Tolna Megyei Népújság, 1966. november (16. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-12 / 267. szám

I

1S66. november 12.

TOLNA MEGYEI NÉPtJSAO

3

i

Megemlékezések a DÍVSZ alakulásának 21. évfordulója alkalmából

1945. november 10-ér) alakult meg a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség. A londoni alakuló kongresszuson 64 ország 30 millió fiataljának — közte a mi hazánk ifjúságának képviselői — mondták ki, hogy olyan szövetséget alakítanak, amely küzd a béke fennmaradásáért, a fasizmus újjáéledése ellen, az új háborús veszély elkerüléséért. Ma a DÍVSZ csaknem 120 ország, mintegy 250 ifjúsági szervezetének több mint 100 millió tagját tömöríti.

A haladó fiatalok 5 világrészt felölelő szervezete több midV két évtizedes harcában hű maradt az alakítók céljaihoz. A legutóbbi időkben elsősorban az amerikai imperializmus bűnös vietnami agressziójának visszaverésére koncentrálta erejét.

E gondolatok jegyében kerültek megrendezésre megyénkben is az évforduló alkalmából az ifjúsági nagygyűlések.

Pakson a járási ifjúsági ház nagytermében Bartus György, a KISZ járási bizottság titkára nyitotta meg az ünnepséget, majd Kaczián János, a KISZ megyei bizottság munkatársa mondott ünnepi beszédet. Hangsúlyozta, a Demokratikus Ifjúsági Világ- szövetség két évtizedes harca arra

Gépipari vezetők szekszárdi látogatása

Kincses István, kohó- és gépipari miniszterhelyettes Somogyi Ferencnek, a Magyar Hajó- és Darugyár vezérigazgatójának, és a gyár több, vezető beosztási műszaki dolgozójának társaságában a héten Szekszárdra látogatott. A megye, valamint a város párt- és tanácsi vezetőivel megbeszélték a Szekszárdon létesítendő vasszerkezeti gyár telepítési problémáit.

tanít és int bennünket, hogy minden békéért és haladásért küzdő fiatal kifejezze és gyakorlati tettekkel bizonyítsa szolidaritását a szabadságért küzdő vietnami néppel.

Az ünnepi nagygyűlésen részt vett és felszólalt Le Huu Van elvtárs, a Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadítási Front budapesti irodájának titkára, aki tolmácsolta a vietnami fiatalok baráti üdvözletét és köszönetét fejezte ki, amiért megyénk ifjúsága tiltakozó szavával és vietnami műszakok szervezésével segíti igazságos harcukat és felelősséget érez népük sorsa iránt. Átnyújtotta a felszabadítási front budapesti irodájának ajándékát; egy vietnami dalokról szóló hanglemezt és harcukat bemutató dokumentációs kiadványokat, amit a KISZ járási bizottsága is ajándékkal viszonzott.

. A tolnai ifjúsági házban mintegy 200 hallgatója volt annak a nagygyűlésnek, amelyen Hóh- mann József, a KISZ járási bizottság titkára elnökölt. Kedves vendége volt a nagygyűlésnek Tran Züi Minh vietnami fiatal, aki Szendi Ildikónak, a KISZ megyei bizottság munkatársának ünnepi beszéde után beszámolt népe harcáról és arról a hősi erőfeszítésről, amit szabadságuk érdekében kifejtenek. Hozzászólását a Kulturális Egyesülés Irodalmi Színpadának színvonalas műsora követte.

Bátaszéken is ünnepi hangú megemlékezés volt a DÍVSZ alakulásának 21. évfordulója alkalmából. A KISZ megyei bizottsága nevében Szűcs Györgyné ünnepi megemlékezésében méltatta a világifjúsági szövetség harcos múltját és azt a szerepet, amite'harc- ban a magyar ifjúság — és megyénk ifjúsága — vállalt és végez. Az ünnepi megemlékezés Nagy Ferenc községi bizottsági titkár zárszavával és a DlVSZ-indulóval ért véget.

A lapkőletétel . •.

November 11-én, pénteken a reggeli órákban külsőségektől mentes, de tartalmában nagy horderejű eseménynek voltunk szemtanúi, az építendő szekszárdi kultúrkombinát alapkőletételénél.

Szabópál Antal, a megyei tanács elnöke helyezte el betonalapba az alapító okmányt tartalmazó fémtokot. Kísérő szavai közvetlenek voltak, és a jelenlévőkben azt az érzést ébresztette, hogy fejlődő városunk, megyénk, országunk pár éven belül nagy jelentőségű létesítménnyel lesz gazdagabb. Nem kizárólag a 30 milliós beruházásra gondolunk csak, hanem kultúr forradalmunk nagy vívmányára. A társadalmunkat formáló erők a mennyiségi változásokból minőségi fejlődést igazolnak.

A kultúrkombinát terveit jól ismerem, makettje előtt sokszor gondolkoztam azon, hogy kedves kis városunk miként érdemli ki ezt a nagy anyagi áldozatot, beruházást. De így volt ezzel sok más elvtársam is. A gondolkodást, az esz- mélést tettek követték és követik.

Csak november 10-i estére emlékezem vissza. A „Soós Sándor’’ Művelődési Ház ezen a napon két előadással szórakoztatta városunk dolgozóit. A könnyűzenei műsorterv keretében több mint nyolcszázan élvezték a szórakoztató, a közízlést nevelő tánczenét, táncdalt. Igen nívós, országos hírű zenekar és énekesek szerepeltek, és elismeréssel nyilatkoztak városunk közönségéről, dolgozóiról.

Ugyanebben az időben a megyeháza díszíermében Yoshio Unno világhírű japán hegedűművész adott felejthetetlen hangversenyt, zsúfolt ház előtt. Mindkét helyen találkoztam a város dolgozóinak különböző rétegeihez tartozó tagjaival: a vasipari munkással, a tsz-paraszttal, a pedagógussal, a mérnökkel, orvossal — öreggel, fiatallal.

A hangversenyek alatt a város mozija is telt ház előtt játszott. Óvatosan becsülve is a számokat, tizedikén este több mint kétezer szekszárdi dolgozó elégítette ki kultúr- igényéi a három különböző helyen.

Végre elértünk ide, hogy rendezvényeink telt házak előtt zajlanak le. Már most biztosítva látjuk a kultúrkombinát tartalmi előkészítésének betervezett útját, céltudatos kultúrpolitikánk eredményét. Ezek a gondolatok jutottak eszembe 10-én este, amikor Babits Mihály „Almos városán” végigsétáltam 22 óra után.

MÓDOS ISTVÁN

IFJÚSÁG

Hozzászólás a „Divat-ifjúság“ vitához

Érdeklődéssel és felelősségérzettel olvastam a „Divat-ifjúságról” folyó eszmecserét. S ettől a felelősségérzettől indíttatva kívánom elmondani szerény véleményem. Tehát nem vitatkozni, csupán beszélgetni szeretnék. Róluk, az ifjúságról, a mi fiainkról, lányainkról. Róluk szóltak a következő sorok is: „Botrányosan viselkedett egy nagyobb csoport fiú és lány a szekszárdi művelődési házban a Koncz Zsuzsa hangversenyen." „Piszkos nadrágban állított be egy pesti fiú vidéki rokonaihoz”. „Siófokon fél éjszakán át ücsörgött és ivott egy húsz év körüli egyetemista hallgató". „Megtörtént, hogy a »jobb családott« gyermekei amolyan vetkőző házibulit rendeztek”. „Utcán bömböl a rádió, őrült sebességgel száguld a motor”, stb.

Igaz, hogy ezek a megállapítások ifjúságunknak csak egy elenyésző részéről szóltak, nekünk mégsem mindegy, mert „ők” is, (a kevesek isj a mieink. Mi neveltük őket a családban, az iskolában, az ifjúsági mozgalomban. Igyekeztünk kifejleszteni bennük a szülők, a szülőföld, a dolgozó nép, a szocialista államrend iránti szeretet érzését, a munka megbecsülését. Évek óta tervszerű és tudatos nevelő munkával, a különböző nevelési tényezők munkájának összehangolásával törekszünk az új, a szocialista ember- eszmény formálására. S mégsincs megnyugtató eredmény? Hát hiába minden jó szándékunk?

S most távolról sem szeretném a családi és az iskolai nevelés, valamint az ifjúsági mozgalomban folyó nevelő munka eredményeit túlbecsülni és munkánk eredményeiben önelégülten megnyugodva a kedves olvasókat is megnyugtatni. De meg kell említenem, hogy: — egy igen nagy csoport fiú és lány ízlésesen, csinosan öltözve hallgatta meg a megyeházán nemrég megrendezett Hernádi-hangversenyt;

Sok fiú és lány dolgozik városunk és megyénk különböző termelő üzemeiben a magasabb termelékenységért, a jobb gyártmányokért;

Sok diák tanul napi munkáján felül idegen nyelvet, zenét, — olvassa az új magyar irodalom alkotásait és vonzódik a kultúra igazi értékeihez.

Nagyon sok fiatalunk jár tiszta és rendes ruhában, — visel gondozott, rendes hajat;

Nem egy-két fiatal ér el kiemelkedő eredményeket a sport különböző ágaiban, jól táplált, erős és egészséges szervezettel;

És végül nem egy-két fiatalunk áll helyt és szerez jó hírnevet, megbecsülést városunknak és megyénknek a honvédségnél teljesített szolgálatával.

Hangsúlyozom, nem egy-két fiatalunk van ilyen, hanem sok. S mégis, ennek ellenére- sem, mehetünk el szó nélkül azok mellett a jelenségek mellett, amelyeket a „Divat-ifjúság” írója megállapít, és amelyekben kételkednünk nem szabad, még akkor sem, ha a harangok félre- verését nem látom szükségesnek. Nem helyeslem az ilyen extrém esetek felnagyítását, de nem értek egyet azzal sem, hogy szemet hányjunk az ilyen jelenségek felett. Az a kötelességünk, hogy megkeressük ezek okát és törekedjünk ezek megelőzésére.

Vizsgáljuk hát a továbbiakban az ifjúságot először mint a társadalom egyik korosztályát általában, — másodszor mint a mi átmeneti társadalmunknak elválaszthatatlan termékét, mindazokkal a hatásokkal, amelyek értik, — majd harmadszor abból a szempontból, milyen feladatok hárulnak ránk helyesebb nevelésük érdekében, azaz mit kellene fennünk?

I.

Az ifjúság mindig, minden korban és minden társadalomban elkülönült a felnőttek társadalmától. Ebben a korszakban mindenki (még a legjámborabb ifjú is) egy kicsit forradalmár, vagy legalább is lázadó. Ezért elégedetlen mindennel, ami megszokott, ami elavult. Ezért tud lelkesedni mindenért,. ami új, és ezért szereti a szokatlant, a rendkívülit, a szabálytalant. Ezért száll szembe kérlelhetetlenül a maradisággal, a konzervativizmussal. Az ifjúság egy részében rendkívül erős a különbözés vágya. Innen ered a feltűnő öltözködés, a hosszú haj, a külsőségekben való kapkodás, a divat majmolása (zokni, pulóver, farmernadrág) a rikító színek. Ezt fedezhetjük fel beszédstílusukban is. Tapasztalhatjuk, hogy egyesek gyakran nem a legrokonszenvesebb módon, itt-ott tiszteletlenül, fölényes hangon beszélnek a felnőttekkel. Mindehhez járul még a harsány hangoskodás, amit az ifjúság természetes „lobogó életereje” fűt, továbbá a szertelenkedésre való hajlam, (fá- dió, motor stb.). S mindezek a vonások felfokozódnak akkor, ha az ifjúság tömegben van. (Koncz Zsuzsa-est.) Mindezek a jelenségek azért jelentkeznek náluk feltűnőbben, mert tapasztalatlanok, fiatalok még. De ezekből a betegségekből épp oly gyorsan ki is gyógyulnak, amilyen hamar megkapják őket, s mire megnőnek, csupán emlék marad, hogy milyenek is voltak.

II.

Nézzük meg, milyen hatások érik őket a mi átmeneti társadalmunkban! A társadalmi átalakulás üteme olyan gyors, hogy még a felnőttek is alig tudnak lépést tartani vele. S ők ebben az ellentmondásos társadalomban nevelődnek, fejlődnek. Hibáik és erényeik éppen ezért elsősorban a társadalomban . gyökereznek. Fejlődésük épp olyan ellentmondásos, mint maga az élet. Senki nem születik valamivé, hanem a különböző hatások folytán alakul jelleme. Előttünk is naponta feltárulnak a megtanult elvek és a valóság ellentmondásai. S mivel az élet és az elvek között teljes összhang soha sincs, természetes, hogy az ifjúság fejlődésében konfliktusok jelentkeznek. Ez pedig gyakran a követelményekkel szemben való nyílt és dacos ellenállásban nyilvánulhat még. '

Társadalmunk jogosan hangoztatja az egyenjogúságot. A 18 éves korral bekövetkezett nagykorúság, -— a fiatalon elérhető jó kereseti lehetőségek és az ezzel járó önállóság, — a korai háziasság nagymértékben megnöveli az. ifjúság önérzetét, anélkül azonban, hogy az ifjúkor könnyelműségét felváltaná a komoly felelősségtudat. Továbbá sok ellentét okozója az is, hogy ifjúságunk biológiai és társadalmi érése nincs még összhangban. Bonyolult kor ez, s mert nem ismerjük éléggé ezekét a vonásokat, nevelésünket kettős veszély is fenyegeti; amely egyrészt abbém nyilvánul meg, hogy „semmit sem értünk meg”, türelmetlenül elutasítunk mindent, amivel előállnak, — másrészt „mindent megértünk”, mindenbe beleegyezünk, azaz egyáltalán nem törődünk fejlődésükkel. Pedig ilyenkor van a legnagyobb szükség a jó szülőre, a jó pedagógusra, a jó KISZ-titkárra, a jó munkahelyi vezetőre, aki megérti a problémákat és tanácsot tud adni.

Láthatjuk tehát, hogy átmeneti társadalmunkban a fejlődő ifjúságot rendkívül sokféle hatás éri. S vajon azonos irányban hatnak-e ezek mind? Nézzünk néhány közvetlen hatást!

— Vajon rendezett-e minden család élete? Nem érik-e otthon is fékező, gátló nézetek az ifjút? Nincsenek-e csonka családok, ahol akár az édesapa, vagy az édesanya hiányzik valamilyen okból?

— Vajon nevelő hatású-e mindig a felnőttek magatartása? Nem bánt-e bennünket gyakran az utcán heverő sok-sok szemét és hulladék?

— Vajon mindig jó hatással van-e gyermekeinkre a tévé és a rádió műsora?

Lekötik-e a rendelkezésre álló szórakoztató és ismeretterjesztő intézmények ifjúságunk szabad energiáit olyan helyen, ahol nem a pénz és nem az alkohol a fő hajtóerő? Azt hiszem, e téren nincs minden rendben.

III

S mindezek után a legnehezebb kérdés: mit kellene tennünk? Nyugodjunk bele, hogy ez sajnos így van, ezen nem tudunk változtatni? Siránkozzunk? Nyúljunk adminisztratív eszközökhöz? Vagy nyugtassuk meg magunkat azzai, hogy „azért a jók többen vannak”? Nem! Ezt nem tehetjük. Nekünk meg kell mentenünk azokat a keveseket is, akik ma még hamis divatot utánoznak, akik elhanyagolt külsővel járnak, akik mértéktelenül fogyasztják az alkoholt, akik céltalanul bolyon- ganak a szekszárdi utcákon, és akik botrányosan viselkednek a kúltúrházban. De ez a segítség semmiképp sem merülhet ki abban, hogy létrehozunk egy 80— 100 főt befogadó ifjúsági klubot a művelődési házban, — sem abban, hogy megállapítjuk bölcsen, hogy „ez most divat, Pesten is így csinálják!” Az se lenne helyes, ha az erőszak eszközeihez folyamodnánk, mert ezáltal csak fokoznánk a dacot, az ellenállást. Nagyon reménytelen vállalkozás lenne, ha tiltással és büntetéssel akarnánk eredményt elérni. Úgy gondolom, hogy a következőket kellene tennünk;

a) Sokkal több pozitív élményt adni társadalmi valóságunkról az ifjúságnak! Minél több olyan feladatot, amelyet ők maguk oldhatnának meg. így több sikerélményhez jutnának. Jobban bíznának magukban. Nőne felelősségérzetük és tudnák, hogy ők lesznek a jövő építői, dolgozói, vezetői! (Lásd árvíz!)

b) Minél kevesebb csalódást okozni nekik! Ne sértsük meg amúgy is nagyon fejlett igazságérzetüket, értsük meg, hogy ők élesebben látják a hibákat! Ne fejlesszük ki bennük rossz példa- mutatással a cinizmust, a közönyt!

c) Biztosítsunk nekik több helyet a szórakozásra, a játékra! Ne tiltsuk őket olyan dolgoktól, amit úgy sem tudunk ellenőrizni!

d) Biztosítsunk több időt mindazoknak, akiknek kötelességük lenne foglalkozni velük. Akkor a mozgalmi munka is hatásosabb lenne!

Tehát ne hallgassuk el a hibákat, mert neveléssel, a jóízlés fékező erejével feltétlenül le lehet csillapítani annak a kis rétegnek a vad energiáit, különböző ferde megnyilvánulásait, szertelenségeit és túlzásait, amelyek miatt ma még szégyenkezünk. De ne sértődjünk meg, ha ezekre a hiányosságokra felhívják a figyelmünket, mert bizonyos vagyok benne, hogy a cél a jószándékú segíteni akarás volt. S ez a célja e néhány sornak is.

KEDVES HENRIK