Tolna Megyei Népújság, 1966. szeptember (16. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-06 / 210. szám
1966. szeptember 6. tOLNÄ MEGYEI NfiPtJJSÄä Csúcsforgalom a dombóvári vetőmagtisztítóban Megkezdődött a csúcsforgalom garin” rakodóbrigád is szeretné épület sem elegendő a termés tá- a Vetőmagtermeltető és -Ellátó elnyerni a szocialista brigád eí- rolására, ötletes megoldással a Vállalat Dél-dunántúli Alközpont- met. szabadban is elhelyeztek ideiglejának telepein. Az alközponttal Az üzemet 70—75 százalékban nesen magvakat. Régi talpfákra csaknem százezer holdon négy- gépesítették. így például szállító- állították és vízmentes ponyvákkal fedték be a tele zsákokat. Naponta nyolc-tizenkét vagon termést dolgoznak fel általában, s a fémzárolt zsákokban külföldre is vagonszámra indulnak a megtisztított és kiválogatott vetőmagvak. A dél-dunántúli alközpont 550 termelővel áll üzleti kapcsolatban, főleg termelőszövetkezetekkel és állami gazdaságokkal. Az elmúlt évek tradíciója alapján nagytermelő partneri kapcsolat alakult ki a gazdaságok és a vállalat között. Egyre több termelőszövetkezetben és állami gazdaságban 500—600 holdon felüli területen rendszeresítettek vetőmagtermesz- ' tést, sőt már 2000 holdas magtér - ' mesztő gazdaságok is vannak. Ezek évről évre hét-nyolc növény magjának termesztésére specializálták magukat. A kapcsolatok erősödését szolgálja az új szerződtetési módozat, amely szerint ezeket a gazdaságokat az alközpont vezetői szeCsíraszámlálás a laboratóriumban venöt növényfélé magjának tér- szalag és teherlift továbbítja mesztésére szerződtek a Tolna, tele zsákokat a csarnokok egy ré- mélyesen felkeresik, s ajánlato- Baranya és Somogy megyei tér- szében. Mivel még a hatalmas kát tesznek a jövő évi termelte- melőszövetkezetek, állami gazdaságok. A mintegy 2500 vagonnyi várható össztermésből 1300 vagonnyit dolgoznak fel az alközpontban, a burgonyán kívül, a többit a társtelepekre szállítják. Az alközpont dombóvári modern székházának laboratóriumában gondosan ellenőrzik a vetőmagvakat, ügyelnek a megfelelő, jó minőségre. Szűcs Jánosné, Ma- lya Pálné és Salamon Anna mag- vizsgáíók például a takarmány- ,• káposzta csíraszámlálását folytatták, amikor ott jártunk. Ugyanakkor a hatemeletes magtisztító üzemben beindították a harmadik műszakot, s éjjel-nappal dolgoznak a „Rózsa Ferenc” szocialista rakodóbrigád és a kitüntető címért küzdő „Gagarin” brigád tag-. jai. Naponkénti átlagban 1500— 1600 mázsa borsó és egyéb ve-v tőmagot raknak ki a begördülő vadonokból. Sőt 3100 mázsa terhet raktak ki az egyik vasárnap a „Rózsa Ferenc” brigád tagjai. V A dombóvári szocialista brigá- dot példaképül állították a vál- • lalat összes alközpontjának dől- k gozói elé. Rajtuk kívül a „Há- mán Kató” gépes nőbrigád, vala- ^ mint a laboratórium dolgozóinak ...Zrínyi Ilona”, a gépkocsivezetők . „Kossuth”, valamint a lakatosok és karbantartók „Zalka Máté” brigádja, s természetesen a „GaSimontornyai labdák a nemzetközi kiállításon Rangot, nevet vívott ki magá- nek a külkereskedelmi szervek naik, de még megyénknek is a nemzetközi kiállítására. Simontomyai Bőr- és Szőrmefel- A tanácsi vállalatnál készült dolgozó Vállalat. Sportlabdáik, bundák, nemes prém gallérok szin- szörmebundäik és galléraik ked- te hét nyelven beszélnek. Szőrmeveitek. áruból ez évben mintegy 10 mil„ J ló forintot értékesíter ek. Váltóügyre jobban bővítik a terme- z[k a divat, így a technológiai lést, javítják mind a bel-, mind előírások is. Nemcsak a fazont, de a külföldi kereskedelmi szervek- a nyersanyag kikészítését is egyre ■kel a kapcsolatot. Partnereikkel tökéletesítik Újítóik is vannak, rendszeres egyre több helyszíni ujdonsá k a pasztellszínű tárgyalásuk van. Megmutatják . . „ , . termékeiket, megbeszélik a fo- SMrmeszonyeg Ifcaküírukban gyasztó, a kereskedelem igényeit. van mar be ”, u ' ’’ ” Az olaszok korábbi látogatása Várják az árak megállapítását, nyomán, a napokban írták alá az hogy utána árusításra kerülhes- egyezség megpecsételéseként az senek. Szőrmeszőnyegei'ket első- exportszerződést a külkereskedői- sorban a megyén belül kívánják értékesíteni, az árusításra kijelölendő három üzletben. Az üzem vállalkozik arra is, hogy a későbbiekben a megrendelők igénye szerint gyártsanak egyedileg is szőrmeszőnyegeket, a kért méret- és színösszeállítás szerint. Az előzetes tervek szerint a jövő évben Simon tornyán 130 000 má vállalattal együtt. A negyedik negyedévben 20 000 labdát gyártanak exportra, melyből 5000 Norvégiának, 12 000 Olaszországnak, 3000 pedig Dániának készül. Az olaszokhoz küldött áruik, az ottani kereskedők kezén megfordulva, más országokba is tovább labdát készítenek, csaknem a kerülnek. felét annak, amennyit a magyar Minta labdáik változatos szí- ipai gyallam log~ nekben készülnek. Szeptember Van piaca a simontornyai ta- 10-én szállítják el az üzemből a nácsi vállalat termékeinek. Műkülönböző klubok színeiben ké- szaki, gárdájuk, tehetséges^ mun- szült, sokszeletes labdákat. Ezek- kásáik szakadatlan törekvése jeltől a sportpropaganda célokat is lentős valutát hoz a népgazdaság- .szolgáló minta labdákkal benevez- nak. miatt. Munkában a szocialista brigád ^ tésre. Nemcsak a termelési felelős megy ki* hanem szinte az egész alközpont vezetősége a. helyszínen tart megbeszélést a- nagy gazdaságok vezetőivel, s as szerződések, megállapodások nem* diktátumszerűen, hanem vállalások alapján történnek. Körülbelül háromhetenként meglátogatok a gazdaságokat az alközpont ‘ termelési felügyelői is, s ők is sokat segítenek. Az alközpont se- -gítsége például arató-, betakarító gépek, univerzális gépek küldésé- ' ben, növényvédő és gyomirtó szeriek juttatásában nyilvánul meg, többek közt. Jelenleg kilenc ŐSZ A.ö-ös univerzális magtisztító be- * rendezést gumi kerekekkel szemleltek fel, s ezekkel sorra járják a gazdaságokat. A nagy teljesít- / ményű gépekhez a tsz-ek adják ' a vezetőket, akiket a dombóvári üzem oktatott ki tennivalóikra. /Négyszázezer forintnál több értékű, különféle növényvédő szerrel / is segítettek a termelőszövetkezeteknek-az Säen, ÍB. t.) Rakodás az udvaron Bakó-Jenő: felvételei. közvetlen segítség a tolvajnak Akadálytalanul jutottam be az néhány... ember könnyelműsége új ház szépen berendezett szobájába. Sehol egy lélek. Köszönge- tek, de nem felel senki: no, itt a háziaktól kipakolhatnának mindent. A déli utca csendes, nép- telen, akár az egész házat elvihetnék. Ilyen könnyelműség! Végre hosszas keresgélés után, hátul az udvarban megtalálom a ‘•háziakat. S amikor kérdem, miért •hagyják őrizetlenül javaikat, nem Kulcs a lábtörlő alatt Vannak nagyon sokan, akik bezárják ugyan lakásukat, de a kulcsot vagy a hagyományos helyeken — lábtörlő alatt, ablakban, szegre akasztva — hagyják,- vagy éppen olyan egyszerű zárakat használnak, amelyeket egy tudnak mát mondani. Most értem dróttal is ki lehet nyitni. Sole meg csak igazán a több bírósági helyen a lakás szellőzése miatt tárgyaláson tapasztaltakat: a nem- csak "szúnyoghálót tesznek az törődömség, a könnyelműség, a ablakra. Hiába zárják be azután r hiszékenység közvetlen segítség a az ajtókat. Erre legjobb példa tolvajoknak. S hogy nem kevés az ilyen könnyelmű emberek száma, azt sok-sok eset bizonyítja. Legfeltűnőbb példája ennek az a beMészáros Mihály, hőgyészi tolvaj esete. Az egyébként huszonötszörös tolvaj 19. tette v]ölt Szek- szárdon, amikor Angyal Lászlóék ____________________lakását ürítette ki, a Tarcsav s urranó tolvaj, aki rövid néhány Vilmos utcában. Két bőröndöt hónap alatt huszonhat esetben P^olt meS ruhaneművel és eltalált Szekszárdon nyitott lakást, poveahol a tulajdonosok nem taróz- kodtak otthon. Szekszárdon, a Béke-ház szárítójába úgy mentbe, mintha a sajátja lett volna. \ kiterített ruhákból még válogatni is volt ideje. A hiszékeny emberek is segítenek „Csak néhány percre szaladtam át Legtöbbször vadidégen embertől vesznek egyesek terményt, építési anyagot, vagy éppen ruházati cikkeket, használati tárgyakat. Ebben az esetben a hiszékenység kapcsolódik a kapzsi- - sághoz is. A tolvaj a lopott holte szomszédba, még arra a kis mit természetesen különböző 'időre is zárkáljak?” — mondják ürügyekkel olcsóbban kínálja a a legtöbben. De ha megtörtént a rendes árnál. Az orgazdák erre baj, akkor szaladnak fűhöz-fához. spekulálnak. Ezt tette az elmúlt De vannak, akik mégsem tanul- évben Boczor Mihály, döbröközi nak az esetből. Az említett hu- lakos és négy társa. Boczor nem- eszonhatszoros tolvaj egy helyre, csak sikkasztott műtrágyát, ha- éppen a Béke-házhoz, háromszor nem egyúttal orgazda is volt. is visszatért egymás után, s mindig nyitott ajtókat talált Könnyen mondhatnánk, ha valaki olyan könnyelmű, megérdemli, viselje a károkat. E könnyelműség azonban rengeteg embernek okoz fejtörést, munkát és költséget. A tolvajlás bejelentése után rendőrök, nyomozók egész hada áll munkába, nemcsak a tett helyén, a környéken, hanem sok esetben az egész országban, És ha a nagy keresés után — szerencsére szinte kivétel nélkül megkerülnek a tettesek — megvan a bűnös, újabb erőfeszítések, munka, pénz, idő, míg elnyeri méltó büntetését. S mindez Boczorék tudták, mit miért tesz nek. Eladták a műtrágyát, és voltak, akik megvették. Senkinek sem jutott az eszébe, honnan lehet valakinek műtrágyája? (i—e) Tolna megye területére azonnali belépéssel kotrómestert keres a Lajvér menti Vízgazdálkodási és Talajvédelmi Társulat Bonyhád, Somogyi u. 18. (53)