Tolna Megyei Népújság, 1966. október (16. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-23 / 251. szám
196«. október 23. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 5 APAK ES C yEREKEK A Feneketlen tó és környéke A. fotók a lágymányosi Feneketlen tavat és közvetlen környékét, a Budai Parkszínpadot és a nemrégiben elkészült Sport-szállót ábrázolják. A reprezentatív szálloda kényelme, és a festői környezet valóban kellemes pihenést nyújt vendégei számára. Erről beszélgetünk Frank Schoellel, a tehet- séges, fiatal német énekessel, aki nemrégiben hazánkban forgatta a „Nászéj esőben" című film néhány jelenetét. Elégedett a szobák korszerű elhelyezésével, berendezésével, a figyelmes kiszolgálással. Tetszik, hogy az eszpresszó, az étterem és a bár külön épületrészben található, mert így azok, akik nem kívánnak szórakozni, nyugodtan pihenhetnek. A valamikor kietlen park ma Buda egyik legszebb, leglátogatottabb pontja. Mindenki megtalálja a kedvérevalót. A gyerekek a játszóteret, a sportolók a teniszpályát. A Budai Parkszínpad estéről estére hol a szabadtéri mozinak, hol a zenés, táncos előadásoknak ad otthont. S ha színházi előadás után megéhezik az ember, a tóparti Park Étterem teraszán cigányzene mellett csillapíthatja éhségét. íme: a Buda egyik fénypontjává lett, az egykor már majdnem betemetésre ítélt Feneketlen tó és környéke. (Sz.) A korszerű elgondolások alapján épült impozáns Sport-szálló (MTI fotó: Fényes Tamás felv.) Mongol professzor tart előadást Szekszárdon Végigmegyek a parkon, kavicsot érzek a hátamon koppanni. Tizenöt év körüli suhancok ülnek egy pádon, azok hajíthatták. Nem is fordulok meg, hallom a mögöttem felcsattanó nevetést. Jó hecc! Csikorog a sétány két másik kamasz talp«, alatt. A pulóverük „lezserül” nyakba vetve, nadrágjuk gyűrött, a cip>ő a lábukon félretaposott. Nyúlikál a magasabb egy mellette elhaladó lány után. A szavaikat nem hallom, csak látom a lány kép>ét vörösre gyűlni. Déli tizenkét óra, Szekszárd. Iskolából jöttek, vagy munkába x mennek ezek a fiatalok? Nem tudom. Csak arra gondolok: Ki lehet az édesapjuk, milyen a családi légkör, ahol felnőttek? Ebben a korban még, amiben vannak, erősen meglátszik a nevelés, vagy annak a hiánya. A zárkózott Odébb, ahol köralakúan kiszélesedik a park, magányos fiatalember üldögél a pádon. Sötét öltönyben, tiszta ingben. Egyenes tartással, könnyedén hajol egy könyv fölé. Helyet kérek mellette, megszólítom. Furcsállja, hogy kérdezgetem, de válaszol. — Nem, nem tanulok. Már dolgozom. — Ma is? — Még nem. Október 25-től. Karosszérialakatos vagyok az AKCV-nél. Ma intéztem a munkakönyvem, azért vagyok ilyen 4 ruhában. Elkérem a könyvét, futva végiglapozom. Modem kiadású, izgalmas detektívtörténet. — Jó? — Most kezdtem csak. De nagyon szeretek olvasni. — Az édesapja hol dolgozik? — Már nyugdíjas. Kőműves volt. — Szigorú? — Általában igen. Nem mindegy, hogy meddig maradok el. Egyszer még hatodikos koromban elszöktem egy barátommal, az ő pincéjükbe. Megkóstoltuk az újbort. Hazafelé már nehezebben jöttünk. Éjfél lett mire eltaláltunk. Akkor kaptam ki utoljára, de akkor kiadósán. — Jogtalanul verték-e már? — Hát... Régen volt, most már nem pofoznak. — Az mindig megvédett. De apám se cserélném el senkiért. Leül velem játszani, beszélgetni. Jól kártyázik. Sokat faggatott: Miért vagyok olyan visszahúzódó? Szeretné, ha nem volnék ilyen zárkózott, ö mindenkivel elbeszélget. Tisztelik a környéken. Anyámnak sokat ✓' segít a nehezebb munkában, öt éve egy hangos szó sincs köztük. Különben is, inkább csendes ember. — Mit csinál, ha ideges? — Egyik cigarettát a másik után szívja. De nem kiabál. — Mindenhez ért? Megjavítja a villanyt is otthon? — Nem, az áramtól, attól fél. De nem gyáva. — őszinte lehet hozzá? Elmondhatná azt is, ha valakit megszeretne? — Miért ne?eMég azt mondaná: ráérek udvarolni. De ha el akarok menni egy kislánnyal moziba, nem tiltja. Ö ad pénzt mozira is, és szívesen elmondja, mit tart arról a kislányról, akit ismerek. Azt hiszem, még sosem hazudott nekem. — Hány éves most? — Tizennyolc... — Édesapja mesélt a háborúról? — Nem, nem nagyon... Arról a legkevesebbet. .. Ketten a kölesből Két barátot figyelek meg, akik már fél órája beszélgetnek/ Nyurga, szemüveges az egyik, ö lehet az izgágább. Kézzel-lábbal magyaráz. A kisebbik szőke, telt arcú, nyugodt. ízléses pulóvert hord. Rendezett külsejűek mindketten. A szemüveges nyakán az utolsó divat szerinti, horgolt nyakkendő. Frizurája: félbitlisz. Haja hosszúnak rövid, rövidnek már nem nevezhető... Kicsit sajnálom is őket megzavarni, mégis oda megyek. — Sajnálom, hogy félbeszakítom a beszélgetést. Van még néhány p>ercetek? Gyanakodva nézegetnek, magyarázom: — Érdekel, hogy milyen az édesapátok. Hiányzik-e annak, aki apa nélkül nő fel? A furcsa bevezető nem nyugtatja meg őket, de a szőke, csendes, nagyon vékony hangon megszólal: — Az én apám már nem él. — Mióta? — Két éve. Most 15 éves vagyok. De már megszoktuk, hogy nincs. Az édesanyám dolgozik, és szeret engem annyira, hogy ne érezzem a hiányát. — Szekszárdiak vagytok? Egyszerre rázzák a fejüket Palánkra járnak, egyikük elsős, másikuk harmadikos. Együtt laknak a kolesban. Két hónapja ismerik egymást, amióta az iskola megkezdődött. A szőke fiú simon- tornyai, a másik dombóvári. A nevüket nem kérdem, mert azt sem akarom, hogy megtudják, hogy újságíró vagyok. Így talán őszintébben, bátrabban beszélnek. — Az én apám főnök — kezdi a magasabbik. — Milyen főnök? — Cipész. A ktsz-ben. Tizenhárom ember tartozik hozzá. — Járt már nála? — Nem is egyszer. — A beosztottjai szeretik? — Azt hiszem, igen. — Erélyes? — Nem veszekedős. Ki lehet vele jönni. — Mindent elmondasz neki? — Mindent azért nem. Az embernek titkai is vannak... — Akárhova elengedne? — Bízik bennem. A nyáron voltunk a Balatonon egy hétig, a barátommal kettesben. — Úgy öltözhetsz, ahogy akarsz? — Nem. Akartam venni 1 egy farmert a nyáron, külföldit, kétszázötvenért, de nem engedte. A keresetemből akartam, dolgoztam a tsz-ben. Hétszázötven forintot kaptam. — Mit csináltál a pénzzel? — Költőpénzt kaptam a Balatonra háromszázat és egy új öltöny ruhát is vettek nekem. — A farmert azt nem? — Nem. Azt mondták, huligá- nos. A hajamra is. Nyáron egészen hosszú volt, úgy a nyakamig ért. Fenyegettek, hogy bele- nyímak ollóval. De nem nyírtak bele. — Tetszik ez a hosszú haj? — Ez a divat... Aztán nincs az embernek olyan kis feje. Némelyik osztálytársam levágatja a haját és akkora a feje, mint egy gumó. — Mikor nyirattad le ekkorára? — Tanévkezdéskor. Addig engedték, de nem szívesen. Viszont én megígértem, hogy akkor megjavulok. — Az miből áll? — Leszokom a cigarettáról. — Sikerült? — Ügy féligmeddig. Volt már, hogy 17 napig is bírtam nélküle. Üjból társához fordulok, aki talán nem haragszik már. ha ap>- járól kérdezem. — Beteg volt? — A háborúból maradt a testében szilánk. Az egyik elgennyesedett és megtámadta a veséjét. Az vitte el. — Fájlalta? — Nekem nem panaszkodott. Sosem. Talán anyunak. De én soha nem hallottam, hogy panaszkodott volna. Különben is. Lehet ap>a nélkül élni. Fejét hirtelen mozdulattal felveti, és az előbbi vékony hangon, mintha vitatkozni kellene velem, úgy mondja: — Igenis. Lehet. M.l. Szekszárdon, a Hunyadi utcai TIT-ldubban mongol professzor előadását hallgathatja meg a város lakossága a jövő héten. Október 28-án, pénteken délután 16 órai kezdettél SADOM OMBO DASIN, az ulánbátori állami egyetem leninista tanszékének vezetője Mongólia társadalmi, gazdasági fejlődése és perspektívái címmel tart előadást, a TIT- klubban. Az érdekesnek ígérkező előadáson a hallgatóság soraiból kérdéseket is tehetnek fel Mongóliával kapcsolatban. Az előadás díjtalan, szívesen' várja az érdeklődőket a TIT megyei elnöksége. — A mamája? KRESZ-vissga minden pillanatban Szekszárd felé robog a mentőautó, a villogó kék lámpa és a szélvédő fölött lobogó piros zászló jelzi, hogy sürgős az útja, életveszélyben lévő beteget szállít. A „deltán” innen jár már, előtte egy Trabant kocog a város felé, szemben csaknem egymást érik a járművek, előzésre nincs lehetőség. Felvijjog a sziréna a Trabant mögött, a mentőautó szabad utat kér. De a trabantos oda se neki, halad továbbra is csaknem az úttest közepén. No, végre, előzni tud a mentőautó — de csupán azért, mert megszakad a városból kifelé tartó járművek sora. Jó százötven méteren keresztül így is a Trabant mellett kénytelen hadadni, amely már csak ak- K kor lassít, amikor egy dühösen fenyegető kar kinyúlik a mentő ablakán. A CE 41—81 rendszámú Trabant vezetője bizonyára fellélegzett amikor túljutott a KRESZ-vizsgán, talán még hála istent is mondott, hogy letette róla a gondot. Pedig a KRESZ olyan tantárgy, amelyből nem csupán egyszer kell vizsgázni, de úgymond, minden pillanatban, az országúton. És ha történetesen hiányzott éppen, amikor azt a részt tanították, milyen járműveknek, mikor kell elsőbbséget adni, akkor ezután az eset után vegye elő a könyvet ismét. Mert ha még egyszer ilyen rosszul felel KRESZ-ből, lehet, hogy az autója, és saját épsége egyaránt bánja.
