szeszélyes, a békében is ólálkodik és állandóan figyelni kell rá. Dunaföldváron a tanácselnök-helyettes modernül berendezett irodájában beszélge- tünk. borzalmairól. A tanácselnök súgva mentegetőzik: későn tudta meg, hogy ma filmvetítés lesz. Dél óta fűtenek, de úgy látszik kevés. A székeken télikabátos emberek gubbasztanak. És közben peregni kezd a film. A „Kötelességünk” címűt vetítik. — Hét csoportunk van — magyarázza a tanácselnök. — Kétszáz ember már végzett. Százötven pedig januárban végez. Kilencvenöt-száz százalékos a megjelenés. Járjuik a községeket. Bonyhádom, dr. Sziget György, a járás PV törzsparancsnoka ösz- szegez: jól megy a munka. Mázán, Kisdorogon már befejezték az 1966—67-es évet. Kilencven- kilencvenöt százalékos volt a megjelenés. A zománcgyárban éppen előadás van. Salac Ottó gépészmérnök az atombomba hatásáról és az ellene való védekezésről beszél. — Munkaidő után tartjuk a foglalkozásokat. Nyolcvan-kilenc- ven százaléka mindig itt van a hallgatóknak.,. A lucskos úton fröccsen a sár. Valaki azt mondja a gépkocsiban: most már igazán elég volna a sok esőből. Árt a vetésnek. Egy öreg bácsikával beszélgettem a minap Nagykónyiban. Az öregségiül, betegségről esett szó és így lyukadt ki az egyre jobban közelgő naphoz, amely végül is a temetést jelentené. Elmondotta, hogy nem vallásos, így nem szeretné, ha egyházi szertartással temetnék el. Azt is hozzátette, ezen még azért gondolkozik, mert nincs kibékülve a polgári temetéssel. Szerinte nem elég ünnepélyes, érzelmileg nem hat eléggé a megjelentekre. Részben igazat adtam neki. Hogyan is állunk a megyében a társadalmi temetésekkel? Három évvel ezelőtt jóformán minden temetést egyházi szertartások keretében tartottak. Csupán elvétve akadt egy-egy társadalmi temetés. Ezeket is elsősorban a társadalmi szervek, vállalatok rendezték. A fejlődés, az emberek gondolkodásában végbement változások azonban egyre jobban megkövetelték, hogy ezen a területen rendet teremtsünk. Megyénkben körülbelül hároméves múltra tekintenek vissza a társadalmi temetések. A statisztika segítségével megállapítható, hogy Szekszárdon 1964-ben 175 temetés közül 6 volt polgári. 1965-ben már 18, és ez évben, a mai napig 29 társadalmi temetést rendeztek. A fejlődés nem kielégítő Az adatok azt bizonyítják, hogy az utóbbi három év ugrásszerű változása ellenére a fejlődés nem kielégítő. Ha könnyen akarnánk elintézni a problémát, azt mondhatnánk, hogy a múlt hagyományait nehéz feledtetni, az újat mindig idegenkedve fogadják az emberek. A felelet azonban nem ilyen egyszerű, bár nagyon sok igazság van benne. Az évszázados egyházi temetkezési forma gyökeret vert az emberekben. A hosszú idő alatt megszokták, sokan még akkor is ezt a formát választják, ha időközben ateistákká váltak. És itt kapcsolódik az öreg bácsikával történt beszélgetés a témához. A polgári temetések színvonala nem éri el a kívánt mértéket. A napokban a Tolna megyei Temetkezési Vállalatnál jártam, kíváncsi voltam a szekszárdi társadalmi temetések lebonyolítására. Pekari István igazgató tájékoztatott: — A városi tanács az elmúlt évben 50 ezer forint támogatást Csizmadia József, körzeti megbízott rendőr: „A 16 pontban az is szerepel, hogy én a tsz-tői egy hold háztáji földet kaptam. A tagok is tudják, hogy ez nem fedi a valóságot, mert egy hold kukoricát és száz öl cukorrépát részes megmunkálásra vállaltam. Én nem foglalkozom az ag'ronómus- sal, ő se foglalkozzon énvelem.” Lánczos Ferencné: „Nem igaz, hogy a sertésfürösztésre sertést vágtunk és abból lakodalmat tartattunk. Ez csak rágalom.” Mindenképpen furcsa tehát, hogy a közgyűlés hozzájárult az elnök távozásához, illetve, hogy egyformán ítélte meg az elnök és az agronómus tevékenységét. Azzal sem magyarázható ez a felfogás, hogy korábban voltak hívei az agronómusnak. Tudniillik toborozta őket, ígéreteket tett különböző juttatásokra. Tavaly karácsonykor például nem kellett fizetniük a tagoknak a szövetkezettől kapott fenyőfákért, mert az elnök távollétében az agronómus így intézkedett. A hívek száma erősen megcsappant október végére, amikor az a bizonyos közgyűlés összeült, főként azért, mert bebizonyosodott, az agronómus munkája nem kielégítő, ígéadott, hogy ebből az összegből szerezzünk be minden olyan kelléket, amely a polgári temetéseknél szükséges és ünnepi külsőt kölcsönöz a szertartásokhoz. A művelődési osztály 12 szónokot jelölt ki, akiket egynéhányszor felkerestünk, hogy a temetéseknél közreműködjenek. Sajnos, nem jó időben mentünk, mindig valami elfoglaltságra hivatkoztak. így minden szekszárdi temetésen én mondom a megemlékezést. Néhány héttel ezelőtt a művelődési osztályról segítségként érkezett Bodrogi István. Most kettőnk között oszlik meg a munka. Az anyagiakon nem múlhat E néhány mondat eléggé elgondolkoztató. Miért csupán a vállalat igazgatója tartja a ravatalozónál, a sírnál a beszédet? A 12 kijelölt „társadalmi munkás” közül sohasem ér rá egy sem? Az 50 ezer forint tekintélyes összeg. Ebből a pénzből megfelelő hozzáértéssel, megvásárolták azokat a kellékeket, amelyek a szertartások ünnepélyességének csak egy részét biztosítják. Ez azonban nem minden. Szekszárdon például több lehetőség nyílik egy- egy polgári temetés még ünnepélyesebbé tételére. A sablonosán összeállított beszédek, a magnetofonszalagra vett zeinei és kórusrész, a felállított örökláng, valamint a dekoráció nem elegendő, sivárnak tűnik az egyházi szertartások legtöbbjéhez. Többet kellene foglalkozni ezzel ' a problémával, mert a polgári temetések lebonyolításának jelenlegi rendszere nem kellően vonzó, még az olyanok számára sem, akik a temetéseknek ezt a módját szeretnék választani. A lehetőségek egyik forrása például az énekkar lehetne. A magnetofon alkalmazása helyett énekkart kellene alakítani, melynek létszáma csupán öt-hat főből állna. A Temetkezési Vállalat az énekesek fáradozását honorálná és így a kar a szertartások ünnepélyességét fokozná. Vidéken a helyzet még mostohább ' A társadalmi temetések statisztikájáról az eddigiekben csupán szekszárdi viszonylatban emlékeztünk meg. A különböző közretei pedig többnyire megalapozatlanok. Miről van szó tehát? Most már maguk a szakadáti tsz-tagok is látják, és be is ismerik, hogy egy kis csoport, néhány ember akarata érvényesült a közgyűlésen, akik nagyhangúak és jól tudnak beszélni, ök kiabálták: Vagy mind a kettő maradjon, vagy egyik sem. Genszler András, az egyik idősebb tsz-tag is úgy vélekedik, nem tudtak, nem mertek vitatkozni azok, akik nehezebben fejezik ki magukat, mert kicsit törik a magyar nyelvet, és ez a többség. Most már nyugodtan beszélnek erről, hiszen rendeződött a szakadáti válság. Ismét megválasztották elnöknek Ham Gyulát, csaknem egyhangúlag. Mindössze három ellenszavazat volt, és egy tartózkodás. Másfél hónap telt el a két közgyűlés között. Az elnök közben is dolgozott, fizikai munkában. Külső beavatkozás, agitálás nem történt a válság idején, egyszerűen tudatára ébredt a szövetkezet tagsága, mi a teendő. Felülkerekedett a józanság. sőt a bölcsesség. ,.Ha az elnök akkor nem mond fel, az ag- ronómustól nem tudunk megszabadulni.” G. J. ségekben, a megyeszékhelyhez viszonyítva, sokkal mostohább a helyzet. A községi tanácsoknak kevesebb az anyagi alapjuk ahhoz, hogy a polgári temetések színvonalát a kívánt mértékre emeljék. A legtöbb helyen még ravatalozóval sem rendelkeznek, nem beszélve arról, hogy lemezjátszó, vagy magnetofon csak elvétve akad ezeken a helyeken. A megye 248 temetője közül mindössze 63 rendelkezik megfelelő ravatalozóval, amely azt jelenti, hogy a szertartások egy részét a házaknál kell elvégezni. Természetesen ez nem lenne akadály, ha a községi tanácsok mindegyike megfelelő anyagi alappal járulna hozzá a temetések ünnepélyességéhez. Szinger Józsefné, a családi és társadalmi ünnepek megyei szak- referense a közelmúltban egyhetes központi továbbképzésen vett részt. Sok jó tapasztalattal, kellő felkészültséggel tarsolyában érkezett vissza. Beszélgetésünk alkalmával néhány megszívlelendő javaslatot említett, amelynek megvalósítása jórészt a községi tanácsokon múlik. — A helyzet megjavítása érdekében az első és legfontosabb feladat a szónokok kijelölése lesz. Az olyan szónokoké, akik már megfelelő kezdeti felkészültséggel rendelkeznek — mondotta a szakreferens. — Néhány hónapon belül szónokképző tanfolyamot rendezünk, melyen a kijelölt előadók felkészültségét biztosítjuk. A következő lépés, már nehezebb lesz, mivel anyagiakon múlik. Minden községnek egy magnetofonkészülékre van szüksége. A polgári temetések ünnepélyessé tétele enólkül szinte lehetetlen. Hiányos a felvilágosítás és a tanácsadás Sajnos, a legtöbb községben csak másodrendű feladatnak tekintik a családi és társadalmi ünnepségek megrendezésének anyagi biztosítását. A költségvetésűén sokszor nem szerepel ilyen rovat. Enélkül pedig elképzelhetetlen, hogy jó eredményeket érjenek el, minél toljb megfelelő polgári temetést tudjanak megrendezni. — Nem véletlen, hogy a társadalmi temetések közel ötszáz forinttal kerülnek kevesebbe, mint az egynáziak. A Temetkezési Vállalat a szertartással járó anyagias. es a szónokok biztosítása noz nem számol fel külön dijat. Az előnyös temetést a jelenleginél többen igénybe is vennek, de a megfelelő felvilágosítás és tanácsadás hiánya miatt nem teszik — mondotta Szinger Józsefné. A csoportos jellegű felvilágosító munkát minél előbb meg kell szervezni a KISZ-szervezetekben, a szocialista brigádok és a művelődési házak keretein belül. Az egyéni meggyőzés a Temetkezési Vállalat beosztottjainak, falun pedig a községi tanács titkárainak feladata. Ahhoz tehát, hogy a társadalmi temetések terén a helyzet gyökeresen megváltozzék, nagyobb társadalmi összefogásra, az illetékes szervek még nagyobb mérvei támogatására van szükség. A közeljövőben el kell érni, hogy a szertartások ünnepélyességében, érzelmi ráhatásában, sokkal magasabb színvonalat érjenek el az eddigieknél. A társadalmi temetés, az egyházával szemben, ne a könnyek előcsalá- sát idézze elő, hanem a családtagok megvigasztalására irányuljon! FERTŐI MIKLÓS — Küldjétek jó filmeket! — kéri Kaszás Ferenc, az MHS elnöke. — Közönség lesz. Legutóbb is háromszázan maradtak kívül. Pedig Dunaföldvj- ron elég nagy a mozi. Majdnem háromezren végezrték már el a polgári védelmi tanfolyamot, de akadnak olyanok is, akik kérik: „Igaz, hogy megvan a könyvünk, de azért mi szeretnénk tovább is járni ...” És, hogy ilyen a hangulat itt, ahhoz sok köze van a község minden egyes vezetőjének, ösz- szefogtak és először ők értették meg: miért van szükség a polgári védelemre. Autónk fényszsemével kutatja az utat. Németkér A kultúrház kivilágítva. A színpadon levett kalappal, beszél az előadó. Vietnamról, a háború Nagymányok következik. — Két csoport már végzett. Nincs probléma. Száz százalékos a megjelenés. Még a vidékiek is részt vesznek. Igaz, hogy előadás után különbusszal visszük őket haza — mondja Kerekes elvtárs. — A községben már befejeztük az oktatást — fogad Nádasi József iskolaigazgató. — 23-án szeretnénk bemutatni a „Kötelességünk” és a „Harcoló Vietnam” című filmet is... Béke van. És a községekben, az üzemekben esténként a háborúról beszélnék. Tanulják hogyan kell, hogyan lehet legeredményesebben az emberiség legnagyobb szörnye ellen, amit maga szült, és amit maga fojthat meg, a háború ellen védekezni Az ország legíiatalabh turistája Szekszárdon Nem mindennapos tagfelvételi ünnepséget rendezett a na- pokbart a Szekszárdi Spartacus turista- szakosztálya. Vendégekkel együtt félszá- zan vettek részt a KISZCV-székház művelődési termében tartott társas összejövetelen, amelyen Dorogi József és felesége: Inhof Mária újszülött kislányát: Ildikót vették fel ünnepélyesen a természet járó-sza kos ztál v tagjai közé, soron- kívül. így Dorogi Ildikó az ország legfiatalabb turistája, mivel 39 napos korában avatták azzá. Szülei ugyanis régi, .lelkes turisták. Dorogi József a 11. AKŐV-né] autószerelő, felesége pedig a városgazdálüdvözölte a szülőket és, talán nemcsak hazánk, hanem a világ legifjabb turistáját is, akiket szerencsekívá- natokkal halmoztak el a jelenlévők. A ritka ünnepséget Tan- s átnyújtotta az ara- kavics György színes nyozott betűkkel ki- felvételeken megörö- töltött, díszes be- kitette. kodási vállalat dolgozója. Ifjúságuk legszebb emlékeiként tartják számon a heti munka után kellemes kikapcsolódást nyújtó túrázásokat. A társaskirándulásokon ismerkedtek meg, s körülbelül egy évvel ezelőtt kötöttek házasságot. Első gyermeküket negyvenhatodik tagjául vette fel a Szekszárdi Spartacus természetjárószakosztálya, melynek az édesapa alapító tagja. A kedves ünnepségen Berger Mihály, a szakosztály vezetője lépési nyilatkozatot. Ezután három fiatal turista, ifjú Berger Mihály, Haraszti Balázs és Lados Antal ajándékokat adtak át: nagy fehér mackót, szétszedhető műanyag kutyát, kis turistabotot, piciny hátizsákot csörgővel, cuclival és cumis üveggel a zsebében. Pataki Éva szólóénekkel, Haraszti Balázs József Attila egyik versével, a turisták kórusa pedig, Soltész Jánosné vezényletével az eseményhez illő dalokkal köszöntötte az ünnepeiteket.
