Tolna Megyei Népújság, 1966. november (16. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-01 / 258. szám
4 TOLNA MEGYEI N1PÜJSÄG 1366. november 1. A Kanadai Magyar Munkás írja: Harminckilenc esztendő után Magyarországon Felavatták a nyergesújfalui új danulonüzemet Nyergesújfalun dr. Lévárdi Ferenc nehézipari miniszter ünnepélyesen felavatta a Magyar Viscosa Gyár új danulon üzemét. Az új üzemben — 259 millió forintos beruházásssal épült — évi 1000 tonna végtelen szálú danulont állítanak elő. S a minőségben máris világszínvonalon álló alapanyagból női fehérnemű, harisnya, hurkolt- és kötöttáru készül. A danu- longyár felépítésével jelentős mennyiségű importot takarít meg a népgazdaság — ezt az anyagot eddig szinte kizárólag külföldről szerezték be. Sőt, az új üzem már exportál is. Egyelőre 200 tonna habkönnyű anyagot küld külföldre. A teljesen automatizált üzemben 250 ember dolgozik, három műszakban. Egy évi termelési értékük 142 millió 778 ezer forint. Ám ezzel még nem állt meg a fejlődés: a beruházás folytatásával jövőre már 1500, 1970-ig pedig 3000 tonnára emelik a termelést. Az avató ünnepségen az építési és szerelési munkában legjobb eredményt elért dolgozók között 4 kormánykitüntetést, 5 minisztériumi, illetve 13 vállalati Kiváló dolgozó jelvényt osztottak ki az egyéb jutalmazások mellett. Az új üzem központi műszerfala. Itt figyelemmel kísérhető az egész műszaki folyamat, A berendezés szabályozza a gyártási hőfokot és regisztrálja az adatokat (Wormser felv.) Értékes nyeremények a „Rongygyűjtfí Hetek46 akció tárgysorsolásán Kedves szerkesztőségi barátaim! Tagj_ voltam én is a Kossuth Betegsegélyző Egylet által ösz- szeállított csoportnak, amely röviddel ezelőtt tért vissza magyarországi látogatásáról, és én is szólni kívánok lapunkban erről az útról, melyre 39 évi kanadai életem után végre sor kerülhetett. Régebben az ismert kanadai nyomor miatt, később munkakörülményeim rendezetlensége miatt, huzamos ideig rendezetlen anyagi helyzetem miatt nem tudtam megvalósítani óhazai látogatásomat. Végül 5 évi komoly rákészülés után meglátogathattam szeretteimet. Budapesten lakó Lajos fiam, kedves menyem és az ő két nagyszerű gyermekük, a 19 éves fia és a 14 éves lánykája vonzottak engem a legjobban. Az ő ölelő karjaik vártak rám olyan szeretettel, amilyet magányos kanadai életemben sohasem érezhettem, s most, visszatérésem után érzem igazán, hogy őket mily kimondhatatlanul nélkülözöm. Fiam és családja baráti köre is eljött fogadásomra. Csak az udvaron volt elég hely annak az ünneplésnek a megrendezésére, melyet részemre készítettek elő. Érzelmeimet sem élőszóban, sem írásban, de még könnyeimmel sem tudnám méltóképpen kifejezni. A magyar fővárost az én aranyos, 14 éves Évike unokám hemszerető szívével kezdtem átérezni, és az ő szemeinek, a büszkén csillogó két csillagnak segítségével kezdtem nézni egyre mohóbban. Ugyanis ő volt az én hű és szakavatott kísérőm mindvégig, s én őt szolgálatkészségéért, fáradhatatlanságáért, ügyességéért örömömben és rá való büszkeségemben nem győztem jutalmazni, ami ellen ő nem egyszer erősen, de hiába tiltakozott. Ahogy engem érdekelt minden a fővárosról és az egész Magyarországról, éppen úgy érdekelte unokámat és szüleiket az én kanadai életem, és maga Kanada is. ők büszkén beszéltek hazájuk kormányzati, gazdasági, egészségvédelmi, közoktatási sikereiről, s én elmondtam nekik mindent, ami eszembe jutott Kanadáról, azt is, hogy még ma is csak egyetlen szobából áll a lakásom, s még ma is munkával keresem meg kenyeremet. Családtagjaim között kiosztottam ajándékaimat, amiket magammal rnttem, de mivel a szívem azt diktálta, hogy 39 év mulasztását kell kiegyenlítenem, ha kell magammal vitt megtakarított pénzem utolsó centjéig is, kevés ajándékozással nem elégedhettem meg. A nagyobb ajándéktárgyakat Budapesten vásároltam meg részükre. Kedves és jó menyemnek ajkára nem jött szó percekig, amikor munkából hazatérve megpillantotta a neve napján az ö tiszteletére általam megtérített asztalt, s ajándékaimat. Csak zokogott, könnyezett sokáig, aztán váltamra borult, de szólni még nem tudott. Mindnyájan elérzéltenifültünk. Túrázásunk közben a csoportunkról a Magyarok Világszövetsége által készített fénykép- felvételeken, melyeket életem végéig fogok őrizni, azokon a felvételeken is az engem kísérő Évike jynokámat szeretem- a legjobban, Meglátogattam Vértesbogláron a 7 évvel ezelőtt elhunyt Márton bátyám özvegyét és a többi rokonomat, akik szintén lakomával üdvözöltek engem. Se szeri, se száma nem volt a koccintgatásoknak, s ott is igen sajnáltuk, hogy az idő rohan velünk. Nagy idő emigrációban egy ember életéből 39 év. Sokat nélkülöztem a rokonok szeretetét és barátságát. Mélyen éreztem én is, sok szeretettel tartozom nekik. Meghívtam hát Siófokra, legyenek ott ők az én vendégeim. Öten jelentkeztek szerénykedve, mert már mindenki ellaposodástól féltette pénztárcámat. Megkoszorúztam bátyám sírját, s erről is, mint minden más fordulatáról látogatásomnak, fényképet hoztam el magammal. Amit a magyar mezőgazdaságból volt alkalmam látni, az mind tetszett nekem. Jó kedvű férfiakkal és nőkkel találkoztam. Ahol megfordultam, jó vegyes terméseket takarítottak be. Okuk van a boldogságra azoknak a termelőszövetkezeti dolgozóknak, akiknek gazdaságát meglő,fogattam. A magyar szocialista ipar kolosszusait Dunaújvárosban és Vácon láttam és elgondolkoztam: mennyivel más ez a Magyarország, mint volt az, amely bennünket külföldre kénysze- rített. Szeretném sorolni ezernyi kedves és megható élményemet, de tudom, nem közölhet kis lapunk hosszúra nyújtott látogatási beszámolókat. Élnem mulaszthatom azonban megemlíteni azt, hogy a humanizmusnak, az önzetlen emberszeretetnek olyan gyakorlását én sohasem láttam, mint a bölcsődékben. Ott a dolgozó anyák gyermekeit, az édesanyai szeretettel hasonló, meleg szeretettel gondozzák és nemcsak az egészen kicsinyeket, hanem a nagyobbacska gyermekeket is emberszeretetre nevelik. Örömmel vették a gyermekek a látogatók szeretetét, de ők is azon pillanatban szeretettel csimpaszkodtak ránk. Engem az egyik embercsemete hátulról közelített meg. Megrántotta kabátomat, hogy feléje forduljak. Erre én mi mást tehettem volna. „Én is ötéves vagyok!’ világosított fel bátran. A gyermekvédelmi intézetekben éppen úgy, mint minden más helyen, csak akkor voltak nehéz perceink, amikor búcsúznunk kellett. Nehéz szívvel vettem át útlevelemet is, a vissza- indulásunk előtti órában. A Magyarok Világszövetsége szívességéből élvezett, pompás kirándulásainkról mások már Z írtak, de e helyen én is kívá- 5 nőm megköszönni a világszö- Z vétség nagyszívűségét. Az Országos MÉH Tröszt október 30-án délelőtt 10 órakor a Vidám Színpadon rendezte meg a „Rongygyűjtő Hetek” akció tárgynyeremény-sorsolását, amelyen több mint 230 ezer szelvény vett részt. A két részben megrendezett sorsoláson először 37 nagyobb nyeremény talált boldog tulajdonosra. Ezek között volt televízió, táskarádió, hűtőszekrény, magnetofon, filmfelvevő gép, mosógép, vásárlási, valamint utazási utalvány. Ezt követően került sor a főnyeremény, egy Trabant személygépkocsi sorsolására, amelyet a 107 859-es számú szelvény tulajdonosa nyert meg. A sorsolás első része után a Vidám Színpad művészei bemutatták a „Made in Hungary” című politikai kabarét. A műsor után tovább folytatódott a sorsolás. Ezúttal 790 vásárlási utalványt sorsoltak ki ezer,' ötszáz, illetve kettőszáz forint értékben. A sorsolás hivatalos végeredményét a Népszava november 10-i száma fogja közölni. A kisorsolt nyereményeket november 10-tól december 15-ig lehet átvenni a Corvin Áruházban. A vidékieknek a nyertes szelvény beküldése (MÉH Tröszt, Budapest, VI. Nép- köztársaság útja 45.) ellenében postán küldik el a nyereményt. 'llllllllllllllilllllllllllllllllilllllllllllllllllllllllllllllllllllllilllllllllllllllllllllll_ igaz történet a mült szazadból LÁZÁR JÁNOS, Torontó iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiaiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniict — 46 — — A legjobb lesz, ha kerülöd a Donnéllyéket. Az egész járás hatósága sem képes arra, hogy megvédjen. A Donnellyék állandóan bántalmazták, zsarolták Joseph Kaswell farmert is. Egy ízben, amikor Kaswell munkaerő nélkül maradt, egyedül meg nem tudta learatni a búzáját, felkereste a falu papját, hogy támogatását kérje. Sen,ki sem akart munkát vállalni Kaswellnél, mivel tudták, hogy a Donnelly család gyűlöli őt. Mindenki tudatában volt annak, hogy pórul jár, na akár kisujját is mozdítja Kaswell érdekében. A szerencsétlen farmer nagynehezen rávette a papot, hogy járjon közben a Donnelly családinál. A pap vállalta a nehéz feladatot, s felkereste a Donnellyékat. Szépen megkérte Jimmet, engedje meg, hogy Kaswell munkásokat alkalmazzon és elvégezze az aratást. Donnelly pár pillanatig hallgatott, majd azt válaszolta, hogy meghányja- veti a dolgot és levélben elküldi válaszát. Pár nap múlva a pap levelet kapott. A borítékban egy piszkos papírlap volt, és rajta egy szó: „Nem!” Kanada domínium első parlamentje 1867. november 6-án ült össze, hogy meghozza a fiaital állam első törvényeit. Ugyanebben az időben James Donnelly követve apja egykori példáját, idegen birtokon telepedett le, faházat épített magának és művelni kezdte a földet. A Donnellyék egyáltalán nem tartották tiszteletben a magántulajdont, és nem rettentek vissza attól, hogy megszegjék a törvényt. Érdekes, hogy. a Bedalphe járásban uralkodó — 47 — helyzetről a távolabbi vidékeiken elég keveset tudtak. Csak kósza hírek terjedtek arról, hogy egy garázda család tagjai nem tartják tiszteletben a törvényt, meg őreit. Rómmesék keringtek arról, hogy egy mindenre elszánt család tagjai véresre vertek négy lucani rendőrt, s valósággal elkergették őket. Mind több vészjósló hír érkezett azonban a járásból, végül a felsőbb hatóságok úgy döntöttek, hogy kivizsgálják a dolgot. 1870. júliusában Caledoniából Lucanba küldtek Hue McKinon titkosrendőrt, hogy tartóztassa íe a rendbontókat. Megfelelőbb emberre nem is eshetett a választás. Hue McKinon tapasztalt és fáradhatatlan nyomozó volt, a bűnözők réme. Nemcsak erős volt, hanem roppant leleményes és ravasz. McKinon megtudta, hogy a bűn fészke Lucan falu, és hogy minden baj előidézői a Donnelly- családtagök. Arról is tudomást szerzett, hogy Lucan lakosai, a bosszuállástól tartva, nem jelentik fél a garázda családot. McKinon arra a következtetésre jutott, hogy saját magának kell bizonyítékokat gyűjtenie. Legelőször tehát meg kellett ismerkednie a hírhedt családdal. Azon törte a fejét, hogyan férkőzzék a Donnellyék bizalmába. Elhatározta, ha törik, ha szakad, megismerkedik velük, megfigyeli minden mozdulatukat, lépésüket és leleplezi őket. Szándékának végrehajtásában a szerencse is kezére játszott. Az idő tájt, amikor McKinon Londonba érkezett, nagyszabású sportversenyt szerveztek. Ez megfelelő alkalomnak kínálkozott. — 48 — Hallotta ugyanis, hogy a Donnelly-fiúk minden versenyben részt, vesznek, s remélte, hogy ezúttal is kiállnak. McKinon is elhatározta, hogy részt vesz a versenyen és ha teheti, megismerkedik a Donnellyékkai. A 180 centiméter magas, izmos McKinon azelőtt már sok versenyen szerepelt, több díjat is szerzett, mi több, éveken át a súlylökés felülmúlhatatlan bajnoka volt. Minden adottsága megvolt tehát, hogy megvalósítsa szándékát McKinon először tehát a versenypályán találkozott a hét Donnelly-fiúval, valamint anyjukkal és apjukkal, akik szintén Londonba utaztak, hogy buzdítsák fiaikat, meg hogy átvegyék a pénzjutalmakat. — Aznap huszonhárom versenyszámot bonyolítottak le — emlékezett később a titkosrendőr. — Én három első díjat szereztem, egy londoni fiatalember meg kettőt, a többi tizennyolc díjat pedig a Donnelly-fiúk kaparintották meg. Igaz, úgy küzdöttek, mint az oroszlánok, s győzelmükhöz nem fért kétség. McKinon a verseny hevében összemelegedett a Donnelly-fiúkkal, sőt még anyjuk, Joan rokon- szenvét is megnyerte. Elmondta ugyanis, hogy az ő édesanyja is a Gelty hegység környékén született. ott tehát, ahol Joan. Sőt, mintha ismerték is volna egymást. McKinon néhány ártatlan hazugsággal megtoldotta meséjét, úgyhogy a Donnellyék nemcsak megtűrték maguk között, hanem még kedvesek is voltak hozzá. Ezen aztán mindenki csodálkozott.
