Tolna Megyei Népújság, 1966. szeptember (16. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-10 / 214. szám

f 1968. szeptember 10. TO*NA MEGYEI NÉPÚJSÁG A megyei főügyész nyilatkozata fl közös tulajdon védelméről, a leggyakrabban előforduló lopásokról, a termelőszövetkezetek |ogi problémáiról (Folytatás az 1. oldalról) még mindig az a helyzet, hogy mindegy, hogy esetleg a törvény például a termelési, vagy ál:at- kijátszása árán. Véleményem sze- — Mi is tudunk arról, hogy he- nevelési szerződéseket előregyár- rint ez roppant fontos kérdés, lyenként a tagok körében elural- tott blankettán kötik meg. Ez azt Szerintem, hogy továbbmenjek, kodott az a teljesen téves fellő- jelenti, a feltételek előre adva nagyobb gondot kell fordítani a gás, ami szerint 200 forintig sza- vannak és a termeléssel, az érié- munkavédelmi és balesetelharí bad a lopás. Táplálta ezt a hie- kesítéssel járó kockázat a tsz- tási szabályok, az alkalmazottak- delmet néha az is, hogy eseten- ekre hárul, ként egy-egy ügyben látszólag A hang, a modor a vállalatok részéről, kedvezően megváltó zott. De ez még véleményem szerint kevés. Az előregyár­tott szerződések gyakran még mindig a termelőszövetkeze­tek kiszolgáltatottságát tá­masztják alá. kai kapcsolatos törvények betar­tására. Sokan elmondták, én leg­feljebb megismételhetem: ne fe­ledjék sem a vezetők, sem a ra­gok, hogy nemcsak jogok, köte­lességek is vannak. nem történt semmi. Mi az igaz ság, mit kell elmondani vélemé­nyem szerint e kérdés kapcsán? Elsősorban azt, hogy nincs szabad lopás. De továbbmegyek. Említet­tem a kisebb mezei lopásokat. Ezek nem is a kárösszeg szem­pontjából, inkább a gyakorisá­guk miatt igen veszélyesek. A ki­sebb mezei lopásoknak sajnos De lehetne más dolgokról is be igen sokszor a cigányok a fő- szélni. Itt van például az ireg- legyenek, ismerjék a tsz gazda­szereplői. Már az is előfordult, szemesei Uj Barázda Tsz esete, sági körülményeit, a tagok közös- hogy a mezőőrt megverték. Tájé- vízjogi engedélyt kellett volna ségi problémáit. Itt jegyezném koztatásul közölhetem, — Néhány mondat erejéig fog­lalkozni kell a tsz-jogászok hely­zetével is. Fő kívánalom, hogy él­jenek együtt a termelőszövetke­zettel. Ne csak jogi ügyintézők kérnie a Vízügyi Igazgatóságtól meg, rendkívül káros lenne, ha a egy létesítmény megvalósítására, tsz-jogász a tagok egyéni prob- A vízjogi engedélyt annak ide- lémáival a törvényes lehetősége- jén még a Tsz Beruházási Iroda két meghaladó mértékben foglal- meg is kérte. Hogy miért, miért kozna. Dr. Párniczki Mihály, aki sem, a Vízügyi Igazgatóság az en- járási tanácsnál igazgatási cso- gedélyt a termelőszövetkezetnek portvezető volt, másodállásban a nem küldte meg. Az építőipari szekszárdi tsz-ek jogtanácsosa- vállalat tehát ennek hiányában ként is működött. Munkakörével, a munkát sem kezdhette meg. Az beosztásával visszaélve, törvény­lett a vége, hogy a bíróság a tsz-t sértő módon nem egy esetben ezer forint kötbér fizetésére kö- nem azzal foglalkozott, amivel rintig törvényeink a lopást rém telezte. Azt akarom ezzel érzé- kellett volna, hanem földkiadási bűntettnek, hanem szabálysértés- keltetni, hogy esetenként egy-egy kereseteket szerkesztett. Ügyében nek nevezik. Ha azonban valaki, intézkedés, vagy rendelkezés egy- mi kezdeményeztük a felelősség- hogy ezzel a szóval éljek, terv- 0idaiúan hátrányos a tsz-re. Az re vonást szerűen ügyel arra, hogy egy-egy iregszemcsei esetben ugyanis sok alkalommal a közösből eltulajdo- mindent kellett volna még mér- — Anélkül, hogy az összegező«- nított érték ne haladja meg ugyan iegeinj Tényleges egyenjogúság- igényével lépnénk fel, végül is a a kétszáz forintot, és ha ismetel- rdl afckor beszélhetünk, ha munkánk során szerzett tapa-zta­ten kárt okoz, akkor ez már bún- nem a tsz-nek kell kizárólag vál- latok alapján elmondhatom, mint tetnek minősül. Egyébként en is lalni a kockázatot, azt mondom, hogy túl körűimé­más illetékes szervekkel együtt intézkedés történt, hogy a közös vagyon káro- sítói ellen — de bárki ellen, aki hatósági személyre kezet emel — a legerélyesebben lépjenek fel, és nyerje el mél­tó büntetését. — A másik dolog: kétszáz fo­nyes is volna néhány forintos lo­pás miatt is bírósági eljárást le­folytatni. Szabálysértési eljárás­ban is kiszabható súlyos bírság. Végeredményben a törvényesség megszilárdulásáról van szó. Elju­tottunk odáig, hogy ezzel ilyen módon foglalkozzunk. — A közös vagyon védelme szempontjából, főügyész elv­társ, mire hívja fel a szövet­kezeti gazdák és vezetők fi­gyelmét? minden tekintetben, így a szövetkezeti vagyon védel­mében is nagyon nagy a fej­lődés. Ez persze nem jelent olyat, hogy most már minden rendben van. De a változás örvendetes és sokat — Jó volna, ha az eddigieknél ígérő. Ennek érdekében az ügyé- nagyobb jelentőséget tulajdoníta- szi szervek továbbra is minden nának a termelés társadalmi ol- lehetőséget megteremtenek. fe­— Hogyan látja a főügyész ahtTz%kkel°ZlMpcs^latban0 lévő dalának. Nem mindegy, hogy a jezte be nyilatkozatát dr. Szilcz vállalatok, intézmények, szer- gazdasági eredményeket hogyan, Ákos elvtárs, megyei főügyész. vek viszonyát? Az egyenjogú- milyen áron produkáljuk. Nem SZEKULITY PÉTER ságot megfelelően értelmezik-e? A IX. pártkongresszus tiszteletére Huszonegy fiatal esztergályos készül a megyei versenyre A KISZ Központi Bizottsága, a zőgazdaságj Gépjavító Vállalattól Magyar Rádió és Televízió, vala- jutottak a döntőbe — öt-öt fő. A mint az érdekelt minisztériumok gépállamásokat négyen képviselik, és szakszervezetek felhívására or- ugyancsak négy versenyző jutott szagos verseny indult a fiatal a megyei döntőbe a műszergyár- esztergályosok között. Az országos bóL A többi, kisebb üzemből egy- döntőt megelőzően a megyékben egy esztergályos jutott tovább, i mérik össze felkészültségüket a A megyei versenyt szeptember fiatal esztergályosok. 25-én rendezik meg Szekszárdon, Megyénkben negyvenhetén ne- a Mezőgazdasági Gépjavító Válla- veztek be a versenybe. Az üze- lat műhelyeiben. Értékes jutalmak- mek, vállalatok már megrendez- kai díjazzák az első, második és ték a versenyeket, huszonegy fia- harmadik helyezettet, az első tál jutott tovább. Legtöbben a ezenkívül részt vesz az országos megye ktsz-eiből, valamint a Me- döntőn. A traktorcsalád új tagja: az UE—50-es A Vörös Csillag Taktorgyár a D—4—K B és az UE—28-as után elkészítette az UE—50-es univer­zál taktor mintapéldányait is, így a 90 és a 28 lóerősökön kívül a mezőgazdaságnak rövidesen 50— sági Gépgyár szorosan együttmű­ködik a traktorgyárral, s az új munkagépeket már úgy tervezik és gyártják, hogy azok jól kap­csolódjanak a traktorokhoz. Az UE—50-es megfelelő védel­55 lóerős középkategóriájú trak- met nyújt az egyébként sajnos tora is lesz. Az új gépet gyümöl- gyakori balesetek ellen a traik- csösckben, szőlőkben, homokos torvezetőknek, terepen, vagy hegyvidéken egy- A mintapéldányok úgynevezett aránt jól fel lehet használni, fárasztási próbái befejezésük- ekék, tárcsák, egyéb földmunka- hoz közelednek. Jövőre való­gépek vontatására. színűleg egy kisebb, 1968-ban A Mezőgépfejlesztési Intézet és pedig a nagy sorozatú gyártás a Mosonmagyaróvári Mezőgazda- veszi kezdetét. (MTI) Olcsóbb az építkezés, gyorsabban fejlődik a község Több millió forint értékű munkát végzett a bölcskei tanács házi építőbrigádja A brigád kezemunkája nemcsak teg vesződséggel jár a házi épít- a faluban látható minden felé. de kezés, de azt vallják ma is, hogy a hozzájuk tartozó pusztán és a megérte. A tanácsiak nem egyszeT szomszéd községekben is. Az utób- végigszaladják a környezi bi nyolc esztendőben (mióta létre- TÜZÉP-telepeket anyagért, még­hozták) több millió forintnyi ér- is vállalják a soik-sok gondot, fékben építkeztek Bölcskén. A ta- mert a községnek hasznára, javá- nács házi építőbrigádja egyedül ra válik a veszedség. Így gyor- a bölcsőde megépítésekor csaknem sabb és olésóbb az építkezés, a ta- egymillió forintot takarított meg. tarozás és jobban ' fejlődik a Megnézheti a korszerű bölcsődét község, bárki Ez a község az első kezdőmé- «ei legnagyobb vállakózásuk a nyezők közt volt 1959-ben, amikor művelődési ház bővítésé klub- a dunaszentgyörgyiek példája nyo- hóesésekkel es gondnoki lakás­mán létrehozták itt is a házi • f3 • A mintegy kétszázezer fovtn- brigádot. Tudták azt. hogy renge- ** harmincméteres uj épület mar tető alá is. kerülhetne, de — Mi ez év elején megvizsgál­tuk azoknak a szerveknea a munkáját, amelyek a termelőszö­vetkezeteket vélt, vagy valódi jo­gaiknál fogva, ellenőrzik. Meg­állapítottuk, közel harmincféle szerv, in­tézmény, vállalat gyakorol a termelőszövetkezetekben el­lenőrzést. Azt is megállapítot­tuk, hogy ezeknek az ellen­őrzéseknek a többsége gya­korlatilag egyenlő a nullával. Ezzel kapcsolatban mi észrevéte­leinket, javaslatainkat az illeté­kes szerveknek megküldtük. De hát most maradjunk a szónál, a szó szoros értelmében vett egyen­rangúságnál. Régebben nem léte­zett, nem is lehetett róla beszél­ni. A vállalatok bizonyos felsőbb­rendűséggel kezelték le a terme­lőszövetkezeteket. Különféle vi­tás jogi ügyekben a tsz sem volt 1 elég tájékozott, jogi szakemberek­kel nem rendelkezett, s adott esetben a vállalatot rendszerint jól képzett jogász képviselte, a tsz pedig enélkül volt kénytelen boldogulni. — A szervezett jogi képviselet ma már Tolna megyében kiala­kult és átfogja a termelőszövet­kezeteket. Több fontos párt- és kormányintézkedés hatására az egyenjogúság sokat javult. De Interjú egy főnökkel — Betájolok magamnak egy fát és egyenesen nekimegyek annak a pontnak. Egyszer láttam egy traktorost, nagyon görbén vetett. Mondtam is neki, erre azt feleli: A főnök: Galambos János, a — Traktorral. Mélyebben és majosi szövetkezet traktorosa, gyorsabban. Ha formálisan nézzük a dolgo- — A gyorsaságnak mi a szere- kat, tulajdonképpen nem főnök, pe minőségben? mert nem vezető, csak traktor- — Porhanyósabb lesz a föld, vezető. A többi majosi traktoros ha gyorsan megy az eke. Jobban hát én nem tudom, hogy a gör- nevezi így. dobja a földet. be sorokban több terem? Többet Főnök Galambos János Tolna — Hogyan kell dolgozni ahhoz, lehet bele vetni, mint az egye- megye legjobb traktorosa, első hogy valaki nagyon jól szántson? nesbe. lett tavaly a megyei szántóver- — Pontosan. Precízen, ponto- — Annak idején, amikor trak- senyen. Az idén országos versenyt san kell vezetni a gépet az első toros lett, el tudta-e képzelni, rendeztek és ott nyolcadik lett, barázdától az utolsóig. Igazodni hogy egyetlen traktorvezető ké- negyvenhat ember közül, ami azt kell a talaj minőségéhez is, az jelenti, hogy tagja az országos eke nem egyformán jár minden- válogatott keretnek. Részt vehet féle talajban. De attól is függ, nemzetközi versenyeken, külföl- milyen táblát fog ki az ember, clön is szánthat. Van-e rajta bakhát, vagy vak­Az interjú, a beszélgetés helye: barázda, mert akkor nehezebb a a határ. Mivelhogy nem éjszaka helyzet. kerestük Galambos Jánost. Ott- — Itt a majosi határban a régi hon csak éjjel találtuk volna barázdák hány év alatt tűntek el? •meg, egyébként mindig a földe- — Három év kellett hozzá, ken jár. Most éppen szánt. A — Tökéletesen eltűntek? traktoron ülve nagyon sokszor — El. Ezek a földek simák, nem előre néz, hanem hátrafelé, — Nincs is a határnak olyan az ekére. Alkonyaikor még fel- része, ahol munka közben úgy tűrt ingujjban dolgozik. látja, vagy úgy érzi, itt volt a — Kitől tanult meg szántani? maguk földje, most azon jár? — Az édesapámtól, tizenhárom — Sose jut eszembe ilyen gon­dolat. Számomra az a fontos, hogy jól menjen a munka. Sze­retem ezt a munkát. — Úgy hallottam, évek óta egyedül veti el az összes gabo­éves koromban. — Lovakkal? — Lovakkal. — Hány éve ennek? — Negyven éves vagyok szonhét éve. — Hogyan lehet jobban szán- hogy az elnök szerint a gabona tani: lóval, vagy traktorral? szálak között el lehetne lőni. Hu­pes bevetni az egész határt? — Ezt nem. Persze a gépek is jobbak, mint régen. Többet lehet velük dolgozni. — Ma hány órakor kezdett? — Reggel hatkor indultam ki. Felöltöztem, fogtam az ennivalót és jöttem. — Vacsora után mit csinál? — Megtörténik, hogy mindjárt elalszom, olyan későn van. — Jól alszik? — Jól. Álmom nincs. — A versenyek előtt sem nyug­talan? Vagy verseny közben? — Nem mondhatnám. Szántok. Galambos János válogatott ke­rettag, a majosi traktorosok fő­nöke, nyugodt versenyző. Kellő felkészültséggel rendelkezik. Az edzéseket huszonhét évvel ezelőtt megkezdte. GEMENCZI JÓZSEF nincs cserép a tetőhöz, most an­nak beszerzésén fáradoznak. Ha befejezik, nemcsak a legkorsze­rűbb falusi könyvtárral, de a já­rás egyik legszebb községi klub­jával is büszkélkedhetnek a bölcs- keiek. Községfejlesztési alapból létesí­tették a brigád szorgalmával a po­litechnikai műhelyt, átalakították az egészségházat. András-pusztán a múlt évben készült el az óvó­női szolgálati lakás. Évente ezer méternyi járdát építettek, de köz­ben ők végzik a község útjainak kövezését is. Felújították a tűz­oltószertárt, új garázst építettek saját vontatójuknak. A huszonnyolc tagú tanácsi épí­tőbrigádban a kőművesek, a víz­vezeték- és villanyszerelők a töb­bi szakmunkásokkal együtt rend­be hozzák, tatarozzák az egyéb középületeket is. Segít a községi tanács a szomszéd községeknek is, amikor esetenként rendelkezésük­re bocsátja a brigádot. így ala­kították át Madocsán az állat­orvosi és körzeti orvosi lakást, idén nyáron részt vettek a duna- földvári általános iskola tataro­zásában. Ez a munkáskollektíva végezte el Pakson a szülőotthon felújítását is. A község javára végzett hasznos kezdeményezés volt a brigád lét­rehozása és működtetése. Amikor a bölcskei községi tanács beszá­mol a lakosságnak munkájáról, számot adhat a község jelentős kommunális és szociális fejlődé­séről, mely így sokkal gyorsabb és szerteágazóbb.-1. —é.

Next

/
Thumbnails
Contents