Tolna Megyei Népújság, 1966. november (16. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-19 / 273. szám
Tolna meg vei* mAQ PROLETÁRJAI. EGYESÜUETEt t NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Podgornij I Drágák-e ij Ausztriában 2. o. Drágák-e a házhelyek Bonyhádon? XVI. évfolyam, 273. szám ABA: 60 FILLÉR Szombat, 1966. november 19. L 3. a Rádiómelléklet 5. o. Képregény 7. o. 1 J A IX. pártkongresszus tiszteletéfe: Terven felül negyvennyolc lakást ad át az ÉM. Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat mazási kerete is. Az Építésügyi Minisztérium mért küzdő brigádokat, akik Az elért eredményeknek meg- hivatalos közlönye, gz „Építés- mind a vállalásban, mind pedig felélőén alakul a vállalat iutal- ügyi Értesítő” 1966. november 9- a teljesítésben élenjártak, ón megjelent számában olvashaA vállalatnál összesen 71 munkabrigád dolgozik, s közülük 43 a szocialista, vagy a szocialista címért küzdő brigád. tó a következő közlemény: DICSÉRET „Az 1966. évi lakásátadási terv túlteljesítése terén kifejtett kiváló munkáért az ÉM. A vállalatvezetés az év végi értékelés alkalmával mintegy százezer forint jutalmat kíván szétosztani a legjobb építésvezetőségek, a szocialista, illetve munkabrigádok között. Ez nyilvánvalóan újabb munkaköszönetét.” Bondor József s. k., építésügyi miniszterhelyettes, az ÉM. Építőipari Főigazgatóságának vezetője” SZIGETVÁRI LÁSZLÓ a vállalat 1966-ban a tervezett 128 lakással szemben, 176 lakást ad át rendeltetésének, '^méghozzá a tervezett határidő előtt. A kongresszusi munkaverseny Tolna megyei Állami Építő- során a jók közül is a legjob- ipari Vállalat igazgatóját, és a baknak bizonyűlt Bodrogi János vállalat dolgozóit dicséretben parkettázó szocialista brigádja, részesítem, és ezúton is tol- akik termelési tervüket I—III. sikerekre fogja ösztönözni a vál- mácsoldm a Tolna megyei Ta- negyedévben 78 millió forinttal lalat kollektíváját, amelynek nács vb-elnökének elismerését, teljesítették túl, Máthé Zsigmond eredményeként 1967-ben minden —■*-* ” hidegburkoló szocialista címért ,. , ,, _ küzdő brigádja, akik 20 millió fo- blzonnyal hasorüó> vagy tálán rintos túlteljesítést értek el. Raj- még ennél is jobb eredményekről tűk kívül dicséretet érdemel még adhatunk számot. Mezei Imre hidegburkoló és Heckmann János burkolóbrigád- Eddig a dicséret, s most nézzük ■ ja. A kongresszusi munkaver- áz eredményeket, amelyeket a senyben a régi szocialista brigá- yál lalat a IX. pártkongresszus dok ,s szé eredményeket értek tiszteletere, az ev eddig eltelt , , , ; . időszakában elért. . el. A négy eve szocialista címmel kitüntetett K. Szabó Ferenc azt a dicsérő so- vmanySzereiő brigádja például rokból is kiolvashatjuk, a vallalat , ' „ .-elsősorban a lakásátadási terv 32 * ^ore 680 termelési terv ertetúlteljesítéséért érdemelte ki az két a tervezettnél 11 százalékkal elismerést. Az év első kilenc hó- teljesítette túl. ’ napjában 34 lakással többet ad- „ tak át a tervezettnél és a negye- Vállalaton belül elsősorban a dik negyedben még újabb 14 paksi építésvezetőséget illeti di- terven felül épült lakás átadására csérét, mert határidő előtt kikerül sor. Ez azt jelenti, hogy tűnő minőségben adták át a konzervgyár 600 vagonos készáruraktárát. Ennél a munkánál Kovács Jenő, Kern Ferenc kőműves, valamint Fenyvesi Antal és Ruff József kubikosbrigádjait A vállalat dolgozóinak válla- illeti elsősorban a dicséret, lásai elsősorban a határidők előrehozatalát tűzik ki célul. Eddig 19 létesítményt adtak át határidő előtt, 31,5 millió forint értékben. Ezeknél a létesítményeknél a vállalat dolgozói 1464 munkanapot takarítottak meg. A legjelentősebb ilyen szerződéses határidő előtti átadásra Szekszár- don került sor a lakásépítkezéseken. Általában 1—2 hónappal a tervezettnél előbb adják át a lakásokat. így például a Bocz-féle építésvezetőségnek az I. félévben nem volt tervezett lakásátadása, ennek ellenére már az év első felében adtak át lakásokat. Örvendetes, hogy a szerződéses határidők előrehozatala ellenére jelentősen csökkent a vállalat mennyiségi és minőségi hiányának értéke. Az elmúlt évben ez megközelítette a 10 millió forintot. Az év elején vállalták, hogy ezt 1966-ban 7 millió forintra csökkentik, s az év eddig eltelt időszakában mindössze 2 millió 600 ezer forint volt a mennyiségi és minőségi hiány. Ezen belül is örvendetesen csökkent a minőségi hiány, hiszen eddig mindössze 440 ezer forint értékben állapítottak meg a vállalat átadott létesítményein minőségi hiányt. Ezek az eredmények természetesen mind a vállalat kollektíváját dicsérik. Elsősorban a szocialista, vagy a szocialista cíKongresszusi vasárnapok a vasipari vállalatnál A Szekszárdi Vasipari Vállalat- téré. Közel száz dolgozó vesz nál a kongresszusi munkaverseny részt az ünnep műszakokon, línisében a IX. pártkongresszus amely 7 órától 12 óráig tart. A előtt ünnepi műszakot tartanak, kongresszusi műszakon ipari tűz- A lakatosüzemben úgy határoz- helyekhez készítenek alkatrésze- tak a áoigo&ók. a szakszervezet két, illetve ezekből összeszerelnek és a pártszervezet vezetőivel kályhákat. A következő vasárnap, egyetértésben, hogy november 20- november 27-én ugyancsak kongón, vasárnapi, ünnepi műszakot resszusi műszakot tartanak a vastartanak, a kongresszus tisztele- ipari vállalat munkásai. Véget ért Novotny etiópiai látogatása Addisz Abeba (TASZSZ). A Abehában lezajlott tárgyalásokat csütörtöki Addisz Abeba-i foga- és megbeszéléseket a barátság dással véget ért Antonin Novotny szelleme jellemezte, csehszlovák köztársasági elnök . ... etiópiai látogatása. "V? ors2ag képviselő! úgy .^ .. vélekednek, — jelentette ki a toA fogadáson mondott beszédebéke ^ntartSáSüf ££SLl- 0011 ™^nek erőfeszítéseket kel! vs . s. minis” ne^>en *** böző társadalmi rendszerű állaAntonin Novotny válaszában mok békés együttélésének támo- hangsúlyozta, hogy az Addisz gatására. Átalakították a dél-vietnami kormányt — Tovább növelik áss amerikai csapatok létszámát Pénteken bejelentették, hogy bine tét két újabb minisztérium- Pénteken hajnalban a Saigon- ismét átalakították a dél-vietna- mai bővítették és összesen öt új tói 20 kilométerre északkeletre mi kormányt — ugyanakkor az miniszter kapott tárcát a koráb- fekvő amerikai lőszerraktárt a AP újabb belső ellentétekről tu- ban lemondották helyett. Yala- partizások aknavetővel lőtték, az dósít. A hírügynökség tájékozott mennyi új miniszter déli szár- egyik épület kigyulladt, forrásokra hivatkozva azt írja, mazású. Az AFP hírügynökség Wahogy a kormány vezetői csütör- . .p „ • . n-, shingtonból keltezett jelentése tökön viharos ülésen hajba kap- ... , , „ , ’ .. , szerint az amerikai kormány antak és a munkaügyi miniszter laida^ké^Ln esté; tanáradé sL" ?ak Lehet6ségíx tanulmányozza, lemondásra készül. lajdonkeppen csak tanácsadó sze- kogy ^ elkövetkező hónapokban Ami a pénteken bejelentett van, hiszen a hatalmat a a jelenlegi 358 000 főről 6—* kormányátalakítást illeti, a ka- tábornokok tanácsa gyakorolja. A hazafias nevelés helyzete az iskolákban Együttes ülést tartott a megyei tanács és a KISZ megyei végrehajtó bizottsága Ä Tolna megyei Tanács és a mei zűrzavarba nyúlnak vissza, ban igyekszik eleget tenni a fei- KISZ Tolna megyei Végrehajtó Az ezzel kapcsolatos feladatok adatnak. A honvédelmi nevelés Bizottsága tegnap délelőtt együt- a pedagógiai irodalomban sem terén azonban, — elsősorban a tes ülést tartott. Az ülésen részt voltak kellőképpen kidolgozva, tartalmi kérdéseket illetően — vett Virág István, a párt megyei Érezhető változást a nevelési még sok a kívánná való. bizottságának titkára, Király Er- tervek, az új tantervek és az A wttekben megnyilvánuló ha- nö ,a Klsz megyei bizotfoag ideológiai irányelvek egyértelmű inkább ifjúságunk titkára, Hunyadi Karoly es Ka- es világos utmutatasa hozott — sajátjává válik Általános az a szás Imre országgyűlési képvi- állapította meg a beszámoló. tapasztalat hogy fiataljaink- szí- selő. A két végrehajtó bizottság Felismerve a helyzetet az el- vesznek részt közhaszegyüttes ülésen tárgyalta meg a múlt időben a muvelodesugyi nú munkában A Báta és Qáta- hazafias nevelés helyzetét a kö- osztály és a KISZ-bizottsag sza- gzék körny<jkén végzett árvíz- zépis'kolákban és, a szakmunkás- mos intézkedést hozott a haza- védelmi anyagmentés öntudatos képző-intézetekben fias nevelés megjavítja erde- felnőtteknek is becsületére vált Társadalmi rendünk előtt allo keben. Elsősorban a pedagógusok volna A KISZ-táborépítésben és feladatok megkövetelik, hogy fia- között megmutatkozó ideológiai városrendezésben végzett mun- ta-ljainkat mindinkább á szocia- és politikai bizonytalanság fel- j.-uk ^ dicséretes volt. lista hazáfiságra neveljük. A számolására törekedtek. Az ideo- J szocialista hazafiság igénye pe- lógiai irányelvek feldolgozásakor A végrehajtó bizottság a hadig azt jelenti, hogy fiataljainkat a pedagógusok körében, kiemelt zafiságra való nevelés eredmé- úgy neveljük, hogy politikailag, témaként szerepeltették a haza- nyeinek továbbfejlesztése, a ne- eszmeileg elkötelezettek legyenek fiságra való nevelést. Azóta érez- velő munka javítása, érdekében a párt, a szocializmus eszméi és hető változás következett be. Az utasította a művelődési osztályt, céljai mellett. Nehezítette a hely- iskolai munka-tervekben sokital hogy a, szakmunkásképző iskolák zetet, hogy a hazafias nevelés tudatosabban szerepel ez a fel- igazgatóival, a KISZ megyei bi- sokáig eléggé elhanyagolt terű- adat, azonkívül az osztályfőnöki zártságával egyetértésben, dőltet volt a nevelő munka egészé- munkában is egyre nagyobb he- gozza ki az igazgatók, osztályben. Ennek-gyökerei még a sze- lyet kap a hazafias nevelés. A főnökök, tanárok és az irányúé mélyi kultusz idejére és az el- KlSZ-m-unka mozgalmi eszkö- apparátus feladatait a hazafias lenforradalom által okozott esz- zeivel egyre színesebb formák- nevelés területén. 700 000-re emeljék a Dél-Vietnamban állomásozó amerikai csapatok létszámát. Az AFP értesüléseit a hadügyminisztérium mindeddig nem volt hajlandó kommentálni. A francia hírügynökség rámutat, hogy az amerikai csapatlétszám növelését a maniiai értekezleten elhatározott új stratégia teszi szükségessé. Eszerint a szabadságharcosok ellenőrzése alatt álló területek elfoglalása a jövőben kizárólag az amerikai és más külföldi csapatok feladata lesz. míg a dél-vietnami hadseregre az elfoglalt területek megtartása hárul. Ez az utóbbi sem tekinthető „békés” feladatnak: a dél-vietnami kormányhadsereg tavaly — saját adatai szerint — a „békéltető” akciók során 15 000 embert vesztett. Az amerikai csapatlétszám növelésével Vietnamban bevetésre kerülő egységek elsősorban a Mekong deltájában fognak tevékenykedni. Az amerikaiak igen fontosnak tekintik a deltaövezetet, mivel innen kerül ki a dél- vietnami rizstermés legnagyobb része. Az AFP washingtoni tudósítása rámutat arra is, hogy az amerikai hadügyminisztériumhoz közelálló körökben élesen ellenzik a karácsonyi fegyverszünetet, különösen pedig a VDK bombázásának beszüntetését a karácsonyi ünnepekre.