Tolna Megyei Népújság, 1966. október (16. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-02 / 233. szám
1 2 TOLNA MEGYEI NEPfJSÄß 1966. október 2. TOLNA MEGttip, tfBJIO PHOtSNUSAi. eCY£SOU£XE» NÉPÚJSÁG-?0LNA MEGYEI BÍZOTTSAQ A ÉS a. MÉG tói TAN JÍcSl A P ja • "P n megyei tanács vb-einöke fogadta a pécsi püspököt Szeptemberi jutalomsorsolás hétfőn 1210 nyereménnyel — Kedden külön tárgysorsolás Szabópál Antal, ■ a Tolna megyei Tanács VB-elnöke szombaton délelőtt fogadta dr. Cserháti József pécsi püspököt. A püspök kíséretében volt Csigi Imre püspöki irodaigazgató és Dörnyei István püspöki tanácsos, szekszárdi plébános. A fogadáson hasznos beszélgetés alakult ki a különféle társadalmi, politikai kérdésekről, valamint az állam és katolikus egyház viszonyának Tolna megyei tapasztalatairól. Dr. Cserháti József püspök beszélt a nyugat-európai országokban tett utazásainak élményeiről, az otA szeptemberi Zrínyi-szám után a most megjelent októberi Jelenkort nyugodtan mondhatjuk „pécsi" számnak. Nemcsak a pécsi szerzők számszerű aránya miatt, hanem főiképpen azért, mert a lap jellegét meghatározó legfontosabb írások szerzőjükkel, tárgyukkal vagy mindkettővel a városhoz kapcsolódnak. A költők közül többek között Bertók László, Pál József és a fiatal Kerék Isire jelentkezik új költeményeivel, az utóbbi Pécstől búcsúzó versével. A szépprózai anyagból Bertha Bulcsu és Békés Sándor elbeszélése emelkedik ki. A „pécsi szám" gerincét a Csorba Győző 50. születésnapjára megjelentetett két ívnyi ünnepi összeállítás alkotja. A szerkesztőség meleg hangú Köszöntője után Weöres Sándor Álom a régi Pécsről és Csorba Győzőnek c. versét olvashatjuk a rovatban. Ezt követi Pomogáts Béla tanulmánya majd Csorba Győző tani egyházi személyiségekkel való tárgyalásairól. Különösképpen kiemelte, hogy mindenütt tapasztalható az amerikaiak vietnami agressziójának mind erőteljesebb elítélése. Kiemelte, hogy azok az egyházi személyiségek, akik megértették az idők szavát, külföldön is, Magyarországon is, a béke, az emberek boldogulása és a népek közti egyetértés mellett szállnak síkra. Ezzel kapcsolatban utalt egyebek közt Franciaország reális magatartására, amelyet az utóbbi időben tanúsít a kelet-európai országok iránt. vallomása és egy egész eddigi költészetét átfogó gazdag válogatás legjelentősebb verseiből. Vár- konyi Nándor tanulmánya zárja a rovatot, melyben műmellékletként helyet kapott még Martyn Ferenc Csorba Győzőnek ajánlott rajza. Az Élet és Kultúra rovat élén Tüskés Tibor Levél Veres Péterhez a Balaton „védelmében” c. érdekes írását olvashatjuk, amely az augusztusi Jelenkor-számban megjelent Veres Péter-írással vitatkozik. Thiery Árpád a korábbi számunkból ismert Tájak, lelkek és látszatok sorozatában ezúttal egy falusi orvosnőről rajzol érdekes portrét, Az irodalmi tanulmányok közül kiemelkedik Bárdosi Németh János Emlékezés Tömörkény Istvánra c. írása és Várkonyi Nagy Béla méltatása Bárdosi Németh János költészetéről, új kötetének megjelenése alkalmából. Szügyi Elek kitüntetése A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Szügyi Eleket, a pincehelyi Vörösmaty Tsz volt elnökét érdemei elismeréséül a Népköztársasági Érdemrend aranyfokozatával tüntette ki. A kitüntetést szombaton délelőtt K. Papp József, a megyei párbizottság első titkára adta át Szügyi Eleknek. A kitüntetés átadásánál jelen volt Szabópál Antal, a megyei tanács elnöke, Tolnai Ferenc, a megyei tanács elnökhelyettese és Markovics János, a Földművelésügyi Minisztérium személyzeti osztályának vezetője. Vízállásjelentés A Duna vízállása október 1-én Dunaföldvárnál 183 cm, Paksnál 250, Bajánál 375, Bátánál 279, Mohácsnál 392 cm. A Sió vízállása Palánknál 233, Borjádnál 273, Simontomyánál 368 cm. A Nádor Sióagárdnál 204 cm. A Duna vízállása Budapestnél október 2-án 265, holnap, 3-án 260 cm. Mohácsnál ma, október 2-án 385, holnap, 3-án 385 cm. Balesetek figyelmetlenségből Sebestyén Márton kakasdi lakos a község határában motorkerékpárjával egy teherkocsit akart megelőzni, amely egy kerékpárost előzött. A teherkocsi az előzés után nem tért vissza a jobboldalra, mert balra akart kanyarodni, a 6-os útról. Sebestyén erre nem gondolt, s ezért összeütközött a kanyarodó teherkocsival. Sebestyén könyebben megsérült. Dombi Ilona, 10 éves szakályi lakos a községben gyalogosan az Árpád utcában ment, az országút szélén. Szembe jött vele egy fákkal megrakott teherkocsi. A rakomány nem jól lehetett rögzítve, mert egy hasáb fa leesett, s könnyebben megsértette Dombi Ilonát. A rendőrség keresi a teherkocsit. Kalányos József és Orsós János faddi lakosok kerékpárral egymás mellett hajtva György- majorba igyekeztek. Amikor a Fadd-dombori elágazóhoz értek, nem vették figyelembe, hogy jobbfelől egy teherkocsi érkezik. Azt hitték, át tudnak jutni még előtte az úton. Nem tudtak, s a kocsi elgázolta őket. Kalányost és Orsóst súlyos, nem életveszélyes sérüléssel kórházba szállították. Kurucz István, Bonyhád- ladományi lakos a bonyhádi Dózsa Népe Tsz traktorát gondat- nul vezette. Ladomány szélén egy enyhe kanyart sem tudott bevenni és az út mellé menve, felborult. Kurucznak annyira sikerült a gép alól kiugrania, hogy csak a tenyere maradt alatta, amely eltört. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárdi Mártírok tere 15—17. Telefon: 29—01. 2S—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd. Béla tér 1. Telefon: 20—11. 20—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF. Készül a Szekszárdi Nyomdában Felelős vezető: Széli István Széchenyi utca *6. Telefon: 29—21; Terjeszd a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél előfizetési díj egy hónapra IS Ft index-számi 23 Ott A lottó szeptemberi jutalom- sorsolását október 3-án, hétfőn a Nádor utcai székházban rendezi a- Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. A húzáson a 38. játékhét szelvényei között összesen 1210 tárgynyereményt sorsolnak ki. A sorsoláson a 38. heti „sima” szelvényeken kívül a jubileumi lottószelvények is részt vesznek. A sorsoláson hat főnyeremény — 3 öröklakás és 3 Trabant Limousine személygépkocsi — jut a legszerencsésebb lottózóknak. Kisorsolnak 30 kétszemélyes külföldi társasutazást, amelynek útirányát az IBUSZ túrái közül szabadon választhatja ki a nyertes. Ezenkívül több mint 500, kétezer-tízezer forintos vásárlási utalványt és sok hagyományos nyeremény tárgyat, export1 Varia szobaberendezést, televízió és rádiókészüléket, fényképezőgépet, aranyórát, perzsaszőnyeget, stb. sorsolnak ki. Az igazgatóság szeptember 4- én, kedden is tart tárgynyere- mény-húzást, amelyen a szeptemberi előfizetéses lottószelvényekre két Moszkvics—408-as, két Skoda—1000-es és egy: Trabant Limousine személygépkocsit sorsolnak ki. (MTI) Új zenei általános iskola A korszerűen felszerelt 12 tantermes zalaegerszegi „Liszt Ferenc” ének-zenei általános iskolában 410 zenekedvelő gyermeket oktatnak. A képen: Apinszky Lajosné zenetanár lelügyeleíével Németh Éva IV. osztályos tanuló és Vajda Márta V. osztályos tanuló négykezest játszanak. . (MTI fotó — Kovács Sándor felvétele) OKTÓBER o Névnap: Petra. íd A Nap kél 5,42, nyugszik 17,22 VASÁRNAP órakor. — Ügyeletes orvos október 2-án dr. Csorna János Szekszárd, Ybl M. u. 4. Rendeli vasárnap délelőtt 9—11-ig a rendelőintézetben és utána a lakásán táplálható. — Szellemi vetélkedővel egybekötött jól sikerült klubdélutánt tartott a vár- dombi Gépjavító Állomás KlSZ-szerveze- te. A fiatalok szakmai, politikai, - kulturális és sport kérdésekben való jártassága szinte meglepte a vállalat vezetőségét is, — tudósít Kelemen Zoltán. — Nagy népszerűségnek örvend a Technika című műszaki folyóirat, valamint a Szovjetunió című havilap a szekszárdi ipari iskola tanulói körében. A Technikát 180 diák rendelte meg félévre, míg a Szovjetunióból szeptember hónapban 200-at adtak el a sajtófelelős KISZ-tiatalok. — Felújították a keszőhidegkúti mészégető villamos berendezését. így most a második műszakban is biztonságosabban tudnak a munkások dolgozni. — Vattaruhaüzcmet létesít Tolnán a Szekszárdi Szabó Ktsz. Az épület már a szövetkezet rendelkezésére áll, berendezésére a következő hónapokban kerül sor. A napokban kötött megállapodás szerint 1967- ben már 31 millió forint értékű vattaruhát (pufajkát) szállít a Közületi Ruhakereskedelmi Vállalatnak. — Befejezték a jövő évi zsebnaptárak elkészítését a Szekszárdi Nyomdában. Cssze- sen egymillió zsebnaptárt állítottak elő. A belkereskedelem részére készült naptárak már megérkeztek az üzletekbe, az exportzsebnaptárakból az utolsó tételt a héten szállították el. — Húsz kataszteri hold vegyszeres kukorica szedését vállalta a nagyszékelyi Egyetértés Termelőszövetkezet női szocialista brigádja a pártkongresszus tiszteletére. A tíz asszony szorgalmasan látott munkához. — Ünnepélyes csapatgyűlést tartottak a bátaszéki I-es számú iskola úttörői a helyi rendőrség tagjainak ■ részvételével. Ezen az ünnepségen adták át az őrsök csapatvezetőjük! ek azokat az ajándékokat, amelyeket a „Vörös zászló hőseinek útján” elnevezésű mozgalom alkalmából készítettek. Ezekből a tárgyakból kiállítás nyílt az iskola folyosóján^. — Hol lesznek vásárok? Országos állat- és kirakodó vásár lesz október 2-án Kaposvárott, Pécsett, október 3-án Duna- szekcsőn (Baranya m.), október 4-kén Nagykanizsán. A MAGVAR TV MŰSORA: 9.05: Iskola-tv. 9.55: Űttörőhiradó. 10.10: Paletta. 10.40: Foxi Maxi kalandjai. 11.03: Az In- tervízió műsora Varsóból, felvételről. 14.23: Tatabányai Bányász!— Vasas bajnoki labdarúgó-mérkőzés. IC 20: „Televízió” Magyar kisfilm. 16.30: Fllmösszeállítás külföldi mezőgazdasági érdekességekről. 16.50: Találkozás a stúdióban. Beszélgetés a budapesti XV. kér. tanács vezetőivel. 17.20: Utazás jegy nélkül. A Balti-tenger partjainál. 17.45: Munkásénekkarok. Közreműködik az MSZBT központi férfikara. 13.00: A röntgensugárzás. 18.30: Mit akar ön megtudni Magyarországról? 19.30: Tv-híradó. 19.50: Esti mese. 20.05: Csodálatos vagy, Júlia. Magyarul beszélő osztrák—francia film. (ism.) (14 éven felülieknek.) 21.40: Sporthírek. 21.50: A barangolás vendégkönyve: ' Gellért Oszkár. 22.10: Tv- híradó. 22.30: Jó éjszakát felnőttek! A JUGOSZLÁV TV MŰSORA: Vasárnap: 9.25: Műsorismertetés. 8.30: Népi muzsika. 10.00: Faluműsor. 10.45: Gyermekműsor. 11.30: A bajnok. Sorozatfilm. 12.00: Vasárnapi tv-kon- fereneia. 13.00: Disneyland. i 13.50: Oktatás nevelés. 17.35: Hírek. 17.40: John Martiner: Mondd, hogy hazug vagyok. Tv-játék, ismétlés. 19.05: Drámai sorozat. 19.54: Jó éjszakát, gyerekek. 20.00: Tv-híradó. 20.45: Hirdetések. 20.52: Szófia—Belgrad közös szórakoztató műsor. 21.52: Disneyland. 22.42: Tv-híradó. Hétfő: 9.40: Iskola-tv. 10.40: Orosz nyelvlecke. 14.50: Iskola-tv. 16.50: Hírek. 16.55: Angol nyelvlecke. 17.25: Kis virágok. 17.40: Hirdetések. 19.54: Jó éjszakát, gyerekek. 20.00- Tv-híradó. 20.30: Tv-játék, ismétlés. 21.45: Lírai percek. 22.05: Tv- híradó. 22.20: Mai napok. 23.10: Hírek. SZELES IDŐ Válható időjárás ma estig: általában kevesebb felhő, csak néhány helyen esővel, esetleg zivatarral. Reggeli párásság, helyenként., főleg nyugaton köd. Gyenge, időnként kissé megélénkülő, változó irányú szél. Várható legmagasabb nappal; hőmérséklet vasárnap 19— 24 fok között. — A Mágocsi Gépjavító Állomás esztergályos szakmunkásokat keres felvételre. Jelentkezés a főmérnöknél személyesen. Fizetés megegyezés szerint, a gyakorlattól függően 8—14,— Ft-os órabér. Felvétel esetén útiköltséget térítünk, (153) Megjelent a Jelenkor októberi száma