Tolna Megyei Népújság, 1966. november (16. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-20 / 274. szám
í 1965. november 20. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG s SZEMÜVEGET A BÍRÓNAK Hozzászólás a „Divat-ifjúság" című vitához V itatkozunk, ítélkezünk, kinyilatkozunk a fiatalokról, s számomra az a legfurcsább, hogy ezt az egész erőlködést elég tömény érdektelenség kíséri. Az illetékesek, tehát a fiatalok ugyanis távoltartják magukat a vélemény- nyilvánítástól, s megvallom, helyükben ezt tenném én is. Miért? Legelsősorban azért, mert ha jól megnézzük, akkor a Tolna megyei Népújságban a Divat-ifjúság vitát olvasva időnként mosolyogni kénytelen az ember, mert hiszen kiviláglik, hogy hovatovább nem is az ifjúság az érdekes, hanem a szemüveg. Érthetőbben szólva, úgy gondolom, hogy gyakran azért nincs pozitív visszhangja az érdekeltek körében a fiatalokkal foglalkozó nyilvános eszmecseréknek, mert a vi- ^ tázók vérmérsékleti, vagy éppen hivatali presztízs okokból nem arról beszélnek, ami a társadalom érdeke, hanem — történjék bármi —, kizárólag azt hangoztatják, amit saját, személyes érdekükben a legjobbnak vélnek hangoztatni. S ebből következik, hogy vagy fekete a szemüveg, vagy rózsaszínű. Ezen keresztül néznek. Ha hivatásos ifivezető olvas fiatalokról szóló cikket, akkor piros ceruzával talán kétszer is aláhúzza a negatív megállapításokat, és nyomban kész az ingerült formula: nem ez a jellemző a mai fiatalokra, hanem a termelésben való helytállás. A szkeptikus moralista erre nyomban berzenkedni kezd, cinizmust, nihilizmus, huliganizmust emleget. A húszéves ifjút pedig nem hozza izgalomba sem az egyik, sem a másik vélemény, sem a maradéktalanul felmentő, sem a maradéktalanul elítélő. A húszéves ifjú ember önmagát próbálja megfogalmazni, helyét, szerepét a társadalomban, a bonyolult áttételekben, s valójában akkor volna hálás, ha ehhez kellő és elegendő segítséget kapna. Az elvtelen felmagasztalásra nincs semmi szükség, de az elfogult szitkozódásra sem. Tudniillik meggyőződésem szerint nem az az érdekes kérdés, hogy milyen a mai fiatalság, sokkal izgalmasabb úgy feltenni a kérdést, hogy miért olyan, amilyennek mutatja magát? Miért fordulhat elő például, hogy valaki az utcán úgy viselkedik, mintha huligán volna, munkahelyén viszont úgy viselkedik, hogy meg lehetne róla mintázni az öntudatos dolgozó szobrát. Van ilyen kettősség, sőt, legtöbbször ez a kettősség együtt jelentkezik. A húsz év körüli fiataloknak a nyers szókimondás tetszik, S a pontos fogalmazás. Tetszene nekik, ha a bölcs, “és fontoskodó kinyilatkozások helyett egyszer-egyszer arról is hallanának, ami őket valójában foglalkoztatja, s ami a magatartást, a cselekvések irányát befolyásolja, meghatározza. Viseljen a bíró szemüveget, de ne feketét és ne rózsaszínűt, hanem olyat, amelyen keresztül a valóság minden' árnyalatát észreveszi, meglátja. A fiatalos csínytevést ne túlozza el bűnözésnek, vagy az életkedv pazar megnyilvánulását ne nyilvánítsa romlottságnak. „Bűneim” talán már elévültek, éppen ezért. merem leírni, hogy annak idején, otthon a falusi búcsúban virtusból bizony évről évre megkárosítottam néhány gyűrűvel, vagy más haszontalan bizsuáruval a bazárotokat. Egyik fü- löncsípett, miközben társaim elfutottak, nyilvánosság előtt közölte velem, hogy .az akasztófán fejezem be földi pályafutásom. A bazáros felháborodása érthető, de milyen kár, hogy nem tudom ide mellékelni a körülötte hahotázó, velem rokonszenvező húsz valahány éves srácok fényképét. Ha erre a fényképre most egy koravén fér- * fiú rápillantana, nyomban azt mondaná, hogy lám, ime a tiszteletlen mai fiatalság. De menjünk tovább, s vegyük bonckés alá ezt az átkozott cinizmust. Még most is elfut a méreg ha rágondolok, miként próbáljuk cinikussá nevelni, mi, felnőttek fiainkat, hogy aztán később álszent képpel, pálcát törjünk felettük. Volt Szekszárdin egy impozáns tiltakozó felvonulás és nagygyűlés. Innét az ablakból néztem a menetelő fiatalokat: szívből jövő, s őszinte volt minden megnyilvánulásuk. Arra gondoltam, a múlt században Európa fiatalságának színe-java a rokon- szenvnek és az együttérzésnek hasonló megnyilvánulását juttatta kifejezésre szabadságharcunk mellett és a Habsburg-ház ellen. Arra gondoltam, hogy most, hozzánk nagyon messze, a hazája felszabadításáért küzdő vietnami nép új erőt nyer attól a tudattól, hogy mellette az egész világ rokonszenve, s pláne a szocialista országok rokonszenve. Akkor, azokban a napokban, ide a szerkesztőséghez is fordultak fiatalok megérdeklődni, hogy miként jelentkezhetnének önkéntesnek az amerikai agresszorok ellen. Aztán vége lett a felvonulásnak, hazajött a fiam is és kiábrándulva közölte; hogy értésükre adták: a felvonulásról való távolmaradás igazolatlan mulasztás. Szavai hideg zuhanyként értek, szégyelltem magam előtte. Képmutató, cinikus a fiatalság? Ha egyik-másik azzá válik, akkor ki tehet erről? A felnőtt nemzedék egyedeitől, csoportjaitól és hivatali túlbuzgalmából eredő hatások tehetnek erről. El tudom képzelni, milyen pofákat vághattak a gyerekek, ha később, éppen az a felnőtt értékelte a felvonulás sikerét, aki korábban egy teljesen szükségtelen retorzióval fenyegetőzött. Mire jó ez? Arra talán igen, hogy valahol szebb legyen egy jelentés, biztosabban íveljen felfelé a karrier és arra, hogy több legyen a cinizmus. Tegyük fel, húszán nem mentek volna el a felvonulásra. Baj lett volna? Sokkal nagyobb törést okoztak a fiamban is azzal, hogy sértő módon feltételezték róla a közönyt, az érdektelenséget. S aki ezt teszi, az bizonyára önmagából indul ki, úgy is mondhatnám, ki mint él, úgy ítél. Erről nagyon sokat lehetne és kellene beszélni. Erről, amikor a fiatalokról van szó. Ismerek melldöngető embereket, akik a nyilvánosság előtt megjátsszék a tiszta, a szeplőtelen és felettébb haladó gondolkodású émbert. A gyerek pedig mindent lát és mindent kénytelen észrevenni. Otthon azt is, hogy ez az ember, az én apám, anyagias, vallásos, egyszóval egy fura, kétéltű, kétszájú lény, akinek talán nincs is igazi arca. Ilyen helyzetben hol érezze jól magát a gyerek? Kimegy az utcára és cselleng. S nem tehet róla semmiképpen sem, hogy az egész világot olyannak hiszi, mint amilyennek otthon a családját látja. Ügy tiltakozik ez ellen, ahogyan tud. Valljuk meg, nincs annál szörnyűbb, mint kötelezően felnézni egy kétéltű apára, aki a húszéves gyerek előtt egy nagy erkölcsi nulla. Az ezen a területen otthonosan mozgó rendőrtiszt barátom mesélte, hogy sokszor okoz nekik gondot egy fiatal prostituált. Gondos pszichológiai vizsgálódással kiderítették az ok és okozat közötti összefüggést. A leány apja teherbe ejtett egy nőt és saját édes lánya, akaratlanul ugyan, de fültanúja volt annak a párbeszédnek, melynek során az apa, — hogy saját presztízsén ne essék csorba —, hatalmi szóval próbálta rávenni az egyik delikvenst, hogy vállalja el a teherbe ejtést. M i a csodát akarunk hát mi a fiataloktól? A felnőtteknél kell keresgélni. Az ifjúság mindig a felnőtt nemzedék tükörképe, pontos hasonmása és reakciója. Ilyen szempontból lehet ugyan mellébeszélni, de a felmentést nem lehet megadni soha, egyetlen egy szülőnek sem, akkor, amikor a gyerekkel baj van. S Gemenczi József ezekre a dolgokra gondolt elsősorban, amikor féltő szeretettel a környezet, de elsősorban a szülői ház felelősségét hangoztatta. Miért könyvsiker Berkes!: Húszévesek című regénye? Azért, mert nem vádol, hanem leleplez. A kicsinyes törtetést, a karrierizrpust állítja pellengérre, azt aminek szenvedő, gyötrődő „végterméke”, a családon belül pedig nem ritkán, áldozata is a gyerek. Márcsak azért is el kell fogadni, hogy tükörképünk a mai fiatalság, mert összességében a többség valóban szorgalmas, hazáját szerető, jellemes, nemes célokért lelkesedő, igényes ember. Ugyanúgy, ahogyan a felnőttek döntő többsége is ilyen. Ez tény. Az országos hírű nagydorogi Török Sándor jut eszembe, a munkahős. Versengenek a fiatalok, hogy mellette legyenek váltótársak. Az is igáz, azonban, hogy sok zavaró és negatív irányba befolyásoló hatás éri a fiatalokat. Nyitott szemmel járnak, látják a papoló- kat, szájhősöket, a könnyen élő naplopókat, és elítélik a mellébeszélést, a szépítgetést, a lakkozást. De sajnos azonosulnak is. Ettől eltekintve, mindenről megvan a kíméletlen, de őszinte véleményük. S aki ezt a kíméletlen, de őszinte alaphangot érti, el- az maga is fiatal, legyen akár hatvan esztendős. Ilyen szempontból nemzedéki ellentétek valóban nincsenek. De aki ezt az alapállást, alaphangot nem érti, az vén ember húszévesként is. SZEKULITY PÉTER Beszédes számok a II. ötéves terv időszakából KCZSÉGFEJ LESZT ÉS: A községfejlesztési alapból az elmúlt öt év alatt 206 millió 800 ezer forintot használtak fel tanácsaink. 'Ezek közül kiemelkedik a 19,5 km szilárd burkolatú út, a 174,3 km hosszú járda építése, a 43,8 km hosszú villamos hálózat bővítése, mellyel 979 új fogyasztót kapcsoltak be az áramszolgáltatásba. 1101 köz- világítási lámpahelyet létesítettek és 547-et korszerűsítettek. Építettek 3 bölcsődét, 4 egészségházat, 23 óvodai tantermet, 21 általános iskolai tantermet, 2 könyvtárat, J5 új művelődési házat. 35 művelődési ház és 5 sportpálya került felújításra. Az egy főre eső társadalmi munka értéke az elmúlt öt évben a következőképpen alakult: 1961-ben 13,1962-ben 10,70, 1963-ban 29,06, 1964-ben 45,28 és 1965-ben pedig 51 forint. fogadja, Utazás a giccs körül Régi vásárok emlékét idézi a — Nálunk is van giccs. szekszárdi nagypiac egy-egy sátra, még az is, amelyik giccseket árul. Faliszőnyegeket, falvédőket, ijesztően primitív, rossz figurákkal, olcsó hatású rajzokkal. Szóval, még mindig van. Biztos, hogy veszik, különben nem kerülne ide a piacra. Potyára nem hozza az árus. Első díj a törpéknek A múltkor szép kiállítást rendeztek Szekszárdon cukrászati termékekből a Garay Szálló nagytermében. Sok minden tetszett. De az első díj? Nem szeretném bántani a készítőjét, egy cukrásztanulót, hiszen minden elismerést megérdemel. Csakhogy maga a téma, amit remek kézügyességgel megvalósított, már csöppet sem korszerű, ellenkezőleg; elavult, a mai ízléstől idegen. Sőt, ha jól meggondoljuk, mindig is az olcsó hatású témgk közé tartozott: a törpe. Az első díjas torta ugyanis a következő volt. Csokoládéból formált barlangban törpék ülnek, akiket színes cukormasszából alkottak, önkéntelenül is arra gondoltam, ha elém raknák, rendben van, leeszem a barlangtetőt, a csokoládét, de mi legyen a törpékkel? Harapjam le a törpe fejét? Köszönöm szépen, nem vagyok kannibál. Ilyenkor eszébe jutnak az embernek kerti törpék, amelyek néhol még modern villa udvarán is föllelhetők, sőt, az utca felőli részen állítják ki őket. Hadd lássa, aki arra jár, milyen rossz a házigazda ízlése. Emlékszem előszobákra, és nagyszobákra, ahol a falon angó- ramacskák kergetőznek és haty- tyúk úszkálnak a sötétzöld erdővel körülvett, sötétkék tavon. Soha nem felejtem el, milyen nehéz volt beletörődni abba, hogy egy nagyobb városban bérelt albérleti szobám falán az értékes olajfestmény társaságában egy gombán ülő, esemyős, nagy kalapos, rendkívül tömzsi, szinte gnóm kislány üdvözölt minden este. Rá se tudtam nézni. De le sem vehettem, megsértődtek volna a háziak. Változik-e az ízlés ? Megváltozik-e a közízlés, vagy marad a lakásban a művésziet- len, giccses kép, s egyéb díszítő kellék? A fiatalok hatnak-e a szülőkre . ebben a tekintetben? Hiszen öltözködésben az egész ifjúság átvette a modern formákat, városon és falun egyaránt. Ez pedig határozottan új ízlésre vall, egyértelműen, átmeneti megoldások, tétovázások nélkül. A felnőttek, illetve idősebb korosztályok nem tudtak ennek gátat vetni még egy-egy családon belül sem, de már nem is akarnak, szerencsére. Tetszik a modem, mert praktikus és mutatós, sokszor kimondottan szép. Nos, hogy állunk a változással a falakon, a vitrinekben? Ezt kutattam az egyik faluban. Varsádon, tekintettel arra, hogy :a falusi emberekkel általában köny- nyebb volt „megetetni” a gics- cset, a falvédőktől és búcsúi művirágoktól kezdve a primitív szentképekig. Ha történik ízlésváltozás. az legjobban faluhelyen mérhető le. Bemegyek a varsádi tanácsházba, keresem az elnököt, vagy a titkárt, de mivel egyikük sem tartózkodik a községben, az adóügyi embernek említem, miről szeretnék tájékozódni. Hát jöjjek talán holnap. De fordul a kocka, megszólal a hivatalsegéd asszony: Megyünk hozzájuk. — Honnan ismeri maga a gics- cset? — faggatom alig leplezhető csodálkozással a középkorú parasztasszonyt, Sántha Domonkos- nét. Falun nőtt fel, a férje tsz-tag. — Vannak művelt rokonaim. A férjem testvére tanító, meg annak a felesége is tanító. A nagyobbik lányom érettségizett, ő is csiszolgat engem. Közel a ház. Bemegyünk a konyhán keresztül a hátsó szobába. Régi bútorok, modern vonalú, nagy televízió, a sarokban mosógép. Kovácsoltvas virágállvány, kaktuszok. — Majd főzök kávét — mondja az asszony. Félresikerült pipacs A szobában két képet látok: hatalmas szentkép, „Galambos Mária” és egy virágcsokor. Mindegyik gyönge alkotás. — Melyik a giccs? — Mindegyik. — Miért? — Mert nincs aláírva a festő neve. — Csak azért? — Szóval azért, mert olcsó. Nem sokat ér. Félresikerült. — A virágcsokor is? — Igen. A pipacs is félre van sikerülve. Megmagyarázza, milyen a pipacs valójában. Látom, hogy sejti a lényeget. Előhúzok egy papírt, amelyre kiírtam A magyar nyelv értelmező szótárából, mi a giccs, s mutatom neki: „ízléstelenségre valló, olcsó hatású, kül- sőséges, elcsépelt Eszközökkel létrehozott alkotás.” — ügy van! Igaz! — helyesel Sántháné. — Miért vette meg ezt a pipa- csos képet? — Olcsó volt. Kerettel együtt százötven forint. Négy-öt éve hozta egy ember a hóna alatt. Megvettem. Átmegyünk az első szobába. Itt modern garnitúra a berendezés, a nagyobbik lány „stafírung- ja”. Értékes könyvek.' De az ágy fölé akasztott kép nem illik ide. Jobb a pipacsosnál, de nem mesteri kéz munkája. Érdekes, milyen jól tudja ezt a háziasszony: — Az szép. Nem ide való, de szép. Ezt én csináltam Felveszi az ágyról a nagy, túldekorált, fodros díszpárnát, és szinte bosszankodva mondja: — Ezt én csináltam. Fene vigye el! Pedig olyan menyecske voltam, hogy mindig mentem a fejlődés után, de ... valahogy belebolondultam. Sok háznál van ilyen. Megütögeti. — Nem való ehhez az ágyhoz, na! Ehhez az ágy terí tőhöz sem illik. De azért visszateszi. Majd ha a nagylány férjhez megy, egyszeriben eldől a gics- cses párna sorsa. GEMENCZI JÓZSEF A megyei kórház (Szekszárdi felvételre keres alacsonynyomású vizsgával rendelkező kazánfűtőket és segédmunkásokat. Jelentkezés a személyzeti irodában. (154)
