Tolna Megyei Népújság, 1966. november (16. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-10 / 265. szám
\ 2 TOT NA MEGYEI NErúJSAO 19G6. november U), Cseménuek sorokban Tomcic osztrák külügyminiszter kedden egy órát tárgyalt Washingtonban Rusk amerikai kül-, ügyminiszterrel. * Egy nyugat-pakisztáni faluban kedden a levegőbe repült egy ház, ahol puskaport és tűzijátékokat tároltak. 11 ember — mind egy család tagjai — meghaltak. * Lengyelország ezentúl már nemcsak egy óceánjáró női parancsnokával dicsekedhet, de női repülőtér-parancsnokkal is. Az új katowicei polgári légiforgalmi repülőtér parancsnokává a harminckét éves Regina Snitkot nevezték ki. Az új repülőtér parancsnoka Lengyelország egyik ■legismertebb női pilótái közé tartozik. » Az UNESCO közgyűlésének 14. ülésszakán Magyarországot beválasztották a világ vízgazdálkodási kérdéseivel foglalkozó „hydro- lógiai évtized” koordináló tanácsába. A Lunar—Orbiter—2 jelzésű amerikai holdszonda hajtóműveit a szerdára virradó éjjel isimét bekapcsolták. A tudósok szerint sikerült a pályaigazító manőver. * Debré gazdasági és pénzügyminiszter november végén Moszkvába utazik mint a De Gaulle tábornok moszkvai látogatása végén aláírt június 30-i egyezmény értelmében alakított együttműködési „nagy vegyesbizottság” francia társelnöke, hogy részt vegyen ennek a jelentős szervnek első ülésén. * Kedden megnyílt Berlinben a Szakszervezeti Világszövetséghez tartozó mezőgazdasági, erdőgazdasági és ültetvénymunkások nemzetközi szövetségének 5. világkonferenciája. 58 országból 74 szakszervezet küldöttsége vesz részt a munkásmozgalmi, társadalmi és világpolitikai kérdésekkel foglalkozó tanácskozáson. Az amerikai választások eredményei Washington (MTI) Az Egyesült Államokban a keddi választás után még tart a szavazatok ösz- szeszámlálása. A részeredmények máris azt mutatják, hogy a republikánus párt általában a várt mértékben, sőt annál nagyobb arányban tört előre. Bár a hatalmon levő párt részleges vesztesége általános jelenség az amerikai politikai életben azokban az években, amikor a választás nem esik egybe elnökválasztással is, a képviselőházban a demokraták vesztesége érzékeny. A szenátusban a hatalmon levő párt pozícióinak csökkenése kisebb. A szavazatok részleges össze- számlálása azt mutatja, hogy a két nagy amerikai párton belül tovább tart a polarizálódás, de ezen belül előtérbe kerülnek a szélsőséges, ultrakonzervatív jelöltek. Különösen a demokrata pártra volt jellemző, hogy a fajüldöző jelöltek, akik az úgynevezett „fehér visszacsapás” jegyében indultak, számos szavazatot szereztek. Alabama államban például Lurleen Wallace, a hírhedt fajüldöző kormányfő felesége szerezte meg a szavazattöbbséget. Wallace az alkotmány értelmében nem jelöltethette magát újra, de a választás után sietett kijelenteni, hogy hajlandó elnöknek jelöltetni magát, ha 1968-ban egyik párt sem jelöl olyan elnököt, aki megfelel „Alabama érdekeinek”. Georgia államban a demokrata párti fajüldöző Lester Maddox ugyancsak könnyen nyert. Vendéglős korában revolverrel és fejszenyéllel kergette ki a vendéglőjéből a polgárjogi törvény alapján kiszolgálást kérő négereket. Az ultrareakciós demokrata párti jelöltek közül csupán egy szenvedett vereséget, George Mazhoney, aki Maryland állam kormányzói tisztét akarta elnyerni. A republikánus párton belül is tovább tart a polarizáció — bizonyos értelemben ellenkező irányban. Az északi államokban ugyanis több republikánus jelölt győzött liberális programmal. Republikánus színekben kerül be az Egyesült Államok szenátusába az amerikai történelem első négei szenátora: Edward Brooke. Több mérsékelt republikánus aratott győzelmet: így Romney, Michigan és Nelson Rockefeller, New York állam kormányzója. Mindketten számítanak a republikánus elnökjelöltségre 1968-ban. A legváratlanabb eredmény Florida államban született, ahol egy liberális demokrata jelölttel szemben egy szélsőségesen konzervatív republikánus Claude Kirk szerezte meg a kormányzói tisztet. A legutolsó jelentések szerint a helyzet így festett: A demokraták 17, a republikánusok 16 szenátusi mandátumot szereztek. Két hely sorsa még bizonytalan. A képviselőházba 231 demokratapárti és 166 republikánus képviselőt választottak — az adatszolgáltatás időpontjában 38 mandátum sorsa függő. A kormányzók közül 11 demokrata párti és 20 republikánus futott be, 4 államban pedig még nem hirdettek eredményt. Beleszámítva azokat a tisztségviselőket, akiknek a választókerületében nem volt tisztújítás, a nem végleges adatok szerint a szenátusba eddig 64 demokrata és 34 republikánus törvényhozó került. 2. Hozzálátott a tömeges áttelepítés tervének végrehajtásához, hogy a lakosságot kivonja a partizánok által ellenőrzött körzetekből. Az embereket kiszakították természetes környezetükből, gyakran a termés betakarításának idején. Házukat felgyújtották, családjukat szétszórták. Nem engedték meg nekik, hogy tarisznyájukon kívül, amelyben a legszükségesebb holmijuk volt, a „stratégiai falvakba” bármit is magukkal vigyenek. Itt aztán háromsoros kerítéssel körülzárva, szögesdrót és vizesárok mögött kellett élniök. Ennek a tervnek 9 millió ember esett volna áldozatul. Pontosan annyi, amennyi zsidó Hitler vas patája alá került. 1963. közepén több, mint hétmillió embert, vagyis Dél-Viet- nam latkosságának 65 százalékát telepítették át ezekbe a „stratégiai falvakba”, amelyeknek mintáját az angolok Malájföldön dolgozták ki. E falvak lakosai csupán nappal hagyhatják el a kerítéseket, hogy a földet megműveljék. S akkor is vérebeket vezető katonák őrizete alatt. A falu elhagyásakor és az oda való visszatéréskor a parasztokat megmotozzák. Minden kunyhó ajtaján ott függ lakóinak jegyzéke, fényképpel ellátva. A személyi igazolványokon rajta van az ujjlenyomat. 1957-ben Ngo Dinh Diem kijelentette, hogy nem tartja magát a genfi egyezményekhez, s hogy a szabad választásokat csak: Firenze felhívása a világ minden országához A Szakszervezetek Országos Tanácsa táviratban fejezte ki részvétét Olaszország katasztrofális természeti csapósoktól sújtotta népének. Az Olasz Általános Munkásszövetséghez küldött táv-, irat egyebek között a magyar szervezett dolgozók testvéri együttérzését tolmácsolja és se- gítőkészségőről biztosítja a súlyos helyzetbe került olasz dolgozókat ítéletidő az EAK-ban Kedden este Egyiptoma történetében példátlan erejű vihar sepert végig a Nilus deltavidékón. Kairóban tojásnagyságú jégdarabok záporoztak a házaikra. Sokan életükben először láttak jégzá- port Az áramszolgáltatás megszakadt, s az enyhe éghajlathoz szokott lakosságon egyes negyedekben valóságos pánik lett úrrá. A kairói repülőteret az áramszünet miatt fáklyákkal kivilágtr tották ugyan, de a gépeket Bejrutba irányították. Alexandriában az eső 1938 óta fennálló rekordot döntött meg: Róma (MTI) Tizenegy órás rendkívüli ülésén az olasz kormány úgy határozott, hogy literenként 10 lírával növeli a benzinre kivetett adót. Az adóemelés révén két év alatt 180 milliárd lírához akarnak jutni, az árvíz okozta károk enyhítésére, illetve helyre- állítására. A minisztertanács 47 milliárd lírás gyorssegélyt szavazott meg az árvízsújtotta körzeteknek. A kormány egyébként azt is elhatározta, hogy rendkívüli munkanélküli segélyt biztosít mindazoknak, akik az árvíz következtében vesztették el munkájukat. Firenze városa időközben felhívással fordult a világ minden országához: adakozzanak a műkincsekben esett, 50 millió font sterlingre becsült károk helyre- állitására. A firenzei múzeumi vezetők és kulturális személyiségek nemzetközi helyreállítási bizottságot hoztak létre. Amint a sajtó erről már beszámolt, több mint 600 festményt, 1000 kéziratot, illetve felbecsülhetetlen történelmi értékű könyvet rongált meg az árvíz. Az olasz szakszervezetek felhívást intéztek tagságukhoz: egy napi keresetük felét ajánlják az árvíz áldozatainak. Firenzében, a Po deltájában és Velencében az ár levonulóban van, a Dolomit-hegység déli részén azonban változatlanul súlyos a helyzet. Több 10 ezer ember elszakadt a külvilágtól, illetve hajléktalan maradt. Az újabb tájékoztatások mind több halálos áldozatról számolnak be. Teljesen elpusztult falvakról érkeznek jelentések. A 400 velencei gondolából hetven tönkrement, ötezer velencei üzlet megrongálódott. A SZOT távirata az Olasz Általános Munkásszövetséghez Olaszország északi részén súlyos helyzetet teremtettek a megáradó folyók. A képen egy árvíz által felborított gépkocsi Firenzében. elérte a 64 millimétert. Egyes utcákban csónakokon mentették ki az elárasztott házak lakóit. VIETNAMRÓL SZOLOK Irta : Peter Weiss is akkor lehet megrendezni, ha a nép, amely szerinte az ellenséges propaganda hatása alatt áll, megtanul önállóan gondolkodni. Ugyanakkor kijelentette, hogy ebben az elmaradott, megosztott országban, ahol a rettegés uralkodik, a rendet csakis katonai erővel lehet helyreállítani. Eisenhower sietett közölni Diemmel, hogy az Egyesült Államok egyre növekvő mértékben támogatni fogja őt ebben az emberséges munkában. Amikor pedig 1961- ben Kennedy jutott hatalomra, az Egyesült Államok mélyen belesüppedt „a történelem legnagyobb titkos háborújába”. Kennedy ugyancsak biztosította Ngo Dinh Diemet, hogy támogatni fogja a kommunista agresszorok elleni harcban. Johnson így értelmezte az eseményeket: A szabadság- szerető ázsiai országok többsége egymagában nem képes szembeszállni a kommunizmus erejével, és telhetetlen becsvágyával. Nekünk védelmünkbe kell vennünk ezeket az országokat. Ha mi kivonulunk Vietnamból, akkor egyetlen ország sem fog hinni Amerika ígéreteinek. Nekünk meg kell védelmeznünk barátaink érdekeit. akik hozzánk folyamodtak segítségért, és vissza kell vetnünk az ellenséget, amely saját biztonságunkat is veszélyezteti. . Az ötvenes évek végén, amikor Ngo Dinh Diem terrorja tetőfokára hágott, a partizánosztagok támadásba mentek át. 1960-ban megalakult a Nemzeti Felszaba- dítási FYont. Abban az időpontban, amikor a tömegméretű amerikai beavatkozás megkezdődött, az ország nagy része az ellenállási mozgalom politikai ellenőrzése alatt állt és a lakosság zöme az ellenállási mozgalmat követte. A kormánycsapatok soraiból havonta ezrével szöktek meg a katonák. Fokozódott a gyűlölet Diem rendszerével szemben. Amikor Ngo Dinh Diem megbukott, abban a harcban, amelyet a tábornokok a hatalomért indították, és amelyet az amerikai titkosszolgálat támogatott, a nép nem vált engedelmesebbé, noha az amerikaiak erre számítottak. Egészen természetes, hogy a Nemzeti Felszabaditási Front Észak-Vietnam támogatását élvezi. Észak-Vietnam ugyanannak az országnak a része, amelynek déli övezetét a lakosságra rákénysze- rített kormány igazgatja. A sai- goni kormány igyekszik hatalmon maradni, s erre a legkegyet- 1 enebb eszközöket használja fel. Az a körülmény, hogy a harc tovább <tart, csupán egy csodálatos nép élniakarását, annak a népnek az állhatatosságát és hősiességét mutatja, amely minimális műszaki ellátottsággal győzelmet arat a legnagyobb katonai hatalom felett. Míg a vegyi anyagokkal irtják az ország növényvilágát, az emberek és állatok pedig a mérgező anyagoktól és gyújtóbombáktól pusztulnak el, addig az Egyesült Államokban a háború fellendíti a gazdasági konjunktúrát. Sok iparág rekordprofittal dolgozik. > Növekszik a termelés a fegyver- gyártó vállalatokban, ami csökkenti a munkanélküliséget... A vietnami háború — messze van. Más fajhoz tartozó emberek ellen folyik. A 193 milliós amerikai lakosság szempontjából az elesett katonák száma — 4200 fő — még nagyon elenyésző. A 26 000 sebesült számításba sem jön. Sokan még mindig igazságos és szabadságszerető demokráciának tartják Amejikät, annak a képnek az alapján, amelyet a sajtó és a televízió kialakított. Ám nap mint nap jelentések érkeznek arról, hogy az amerikai katonák elgondolkoznak az események értelmén. Fokozatosan hatalmába keríti őket a kétely, hogy zászlóikon valóban a szabadságot és az emberiességet viszik-e idegen országokba? Ahelyett, hogy továbbra is a vélt ellenséget lőnék, önként megjelennek a katonai törvényszék előtt és arra törekszenek, hogy huzamos ideig tartó börtönbüntetést szabjanak ki rájuk. (Folytatjuk)