Tolna Megyei Népújság, 1966. október (16. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-30 / 257. szám

1966. október 30. TOT NA MEGYEI NÉPÚJSÁG 5 EGV FORRADALMÁR az ezernyelvű, egyszívű brigádból ünnepi megemléke­zést tartottak szom­baton a Néphadsereg Központi Klubjában a spanyolországi nemzetközi brigádok megalakulásának har­mincadik évforduló­ja alkalmából. (Új­sághír) A járási pártértekezlet mandá­tumvizsgáló bizottságának elnöke ismertette a küldöttekről készült -»statisztikát. Amikor a párttagság kelte szerinti csoportosításhoz ért és elmondta, hogy a felszabadu­lás előtt egy elvtárs lépett a párt­ba, csaknem mindenki tudta, hogy kiről van szó. Takács György elvtárs ott ült az elnök­ségben. ö az, aki 1930, január 6-a óta, tehát több mint harminc­hat éve tagja a pártnak. Nyug-, díjas, azelőtt a Külügyminisztéri­umban, majd a Belügy-ben dol­gozott, de nem vonult teljesen nyugalomba. Majd mindennap be­jár a pártbizottságra, a fegyelmi ügyeket intézi. Otthon, Értény- ben pedig ... ami éppen jön. Pat­ronálja a termelőszövetkezetet, se­gít, tanácsokat ad és bírál... Hogyan lett forradalmáé az egykori értényi parasztgyerek, milyen volt az életútja, erről be­szélgetünk a pártbizottság egyik csendes szobájában. Ha mi nem is, de majd az unokám... Ott laktunk a Felszegen, a sze­génysoron. Négyéves voltam, vagy öt? ... Már nem tudom. Átjártak hozzánk a szomszédok beszélget­ni. Nyár volt, aratás ideje. Nágy- apámék azonban nem arattak. Sztrájkoltak. A nagyobb részért. Földünk nekünk se, a szomszé­doknak se volt. A legtöbb szó a földről forgott. Föld kéne, hogy a magunkéban szánthassunk, arat­hassunk. Sose felejtem el azt az estét, amikor megkérdezték a nagyapámat, lesz-e egyszer föld­osztás nálunk? — ö gondolko­dott egy kicsit, majd azt mondta: Lesz. Biztosan lesz. Az nem biz­tos, hogy még a mi életünkben, de ha mi nem, majd az unokám már oszt földet... Hát valahogy így kezdődött. Az­tán felcseperedtem, jött a háború. A szomszéd pusztán, Barnaháton orosz foglyok dolgoztak. Nem voltunk gazdagok, de ha egyikük- másikuk felénk vetődött, nagy­anyám mindig megkínálta egy szelet kenyérrel, egy csupor tej­jel. Különösen Iván, egy szép szál fiatalember, szakmájára szabó, jött el gyakran. Szociáldemokrata volt, ahogy mondta. Azt is tőle -tudtam meg, hogy náluk kitört ® forradalom és hogy ez nem áll meg az orosz határon. Tizennyolc őszén már szállingóztak haza Oroszországból a hadifoglyok, a mi oroszaink is elmentek. Jöttek hazafelé a mieink. Egyikük, Kiss József röplapokat hozott haza. Ezekben az állt, hogy ami ott történt, nálunk is meg kell csi­nálni. v • Kitört a forradalom itt is, majd jött a Tanácsköztársaság. Amikor pár napig — tizenkilenc nyarán az ellenforradalmárok vették át a hatalmat, elhatároztam, hogy én is beállók a vöröskatonák kö­zé. Tizenhatéves voltam, a direk­tórium elnöke, Simon János gé­pészkovács azonban adott egy pa­pírt, hogy kilencszázban szület­tem. Bevettek... Kanadában A Tanácsköztársaság bukása után nem volt a faluban mara­dása Takács Györgynek. Rend­szeresen jelentkeznie kellett a csendőrségen, sokszor megverték. Pestre ment dolgozni, ott került kapcsolatba az ifjúmunkás-moz­galommal. Pár év múlva már Ka­nadában él és dolgozik. Itt talál­kozik és kerül szoros barátságba több egykori vöröskatonával, kap­csolódik be a mozgalomba és lesz, 1930 januárjában tagja a Kahadai Kommunista Pártnak. Jó húsz évvel később, amikor már itthon volt, maga Tim Buck elvtárs, a párt főtitkára igazolta belépésé­nek keltét és ottani tevékenysé­gét. Először sejttitkár, majd az egyik alapszervezet titkárává vá­lasztják. Ott van a még ma is élő munkáslap, a Kanadai Ma­gyar Munkás bölcsőjénél, az 1933- as előfizetésgyűjtő kampányban a legjobb eredményt éri el, a párt jutalma: egyhónapos párt­iskola. A gyárból nem lehet e címen szabadságot kérni, hiszen azt is titokban kell 'tartani, hogy párttag. Azzal az ürüggyel kér szabadságot — természetesen fi­zetés nélkülit, hiszen egyébről szó sem lehet —, hogy hazalátogat Magyarországra. Az Impérion Erie Corporation vezetőit azonban nem lehet becsapni. A rendőrség és a spiclik éberek. Mire Takács György visszajön az USÁ-ban szervezett egyhónapos pártiskolá­ról, mindent tudnak. Kiteszik a szűrét a gyárból. • Munkanélküliség — utazás a dohányvidékekre szezonmunkára — közben a párt szervezése, ta­nulás és tanítás. Vörös zászlót tűznek a legmagasabb fenyő csú­csára. A tűzoltók csak nagy ve- sződséggel tudják leszedni. A párt él és erősödik. Szervezése az ot­tani vörös segély mozgalomnak, szolidaritási akciók, táviratok özöne Magyarországra Sallai és Fürst elvtársak életének meg­mentéséért. Munka és harc ... Harminchatban pedig híre jön, hogy a fasiszták megtámadták a Spanyol Köztársaságot. Elindul­nak az önkéntesek a harcoló spa­nyol nép megsegítésére. Beavat­kozik Mussolini és Hitler. Menni kell. Spanyol földön Harminchét elején kel útra. Előtte az elvtársak ellátják né­hány jó tanáccsal, egy-két cím­mel. A hajón ismerkedik meg egy lengyel munkással, ő is Spanyol- országba igyekszik. Az óceánjáró egyik matróza — szintén beava­tott — ad egy antwerpeni címet, ahol majd segítenek. Persze, az útlevél szerint hazalátogat Ma­gyarországra. Az úticél csak Bel­giumban változik meg. Antwer­penben tudják meg, hogy merre kell továbbmenni, a francia— belga határhoz. A határmenti kis­városban nézelődnek, amikor fel­tűnik az egyik mellékutcában egy szerény kirakat, az ablakban Marx és Dimitrov művei. Amikor benyitnak, megtudják, hogy mun­kásklub, a gondnok kommunista. Jó helyre jöttek, az elvtárs majd átsegíti őket a határon. Párizs­ban egy vendéglőben gyülekez­nek a spanyol földre indulók. Lengyelek, csehek, románok, né­metek és ... magyarok. Az ille­gális gyülekezést és az utat a francia kommunisták szervezik, Perpignan-ig vonaton mennek, onnét tovább, a határra már busszal. A konspirációs szabá­lyok szigorúak: csak este kilenc és tíz között szabad a határ kö­zelébe érni, a busz nem állhat meg, menet közben kell leugrálni róla, utána azonnal be az erdőbe. Itt is elvtársak várják a harminc­hat tagú csoportot, mindenki megkapja a könnyű vászonlábbe­lit, a zajtalan járáshoz. Kúszás, pisszenés nélkül az erdőben, át a Pireneusok egyik gerincén és már pirkad, mire a kis csoport át­ért a határon, ahol már nyiltan, hivatalosan fogadják, üdvözlik őket. Figuerasnál gyülekeznek, majd rövid, egyhetes kiképzés Albace- te-ben. Takács György a nemzet­közi brigád könnyűgéppuskása honfitársai közé, a Rákosi-zászló- aljba kéri magát. Másnap már a fronton van. Hogy hány csatában vett részt? Nem is tudná összeszámolni. A legemlékezetesebb a tortosai üt­közet. Át kellett tömi minden­áron a fasiszták vonalát, átjutni az Ebró folyón, önkéntes jelent­kezőket kémek az egyik magaslat elfoglalására. Takács György Is a jelentkezők közt van. A komisszár — Firtos László (valódi nevén Rajk László) — figyelmezteti: nagyon veszélyes a feladat. — Azért jöttem, hogy ezt is vállaljam. Ketten mennek együtt. És fel­jutnak. A századból mindössze kilenc ember maradt... Egy alkalommal panaszkodik a társainak, hogy fáj a torka, nem érzi jól magát. — Sebaj, gyere át a szomszéd egységhez, ott majd meggyógyítanak. Egy szakállas szanitécfélétől kap egy injekciót, és néhány tablettát Amikor visszatértek, megkérdez­te, ki volt ez a doktor. Ekkor tudja meg Ernest Hemingway nevét... Újra itthon Harmincnyolc vége felé már nyilvánvaló, hogy a nagyhatalmak 'úgynevezett be nem avatkozási politikája megfojtja a harcoló Spanyol Köztársaságot. Elakad az utánpótlás, emberben, hadi­anyagban egyaránt. Portbounál és a többi határállomáson, a francia oldalon ott a rengeteg hadi­anyag, tankok, repülőgépek, lő­fegyverek, muníció, a „be nem avatkozást” azonban a francia kormány komolyan veszi. Annál kevésbé a német és olasz fasisz­ták. A nemzetközi brigádnak ki kell vonulni Spanyolországból. Felejt­hetetlen díszszemle Barcelonában, a spanyol nép nevében Dolores Ibárruri köszöni meg a hősöknek a segítséget. — Gyertek majd vissza, szeretettel várunk benne­teket a szabad spanyol földön ... Virágerdő fogadja az utoljára fel­vonuló önkénteseket. Azonban néhány hónapot még itt kell tölteni, sőt, újra harcbaszállni, ez azonban már az elvonulás bizto­sítása. 1939. február 9-én átlépik a francia határt. Még egyszer el­hangzik a „Sombre Lombro” — a „fegyverrel tisztelegj” vezény­szó, utána — francia földön — leteszik a fegyvert. Közben készül a több soros szö­gesdrótkerítés. Franciaországban rabság várja a nemzetközi bri­gád hőseit. Majd átkerülnek az Atlanti-óceán partjára, ősszel pe­dig kitör a második világháború. A tapasztalt antifasiszta harcosok segítenének a Francia Köztársa­Mezőgazdasági gépbemutató VUflgszínvonalú mezőgazdasági gépek munkáját tekin­tették meg a szakemberek a Komáromi Állami Gazdaságban. A cukorrépa, kukorica betakarítását, talajművelést, talaj­előkészítést, vetést, növényápolást bemutató gépek a jelenlévő szakemberek nagy elismerését váltották ki. A francia gyártmányú ÍUvíerre Casalis négysoros kukorica- cső-törő adapter a szovjet SZK—3, SZK—i kombájn vágó­szerkezete helyére szerelhető. A kukoricacsöveket letöri, a kombájn lemorzsolja, a szárat a tarlón hagyja. A DT—75-ös szovjet nagy teljesítményű lánctalpas traktor nehéz és könnyű talajmunkára, valamint tereprendezési munkák elvégzésre alkalmas. súgnak, a kormány azonban erre nem tart igényt. A fogság nem azonos a tétlenséglel. Itt is dol­gozik a párt. A harcosok tanul­nak, szakmát és politikát. A né­metek 1940 nyarán áttörik a fran­cia védelmi vonalakat, közvet­lenné vált a veszély, hogy a fa­siszták fogságába kerülnek. Takács György több társával együtt megszökött. Párizsba megy, majd munkára jelentke­zik német üzemekbe. Szerencsére nem tudják, honnét jön és csak ez az egy módja van a hazaté­résnek. Leipzigben kapcsolatba kerül egy magyar hajóssal, majd tapogatódzik, hogyan lehetne ha­zakerülni. Sikerül. A határon azonban már várják, a magyar hatóságok már tudják, kicsoda a hazatérő... Itthon rendőri felügyelet alá kerül, ez azonban nem akadá­lyozza meg a szervezkedésben A szomszédok közt egyre többe' beszélnek a háborúról, a földről Hogy ezt a háborút csak a szov­jet nyerheti meg és utána a ma­gyar nép is felszabadul. — Bár csak az isten beszélne belőled, aranyos fiam — mondja Kecdli néni, a szomszédasszony — Megkérdezem én még magá­tól, Treszka néném, hogy elég-e kertnek a föld, vagy kell-e még.. Negyvennégy nyarán internáló­táborba került, de megszökött. A felszabadulás a faluban érte. ha­marosan elnöke lett a megalakuló földigénylő bizottságnak, titkára a kommunista pártszervezetnek Kimérték a földet. Treszka né­niék négy lépéssel hosszabbá! kaptak. Ez volt a ráadás, amit a szomszéd annak idején ígért... J. J,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents