Tolna Megyei Népújság, 1966. október (16. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-12 / 241. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1966. október 12. Éjszaka Louisiana fölött Filmforgatás rendőrségi védelemmel Revolverrel felszerelt rendőri őrjárat védelmezi Louisianában annak az új filmnek forgatócsoportját, amelyen Otto Preminger, az ismert amerikai filmrendező dolgozik. A dolog lényege az, hogy a fehér amerikaiak, akik ebben a körzetben élnek, nagyon haragszanak ezekre a felvételekre: nem tetszik nekik a ..Hadd jöjjön az éjszaka” című film meséje. Ez ugyanis a faji problémával foglalkozik. A cselekmény az Egyesült Államok egy kis déli városában a háborút követő években játszódik. Egy fiatal farmer, aki négy évet töltött a fronton, visszatér hazájába és meleg fogadtatásban részesül szomszédja, egy néger részéről: már régi barátok ők. Közösen látnak hozzá egy gát építéséhez. Földjükre azonban szemet vetnek a helyi gazdagok. Harc lángol fel, amely faji konfliktussá éleződik. A délvidéki fajgyűlölők a fekete farmer és fehér barátja ellen támadnak; a fehér farmerre azért haragszanak, mert nincsenek benne faji előítéletek. A két jóbarát tönkremegy, nyomorog, de nem mond le a földjéhez való jogról. — A film mondanivalója — hangoztatja Otto Preminger — nemcsak azért ragad meg engem, mert a fehérek és feketék kapcsolatairól van benne szó. Szeretném megmutatni egy vidéki kisváros életét az Egyesült Államok déli részén ... A L’Humanité című francia lap közli azt a beszélgetést, amelyet az Europe-Midi nevű rádiótársaság munkatársa Roger Vadim francia filmrendezővel folytatott; a filmrendező részt vett az új film forgató munkálatain. (Az egyik főszerepet felesége, Jane Fonda játssza.) — A filmnek van valami kapcsolata a faji problémával? — Kétségkívül. Hiszen a cselekmény a háború utáni első években történik, rögtön azután, hogy a fehérek és feketék először harcoltak vállvetve a fronton. A régi Dél változóban van. A film egy állam változásának története, amely szoros kapcsolatban áll ennek az államnak belső moráljával és politikájával. — Ha jól értettem, Premin- gernek nem könnyű a dolga, amikor ilyen filmet forgat az Egyesült Államok déli részén? — Ez természetesen így van, és ezt könnyen el is képzelhetjük. Mi Franciaországban nem ismerjük az efféle nehézségeket. Erről ritkán gondolkozunk el, azonban az óceánon túl az efféle bonyodalmak az élethez tartoznak. Itt, az Egyesült Államokban nem lehet bemenni egy négerrel együtt egy étterembe. A Mississippi folyón közlekedő hajókon kabinok vannak a feketék és a fehérek számára. Furcsa. Nem igaz? Mégis így van. — Azt mondják, a rendőrség állandóan védi a színészeket, a rendezőket és egyéb szakembereket. — Sajnos, ez így van. Úgy gondolom, hogy a film költség- vetésének nem kis része — száz vagy kétszázezer dollár — éppen a rendőrök fizetésének fedezésére szolgál. Rendőrök védik azokat, akik részt vesznek a film forgatásában, mégpedig nemcsak a forgatás idején, hanem utána is. — Megfenyegette valaki a filmrendezők csoportját? — Igen. A fenyegetők tiltakoztak az ellen, hogy fekete színészek együtt járnak a többiekkel az étkezőbe, hogy a filmcsoport fehérei segítenek a négereknek az öltözködésben és a maszk elkészítésében a felvételek előtt. Az ilyen magatartás a déli fehérek szemében megengedhetetlen. Az efféle magatartást gyermekes ostobaságnak nevezném, ha nem volna tragikus. — Önt személyében nem szidalmazták, amikor néger színészekkel együtt ment be a városba? — Ilyen eset nem történt. De nem mehettünk együtt egy étkezőbe, sem színházba, sem moziba. Az ember észreveszi, hogy valahogy furcsán néznek rá, azt mondhatnám, rosszindulatúan. amerikaiak olyan magatartást tanúsítottak iránta, amilyenről ön beszél? — Többször is megfenyegették. Nem egyszer találkoztunk olyan kellemetlen, agresszív emberekkel, akik izgatottan, fanatikusan viselkedtek. A forgatásban részt vevő színészek szállodában laknak. Közöttük van néhány néger is. Az, hogy együtt úszkálnak a közös úszómedencében a fehérekkel, a helyi lakók szemében egyenesen hihetetlennek látszik. Jane Fonda a következőt jegyezte meg: — Szeretnék tevékenyen harcolni a fajgyűlölet ellen... Itt sokszor felébred bennem az a vágy, hogy a szó szoros értelmében megfojtsam azokat az embereket, akik lépten-nyomon tanúsítják ostobaságukat és korlátoltságukat. Ezeket azonban meggyőzni nem lehet. Vajon meggy őzhetők-e az olyan emberek, akik becsukott szemmel élnek? (R. Zs.) A Középdunántúli Vízügyi Igazgatóság gépészete azonnali belépésre alkalmaz: 8 dömpervezetőt és 4 vizsgázott kotró mestert változó munkahelyre Fejér, Veszprém és Tolna megye területén. Szállás biztosítva van. Közvetítés szükséges. Jelentkezés fenti cím munkaügyén, Székesfehérvár, Balatoni u. 6. sz. (106) Fejszámoló művésznek is beillene az ötéves Vitya Tyimoscsuk, az ukrajnai Rosszija-kolhoz egyik traktorosának kisfia. „Mondd — Jane Fondának nem volt csak Vitya, mennyi marad, ha olyan benyomása, hogy a déli 2575-ből kivonunk 1327-et?” — UllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllUkérdi tőle a kolhoz könyvelője. = Vitya megismétli a számokat, s Hegy perccel később csillogó szem- Smel vágja ki a feleletet: „1248!”. jSA kisfiú fejben hibátlanul ad ösz- ■jsze és von ki öt-hattagú számo- 5 kát. 4 KÉM REPÜLŐ írta: Pintér István „Érzék is kell a mesterséghez“ A nnak idején, az 1950-es években még egyik óráról a másikra traktoros lehetett bárkiből. Jelentkezett a gépállomáson, odavezették egy traktorhoz, megmutatták, hogyan kell a sebességet, a hátramenetet kapcsolni, néhányat fordult az udvaron, aztán mehetett szántani a határba. Aztán éveken keresztül ment a rosta.... Egy részük kihullott, más foglalkozást választott. A nagyobb rész az elmúlt tíz-tizenöt év alatt a géphez értő jó, vagy egészen kiemelkedő tudású szakemberré vált. Főleg azok, akikben megvolt a kellő igyekezet, a gép iránti szeretet — és segítette őket az egyre szervezettebbé, jobbá váló, szervezett képzés. Vannak, akiket például a mostani egyik legfontosabb munka, a vetés specialistáinak tartanak, akik szemre is szépen, nyílegyenesen vezetik a gépet, végig a több száz méteres táblán is. Egy-egy szántóverseny legjobbjai — de a versenyen kívül is — mértani pontossággal tudják kiszámítani, hogyan kell fogásokra osztani a felszántandó táblát.... A legjobb traktorosok, akik tíz-tizenöt évnél hosz- szabb idő óta űzik a mesterséget, még ma is hálásan gondolnak a jó öreg Hofferekre, a traktorosság elemi iskolájára. — Ma már nem elég, hogy valaki megtanulja a traktor vezetését, kezelését. Szakember csak abból lesz, akinek érzéke is van hozzá — mondotta nemrég egyik gépállomás igazgatója. — A traktor is olyan sokszor, mint a ló. A hozzáértő, nyugodt kézben engedelmes, de „kirúg” az indokolatlan „ostorra, gyeplőrángatásra”. — Nem való ez a kocsis ló mellé — mondták valamikor. — Nem való ez az ember traktorra — hangzik ma néha a vélemény. És ha hiába hangzik el ez a vélemény, abból nem egyszer baj származik. A z idén egyik termelőszövetkezet traktorosa közúti balesetet okozott, mert a kritikus pillanatban cserbenhagyta a nyugodt, megfontolt ítélőképessége. Munkaszerető, igyekvő embernek ismerték a szövetkezetben, akit viszont ez az igyekezet tett sokszor kapkodóVá, határozatlanná. Mégis, azért ültették traktorra, mert traktorost nem lehet csak úgy, a szögről leakasztani. És humánum is indította a vezetőket, mondván, így többet tud keresni. A baleset bekövetkezett. — Hajtottam a gépet, mert keresni akartam — Védekezett a bíróság előtt, amely végül is javító-nevelő munkára ítélte, amelyet traktorosmunkakörben kell letöltenie. Csak most az a kérdés, hogyan tölti le. A gépcsoport vezetője, de a szövetkezet vezetői hasonlóan, nem akarták a baleset után újból gépre ültetni. De a *bírói ítélet kötelező... Ezért ültették egy öreg, kormos Hofferra, gondolván, hogy azzal nem megy közútra, a határban majd eldolgozgat, és kereshet is. Mégis, az elmúlt napokban megtörtént a baj. Útközben megállt, mert nem tetszett neki a gép járása. Leszállt, hogy az adagolón állítson — néhány száz méterre a szerelőműhelytől, különben is, a szerelőkre kellett volna ezt a munkát bíznia. A sebesen forgó lendkerék mellett benyúlt az adagolóhoz. A szíj elkapta a kezét, odasodorta a lendkerékre. A mentők súlyos, álsókartöréssel szállították kórházba. Ennek a balesetnek — ugyanúgy, mint a néhány hónap előttinek, amikor csodával határos módon maradt életben, sérülés nélkül — ő maga volt az okozója. A túlzott igyekezet, a meggondolatlan kapkodás miatt hosszú időre munkaképtelenné vált. JUincs traktoros, akit a munkaszereteten kívül ne haj- ^ ’ tana a pénzkereset. De mindemellett tudnia kell azt is, mit, miért, és hogyan csinál. — Érzék kell a géphez — idézzük a gépállomási igazgató szavait. Igen, nem elég a szorgalom, mert az megfelelő érzék nélkül alkalmasint megbosszulja magát. Hűséges segítőtárs a gép, de veszélyes is, erről a legnagyobb igyekezet mellett sem szabad megfeledkezni, mert ha valaki nem tud bánni a „gyeplővel”, a traktor is „visszarúg”! B. L miiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiímciiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiimiiii' — 148 — — Most egy szállodába megyünk, ahol kipihenheti magát és jóllakhat, de a szobát nem hagyhatja el... 12. Rowers akkor járt először Longley-ben, a CIA központjában. A Washington melletti katonai repülőtérről, ahonnan a Berlinből érkező különgép landolt, gépkocsival egyenesen oda vitték. Leültették egy várószobában, kísérői eltűntek. Tíz perc múlva nyílt az ajtó. Egy hatvan év körüli férfi jelent még. Nem nyújtott kezet, nem mutatkozott be. — Jöjjön be — mondta Rowersnek. — Az én feladatom, hogy közöljem magával, miként dön töttünk a sorsáról ... A hatalmas dolgozószoba ablakából az alant folyó Potomacra lehetett látni. A férfi — Rowers elnevezte önmagában Mr. X-nek — helyet mutatott a pilótának egy kényelmes karosszékben, de maga nem ült le, hanem fél-alá sétálva adta elő mondanivalóját. — Cn ma is a CIA alkalmazottja és a CIA* törvényeinek hatálya alatt áll. Amikor az a szerencsétlen eset történt, megszegte a szabályzatunkat. Ha ön jó hírszerző lenne, akkor ma nem lenne az élők sorában. Úgy is fogalmazhatnám a dolgot, hogy árulást követett el. Rowers elsápadt. Mr. X. azonban finom mosollyal folytatta. — Szerencséjére a hírszerzés nem bibliáéra mi nem vagyunk érzelgősek, s mindent a racr> — 149 — nális oldaláról közelítünk meg. Ami ebben az ügyben azt jelenti, hogy csak ártana nekünk, hogy egy emberünket, aki az oroszok kezébe került, árulónak bélyegeznénk és e szerint bánnánk el vele. Nem, Mr Rowers magára nem az árulók, hanem ellenkezőleg, a hősök sorsa vár. Megértett engem? Rowers szótlanul ült, még arra sem volt ereje, hogy igent, vagy nemet intsen a fejével. — Tehát... ön most, megviselt állapotára való tekintettel bevonul idegszanatóriumba. Orvosaink majd nyilatkozatot adnak ki, mely szerint egészségi állapota egyelőre nem teszi lehetővé, hogy megjelenjék a nyilvánosság előtt és nyilatkozzék. A szanatóriumban önt a mi embereink részletesen kihallgatják. Kérem, hogy egy jottányit sem térjen el a valóságtól, ellenkező esetben mérlegelnünk kell azt a megoldást, hogy ön a kibírhatatlan szovjet börtönviszonyok következtében halálos betegen érkezett haza, s a leggondosabb orvosi ápolás ellenére is elhunyt. Ugye, értjük egymást? Választ sem várva az ajtóhoz ment, kinyitotta azt, ezzel jelezve, hogy vége a kihallgatásnak. A várószobában már két férfi ült, idegenek,, nem azok, akik Rowerset Berlintől idáig kísérték. — Jöjjön uram, jókora autóút áll előttünk — mondta az egyik. Négyszáz mérföldet autóztak, amikor egy elha— 150 — gyottan álló villa kapuján begördült a kocsi. A hallban egy csinos fiatal nő várta Rowerset. — Miss Claudia Edward Fowny vagyok, pszichológus. Az ón feladatom, hogy visszanyerje a lelki egyensúlyát... A pszichológusnő napokon át foglalkozott Rowerssal. Ott volt azokon a kihallgatásokon is, amelyeket a CIA különböző specialistái vezettek, hogy megállapítsák a tényeket és következtetéseket vonjanak le a balul sikerült kémrepülésből. A specialisták meglehetősen egykedvűen végezték munkájukat, de Claudiát fellelkesítette a feladat. Igen, pszichiáternek való munkát kapott. Egy összetört, kiégett, mindenben és mindenkiben csalódott embert kellett újra talpraállítania. Mégpedig úgy, hogy ez a Rowers ne legyen más, mint az a Rowers, aki egykor a peshawari repülőtérről a levegőbe emelkedett, különleges pilótaruhája zsebében a mérgezett tűvel. Olyan Rowerset kellett formálni, akit ki lehet állítani a nyilvánosság elé, mint hőst. Olyan Rowerset, aki főszerepet játszhat abban a komédiában, amelynek célja, hogy elhitesse a nézővel: a vereség győzelem, a gyáva zsoldos bátor hős.
