Tolna Megyei Népújság, 1966. szeptember (16. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-28 / 229. szám

Mehiv* S:ío «. a záx d pécsi "cyetaiai Könyvtár páos_Le°naj;dó dü Vu Paz.ügy. VILA Q PROLETÁRT AI, EGYESÜLJETEK i NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS.A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVI. évfolyam, 229. szám ÄRA: 60 FILLÉR Szerda, 1966. szeptember 28. (------ ------"l M egkezdődött a napraforgószézon I 3. o. . Lakásgondok 5. o. Elkészült a tojótelep első épülete Bátán Kádár János mondott beszédet a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia diplomaátadási ünnepségén A Zrínyi Miklós Katonai Akadémián kedden ünnepélyesen adták át az ez évben végzett hallgatóknak diplomájukat. Az ünnepségen megjelent Ká­dár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, dr. Korom Mihály, a Központi Bi­zottság titkára, Benkei András belügyminiszter, Csémi Károly altábornagy, a honvédelmi mi­niszter első helyettese és a tábor­noki kar több más tagja. Részt vettek az ünnepségen társ- fegyveres testületek képviselői, valamint az ideiglenesen Ma­gyarországon állomásozó szovjet csapatok parancsnokságának kép­viselői, élükön K. L Provalov vezérezredessel. A Himnusz hangjai után fel­olvasták a honvédelmi miniszter parancsát, majd Borbás Máté vezérőrnagy, az akadémia pa­rancsnoka átadta a diplomákat. Az ünnepségen beszédeit mon­dott Kádár János, az MSZMP KB első titkára. Kádár János beszédében a Központi Bizottság, az Elnöki Ta­nács és a kormány üdvözletét, jókívánságait tolmácsolta a most végzett hallgatóknak, majd nép­hadseregünk jelentőségéről, a tisztek, ■ tiszthelyettesek és harco­sok feladatairól szólt. — Társadalmunk egész tevé­kenységének középpontjában a szocializmus teljes felépítéséért folytatott munka áll — mondta egyebek között — s az ezzel együttjáró másik nagy feladat: népünk és az egész emberiség bé­kéjének védelme. A Magyar Nép- köztársaság hadserege, szervezetét és fegyverzetét tekintve a legkor­szerűbb, tisztikarának gondolko­dásmódját és szemléletét a marxista—leninista tudományos elmélet hatja át; a kor legfontosabb és leghaladóbb esz­méinek és céljainak, a szocializ­musnak és a népek békéjének szolgálat^ vezérli. Ezért joggal mondhatjuk, hogy nép­hadseregünk valóban a nép forradalmi hadserege. A párt első titkára ezután rá­mutatott, hogy a korszerű hadi- technikával ellátott, ütőképes ka­tonai erő megteremtése jelentős anyagi áldozatokat, nagy erőfe­szítéseket követelt meg dolgozó népünktől. A párt- és állami szer­vek irányításával sok ezren vettek részt — különböző parancsnoki posztokon és a tisztikarban — néphadseregünk megszervezésé­ben, létrehozásában, amely ma már bármilyen ráháruló feladat végrehajtására képes, s egyenlő rangban foglal helyet a testvéri Tanácskozik az Interparlamentáris Unió 55. ülésszaka Kedden az iráni fővárosban megkezdődött az Interparlamen­táris Unió 55. ülésszaka. Az ülést Reza Pahlavi iráni sah nyitotta meg. Rövid beszédében hang­súlyozta a világleszerelés szük­ségességét. Ezután Ranieri Máz- zilli, az Interparlamentáris Unió brazil elnöke üdvözölte 62 ország 650 küldöttét. Az ülés napirendje 11 pontból áll, megvitatják töb­bek között, hogyan lehet a leg­fontosabb problémákat demokra­tikus eszközökkel megoldani. Az ülésen részt vevő magyar kül­döttséget Barcs Sándor, az Inter­parlamentáris Unió magyar cso­portjának vezetőségi tagja vezeti. Az általános vitában felszólal­tak Lengyelország, Izrael, Jugo­szlávia, Libanon, Magyarország, Svédország és Olaszország kép­viselők Nagy érdeklődéssel hall­gatták végig a jelenlévők Justas Paleckis-nek, a szovjet küldött­ség vezetőjének beszédét, aki el­ítélte az Egyesült Államok viet­nami agresszióját és hangoztatta, hogy a Szovjetunió Legfelső Ta­nácsa a világ parlamentjeihez in­tézett felhívásában a vietnami nép igazságos harcának támoga­tására szólított feL A konferencia előtt tartott ülé­sén az Interparlamentáris Unió tanácsa elfogadta a szovjet kül­döttségnek azt a javaslatát, hogy az 56. közgyűlést 1967-ben Moszkvában tartsák. A Román Szakszervezetek Központi Tanácsa küldöttségének látogatása Magyarországon A Magyar Szakszervezetek Or­szágos Tanácsa Elnökségének meghívására szeptember 22. és 27. között hivatalos látogatást tett Magyarországon a Román Szak- szervezetek Központi Tanácsának hattagú küldöttsége, amelyet Constantin Drágán, a Román Kommunista Párt Központi Bi­zottsága végrehajtó bizottságának tagja, a Román Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke ve­zetett. A nézetazonosság jegyében a tanácskozás résztvevői kifejezés­re juttatták azt az álláspontju­kat, hogy a Magyar Népköztársa­ság és a Román Szocialista Köz­társaság szakszervezetei a jövő­ben is elősegítik a Szakszervezeti Világszövetség sorainak erősíté­sét, harcolnak a nemzetközi szak- szervezeti mozgalom egységéért, a kapcsolatok és az együttműkö­dés kiszélesítéséért az SZVSZ- hez nem tartozó szakszervezetek­kel is. Teljes mértékben támogat­ják a Varsói Szerződés tagálla­mai politikai tanácskozó testüle­tének bukaresti értekezletén el­fogadott nyilatkozatot az Ame­rikai Egyesült Államok vietnami agressziója ellep, valamint az európai béke és biztonság meg­szilárdításáról. A romám szakszervezeti kül­döttség kedden elutazott Magyar- országról. (MTI). országok hadseregeinek sorában! Bizonyítja ezt a közelmúltban le­zajlott Vltava hadgyakorlat is, amellyel kapcsolatban számos el­ismerő katonai szakvélemény hangzott el az ott részt vett ma­gyar alakulatok kiváló teljesít­ményeiről. A továbbiakban Kádár elvtárs beszélt a párt közelgő IX. kong­resszusáról, s ezzel kapcsolatban említést tett a párt, a gazdasági szervek, az egész dolgozó nép előtt álló legfontosabb feladatok­ról. A Nemzetközi helyzetet ele­mezve hangoztatta, hogy az amerikaiak vietnami ag­resszióját haladéktalanul meg kell szüntetni. Végezetül a nemzetközi munkás- mozgalom helyzetével foglalko­zott s kiemelte az egység fontos­ságát a kommunista és munkás­pártok tevékenységében. I Befejezésül a katonai akadé­mia növendékeihez fordult; min­dig lelkiismeretesen hajtsák vég­re a rájuk Bízott feladatot, hiva­tásuk gyakorlása közben haszno­sítsák az iskolán tanultakat, s ki­öl thatatlanul éljen szívükben mindenkor a szocialista haza, a dolgozó nép szeretete. Az ünnepség után Csémi Ká­roly altábornagy, a honvédelmi miniszter első helyettese fogadást adott a végzett hallgatók, hozzá­tartozóik és a megjelentek tisz­teletére. (MTI) „Tárgyalási szünet66 London és Salisbury között Köves Tibor, az MTI tudósító­ja jelenti Londonból: Herbert Bowden brit nemzet- közösség ügyi miniszter és Sir El- wyn Jones főállamügyész szer­dán tér vissza Londonba tíznapos rhodesáai missziójáról. A Smith- rezsim tíz hónappal ezelőtt vég­rehajtott függetlenségi államcsí­nye óta ez volt az első kormány- szintű tárgyalássorozat London és Salisbury között. Ennek so­rán Bowden hárem alkalommal folytatott többórás bizalmas meg­beszélést lan Smiüi-szel, a tör­vénytelen fehértelepes kormány miniszterelnökével. Bowden csütörtökön számol be a brit minisztertanács ülésén a .fehértelepes rezsim vezetőivel folytatott tárgyalásairól. Wilson miniszterelnök ennek alapján dönti el a munkáspárt jövő hét­főn kezdődő értekezletén köve­tendő taktikáját a rhodesiai kér­désben. Angol hivatalos körök szerint Bowden hazatérése nem jelenti azt, hogy Smith elutasította vol­na az „alkotmányos rendezésről” szóló, brit javaslatokat, de azt sem, hogy elfogadta volna azo­kat. A most lezajlott tárgyalás- sorozatot „bizonyos szünet” köve­ti, 's ez — mint Londonban hang­súlyozzák — „mindkét félnek al­kalmat ad a helyzet felmérésére”. A Smith-rezsimmel rokonszen­vező angol konzervatív források­ból kiszivárgott és a kormány ál­tal nem cáfolt értesülések sze­rint Bowden rendezési javasla­tainak lényege a következőkben foglalható össze: 1. Smith formálisan visszaad­ná kormányfői hatalmát Gibbs kormányzónak, aki azonnal ismét őt nevezné ki egy „kiszélesített” ideiglenes kormány élére; 2. Az ideiglenes Smith-kor- mány a brit kormánnyal együtt dolgozná ki az „új” függetlensé­gi alkotmányt, amely csekély módosításokkal az 1961 évi alkot­mányon alapulna. (Az 1961. éti alkotmány a) és b) kategóriába sorolja a szavazókat: dz a) lis­tán szerelő 90 ezer fehér válasz­tó — 220 ezer fehértelepes közül — 50 képviselőt küldhet a rhode- siai^ parlamentig míg a b) listán szereplő szavazóé :—ezt a vagyo­ni és műveltségi feltételekhez kö­tött másodosztályú minősítést is csak 11000 afrikai érte el négy­millió közül — csupán 15 kép­viselőt küldhetnek a parlament­be). A brit alkotmány-módosító javaslatok az „afrikai részvétel” bizonyos pövelését irányozzák elő, de nem olyan mértékben, hogy az megakadályozná1 a fehér parlamenti többség abszolút tör­vényhozói hatalrhának érvényesü­lését; 3. Annak megállapítására, hogy egy ilyen alkotmány alapján el- fogadható-e a függetlenség a „rho­desiai nép egésze”' számára, brit —rhodesiai vegyesbizottságot kül- denénetk ki. A Times diplomáciai tudósító­ja hangsúlyozza ,,a dél-afrikai kormány el lenne ragadtatva, ha B.owden javaslatai alapján ren­dezni lehetne a rhodesiai vitát, a zambiai kormány azonban tüzet okádna”. * f Megkezdődtek Tito és Ulbricht tanácskozásai Belgrád (MTI) Kedden az új- belgrádi kormánypalotában meg­kezdődtek Joszip Broz Tito és Walter Ulbricht tanácskozása1. A háromórás megbeszélések keretében a két fél vélemény- cserét folytatott az NDK és Ju­goszlávia kétoldalú kapcsolatai­nak alakulásáról, az európai helyzetről és a nemzetközi kér­désekről, A keddi nap folyamán a ta­nácskozások kezdete előtt Wal­ter Ulbricht a Barátság-parkban Jugoszlávia és az NDK barátsá­gának szimbólumaként fát ülte­tett el. Tito és Ulbricht pohárköszöntője Joszip Broz Tito, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársa­ság elnöke, a J KSZ Központi Bi­zottságának főtitkára kedden ebéden látta vendégül Walter Ulbrictot, az NDK államtaná­csának elnökét, az NSZEP Köz­ponti Bizottságának első titkárát Tito, az ebéden mondott pohár­köszöntőjében, hangoztatta: az NDK-t és Jugoszláviát ugyanúgy, mint a világ valamennyi béke­szerető országát, mélységesen nyugtalanítja a nemzetközi hely­zet alakulása. Jugoszlávia és az NDK egyetért abban — mon­dotta a szónok —, hogy ismét na­gyobb; erőfeszítéseket kell tenni a világbéke megőrzéséért, a hábo­rús tűzfészkek mielőbbi felszá­molásáért. Az európai helyzetről szólva Tito kijelehtette, hogy az NDK békeszerető politikájával jelentős mértékben járul hozzá az Euró­pában tapasztalható pozitív fo­lyamathoz. Walter Ulbricht .válaszában hangoztatta: az emberiség előtt álló egyik legfontosabb feladat a vietnami nép ellen indított ame­rikai agresszió megállítása. Az európai 1 biztonság kérdésével foglalkozva kijelentette: az NDK támogatja a két német állam kö­zött kötendő leszerelési megálla­podás gondolatát és követeli a jelenlegi határok sérthetetlensé­gének tiszteletbe^ tartását. Joszip Broz Tito és Walter Ulbricht, (Telelő to MTI Külföldi Képszolgálat.) I

Next

/
Thumbnails
Contents